Bácsmegyei Napló, 1926. július (27. évfolyam, 178-208. szám)
1926-07-04 / 181. szám
14. ođal 8ÁCSMEGYEI NAPÚ! 1926 julius 4. TERE-FERE Ha ezt a némbert mához egy hétre még itt látom, akkor én pakkotok és megyek — Spanyolországba. A császár. — S mindezt azért, mert egy hölgy nem állott föl az Ön köszöntésére, Madame? A császárné. — E tiszteletlenséggel ön ellen épp oly sértést követett el, mint ellenem... De nem ezért! Nem! Hanem azért a sok bántalomért, amelyek a tegnapi affrontot megelőzték, a számtalan pletykáért, amely az ön nevét s a grófnőét együtt emlegette, az önök találkozásaiért, amelyekről az ncca minden gyereke tud, a suttogásokért, amelyeknek szánalmas tárgya a francia császári trón örökösének az édesanyja — mindezekért az ő eltávolítását követelem. A császár. — A Lajosok feleségei nem voltak ilyen érzékenyek. Gondolj Quatorze-nak a szeretőire és Quinze-tiek a szarvasparkjára... A császárné. — Az szilárdabb dinasztia volt, mint a miénk. Louis. Nekünk jobban kell vigyázni. S Ön, aki máskülönben igazán jól megállja a helyét, ebben a tekintetben egyáltalában nem mutatkozik nagynak. A császár. — Te jól tudod, Génié, hogy csak téged szeretlek igazán s hogy mindig visszatérek hozzád. A császárné. — A baj az. hogy gyakran térsz vissza, Louis. Igazán, legfőbb ideje, hogy megkomolyodjál. A császár. — Ez épp a legkomolyabb embereknél megy a legnehezebben. De majd megpróbálom. A császárné. — Te olyan tehetséges ember vagy, talán majd sikerül ... Tehát a szőke grófné — A császár. — Egy hét múlva nem lesz itt... S most kibékültünk? A császárné. — Még nem. Sire. Majd csak a hét elmúltával. A jövőre nézve pedig az ön érdekében is azt tanácsolom, becsülje meg jobban a feleségét, éppen azért, mert az nem királyi ágynak a szülöttje. Neki nagyobb szüksége van erre a megbecsülésre, mint azon uralkodók nejeinek, akik már fenségek voltak, amikor a világra jöttek. Ha ön megadja a tiszteletet nekem, Louis, a nemzet és a történet is megadja. Ha nem, akkor — A császár. — Igazad van, Génié. Ezentúl nem lesz panaszod rám. A császárné. — Elvárom. Az aszszonyok nem elégedhetnek meg azzal. ha szeretik őket. Megbecsülésre is joggal tartanak igényt. S ha nekem a szerelmed és a tiszteleted között kellene választanom, habozás nélkül az utóbbit választanám. A császár. — Mert nem szeretsz eléggé. A császárné. — Jobban, mint megérdemied, Louis. Kosztolányi Dezső SZERETET Mennyi ember van, akit szeretek. Mennyi nő és férfi, akit szeretek Rokonszenves boltileányok, kereskedösegédek, régi és hii cselédek, lapkihordók, csöndes, munkás Írók, kedves tanárok, kik vesződnek a kisfiámmal Találkozunk mi olykor-olykor, meg-megállunk, szemünk összevillan s én még maradnék tétovázva, talán hogy elmondjam ezt nekik. Mégsem beszélek, mert csak a részeg aggastyánok s pulyák fecsegnek, llyemiről szólni nem Ízléses. Meg aztán 'nincsen is időnk. De hogyha majd meghalok egyszer s egy csillagon meglátom őket, átintek nekik kiabálva, hajrázva, mint egy gimnazista: »Lásd, tégedis szereltelek.« Witos, a goromba kisbirtokos. Sok kedvos adomát beszélnek Witosról, a volt lengyel köztársasági elnökről, akit Piisudszky megbuktatott. A mai elnök nagy, regényes forradalmár, barátja a pompának és a színpadiasságnak. Witos ezzel ellentétben még a hatalmon is megőrizte a lengyel kisbirtokos gondolkozásmódját és szokásait. Sohasem szerette a frakkot. Elnökkocában is fázott tőle. Hires volt nyers, érdes modoráról. De egy alkalommal emberére akadt. Beszállt egy vonat fülkéjébe, melyet maga számára tartott fenn. De itt valami kisbirtokos kényelmesen keveredett el az ülésen. Witos amúgy parasztosan nekitámadt és értésére adta, hogy künn tágasabb. Az ismeretlen nem mozdult. Erre a köztársasági elnök az állomásfőnökhöz fordult. Mielőtt azonban elhagyta volna a fűikét, tüntetőleg az ülésre tette névjegyét, abban a hitben, hogy ha utitársa elolvassa, bizonyára kereket old. Az önfejű ur nyugodtan olvasta el a névjegyet. Aztán zsebébe dugta. Witos visszatért az állomásfőnökkeL Erre a másik utas kihúzta Witos névjegyét és az álloniásfőnök orra alá tartotta. Az álloHiásfőnök Witos füléhez hajolt és ügy szólít; — Nézze kérem, ez Witos.. Jó lesz nem okoskodni vele. Roppant goromba ember. Jöjjön majd keresek magának is egy fülkét... * Milyen korban szerettem volna élni? Egy párisi leányiskolában a következő írásbeli feladatot adták a növendékeknek: »Milyen korban szereltem volna élni és miért? A feladat megoldása eléggé érdekes. Mert egyetlen leánynak se jutott eszébe az antik Görögország, vagy a császári Róma, vagy a renaissance, mikor a szellemi élet virágzott. Egyetlenegy választotta a középkort, de az sem azért, mert akkoriban az emberek lovagiaskodtak és a költők oltárra emelték a nőt. Hogy miért, azt igy indokolja meg: — Igaz, hogy az uram hébe-hóba hónapokig magamra hagyott volna és elment volna a háborúba, de legalább ekkor nyugodtan maradtam volna! Szóval e süldőlány szerint a keresztes háborúnak pusztán az az előnye, hogy az akkőri hitvesek egy kis szabadságot élvezhettek a nemes keresztesviíézektől. A többi leányok kereken kijelentik, hogy szeretnek a jelenben élni és senkivel sem cserélnének. Ezt a következőkép indokolják: ma épen úgy tanulhatnak, mint a bátyjaik, aztán kényelmes ruhákban járhatnak, rövid szoknyákban, melyek nem akadályozzák őket a mozgásban, végül pedig sportolhatnak és rövidre nyirathatják a hajukat is. Az utóbbi érv mindegyik dolgozat ütőkártyája! * A légi háború mellett! Az aviafka nagyarányú fejlődése időszerűvé teszi a kérdést, vájjon emberi szempontból megengedhető-e, hogy a repülök meg nem erősített városokat, védtelen polgárokat is megtámadjanak. Egy francia lap megkérdezte erre vonatkozólag a szaktekintélyeket. M. E. Síidre az aviatika nemzetközi jogi osztálynak bizottsági tagja, döbbenetes nyilatkozatot küldött be, mely szóról-szóra igy hangzik: — Erkölcsi és elsősorban gyakorlati okokból feltétlenül szükségesnek tartor.:, hegy az aviatika, mely az utóbbi háborúban nekilendült, tovább fejlődjék és egészen kibontakozzék, vagyis, hogy : a háború fökép a nem harcolók és a i fegyvertelen tömegek számára legyen veszedelmes. Azon a napon, mikor majd az arcvonalon kevesebb veszedelem fenyegeti az embereket, mint egy nyugalmas faluba, ötszáz kilométerrel a fronttól, azon a napon, mikor a háború abból áll majd, hogy tűzzel, méreggel, idegbénulássail ölnek meg nőket, gyermekeket és aggastyánokat, ezerszámra és milliószámra, a háború oly utálatos színben mutatkozik meg, hogy a müveit emberek, kik nem akarnak lesülyedni a kongói etnberevök színvonaláig, visszatorpannak az undortól ama képtelenség elől, mely egyszerre valósággá válik. Aztán ezt a végső következtetést fiizi hozzá: — Ha a müveit világ nem torpan vissza ettől az undortól, én a magam részéről csak előnyösnek vélem, hogy egy olyan civilizáció, mely csak anyagi fejlődésre képes, de képtelen a legkisebb erkölcs fejlődésre is, minden lehető eszközzel izzé-porrá töressék s hogy ez az emberiség a régi, történelem előtti hordákkal együtt megsemmisüljön. Ezért tartom szükségesnek és megengedhetőnek a légiháboru korlátlan alkalmazását. A vidám Labiche. Róbert de Flersi a Rcvuc Hebdomafre-ben pár kedves története mesél el Labicberóil, a jeles bohózatairól. Mikor . első alkalommal öltötte magára az akadémikus zöld frakkját és derekára kötötte a kardot, kissé megiMetödött az ünnepi szertartástól. Ez szaladt ki száján: — Furcsa: most első ízben kötök kardot, de azért ennyire még sohase féltein. 1870-ben, a francia-német háborúban majdnem agyonlőtték a németek, mert mint egy kisvároska polgármestere, nem akart élelmiszert adni az ellenségnek. Labiche azonban agyafúrtan vágta ki magát. Találkozott egy német őrmesterrel, akit igy szólított meg: — Micsoda kitűnő kapitányuk van és miien udvarias ember. Igazi gentleman, ahogy az angolok mondanák. Az őrmester ezt visszamondta a kapitánynak s az, ki azelőtt azzal fenyegette az írót, hogy a városát polgármesterestül felgyujtatja, puhulni kezdett, minek előtte pedig elment, fölkereste Labiche-t, kezet szorított vele, kijelentette, hogy soha életében nem találkozott még ilyen értelmes és »jóitéletü« emberrel. Amikor Labiche haldoklott, az öccse odalépett ágyához, clbucsuzkodott tőle: — Te nemsokára fönn leszel és találkozol ami áldott édes anyánkkal. Mondd meg neki, hogy sohase felejtettem el. Csókold meg a nevemben. Labiche még ekkor is talpraesetten válaszolt: —• Jó, majd megcsókolom. De roppant sajnáltom, hogy nem te személyesen adod át neki ezt a csókot. * Az orosz cári birodalom utolsó évei. Fgy Berlinben megjelenő történelmi folyóirat olyan érdekes adalékokkal szolgál. II. Miklós uralkodásának utolsó éveiről, amilyenek eddig még talán nem is láttak napvilágot. Rodzianko naplóját közsü, ki a háború kitörése előtt négy évvel a duma elnöke lett és az maradt az orosz birdalom bukásáig. Rodzianko napról-napra följegyzi, hogy terjed a romlás. Az óriási birodalom már évekkel azelőtt az örvény szélén állt, csak kevesen látták. Mikor 191G-ban Lord Milner Oroszországba jött, hogy itjra szervezze a hadsereget, bizottságot hívtak össze a szükséges intézkedések megbeszélésére. — Hány fegyverre van szüksége? — & kérdezte törd Milner az akkori hadügyminiszter, miután betekintett a hivatalos ügyiratokba. — És hány tonnás hajóval lehet idcszállitani ezeket a fegyvereket? — Ennyi meg ennyi tonnás hajóval — válaszolt Bélajev, miután ismét betekintett a hivatalos ügyiratokba. — Téved — szólt nyugodtan lord Milner. E fegyverek elszállításához ötször annyi tonnatartalmu hajó kell. Radzianko leírja a cárnál valló egyik kihallgatását, melyen Rasputin ellen beszél. — Könyöirgök — mondta Radzianko — mindarra kérem Felségedet, ami szent Oroszországra, a boldogságára, űzze cl maga mellől azt a nyomorult alakot, nyugtassa meg az oroszokat, akik hü maradtak a trónhoz. — Hiszen most nincs is itt — felelt a cár. (Rasputin ekkor Szibériába volt száműzve.) — Akkor méltóztassék nekem megengedni, hogy efimondjam mindenkinek, hogy többé sohase tér vissza. A cár elhallgatott, majd egy pillanat múlva igy szólt: — Nem, ezt nem engedhetem meg. De teljesen bízom az Ön szavaiban. 1917 február 10-én Radzianko uj kihallgatást kér a cárnáll és könyörög, hogy adjoii Oroszországnak felelős kormányt. — Ha Felséged nem ért velem egyet, ha minden úgy marad, amint van, akkor a forradalom elkerülhetetlen s olyan fejetlenség támad, melynek semmi sem bir gátat vetni. Egy hónapra, rá II. Miklós cár lemondott. ♦ Gyors kisasszony. Louise Bettingnies, a francia kémnő, ki a világháborúban vakmerő kalandjairóll volt hires, életrajzíróra is talált Louis Madelin személyében. Az életrajz-iró ezt a rajongó, hisztérikus leányt, Jeanne D’Ark-kel hasonlítja össze. A háború kitörésekor Angliába szökött s ott határozta el magát, hogy kémkedik a franciáknak. A fronton »Gyors kisasszony«-nak nevezték, mert csodálatos fürgeség, testerő lakozott benne. Jókedve, humora, kajánsága a legveszedelmesebb helyzetekben sem hagyta el. Brüsszeliben pörbe fogták, de német bíráival még akkor is tréfált, mikor vallatgatták, hogy nem félt-e? Igen, válaszolt, én is félek, mint mindenki. De csak a veszedelem után félek roppantuk Előtte nem szabd félni. Halálra Ítélték, aztán Bissing a halálbüntetést életfogytiglani fegyházra enyhítette. Siegburgban arra biztatta a müniciógyártó katonákat, hogy tagadják meg a munkát. 1918 július 24-én halt meg. A franciák kifölddték holttestét, Lille-be vitték, innen 1920 február 20-án francia ágyutalpon szállították koporsóját Kölnbe s katonai pompával temették el. Fogászati rendelő áthelyezés oanf. ROMÁN OSZKÁR S í boticÁn, je]ašičeva «I. i. a ,.Ju(joszljív“ b:\nk átalakított épületében, volt Lőwy Testvérek üzlete felett. Végzi az összes fogászati müveteket eddig nemlétező mérsékelt árakon 5 évi kéz -sségge). Tartós fogtömés.:k, aranykoronák, foghúzás. Rendel d. e. 8—12-ig, d. u. 2—6-ig. Telefon 6—12. Vidékiek igen gyorsan kielégiltetnek. ÉHGYOMORRA FÉL POHÁR S C H M 1DIHA ÜER FÉLE KESERÖVIZ jó étvágyat, kellemes közérzést és munkakedvet biztosit. 3?<?7 Főlerakat: Minera iin, M. Mat’’d i Drug Novisad Ust.'iVG.-a illicit 29. Telefon439.