Bácsmegyei Napló, 1926. május (27. évfolyam, 119-150. szám)

1926-05-23 / 143. szám

J926 május 23. BACSMEGYEÍ naplő egy franciát és küldjük őket Oroszor­szágba. — Az angol úgy tér vissza onnan, hogy nem áll semmi párt mellé, hanem Oroszország ügyeit pusztán az angol érdek szemszögéből szemléli. Az ameri­kaiból nem lesz se bolseviki, se antibol­­seviki, csak arra ügyel, hogy kalandjait jól mesélje el. A francia ellenben vagy Oroszországban marad, vagy visszajő­ve! a francia kommunista párthoz csat­lakozik, vagy pedig dühös antibolseviki­­vé válik. — 1924-ben a newyorki kikötőben vár­tuk Foch marsall megérkezését. Több, mint harminc amerikai újságíró szállt a fedélzetre, egy-két kérdést intézett hoz­zá, amire a marsall szívesen felelt. Más­nap harminc amerikai újság szóról-szó­­ra hozta válaszát. — Ilyesmire francia ujságiró sohasem lenne képes. Az inkább megmásítja a szavakat, de egyéni, eredeti akar lenni. Másik példát is hozott fel a Matin szerkesztője arra vonatkozólag, hogy milyen az amerikai hírszolgálat. 1891-ben az Atlanti-tengeren ment ha­jónk Amerika felé. Aggodalmas szívvel hagytuk el Európát, ahol izgalmas ese­mények peregtek le. Tudják-e mi volt az első hír. melyet rádiógram jelentett, mi­kor Amerika földjére értünk? Nem az európai válságról volt szó. dehogy, ha­nem arról, hogy egy amerikai, ki a há­borúban megnémuit. a fogorvosi szék-19. oldal. ben vissza kapta beszélöképességét, mi­közben a fogorvos kihúzta egyik fogát... Ük A házasság édes bilincse. A Warkter­­házaspár. ki az Egyesült-Államokban, Piítsburgban kelt egybe, bizonyára so hasem felejti el nászéjszakáját. A lakodalmas vacsorán néhány tréfás vendég három pár béklyóval puszta tré­fából összekötözte a mátkapárt. — A feloldhatatlan egyezség jelképé — mondták nevetve. Az áldozatok mosolyogva fogadták a tréfát — végre is a házasfeleknek gyak­­ran jó arcot kell mutatniok a rossz tré­fához — és maguk is kacagtak egy da­rabig azon, hogy a többiek kacagnak rajtuk. De a tréfa kicsit hosszúra nvult, mire az ünnepeltek, valamint a vendégek is, le akarták oldani róluk a béklyókat. Ellenben a két tréfás vendég — ill a berek náda kerek — eltűnt, sehol sem lelték őket s magukkal 'vitték a béklyók kulcsait is. Késő éjszaka volt már. Lakatosért menesztettek, de nem egyhamar talál­tak, órák múltak el s az összcbilincselt menyasszony és vőlegény a béklyók acél szoritásától már majdnem megder­medt. Hideg verejték verte ki arcukat. Aztán, hogv megérkezett a lakatos, hosszú, fáradságos munkával kellett le­reszelnie — egyenként — a béklyókat mig végre az uj pár megszabadult a há­zasság édes bilincsétől. Emlékezzünk Eötvös József báró beszéde a nemzetiségi törvény tárgyalásakor — „A nemzetiségi kérdést a szabad­ság szellemében kell megoldani“ A magyar képviselőház 1868 novem­ber 25-iki ülésének naplója a következő beszédet tartalmazza: Eötvös József báró vallás- és közok­­tatásügyi miniszter: Ahányan itt va­gyunk, mindannyiunknak azt kell óhajta­nunk, hogy a nemzetiségi kérdés meg­oldassák; ahányan itt vagyunk, mind­nyájunknak meg kell arról győződve lennünk, hogy a hazának jövője és fejlő­dése főként attól függ, hogy a haza min­den polgárai magokat legfontosabb ér­dekeikben kielégítve érezhessék. Nem le­het senki köztünk, aki nem óhajtaná, hogy, e kérdés a hon minden polgárá­nak, bármily nyelven szóljanak is, ki­elégítésére oldassák meg. Először tisz­tában kell azzal lennünk, mi módon ha­tározzuk el bizton azt, ami e nagyfon­­tosságu rendezésnek alapját képezi. Nagy hiánya a kisebbségi javaslatnak, hogy erről nem nyilatkozik. Mert váj­jon szerintük az egyes polgárok nemze­tisége mi módon határoztassék meg? Nevök hangzása után, vagy eddigi ma­­gokviselete szerint? Szintúgy hiánya kisebbségi javaslatnak, hogy a döntő fó­rum sem határoztatik meg, mely a vitás esetekben egyes polgárok nemzetisége felett dönteni fog s az egyes akarata ellen is, ha éppen kell magyarnak, szerb­nek, vagy románnak fogja elmarasztal­ni. (Helyeslés. Derültség.) ...Én, t. Ház, tudom, vannak sokan, akik azt hiszik, hogy a nemzetiség kér­dése csak mesterséges izgatásoknak eredménye, kik úgy vannak meggyőződ­ve, hogy nemzetiségi kérdés csak egye­sek nagyravágyása, vagy még aljasabb törekvései által idéztetik elő. Én e né­zeteket becseseknek tartom. Az én meg­győződésem szerint a nemzetiségi kér­dés csak azon nagy szabadsági mozga­tom egyik ágát képezi, mely korunkban oly nagy eredményekhez vezetett. (He­lyeslés.) Azon kor, mely a polgári jogok teljes egyenlőségét mondotta ki, mely minden vallásfelekezeti különbség nélkül a val­lásoknak egyenlő szabadságát állapítot­ta meg, az a polgároknak nyelvök hasz­nálatára nézve is hasonló szabadságát követeli. De vájjon gondolják-e, hogy oly moz­galmat, melynek hatalmát a szabadság >szméje képezi, melynek alapja csak azon összeköttetésben van, melyben a szabadság eszméjével áll, melynek jo­gosultsága a szabadság követelésének jogszerűségéből származtatható: hogy jly mozgalmat azáltal nyugtathatunk meg, vagy háríthatunk el, hogy minde­nütt kiváltságokat állítunk fel, kiváltsá­gokat, melyek mindenütt azoknak, kik kiváltságaikat nem élvezik, szabadsága árán vásároltatnak meg. (Élénk helyes­lés.) Vájjon hisszük-e, hogy ily mozgal­mat, melynek fontossága és jövője^ ép­pen abban rejlik, hogy a szabadságra támaszkodik, hisszük-e, hogy azt az­által fogjuk megszüntetni, hogy a hazá­nak ügyeit úgy rendezzük, hogy a ha­zában egyetlen ember se legyen, ki ma­gát a hazában mindenütt egyenlően sza­badnak érezhesse (Élénk helyeslés.) egyetlen se, ki a hazát egyik határától a másikig saját hazájának mondhassa. (Hosszantartó élénk helyeslés.) Ezt én, t. Ház, nem hiszem. Több képviselőtár­sam hivatkozott a külföldre. Svájc, Belgium, Franciaország példájára. E vi­lág már oly régen áll s oly különböző emberek által kormányoztatott, hogy alig indítványozhat valaki olyat, ami­ről példát felhozni nem lehet. Különben az indítványozók sokkal közelebbi pél­dát is felhozhattak volna. Azon kor­szakban, midőn a reformáció által elő­idézett súrlódások az általános kifára­dás következtében az első békéhez ve­zettek, a különböző felekezetek éppen ilyen rendszabályokban keresték biztos­ságukat, aminőt t. képviselőtársaim most indítványoznak. ____ És mi volt e rendszabadságok követ­kezménye? A legirtózatosabb valláshá­ború! Igaz, nem azért, mert azok, akik biztosságukat ilyen eszközökben keres­ték, azt akarták, mert igazságtalanság volna el ne 'mismerni a francia hugenot­ták. magasztos patriotizmusát, de azért, mert ha bizonyos rendszabályok kiállít­tatnék, ha bizonyos előzmények kimon­datnék, melyeknek csak bizonyos követ­kezményeik lehetnek, nem a jószándék­tól és jó akarattól függ, hogy mi lesz a vége. (Hosszas élénk helyeslés.) Mi volt e rendszabályok következése arra a hit­­íelekezetre, melynek biztossága végett felállittattak? Vezetett ez megnyugta­tásra? Vezetett ez szabadságra? Nem! So a vallásfelekezetek közti egyetértés, valamennyi vallásfelekezet szabadsága a népek testvéri egyetértése e rendsza­bályok mcgdöltével kezdődött. Mond­hatja-e valaki, hogy a vallás és nemze­tiség között roppant különbség van. Miletics Szvetozár: Lényeges! Eötvös József báró: Tökéletesen he­lyeslem e nézetet. Bármennyit szóljunk a nemzetiségekről, ma a vallási eszmék sokkal mélyebb, sokkal nagyobb, sokkal hatalmasabb hatást gyakorolnak a nép kedélyére és jellemére, mint a nemzeti­ségi kérdés. (Igaz!) Ha tehát ilyen sok kai nagyobb, sokkal hatalmasabb okát a szétválásnak és nyugtalanságnak megszüntethette a szabadság: én bát­ran várom a szabadságtól ugyanezen eredményt a szétválásnak egy kevésbé fontos és kevésbé mélyen ható okától. (Helyeslés.) Egy aggodalmat fejezett ki több kép­viselőtársam, melyet én nagyon fontos­nak tartok. (Halljuk!) Ez az, hogyha* egyes nemzetiségek jövője nem bizto­­sittatik, azok cl fognak enyészni és fel fognak olvadni más nemzetiségekben. Akinek nemzetisége szivén fekszik, az nem nézheti a civilizáció kifejlődését aggodalom nélkül. A civilizáció fejlődé­sével fokról-fokra fogy a nemzetiségek réme. A civilizáció haladása kétségkívül fenyegető a nemzetiségekre nézve. E veszélynek ki vagyunk téve mi magya­rok, ki vannák téve horvát testvéreink, ki vannak téve minden kisebb nemzeti­ségek. De mi által oltalmazhatjuk meg magunkat e veszély ellen? Az altal-e, hogy egyes nemzetiségeket', mint mú­miákat, törvénybe begöngyölgetve (élénk helyeslés) a törvényhatóságok sirkamrájába rakjuk le? (Kitörő zajos helyeslés.) Ami nem él, annak nincs jö­vője. (Hosszantartó zajos helyeslés és taps.) Ha a civilázió emelkedő árja ei­nen biztosítani akarjuk magunkat,, állít­suk magunkat magasra. (Tetszés.) A dagály méríöldnyi lapályt elborít, de az egyes szikla, mely magasabban áll, ki­emelkedik és ki fog emelkedni mind­örökké. (Zajos tetszés nyilvánítások.) Kérdem tehát: vájjon, ha e hazában lakó különböző nemzetiségek biztosítá­sáról van sz- ki gondoskodik jobban ezen biztosító !: azok-e, kik oly tör­vényeket indítványoznak, melyek visz­­szafordulnak a civilizáció ösvényéről, vagy azok, akik a szabadságot védve, olyasmit állítanak a nemzetiségek ré­szére. mi által minden nemzet emelke­dése csak saját magától függ. A nemzetiségi kérdés mindannyiunk kérdése. Aki azt hiszi, hogy a szerb, ro­mán, szláv honfitársaink civilizációja és jóléte csak szerb, román, szláv kérdés, az e kérdést nem érti. (Élénk helyeslés. Taps.) A nemzetiségi kérdés megoldása kö­zös feladatunk, közös érdekünk. De ép­pen, mert e feladatot meg' kell oldanunk s mert a világtörténet tanúsága minket arra tanít, hogy minden kérdésnek vég­leges megoldása csak annyiban lehetsé­ges, amennyiben a mód, mely szerint e megoldás történik, a század eszméivel és elveivel ellentétben nem z\\:( Kitörő helyeslés.) nekünk c kérdést is a jelen század eszméi szerint kell megolda­nunk; (Helyeslés.) e század pedig, hála a Mindenhatónak, a szabadság százada. (Zajos tetszés. Taps.) És nincs ékes­szólás és nincs hatalom, mely minket arra bírjon, hogy a szabad versenynek, a szabadságnak teréről ismét a privilé­giumnak sáncai közé vonuljunk. <Szűnni nem akaró viharos teszésnyilvá iitások. Éljenzés. Taps.) BERLINI LEVEL Orosz kommunista-film az Alhámbrábán A szomszéd páholyban két ur arról viccelget, hogy ki lehet az a S. M. Eisensté'n, aki a darabot rendezte? — Biztosan valami népbiztos — mondja az egyik. — Miből gondolod? — Az S. M. a neve előtt csak azt je' lentheti, hogy Seine Majestät... Nevetnek. A vásznon megjelenik a film címe: »Knyaz Potemkin, egy csatahajó törté­nete*. Utána a rendező, a fotográfus és a képszövegek német fordítójának neve. A színészek nevét azonban a szo­kás ellenére nem tüntetik fel, ezt a kö­vetkező vetített felírás indokolja: »Eb­ben a darabban nincsenek sztárok, film a moszkvai színházak együttesei­nek és Prolethult művészeinek közös munkája«. A darab — mint a folytató' lágos felírások elmondják — a cári ad­­miradiltás hivatalos aktája alapján ké­szült a Knyez PofemW/i-cirkáló matró zainak lázadásáról. Következnek a képek. A tenger. A hajókolosszus úszik a vi zen. A gépek. Matrózok sorakozója a fedélzeten. A legénység hálófülkéi. Egy altiszt végigvizitálja az alvókat. Felráz egy matrózt, mert az előírás ellenére arcára borulva alszik. A kommunista propaganda-film — mert a »Potemkin«, minden müsvészi értéke mellett is, az — hogy a minden oroszok cárjának hadi­hajóin nem a leghumánusabb szellem hajóin, ne ma leghumánusabb szellem érvényesült a legénységgel szemben. És ez a látszólag csupán mellékesen oda­vetett epizód, amit nyomban más, de­rűsebb képek követnek, megdöbbentően érvényesül: jobban lázit, mintha a hajó­fogda, a kurtavas, a kancsuka és a töb­bi hasonló intézmények borzalmait vetí­tenék félórán keresztül. A mozi közön­sége feszülten várja, hogy mi lesz, pe­dig, tulajdonképpen, még semmi sem történt. De benne van a levegőben, a matrózok arcán látszik, hogy fog tör­ténni valami... Az izgalom tetőfokára hág, amikor a hajónaptárról egy kéz letépi a legfelső lapot és feltűnik a más­napi dátum: 1905 június 13. Reggel. A hajókonyha előtt oszlopo­­konlógnak az ebédreszánt sózott lapoc­kák. A matrózok elkeseredve nézegetik- Az első tiszt jön a hajóorvossal. (A szovjet nem fél -az antiszemitizmustól, a doktor, az egész film legellenszenve­sebb szereplője, prononszirozott zsidó.) Megnézi a húst. »Ehető«. Egyik tenge­rész az orra alá dug egy marhabordát. »Büdös«. Az orvos ránéz a szemüvege fölött, hegy hát ez mi? A matróz állja a pillantást. A doktor összecsukja evik­­kerét, a dupla üveget naygitónak hasz­nálja. Premier plan: a hús, amint nyü­zsögnek benne és rajta a férgek. »Ez a hús jó« — jelenti ki az orvos — »a légylárvák lejönnek a forró víztől. Punktum!« \ Conrad Veith és Pila Ncgri sohasem tudtak még olyan drámai feszültséget előidézni, mint ezek a hus-álcák ösztö­nös játékukkal és a legkevésbé sem mesterkélt alakításukkal. És egyre fokozódik az izgalom: a né­zők izgalma, nem a szereplőké. Mert ez teszi szenzációssá a rendezést, a fil­men nem történik semmi, csak a hajó mindennapi élete folyik tovább. Pucol­ják a csavarokat. Fényesítik a lövege­­kct. De — a leveshez nem nyúl hozzá senki. A kép függő asztalokat ábrázol, rajtuk az érintetlen csajkákkal. Egy al­tiszt, van csak a szobában, csóválja a fejét. A nézőknek borsódzik a hátuk. Kürtjei, a hajó két oldalán sorakozó. Az admirális előmászik a kajütből. Be­széd a legénységhez. »Lépjenek elő azok, akik meg vannak elégedve a koszttal«. Az altisztek előlépnek, a le­génységből kettő-három. A többi állva marad. Az admirális ordít, az altisztek integetnek. Vízió: az árbócokon lógnak

Next

/
Oldalképek
Tartalom