Bácsmegyei Napló, 1926. május (27. évfolyam, 119-150. szám)

1926-05-30 / 149. szám

1926 máius 30.

BACSMEGYEI naplö

15. oldal

Történet egy dinárról

eS3 ajságrólés egg igazságos üggészröl

A Velikibecskereki törvényszék kitűnő alügyésze, Párvány Andrija rendkikivül érdekes ember. Igen szimpatikus egyéniség, nagyon melegenérző jó szive van és a jognak, a törvénynek, az igazságnak valósággal fanatikusa.

Megtörtént egyszer, hogy Párvány aliigyész elfelejtett egy aktára okmánybélyeget ragasztani. Mikor észrevette már elmúlt három napi határidő. Erre megbírságolta önmagát és háromszoros bélyegilletéket ragasztott az aktára, azután irattárba helyezte az ügyiratot.

Mikor Párvány alügyész a törvényszék épületében kapott szobát, ahol jelenleg is lakik, azonnal visszaadta felvett lakbérének arányos részét.

Ilyen történeteket beszélnek a kitűnő ügyészről, mint az igazság és a jog pedáns képviselőjéről. Jószívűségére pedig a következő történet vet világot. Egy kegyetlenül hideg téli estén Párvány alügyész egy öreg koldust látott az uccán rongyos kiskabátban dideregve, át meg át járta a fagyos hideg szél. Párvány ránézett, levette a maga kabátját ráadta a didergő öregre és már el is tűnt, mielőtt még hálálkodhatott volna. Pedig a jó ügyésznek nem volt több télikabátja.

Nos hát ez a derék, jó pedáns Párvány alügyész a napokban egy dinár miatt sikkasztásért eljárást akart indítani. Tárgyalás volt a törvényszéken, Párvány alügyész képviselte a vádat, Grba Braniszláv ügyvéd a védelmet, én pedig a sajtót. Tizenegy óra tájban behozza az ügyészségi szolga a »Torontói« cimii helyi lap ügyészségi példányát és leteszi Párvány asztalára. Nemsokára Bunics tanácselnök szünetet rendel el és ezidö alatt odajön Qrba ügyvéd az ügyészhez.

— Szabad ügyész ur a Torontáli egy pillanatra?

— De kérem — mondja az ügyész — hogy képzeli! Ez, kérem, hivatalos példány és ha én megengedem önnek, hogy átolvassa, azzal megkárosítom a lap kiadóját. Tehát csak az esetben engedhetem meg, hogy elolvassa, ha annak ellenértékét, vagyis egy dinárt nálam lefizet, mely összeget a lap pénztárába fogok befizetni.

Grba benyúl a zsebébe és kivesz egy dinárt, átadja Párványnak, mire megkapja az újságot. -Most hozzám fordul Párvány alügyész:

— Szerkesztő ur, nem volna szives ezt a dinárt tőlem átvenni és befizetni a kiadóhivatal pénztárába?

Átveszem. Nemsokára Grba visszaadja az ügyésznek az újságot. Ekkor azt mondom az ügyésznek:

— És mi történnék akkor ügyész ur, ha én nem fizetném be ezt a dinárt?

— Akkor sikkasztásért eljárást indítanék ön ellen.

— Én pedig nem fogom befizetni, mert a lapot ez a dinár nem illeti meg, hiszen nem adott érte ellenértéket.

— Kérem, ha holnap érdeklődni fogok, hogy befizette-e és ha nem tette, az eljárást sikkasztás miatt ön ellen megindítom.

Nem fizettem be. Másnap Párvány alügyész felkereste dr. Mara Jenőt, a lap kiadótulajdonosát és konstatálta a pénztári naplóból, hogy a dinár nem folyt be.

— Kérem doktor ur, tegyen nálam feljelentést egy dinár elsikkasztása miatt, hogy az eljárást megindíthassam — mondta az ügyész.

— Hogy tehetnék én feljelentést — felelte dr. Mara — én nem adtam neki megbízást, én semmiféle elszámolási viszonyban nem állok vele.

— Akkor nincs más hátra — mondta az ügyész rövid gondolkozás után — minthogy én megfizetem önnek a dinárt.

És már nyújtotta is az ezüst dinárost.

— De kérem, én azt nem fogadhatom el. Én nem adtam érte újságot Engem az a dinár nem illet meg.

— De igen, mert Grba elolvasta az ön lapját.

Hosszas vita után dr. Mara azt mondotta:

— Csak egy lehetséges uram, kérem. Én elfogadom a dinárt, ha ön elvisz egy újságot . . .

— De az újság nem engem illet, hanem Grba Braniszláv ügyvédet. Tessék neki a lapot elküldeni.

— Hogy kiildhetnék én neki lapot.

mikor ő nálam nem rendelt. Ezt az üzletet ügyész ur közvetítette, ön tartozik tehát az árut szállítani.

Ez ellen nem lehetett érvelni. Párvány alügyész lefizette a dinárt, átvette az újságot és elküldte Grba Braniszláv lakására. Ezekután én visszaadtam Párványnak a dinárt és az ügy a törvény és a legtisztább igazság szellemében elintézést nyert.

Dr. Hesslein József

Emlékezzünk

Miletics Szvetozár felirati beszéde — Teljes csöndben, egyetlen közbeszólás nélkül tiltakozott a „magyar nemzet" elnevezés ellen — Deák Ferenc válasza

A magyar képviselőház 1866. évi február 23-ik napján részleteiben tárgyalta a felirati javaslatot. A 32-ik bekezdés tárgyalásakor a képviselőház naplójának formasága szerint Miletics Szvetozár a következő beszédet mondotta:

Miletics Szvetozár: Tisztelt Ház! Indítványoztam, hogy a pontban, melyről most szó van »magyar nemzet« helyett az »ország nemzetei« mondassék.

Nenj tudom milyen értelemben beszéltetik a »magyar nemzet« kifejezés, de ha csak politikai értelemben is, azt , tartom, hogy e kifejezés helytelen és e honban a többi nemzetre nézve prejudikáló. Ahol az összes polgárság egy nemzetiségű, ott politikailag lehetne ezen egy nemzetiség nevét használni, mint politikai elnevezést az állam nemzeti törvényhozói faktorára nézve; de ahol több a nemzet, mint nálunk, ott semmikép sem nevezhetők meg az öszszes nemzetek azon névvel, mely csak a nemzetek egyikének neve. E honban pedig annál kevésbbé, mivel más nemzetek milliomokat számítanak és mindnyájan együtt véve az állam felét, képezik. Európa alkotmányos államai között nem találunk példát, hol több nemzet és nemzetiségből álló állam minden többi nemzeteit az egyik genetikai nevén nevezze. Az angolok például nem nevezi angoloknak állampolgáraik összegét, hanem belülről briteknek és íreknek, az első nevezet alatt az angolokat és skótokat értvén, kívülről pedig nagybriteknek. Hasonlóan a franciák, belgák, amerikaiak mind belülről, mind kívülről e geográfiai néven nevezik magukat. De ezek oly geográfiai nevek, melyek semmi genetikai nemzetiséget nem jelölnek. Egy nemzet nevén nevezni mind e nemzeteket, ha csak politikailag is, annyit jelent, mint e nemzet uralmát a többi nemzet fölött vele megjelölni, ami csak rabság, nem pedig az egyenjogúság idejében magyarázható meg.

Néhány előttem szóló, akivel ha nem is politikai, de a nemzeti kérdésben egyetértek, bebizonyította, hogy Magyarország tételes törvényei is Magyarországon már több nemzetet ismernek el; én pedig azt mondom, ha ez előbb is nem lett volna már igy, most máskép kell lennie. A többi nemzetiségek magukat szintén nemzetiségeknek érzik és nem fognak — a szerbek legalább — arra soha ráállni, hogy akár politikailag is más néven neveztessenek, mint aminővel őket az Isten, a természet, a történet és öntudatuk megkeresztelte.

Ezenkívül e kifejezés használtatik a koronázásról szólva. Minthogy a három nagy királyság és Erdély is a szent korona alatt van, csak megengedik, hogy az országok nemzetei még az önök politikai értelmében sem nevezhetők magyar nemzetnek.

E kifejezés végre az 1861-ik év egy föliratában sem használtatott. Vagy talán ez azzal áll összeköttetésben, mi a 13-ik pontban mondatik, hogy t i. az országgyűlés kész mint nemzet a Lajtán túli nemzettel érintkezésbe jönni

Azon gondolat van-e itt kifejezve, hogy Lajtán túl egy nemzet, Lajtán innen pedig szintén egy, és pedig magyar nemzet van? Vagy ez a magyarok és németek közti azon szövetkezést jelenti, melyről sajnos, néhány szóló az orI szággyülésen azt mondta, hogy a szö: vétkezés szükséges a szlávok ellen? Uraim, ez veszedelmes eszme. Ha ez eszme é'etbelép, a pánszlávizmus anyjává válhatik, mely most nem létezik, amelyet a nemzetül létezés aggodalma szülhet és felébreszthet. Azon napon, vagy inkább, azon szellemű éjben, midőn e kettős csillag az égen felmerül, fog megszületni a pánszlávizmus eszméjének azon óriási fia, ki most egyedül a szlávok ellenségeinek képzeletében él. Én uraiul, azt vélem, hogy a magyarok s mondhatom az uralkodóház sorsa szorosan össze van kötve a szlávokkal, kik arra törekszenek, .hogy szabadságukat és önállóságukat más nagy, akár szláv, akár másféle nemzetek irányában fentarthassák. A történet mutatja, hogy a magyarok sem a szabadság, sem az önállóság, sem a nemzetiségek tekintetében nem voltak veszélynek kitéve, mikor a csehekkel és lengyelekkel szövetkezve egy korona alatt voltak: ellenkezőleg, van bizonyítékunk arra, hogy mire törekszik azon nemzet, mely egyik szemével Frankfurt, másik szemével Konstantinápoly és a Kelet felé néz, hogy úgynevezett világtörténeti műveltséget és küldetését oda vigye és mely a keletet, melyhez mi is tartozunk, saját uradalmának nézi s melynek kebelében Auersperg gróf ur annyira tévedett, hogy a laibachi gyűlésen a feletti sajnálkozását fejezte ki, hogy a németesítés még nagyobb tért nem foglalt el.

Uraim! nem Napóleon találta fel a nemzetiségeket, mint Faragó ur mondotta, hanem öntudatuk első fejlődésében céljai elérésére akarta őket felhasználni. Jó lesz vigyázni, nehogy valami északi Napoleon elégedetlen nemzeteket találjon a hazában.

Én védem a haza függetlenségét és önállóságát az alkotmányos szabadság tekintetéből; de védeni fogom a korona tartományainak foederativ szövetkezése és a magyarországi nemzetiségek lélényeges méltánylása mellett. Nem vagyok a nemzetek és nemzetiségek dualizmusa mellett; és ezért indítványozom, hogy az elnevezés »magyar nemzet« hagyassék ki és »az ország nemzetei« mondassék, mert ha nem áll a középkori mondat cujus regio, illius leligio, nem állhat az sem, hogy: cujus nominis regia, illius nominis natio.

*

A régi könyvek kutatója most egy pillanatra kilép objektivitásából. Méltóztassanak elképzelni, ha ezt a beszédet akarnád mondani egy magyar nemzetiségi a prágai vagy a bukaresi parlamentben, milyen viharok, turbulens jelenetek, tettlegességek akadályoznák meg nem az egész beszédet, hanem már a második mondatot. (A jugoszláv parlamentben egyelőre pem érheti bántalom a magyar képviselőket.) S hetven évvel ezelőtt egyetlen közbeszólás, egyetlen tiltakozó hang, minden lárma és tiltakozás nélkül a legteljesebb zavartalanságban mondhatta el nevezetes beszédét Miletics Szvetozár. S méltóztassanak elképzelni azt is, hogy Pribicsevics, vagy Bratianu, vagy Benes milyen hangon utasítanák ma vissza a magyarságnak sokkal enyhébb és sokkal konciliansabban mesformulázott kívánságait is,

mint amilyeneket Miletics Szvetozár a magyarországi szabadság nevében követelt. És most méltóztassanak elolvasni, hogy a nyomban utána felszólaló Deák Ferenc milyen hangon, milyen stílusban s milyen gondolatokkal válaszolt Miletics Szvetozárnak.)

Deák Ferenc: Azt hiszem, tisztelt ház, hogy Miletics barátunk és képviselőtársunk teljes joggal adta elő a maga nézetét, ha az a ház többségének nézetével meg nem egyez is. Nem most az ideje felette határozni: lesz alkalom, amikor, ha akarja, ismét előadhatja nézeteit s ekkor discussio alá fognak kerülni. Azt hiszem maradjunk ezúttal a szerkezet mellett, mert e tárgy nem a fölirathoz tartozik. Majd ha a képviselő ur akarja, felhozhatja ezeket akkor, amikor ex asse fogjuk a nemzetiségi kérdést tárgyalni, mit, azt hiszem, hosszúra halasztani úgysem fogunk. ( Helyeslés.)

Egy érdekes Palesztina-zarándok

Csodálatos zarándok járja a Szentföld útjait, csodálatos és legendás alakja korunknak, aki talán ezredévek előtt prédikáló próféták lelkét hordozza magában — Jeruzsálem falain és GaleWa bűbájos hegyei-völgyei között.

Jala Galactlon, mert ez a neve az érdekes embernek, a román fővárosból, Bukarestből zarándokolt a zsidók ősi földjére.

Hazájában is legendás alak ez a sokoldalú ember, aki költő is, elbeszélő is, tudós is, bibliamagyarázó, görögkeleti lelkész, pacifista agitátor és zsidóbarát egy személyben. Sőt— keresztény cionista!« — mint ő mondja.

Az irodalma egy keresztény vallásos misticizmussal átszőtt tolstojánizmus —a közéleti szereplése szociális fenköltséggel átszőtt humanizmus; tán ennek köszönhette, hogy a román keresztény diákság oly élénken tiltakozott egyetemi tanári kinevezése ellen, holott ö nemcsak hivatás szerint keresztény pap, hanem Jézus egyenes követőjének is tartja magát.

Jeruzsálem falának egy ósdi, romantikus várfokán — barátságos beszélgetés közben mondja a prófétás költőpap:

»Én igaz keresztény vagyok: gyermeki hittel hivő keresztény, akinek nincsenek kétségei. Megváltóm misztériuma olyan nékem, mint egy ragyogó aranyérem: az egyik oldalán a Názáreti misztériuma, a másik • oldalon Izrael misztériuma. Mert igaz hittel szeretem Krisztusomat, magamhoz ölelem, természetszerűen Izraelt is. A zén hitem alap »Szent Pál levele a rómaiakhoz«, melynek tizenegyedik fejezete igy kezdődik: »Avagy elvetette-é isten az ő népét? Távol legyen«. Eljön a nap —- s nincs oly távol — folytatja Gala Gaiaction — a mkor hirdetni fogom zsidó-szeretetemet egy külön könyvben, melynek héber cinre az lesz: »Lainma ahabti et Jaakob?« jMiért szeretem Jákobot?) E könyv szoros kapcsolatban lesz vallásom és hitem misztériumával. Ezen eszmék alapjait már lefektettem egy nemrégen megjelent könyvben »Sarok-kő« címen. Tudom, hogy még sok kellemetlenségem lesz e könyv miatt, mert a tiszta igazságot írtam meg benne. Most elzarándokoltam ide, hogy lássam, hogyan építik újjá Megváltó amtyaíiai a szent Földet. Benyomásaimról útikönyvet fogok irni. A cionizmus az én szemeimben Izrael egyetleh reménysége, egy üldözött, szenvedő, hazátlan népnek megújhodása. Szerintem nemcsak minden igaz zsidónak. hanem mindé nigaz kereszténynek is kötelessége a cionizmust prédikálni és megvalósítani. A zsidók itt tetté változtatják az írás parancsát. Mijy megható például az a tény, hogy a Zsidó Nemzeti Alap megváltja, a földet a zsidó nép örök tulajdonául, amint az Mózes könyveiben meg lett parancsolva«.

A hófehér szakállu próféta lelkesen beszél, csupa meggyőződéssel, telve szeretettel. Hosszú szakálla és haja, egyszerű barna csuhája, csizmája, Tolsztojra emlékeztet.

*

»Ilyenek ezek a zsidók! -r szól hozzám egy láthatatlan, képzeletbeli antiszemita. — Minden ideálistát megejtenek, megbabonáznak ezzel az ócska Palesztinájukkal!«

Mordehá) Avi-Schaal.

\