Bácsmegyei Napló, 1926. július (27. évfolyam, 178-208. szám)

1926-07-04 / 181. szám

16. ođal BACSMECYEI NAPLÓ 1926 julius 4. az emberek születésüknél fogva egyen­­lőek, egyforma joguk van az élethez, a szabadság és boldogság elérésére s eb­ibeli jogaikat senkinek és semmiféle in­tézménynek, Jegkevésbbé magának az államnak van joga elidegeníteni. Sőt el­lenkezőleg: az államnak épen az a kö­telessége, hogy azokat. a velünk szüle­tett jogokat megvédelmezze, mert a kormányok a kormányzottaktól kapták hatalmukat. Abban az esetben, ha a kor­mány a nép jogait megsérti, a népnek jogában ál! az engedelmességet megta­gadni és uj kormánynak adni a hatal­mat. Minthogy pedig III. György angol király állandó zsarnokságával, önké­nyével és szoldateszkáinak kegyetlen­kedéseivel az amerikai gyermek jogait folytonosan megsértette, ezeknek joguk van arra, hogy az igát magukról leráz­zák. »Ezért kijelentjük és ünnepélyesen kinyilvánítjuk, mi, az Amerikai Egye­sült Államok e kongresszusán össze­gyűlt képviselői, a jó nép nevében és felhatalmazása folytán, hogy a kolóni­ák szabad és független államok és jo­gilag is azok, ameíyek semmiféle köte­lékben nem állanak a brit koronával, annak államkötelékéhez nem tartoznak, szabad hadüzeneti és békekötési és ke­reskedési joguk van.« Ez a határozat, illetve nyilatkozat a világ vezető államának születési órája s jóllehet a függetenségi háború ezáltal még egyáltalában nem fejeződött be és magát a tizenhárom állam függetlensé­gét csupán 1783-ban a párisi békében fogadta ©1 Franciaország és Anglia és a végleges alkotmányt csak 1787-ben dolgozta ki a philadelphiai kongresszus. Mégis a függetlenség deklarációja volt az első és döntő lépés és minden továb­bi csak másodlagos következmény, szükségszerű és szabályos fejlődés volt a szabadság és humánus állameszme utján. Az egész további fejlődése az Egyesült Államoknak nemcsak intő példa, hanem követendő eszménykép is az egész emberiségnek, a viliág vala­mennyi vajúdó,. kínok közt fetrengö, ál­lamának s azt tanítja, amit épen Jef­­fenson annyiszor hangoztatott, hogy fejlődés csak ott van, ahol szabadság van. »Függetlenségi nyilatkozatnak« száz­ötven éves fordulója, egyszersmind John Adams és Thomas Jofferson el­nök egy napon bekövetkezett halálá­nak évfordulója is. 1826 julius negye­dikén, amidőn pontosan ötvenedik évét ünnepelték ennek, akkor, azon a na­pon hunyta be szemét két fáradt aggas­tyán, aki nemcsak elérte, hanem jóval túl is haladta a bibliai korhatárt. Az egyik Jefferson volt, a »Nyilat­kozat« fogalmazója, a harmadik és ne­gyedik elnök, aki ezen a napon halt meg nyolcvanhárom éves korában, mint a haladás princípiumának törhetetlen bajnoka, a másik John Adams, a má­sodik elnök, a »Nyilatkozat« aláírója ki­­lencvenegy éves volt s ha pár évig még él, akkor tanúja lehetett volna an­nak, hogy fia, John Anincy Adams az Egyesült-Államok hatodik elnöke lesz. Az Adams nemzetség a betelepülések óta Bostonban él és valamennyi tagja jogász s mint az amerikai lexikonok mutatják, valamennyi rendkívül magas életkort ért el. A hatodik elnök is jó­val meghaladta a nyolcvan évet, úgy­szintén annak fia és fiának talán még ma is élő fia, valamennyien jelenté­keny irók és politikusok, akik a jól be­vált puritán tradíciók letéteményesei Amerikában, melynek kultúráját első sorban ők adták, nem kevésbé azon­ban a függetlenségre való törekvést is. Ebből a világnézeti időkből került ki a mai elnök; Goolidge is. iäSauäOKSSB # 1 MÜLÁBAK, Elük ÁROK EGYENESTABTÓ FÖZÓK, BETEGTOLÓ KOCSIK egyedüli készítőié SCKÖHBRyfiK VÁLLALAT SUBOTÍCA. PAJE KTJON'DŽIĆA DÚCA 2l>. Hogy eszik dohverővel? Vacsora a kínai étteremben Berlin, 1926 julius Rég szerettem volna már kipróbálni, hogy’ eszik a levest dobverővel, elmen­tem tegnap este ezért a Tientsinbe va­csorázni. Ez az .egyetlen kinai restau­rant Berlinben, a Kant-strasse 130/b. alatt működött, tulajdonosát Tsai Tien Ven-nek hívják. A helyiség nem valami lebuj, mint ahogyan az ember elképzel­né, hanem igen tiszta és rendes étterem; eredeti ázsiai konyha, hideg és meleg ételek, gyors és pontos kiszolgálás. Este kilenckor már meglehetősen üresen ta­láltam, a nagyobbik teremben csak há­rom társaság ült, meg egy magányos ur, egy japán, a kiilönszobában pedig összesen két asztal volt foglalt. Egyiknél kinai diákok ettek, az ajtó mellé pedig egy német család telepedett le, papa, mama, a lányuk és a kinai szobaur. A sárga fiatalembernek állandóan látszott minden foga, folyton széthúzta a száját, mintha nevetne, ebből áll az egész mimi­kája. Egyébként szemmcllátható buzga­lommal udvarolt a csinos berlini lány­nak, amit a szülők nem is néztek rossz szemmel. Valószínűleg pontosan fizeti a házbért. Ezek a kinai diákok nagy ga­vallérok, jól el vannak látva pénzzel, Kí­nában csak a gazdag fiuk engedhetik meg maguknak azt a lukszust, hogy ta­nulmányaikat Berlinben folytassák. Egy ilyen mandulaszemü medikus direkt jó párti. Illetve nem is az, mert még mielőtt idejön Európába, mind megnősül otthon, de ezt a berlini lányok nem tudják. — Ich mechte wiessen, wie sagt mann das — kérdezte — zersteren? Ja, zer­­steren? A lány türelmesen kijavította, hogy »zerstören« és nem »mechte«, hanem »möchte«. A ravasz kinai csak azért ud­varol és csak azért fizet vacsorákat, hogy megtanuljon németül. A másik asztalnál ülő egyetemi hallga­tók átbeszélgettek a német famíliához; egyikük, aki szalonkabátot és lakkcipőt viselt, oda is ment asztalukhoz traccsol­­ni. A szalonkabát különben nem áll jól a kínainak. Komikus benne. A zakót már megszokta rajtuk az ember és azt is, hogy úgy isszák a sört, mint valami öreg bajor, de az ünnepélyes fekete ru­ha még humorosan fest a mennyei biro­dalom fián. A szaionkabátos hamarosan visszaült barátaihoz, a németek szede­­lőzködtek, felálltak helyükről; a kinai szobaur asztalkendővel legyezte a ma­mát és büszkén rákacsintott: — Fein! Was? — és kedélyesen hát­­baütögette. Kínában ez, ugylátszik, nemzeti szokás A németek után üres sörösüvegek és befőttes tálak maradtak az asztalon. A kompótot Kínában is ismerik. A többi asztal egészen európai módra volt terít­ve, a tányérok mellett villa, kés, kanál, az asztal közepén paprika-szóró, sótar­tó, fogvájó-tányérka, sőt Maggí-üveg is. A dobrevőliöz hasonló fekete fapálcikák, amivel a kínaiak a rizst eszik, kis fonott kosárkában álltak a fa! mellett. A főpincér kinai betűkkel rajzolt étla­pot tett elém és megtérített. Ez abból állt. hogy az abroszt letakarta papírla­pokkal, valószínűleg, hogy ne piszkithas­­sam össze. Kedves. A menü rendkívül változatos, nem kevesebb, mint harminc­kilenc fogás volt az étlapon, az ételek meg vannak számozva. Kedvenc szám­jegyem a huszonnyolcas, mindjárt még­is rendeltem és minthogy nem tudok fo­lyékonyan kínaiul, egyúttal megkérdez­tem a pincértől, mit jelentenek a huszon­nyolcadik sorba pingált ákoin-bákomok? — Ragout mit Jazai — felelte. Asztal körül kergettek gyerekkorom­ban, ha nem akartam jazait enni. Intet­tem a pincérnek, hogy siessen, mert pali vagyok már arra a jazaira. Közben fel­fedeztem, hogy az étlap másik oldala német szövegű és a legtöbb kinai ételnek középeurópai fül számára is jóhangzásu neve van. A sertéssültet, hideg csirkét, tojáslevest, gulyást, vesepecsenyét ß. kí­nai szakácskönyv is ismeri. A legtöbb ételhez gomba vau mellékelve, a kínaiak nagyon szeretik a gombát éppúgy, mint a rizst. Csak éppen a gomba előkelőbb. Amelyik étel gomba kíséretében fordul elő az étlapon, az mindjárt többe kerül — jugoszláv valutában számítva — leg­alább tiz dinárral. Általában még a haj­meresztő berlini árakhoz viszonyítva is nagyon drága a Tientsin. A szegényebb­­sorsu kínaiak ezért inkább a magyar éttermekbe járnak. Tészta nincs, se sült, se főtt. A mákos­nudli Kínában ismeretlen fogalom. A ba­rátfüle is. Ehelyett kapni: go bou ju-t,. nanjen venzá-t, tsun chvan-t, hu ji si-t, zazian mien-t és chva lo lije-t. Ezek kinai spe­cialitások, nincs német nevük. A jazai, amit rendeltem, elég gyanú­san nézett ki, az ize azonban türhetőnek bizonyult. Megpróbáltam agnoszkálni, ha nem csalódom, körülbelül rizsből, apróra vagdalt gombából és csírázott zabsze­mekből állt, az egész, úgy ahogy volt, ropogott a fogam alatt. Fő, hogy ízlett. Utána »chirken chops suey«-nek keresz­telt becsinált csirkét fogyasztottam. A csirkét kínaiul chirken-nek nevezik, de úgy ejtik, hogy sirken. Mindegy, igy is ‘hasonlít a magyarra. Látszik, hogy tá­voli rokonok vagyunk a kínaiakkal. Egyébként Kínát sem k-val mondják, ha­nem s-sel, úgy hogy Sina. A ehirken­­chops feltűnően hasonlított a jazaira, ép­­pencsak zab-csira helyett szinte felis­­merhetetlenné szétfőtt tyuklius lubickolt itt-ott benne. Ára — ne tessék megijedni — negyven dinár. Másfelet testvérek közt is megért. Utolsó fogásnak hagytam a hires le­vest. Ez a legolcsóbb étel, ami a menü­kártyán szerepel, valamivel többe kerül tiz dinárnál. Viszont’ van benne minden. Benne minden van. Minden van benne. Egyes alkatrészeiről szerencsére mikro­szkópon keresztül sem lehetne megálla­pítani, hogy micsodák, szabadszemmel meg éppen minden rizikó nélkül megte­kinthetők a két dobverő közt, amelyek­kel kihalásztam őket. Ilyen fapálcikák­kal nagyon kényelmes a levest enni, mert legalább a zaftja ott marad a tál­ban. A Tientsin törzsvendégei nagyon szeretik a levest, azt tartják róla, hogy rendkívül tápláló. A szomszéd asztalnál ülő fiatalemberek például egész idő alatt mást sem ettek. Minden szem gombán, amit előhorgásztak belőle, félóra hosszat elcsámcsogtak, jól inegrágcsálták, aztán kivették két ujjal a szájukból, hogy elég puha-e és csak ha már megfelelőnek ta­lálták, akkor nyelték le. Ezek se fognak gyomorbajt kapni. Étkezés után átnéztem a nagjüerembe. Az egyik ablak mellett egy magányos kinai rizses halat pofozott magába, fel sem nézett, amig az utolsó falatig el nem készült vele. Másik asztalnál négy kinai sörözött. Odébb két sötétbarna képű férfi beszélgetett, ezek hinduk lehettek, vagy malájiak. Az öregebbnek hófehér szakáll lengett az álián, a fiatalabb villogó sze­met és hátrafésült, bozontos üstököt vi­selt a fekete Mussolini-inghez. Lexikon­­vastagságú könyvekből folyton felolva­sást tartott a cigányképii öregurnak és fanatikusan magyarázott hozzá. Ilyen­nek képzelem a keletázsiai prófétákat, a száműzött indiai nacionalista-vezéreket. Mindaketten málnaszörpöt szipkáztak magukba. Tizenegy felé európaiak jelentek meg az ajtóban, egy kifestett hölgy és egy elegáns fiatalember, hátuk mögött pedig egy kinai ifjú rángatta be hatalmas far­kaskutyáját. Ez a fiú sportkoszíürnöt Hordott térdnadrággal, amiben kitűnőén érvényesültek görbe lábszárai. El sem le­het képzelni, milyen rémes, amikor egy kinai dzsentrire játssza ki magát. A de­rék pekingi papa elküldi a fiacskáját Berlinbe, iiogy tanuljon, ember legyen belőle és ez a csibész ehelyett itt züllik, nőket tart ki az iskolapénzből, lumpolni féHEGCXLT! vidáman, életkedvvel, friss egészséggel munkakészséggel és örömmel teli csak aj kívánhat, aki mindennapi táplálékát azok* kai a vitaminokban gazdag, jól emészt­hető, értékes és nemes tápanyagokkal' egésziti ki, amelyeket az Cvomaltine nyújt Az Ovomaltino mint erősítő tápszer a szervezet fontos alkotó elemeit, a munka elvégzéséhez és az élet fentartásához szűk* séges fütő- és tápanyagokat egyaránt ma­gában foglalja. Ize kellemes, elkészítési módja egyszerű. Gyermeknek, felnőttnek, egészségesnek, betegnek egyaránt ajánlatos, mert a reg­geli és uzsonnatejhez 2—3 kávéskanál OY0MMT Táplál­­«i-őSif-'ktzfal-A szervezetnek nem csokoládéra, nem cukorkára, hanem olyan célszerű táplálékra vaa szüksége, mint az Ovomaltine. Ára dobozonkint 18.50 dinár Kapható gyógyszertárakban, drogériák­ban, fűszer- és csemegekereskedésekben Mintát és ismertetést ingyen küld: dr. A. Wander d. d. Zagreb, Jurjevska ul.37. jár éjszaka és rejtpejcslivel szekirozza gyönyörű kutyáját a lokálban. Ha ezt az öreg mandarin látná! Amikor fizettem, megkérdeztem a fő­pincért, hogy járnak-e a Tientsinbe má­sok is, mint kínaiak? — Hogyne ■— felelte — sok japán, ko­reaiak is, meg akiket a kínaiak alkalmi­lag magukkal hoznak. A főur, aki három és fél éve dolgozik ebben a helyiségben, a megnyitása óta, elmondta, hogy japán vendéglő van több: is Berlinben, különösen a schönebergi negyedben, de a japánok szívesebben járnak kinai vendéglőbe. — A japán koszt rosszabb — magya­rázta — az ő konyhájuk nyersen tálal-; ja a halat. Én például nem tudnám ezt' megenni. A kinai ételeket már teljesen megszoktam. Most nehéz eredeti fűsze­reket és speciális ételeket kapni hazulról, (— a tőzsgyökeres berlini pincér igy mondja, »hazulról« —) a forradalmak, miatt rosszak a szállítási viszonyok, de még a múlt évben is simán ment a be­szerzés. Főleg diákok járnak a Tientsinbe, a főur megfigyelése szerint is, olykor uc­­cai árusok. Ezek közül sokat kiutasított a rendőrség Berlinből, mert kommunista­­gyanúsak voltak. A kínaiakat kedveseb­beknek tartja a föpincér, mint a japáno­kat. A felkelő nap országának gyerme­kei túlságosan zárkózottak, nem őszin­ték. Legkedvesebbek a délkinaiak meg a koreaiak. — Azelőtt több vendégünk volt — mondotta a főur, miközben leszedte a papirost az asztalról ■— de sok átköltö­zött Harisba. „Ott olcsóbb most, jobban ál! a dollár, mint itt. Búcsúzóul megkérdeztem tőle, hogy látott-e a negyedfél év alatt copfos kí­nait? — Nem — válaszolta — egyet se. A kinaiak most bubisra vágatják a hajukat Diószeghy Tibor

Next

/
Oldalképek
Tartalom