Bácsmegyei Napló, 1926. július (27. évfolyam, 178-208. szám)
1926-07-11 / 188. szám
14. oktal korszaka előtt, s a hajuk, a villogó, mint aranysugár övezte a? egyiknek fehéren világitó tagjait, s mint fényes fekete selyemszövet borult a másiknak meztelen testére. Mind a ketten a jókedvű férfiú ölében ültek. Gyönyörű két teremtés volt, de az uzsorásnak nem volt szeme a bájaik számára. A pénzét követelte. Az adós nevetett. —• Minek a pénz neked? — kérdezte. — Hiszen holnap vége lesz ennek a nyomorult világnak, s ezzel a történeti eseménnyel szemben a vagyonnak s pénznek megszűnik minden jelentősége. Tegnap óta nincs többé pénzkérdés. Az emberiségnek itt van megint az aranykora. Mindössze csak három napig tart, az igaz, de ez is jobb a régi világrendnél. —• Semmi se biztos, — vitatkozott a pénztözsér. — Még a halál se. De ez az irás itt biztos. Tessék fizetni! Fölmutatta a váltót. —• Ne tedd magad nevetségessé, derék férfiú, — mosolyogta őt le az adósa. — Nincs már semmi pozitív, csak a bor és a lány. Annyit igyunkegyünk belőlük, amennyit holnap estig lehet. Ne a pénzed után járj. a melyért már nem kaphatsz semmit, hanem élvek után, amelyek még kínálkoznak felénk. Holnap vége lesz mindennek... — Ki tudja? — okoskodott az uzsorás. — A világ még meg is maradhat. Az özönvíz után is megélt. Történtek már nagyobb csodák is. —Bolond vagy, — oktatta őt erkölcsre a mulatós ember. — A roszszabbat hiszed, mikor a jobb is rendelkezésedre áll. Élvezd te is azt a kevés órát, amely még hátra van a nyomorult életedből. Jer,igyál! —• Köll a fenének! — tiltakozott a pénzember. — Nekem csak a rendes jövedelem és a biztos pénz tud örömet szerezni, és nem tudom elhinni, hogy a világnak, amelyet az Úristen hat nap alatt teremtett, három nap alatt vége lehessen. Nem valami tökéletes világ, mert élnek pontatlan adósok is rajta, de azért kár volna értté, mert honnan vegyünk jobbat? Nem vagyok a kockázatok embere, mindég csak jó biztosítékok mellett helyeztem ki a pénzemet és kisebb jelentőségű dolgokban se akarok elővigyázatlan lenni. Hiába kívánod tőlem, hogy múló élveknek adjam át magam abban a reményben, hogy holnap elpusztulunk. Mert ha a jóslat valahogy nem teljesedik be. egész életemen át búsulhatok a könnyelműségemen ... — Csak egy uzsorás lehet ily fantaszta, — jegyezte meg a halálra készülő és sorba csókolta a térdein lovagló lányokat. — Nem segíthetek rajtad, jó ember. Pénzem nincs. Ami volt, kidobtam az ablakon, amikor értesültem, hogy nincs többé értéke. S amit itt látsz, bort, ételt és leányt, azt mind istennevibe, hozómra kaptam. S mikor ezt mondta, jóízűen nevetett s folytatta: — Úgy van, mindezt hozom. Hozom odaát a másvilágon. Te is ott kapod meg a követelésedet, amelynek sem a fennállását, sem a valódiságát nem tagadom. De mondok valamit. .. Nézd, itt van ez a két lány, egyik szebb, mint a másik. Jó rassz és eleven temperamentum mind a kettő. Válaszd ki közülük, amelyik jobban megfelel az Ízlésednek és a vágyaidnak. Aglaé, Cynthia, egyikteket átengedem az én dicső barátomnak, nemes kitelezőmnek. Nem valami nagyon gusztusos férfi, de hát egy-két nappal a végső trombitaszó előtt, ugy-e, nem vetjük oly gondosan latra az értékeket? S aztán kiváncsiak is lehettek az olyan ember csókjára, aki nem ért a szerelemhez? Aki a halála előtti napon is BÁCSMEGYEI NAPLÓ 1926 julius 11. a pénzét számlálja s a könyveit rovancsolja? Nos, melyiktek hajlandó őt egy óráig-kettőig mulattatni? Azok mind a ketten belecsimpajkodtak a vidám emberbe, körülfonták a puha karjukkal, átfonták a gazdag hajzatukkal és borzongva jelentették ki, hogy a fösvény kutya nekik nem kell. De Harpagon ur is energikusan tiltakozott, ö a realitások embere — kiáltott —, neki nem lány kell, se vörös, se fekete, hanem pénz! Ebben az itéletes időben ö volt az egyetlen ember a városban, aki még pénzre éhezett s a követelése után szaladt, és ő volt az egyetlen férfi, aki az általános leromlás s a teljes morális züllés napjaiban még a szajháknak se kellett. TERE-FERE Gerhardt Hauptmann az akadémia ellen. Gerhardt Hauptmann tudvalévőén nem fogadta el azt a széket, melyet a német kormány ajánlott föl neki a nemrég megalapított tudományos, irodalmi akadémiában. Hogy a költőt mi indította erre az elhatározásra, azt a közoktatásügyi minisztériumhoz intézett levelében ekképen indokolja meg: — Szükségesnek tartom a tudományos, művészeti, mert itt a szellemi élet oly területéről van szó. ahol hasznos lehet a közös munka. Különben az ilyen akadémia mögött számos állami intézmény működik. De egy irodalmi alosztáy szükségességéről nem vagyok meggyőződve. Céltalan a költők gyülekezete, hogy állami dijakat osszunk szét: néhány müveit mecénás, egy kis jóakarattal, egy kis tapintattal, Ízléssel, csínján sokkal jobban elintézhetik ezt. Ami a költészet egyéb — és sokkal magasabb — feladatait, annak fejlesztését illeti, rendkívül kétkedéssel nézem az ilyen akadémiát. Az állam által odarendelt ügyvivő költőket joggá! birálgatják függetlenül gondolkozó körökben. Ha én, mint író és költő bizonyos befolyást tudok gyakorolni emberi értelemben, teljesen meg vagyok elégedve. Amint méltóztatik látni, miniszter ur, azokkal tartok, akik már előttefh ellenezték a költők akadémiájának megalakulását. Ne vegye rossznéven, hogy ily nyíltan beszélek. Távol van tőlem a gondolata is annak, hogy birálgassam azokat, akik velem ellentétes véleményt vallanak, vagy kritizáljam a minisztérium nemes elhatározását. Az én meggyőződésem csak engem kötelez . . . * Briand a harapós. Aristide Briand abban a hírben áll, hogy rendkívül harapós ember. Mérgezett nyilait, epés megjegyzéseit szemrebbenés nélkül lövi ellenfeleire és sohasem téveszt célt, akár egy kitűnő céllövö. Hogy erre a hírre rá is szolgált, azt váltig bizonyítja a Nouvelle Revue Francaise-bcn megjelent cikk, mely számos adalékkal szolgál a francia államférfiú megismeréséhez. A cannesi angol-francia vita alkalmával (melyet bizonyos tekintetben angolfrancia veszekedésnek is lehetne nevezni) a sima Lloyd George a nyájas szavak és áradozó elismerések valóságos záporával fogadta Briandt. — Ó micsoda nagyszerű faj az öné. A bretonokról beszélek. Ugyebár Ön is breton? Micsoda tüneményes katonák a bretonok. Briand: — Igen. Lloyd George: — A tapasztalataim alapján beszélek, mert láttam a háborúban. Egy napon a bretonok a szemem láttára indultak rohamra: Briand: — Igazán? Lloyd George: — Igen. Csodálatos volt. Egyszerűen csödálatos. Briand: — Nem is csodálatos. Rettenetes tűz égett bennük, melyet már századok óta elfojtottak Azt hitték szegények, hogy az angolokra eresztettük őket. Lloyd George: — Csak nem? Briand: — De igen. Mi pedig nem is ábrándítottuk ki őket. Különben elvesztettük volna a háborút...- • * Mata Hari — Budapesten? Mata Hariról. a ballerináról, akit egy pellengérhez kötözve a vincennesi lövészárokban végeztek ki a franciák mint kémnöt, még mindig beszélnek. Nemrégiben egy portugál költő elevenítette föl emlékét, ki szerelmes volt belé s ártatlanságát hangsúlyozta. Most a Tribune de Geneve mesélt el, hogy mint járt a világháború közepén Budapesten. A budapesti rendőrség megtudta, hogy a ballerina itt tartózkodik s azzal gyanúsította, hogy az oroszoknak kémkedik. Mikor Mata Harc megszállt egyik előkelő szállodánkban, a rendőrség elhatározta, hogy házkutatást tart nála. Egy napon, mikor tudták, hogy Mara Hari késő . éjszakáig nem tér vissza szobájába, ott termettek a detektívek. Már javában kutakodtak, egyszerre a detektiv-csoportvezetpnek azt jelentik, hogy a szép táncosnő váratlanul hazatért. Már a felvonóban van. Erre a csoportvezető odaugrik a lifthez s két emelet közt hirtelen megállítja. Majd lekiált: n- Ne méltóztassék nyugtalankodni, kedves kisaszony, semmi az egész. Egy kis áramzavar. Azonnal rendbehozzuk. Az áramzavar jó félóráig tartott. A detektívek nyugodtan elvégezték munkájukat. Tűvé tették a szobát, mig a ballerina a szó szoros értelmében ég és föld között lebegett. Mata Hari sohase tudta meg, hogy ezalatt a. detektívek titkos följegyzéseit olvasgatták a szállodai szobájában. ■ * A remete-elnök. A remete: — igy hívják a Rambouillet-palota lakói a mostani francia elnököt. Miért? Azért, mert a történelmi kastély vendégét vajmi ritkán látják. Szinte inkognitóban él ott. Az elnök szereti a magányosságot s imádja az esőt, mely nem engedi ki az uccára. Hivatali személyzete is a lehető legkisebb: egy miniszterelnöki tanácsos, ki melléje van beosztva, egy irodatiszt, egy gépirókísasszony, meg egy vezérkari titkár. Doumergue nem akar más senkit. A kastély szolgaszemélyzetének is ritkán van alkalma találkozni vele. Mit csinál hát az elnök? Egyedül ül a dolgozószobájában és olvas, olvas; szemöldökét haragosan összemorcolja, valahányszor asztalhoz hívják ebédelni, vacsorázni. A Rambouiüeí-palotában is csak keveseket fogad Doumergue ur. Az utóbbi pégy hétben nem járt nála más, mint néhány rokona, ki vasárnap délután látogatta meg. A dolgok e folyásának leginkább azok a detektívek örvendenek, kik az államfő személyes védelmére vannak odarendelve. Úgyszólván semmitől sem kell félteniök, semmi dolguk sincs, kedvükre horgászhatnak, vagy aludhatnak az udvar füvén az árnyékos fák alatt. — Micsoda aranyos egy ember — mondta múltkor egyik detektív valamelyik újságírónak, ki meginterjúvolta. Nem úgy van ma, mint Millerand idejében, aki a nap minden órájában jötiment, még éjszaka is. Doumergue-ge! öröm dolgozni!. A Rambouillet-palota kiváló nyaralóhely. Főképp a detektiveknek. * XIII. Leó pápa a népekről. A Lavoro cimü olasz folyóirat XIII. Leo Pápa néhány elmés észrevételét gyűjti össze. . A nagy pápának szokása volt, hogy mihelyt belépett a Vatikán fogadótermébe, szemügyre vette az ott várakozó híveket s találgatta, hogy kicsoda melyik nemzethez tartozik. A küszöbön odasugott az őt kisérő prelátusnak: — Azok amott németek, ezek itt spanyolok, amazok franciák. A franciákat szerinte oly könnyű fölismerni, hogy egy kisgyermek sem tévedhet. Olykor-olykor azt is megengedte magának a Szent Atya, hogy egyegy csípős, szellemes leckét adjon a különböző népeknek. Egy napon, mikor kihallgatást tartott, egyik térdelő hivéhez fordulván megkérdezte: — Ön, gyermekem, francia? — Igen, Szent Atyám. És boldog vagyok, hogy francia lehetek. — Halkabban — mondta a pápa mutatóujját ajkához emelve— beszéljen valamivel halkabban. Itt vannak más népek is. Ne fájditsuk meg a szivüket azoknak, akik nem lehetnek ilyen boldogok. Más alkalommal egy német csoporthoz fordult ezt kérdezve: — Melyik német városból valók? — Heidelbergi tudósok vagyunk. — És csak tizenketten vannak? — Szentséges Atyám, mi csak egy küldöttség vagyunk. — Azt sejtem — mondta a pápa mosolyogva — mert ha Heidelberg valamennyi tudósa idejött volna, akkor maga a Vatikán se tudná befogadni őket Csöndet a betegeknek! Azok, akik elmélyednek munkában, a gép előtt álldogálnak, egy üzleti könyvre görnyednek, vagy a mezőn dolgoznak, édeskeveset törődnek a köröttük levő zajjal. De kórházi fekvőbetegek, a lábbadozók, kik mozdulatlanul fekszenek ágyaikban, váltig átkozzák a teherautókat, autóbuszokat, társzekerjeket, villamosokat, melyek minden percben valóságos földrengést okoznak. Páris rendőrfőnökének gyöngéd ötlete támadt. Elrendelte, hogy minden közkórház, klinika, szanatórium, vagy magánház, ahol beteg fekszik, kapujára tegyen ki vörös keresztet és egy táblát ezzel a fölirással: — Csöndet a betegeknek. Rendelete szerint a különböző jármüveknek ezen a helyeken mérsékelniük kell a gyorsaságot, tilos csöngetniök, fütyülniük, vagy kürtölniök. A francia sajtó elismeréssel fogadja az ötletet és intézkedést. De az Annales ebből az alkalomból nyílt levelet intéz a rendőrfőnökhöz. — A rendőrfőnök ur még tovább mehetne irgalmasságában — Írja az újság. Mi párisiak valamennyien, de valamenynyien betegek, idegesek, elcsigázottak vagyunk, fejünk lángokban ég s reggeltől-estig szakadatlanul kinoznak-gyötörnek a kiáltások, orditások, üvöltések, sipolások, hangok és zörejek, recsegések és ropogások, melyek elöl nem védekezhetünk. Könyörüljön meg rendőrfőnök ur az egészséges polgárokon Is, akik épp oly szánaiidók, mint az ágybanfekvők: engedélyezze számunkra is a vöröskeresztet: intézkedjék, hogy Páris százezer jármüve oly csöndesen sikoljék tova, mint a bárkák a tavon s tétessen hangfogót a kürtökre, sípokra, villamosok csengetyüire. Tehát csöndet a betegeknek és csöndet az egészségeseknek is, akik nemsokára betegek lesznek. Fogászati rendelő áthelyezés Dent. ROMÁN OSZKÁR ítiboHcán, Jelasiéeva ul. 1. a „Jugoszláv* bank átalakított épületében, volt L6wy Testvérek üzlste felett. Végzi az összes fogászati ml) veieteket eddig nemlétezö mérsékelt árakon 5 évi kezességgel. Tartós fogtömésuk, aranykoronák, foghúzás. Rendel d. e. 8—-12-ig, d. u. 2—6-ig. Telefon 6—12. Vidékiek igen gyorsan kielégittetnek.
