Bácsmegyei Napló, 1926. június (27. évfolyam, 151-177. szám)

1926-06-13 / 162. szám

Butenberg bóőolat

Milyen messze; vagyunk mi a boldogságtól. Súlyos mérföldkövek, béklyók és mesterséges drótsövé» nyék választanak el tőle, amiket nem lehet csak úgy által ugorni. Épen úgy, mint a természetet, a melyben szabványos iskolai olvasókönyvek rigorózus megállapítása szerint szintén nincsen ugrás. Ebben a kéjes elégedetlenségben úgy érezzük, hogy minden fekete napok és gyászos évek és türelmetlen, tolakodó eszmék ellenére is ünnepelnünk kell valakit. Mindegy, hogy kit. Aki jön és aki aktuális és aki a mienk testestől, lelkestől a gondolatban és a hitben, a vágyban és a célbair és a nagy állomások felé futás szent hajszájában. Valakire ráteriteni a jóság vizes lepedőjét és agyonszeretni és elborítani a század vérszegény derekán. Nem keresünk ürügyet, mert találunk dátumot, történelmit, forradalmasat, emberit. És ilyenkor átadjuk magunkat a repülő tolinak, amely ünnepel országokat és, népeket, kitűzött feladatokat^ eredményeket és kudarcokat vad összevisszaságban.

És ez a szép és izgató és újszerű és igazi. Ez a rendszertelenség, dátumhoz nemkötöttség, amiben benne van minden összesen, együtt és külön-külön, amit emberi elme pattogó és forró káoszában egyáltalán alkothat. Itt van a szikra és a láng, a máglya és a pernye, épületek és romok: egyszóval épitök és rombolók. Az ördögi színidtől: arénáidban.

A

A világ nagyon hálátlan Ez a megállapítás nem uj és nem eredeti. Csak úgy mellékesen jegyzem meg. mert szomorú tapasztalataim lomtárából (udom, hogy jó ha az ember koronatanút visz magával a fórumra. Ha nincs, csinál egyet, hogy ott legyen védőnek és mentőnek a háta mögött. A hálátlannak nevezett világ pedig, amely — a vitának ezt a részét lezárandó — talán nem is hálátlan, egész biztosan megfeledkezett arról, hogy most 1926. junius havában 526-ik .esztendejét ünnepeljük annak a dátumnak, hogy Gutenberg, a betű, a nyomtatott betű ősapja földi bolygónkra tévedett. És itt meglehetősen zavarban vagyok, mert hiszen arra gondolok, hogy mit csinálnék én most Gutenberg nélkül, aki lehetővé tette az írást, a nyomtatott Írást. És hogy egeszen simán frivolak legyünk, módot adott arra, hogy a reggeli kávé mellett a publikum .tudomást szerezzen a brazíliai köztársasági elnök térdizületi csúzától kezdve a szentai cselédleány niarólugoldatáig. Hitemre mondóm meg kell ünnepelni a nagy Mester születését áhitatosan, akit már régen beszántottak a búzatermő porhauyós germán földbe.

#•

Ötszázhuszonhat esztendő ködös távlatából elmosódik Gutenberg sárguló képe, aki az első szellemi forradalom tüzcsóvájával tüzet rakott a rotyogó üstök alá és megindította azt a folyamatot, amelytől megkótyagosodtak az agyvelők. Egy hazard és vabank játék következményét szülte meg a nagy Mester világra szóló találmánya. Neki nem kellett szabadalmi hivatal. Az ő patentje az emberiség viharos erőpróbája. A harc még tart. Hatalma? és vehemens erővel. Vagy elpusztulunk tőle, vagy, megváltjuk a világot vele. Harmadik eset, még ha megfeszülünk, akkor sincs._ Gutenberg mester a XIV-ik. században ámulatba ejtette az iniciálékon meditáló jámbor szerzeteseket, akik tussal és kevert festékkel pingálták díszes betűiket kolostorok kongó, siri csöndjében, amjkor viiiám- Jás és mennydörgés zajával robo1926 junius 13.

BÁCSMEGYEI NAPLÓ

13. oldal

gott be az uj világ fiatal szele. A bő kámzsák, bő ujju katonái pedig- mit tehettek egyebet — preventív szent háborúra toborozták öszsze a tekintély fanatikusait, hogy segítsenek lefegyverezni a sátán döntő kisértését. A békés, nyugodt és a munka lázától önkívületi állapotba sodort Gutenberg pedig ezalatt serényen tovább dolgozott, hogy paripát faragjon az emberi gondolat alá. A gondolat meg izzik, sistereg, mámoros deliriumot abszorbeál és kitör, hogy betütenger termékenyítő lávájával öntsön el haladást vágyó mindeneket.

•är

Gutenberg volt az első. aki fölfedezte, hogy a forró ólom nemcsak renitens fülek beöntésére alkalmazható. ö avatta fel az ólmot^a legértékesebb fémmé: az emberi agy formájává. Gutenberg több mint háború és több mint béke. Ö a háború és béke. Harc és enyhiilet, forrás és beteljesülés. És hálás, fanatikus késői unokáinak, a betű eljegyzett szerelmeseinek számára, akiknek már ötszáz eve nyúzza és csiszolja az idegeit, legyen újra, legalább rövid huszonnégy óráig napirenden ő. Gutenberg, a »titkos és csudálatos művészet« mestere, akinek adassák máma dicséret és dicsőség.

Mesterházy Ambrus

REGI

Irta: BAEDEKER

Riedl Frigyes

ke u. n. »nagy tanárok« közé tartozott, azok közé, akik nemcsak a tárgyukat adiák elő. de az egyéniségüket is közük a hallgatóikkal; akik mentalitást változtató, világnézeteket módosító befolyást gyakorolnak rájuk; akiket ezek később, amikor őszülni kezdenek s maguk is tekintélyekké lettek, büszkén s dicsekedve emlegetnek: »a tanárom volt, az előadásait én is hallgattam«. A Szilágyi Dezsők. Láng Lajosok. Beöthy Zsoltok, Zsögöd Benők. Eötvös Lorántok és Szászy-Schvvarz Gusztávok közül való volt. s amikor meghalt, mindazok őszintén gyászolták, akik az előadásaira, mint egy-egy érdekes premier-re jártak. De azt hiszem, írónak is volt annyi, mint tanárnak, — ott is a legelőbb: kelőek között foglalhat helyet, ö persze, aminő szerény volt, nem jelölt volna ki magának az irodalomtörténeti nézőtéren elsőrendű zsölfét, más irodalomtörténészek ellenben valamelyik ptuszcéniumpáholybait helyezik ei.

Nem produkált sokat, de ami a finom tolla alól kikerült, az mintája volt a helyes Ítéletnek s a nemes Ízlésnek, Arany Jánosról nem mondta el talán az utolsó; szót, de elmondta róla az elsőt, amely mértékadó és dogma maradt, s aki majd arra a munkára, amely e nagy költőnk jelentőségének a megállapításából áll, vállalkozik, az kénytelen lesz a Riedl gondos és elmés elemzéseire támaszkodni. A Gyulai Pál utáni korszaknak a Gyulai Pálja volt ő, ennek a bátor és becsületes harcosnak az egyenességével és lelkiismeretességével. megszerezve Tarne milieu-elméletének minden finomságával s a Sainte-Beuve világosságával és előkelőségével. Legtöbb előadása csak kőnyuniatos sokszorosításban terjedhetett el, de a kegyelete* kéz. amely ezeket kötetekké tömöríti, nem fog fölösleges munkát végezni, de drága kincset ad azoknak a kezébe, akik nem tudják, hogy Riedl frigyes nemcsak felejthetetlenül kitűnő tanár, de finomtollu író és kiválóan szellemes férfiú is volt. Talán ez utóbbi erényének, a? espritjének köszönhette, hogy a tanítványai bálványozták, s akiket közülük (a válogatottak csapatát) azzal tüntetett ki, hogy Andrássy-utj lakására egyegy teadélutánon közel engedett magához, s akik e kitűnő ember hóme-jában az ő gazdag szellemét és franciásan könnyed s mégis mély társalgását élvezhették, azok egy ily együttlétnek az emlékét legbecsesebb értékeik közé sorozták s azt olybá vették, mintha magas rendjellel tüntették volna ki őket. A szellemes tanárnak típusa volt ő, — s ha franciának születik, a Sorbonne-on arat diadalokat.

Az apja, Riedl Szende, is nagy tanár volt, előbbi nemzedékek kiváló tudósa, tanítója és Írója, s bizonyos, hogy e nagyon jelentékeny elme hatása alatt lett ő is Író és professzor. Penetrans tehetségét sokáig csak a beavatottak ismerték. A Budapest belvárosi reáliskolában adta elő uz irodalomtörténetet, s a közfigyelem akkor kezdett feléje fordulni, amikor onnan egyszerre a tudományegyetemnek nyilvános rendes tanára s annak hamarosan egyik dísze és híressége lett. A Kisfaludy-Társaság sietett tagjai közé iktatni, az Akadémia pedig, amelynek már lev. tagja volt. a rendesek közé előléptetni. A munkásság. amelyet e két testületben, különösen a kiadandó müvek kiszemelése körül kifejtett, a Toldy Ferenc lelkességére emlékeztetett. Udvarias. de határozott hangon tudta egy-egy értéktelen mü elejtését és értékes könyveknek a megjelentetését keresztülvinni, s nem egy esetben egyhangúlag hozott határozatokat döntött meg az irodalom föl felfogott érdekében. Rövid idő alatt igen nagy tekintélyre tett szert: az Ítéletében s az Ízlésében lassánkint mindenki megnyugodott, még azok is, akiknek körében divat vfüt az akadémiát szidni s a Kisfaludy- Társaságot »régi iskola«-nak. »múmiák gyülekezeté«-nek hivni.

Mégis az esprit-ie volt az, amely különösen érdekessé tette. Előadásai nagyban különböztek a többi tanárokéitól, akiknek bármely magvas mondanivalóit nem támogatta a franciás elmésség bája. A letűnt nemzedékben ő s (a jogi fakultáson) Szászy-Schwarz voltak azok, akiknek »leckéi« méltók lettek volna, hogy a közönség belépődíj mellett hallgassa őket, mert affajta szellemes ötletekkel fűszerezték a »tárgy«-ukat, amelyeket csak irodalmi matinée-kon és esztétikai estéken várhat joggal a közönség. Riedl olyan volt a katedrán is. mint az életben: csupa érdeklődés, elmésség, s a szellemi és lelki műveltség inkarnációja. Volt tanítványainak a joga és kötelessége őt, mint professzort méltatni, én a kedves társalgót és nagytudásu utitársat látom benne, amikor rája s róla emlékszem, s eszembe jut egy-egy finom ötlete, amelyet ő csak alig mosolyogva mondott, de a hallgatói gyakran hangos derűvel fogadtak. Élete vége felé az ő különben is tulfinom, halk és diszkrét társalgása vesztett egyet-mást az elevenségéből s a vidámságából,: — egyre növekedő süketsége kedvetlenné s egyszavuvá tette. De amig képes volt reagálni arra, amit mások mondottak, addig bőven sziporkázott az attikai szelleme, amelyet német eredete, magyar gondolkozása és a franciás esprit-je tett különösen színessé és gazdaggá. Shakespearerel szóivá: »csodálatosan vegyültek az elemek benne«, — mind e nemzetek géniusza, kultúrája és mentalitása találkozott a hatalmas szőke fejében.

Mint minden szellemes ember — tagadhatatlanul — kissé maliciózus volt. Ha nincs igy, az ismert világ legnagyobb kivétele lett volna, mert az az isteni adomány, amelyet esprit-nek hívnak, Rabelaistől kezdve Voltaire-ig és Voltaire-től máig még mindenkit maliciára csábított, de itt is (mint mindenben) mértéket tartott Riedl, s az elmésségei, amelyek bizony csípősek voltak sokszor, inkább emlékeztettek a Rivarol finom megjegyzéseire, mint a. Chamfort metszőén gúnyos kirohanásaira. Igen élénk érzéke volt a nevetség s a gyarlóságok iránt, de meg is tudta bocsájtani őket. A nevetők rendesen az ö pártjára álltak, de nem Ítélték meg tulszigoruan azt, akin nevettek, mert látták, hogy R. se akarja bántani. Csak mosolyogni kivánt fölötte. Azt mondta egyszer:

— Bocsássuk meg az embertársaink hibáit, hogy ők is megbocsássák a mi erényeinket.

Él lehet mondani, hogy jó szívvel gúnyolódott.

Szó volt egyszer egy irótársunkról, aki csak nagyritkán mondott igazat, s valaki megemlítette, hogy az illető igen jól birja a iraricia nyelvet.

— - Igen, — jegyezte meg Riedl, — vettem észre. Folyékonyan Hazudik franciául is.

Aztán megijedt, Tükrösnek találta a megjegyzését, amelyet a következőképen próbált enyhíteni:

—• Nagyobb dicséretet acm is mondhattam róla. Mert. kérem, lm valaki idegen nyelven is tud olyat mondani, aminek a valóságától nincs meggyőződve, akkor az azt a nyelvet igazán kitünően beszélt. Ha találkozom vele. gratulálni logok neki

#

Égy költeményt olvastunk egyszer együtt, s Riedl azt a megjegyzést tette rá. hogy:

— Ez a vers már annyira rossz, hogy szinte jó.

S aztán érdekesen . magyarázta könyvekből és Írókról vett példákkal, hogy mennyivel mulatságosabbak (tehát jobbak!) a nagyon rossz írások, mint azok a középszerűek, amelyek nem teljesen értéktelenek ágyán, tie szürke és unalmas módon szabályosak.

— Leginkább azért sajnálom, — mondta, — hogy nem lettem szerkesztő. Mennyi rossz verset és novellát olvashattam volna! S ez az, amiért Kiss Józsefet irigylem, — Ő bezzeg dúskálhat bennük...

Egyik kedvenc témája volt ez, amelyet más alkalommal igy variált-:-- Csak kétféle könyvet szerettem olvasni világéletemben. Nagyon jókat, vom Guten das Beste, és nagyon rosszakat, vom Schlechtesten das Miserabelste. Nem is képzelik, mily passzió ez! Ha fáradt vagyok a ,ió könyvektől, előveszek egy botrányosat és pazarul élvezek. Mert ilyenek is vannak a könyvtáramban

És hozzátette az ő fanyar, de finom mosolyával:

Irótársaktól kaptam őket dedikációkkal.

Évekig a Hungária-kávéházba járt ozsonnázni, ahol Írókkal, történettudósokkal s tanárokkal társalgóit, vitatkozott. Meg volt a rendes helye, amelyet tiszteletben tartott az asztaltársaság, de mikor egyizben 2—3 hétig Itáliában (a második hazájában) bolyongott, a karosszékébe betelepedett egy egészen fiatal professzor, s azt akkor se hagyta el, amikor Riedl visszaérkezett s a Tafelrunde-nak előadásokat tartott a látottakról, amelyek az ő különös szemén keresetül sokat nyertek jelentőségben, spinben, érdekességben. A helyét elfoglaltnak találván, persze más székre ült, és semmivel sem árulta el, hogy a dolog nem tetszik neki. A társaság