Bácsmegyei Napló, 1926. április (27. évfolyam, 90-118. szám)
1926-04-18 / 106. szám
14. oldal BACSMEGYE! NAPLÓ 1026 április 18, épületes dolgok. Beszélik, hogy sokat játszol és sóikat vesztesz. Ám a te helyzetedben a játékasztalnál se nyerni, se veszteni nem szabad. S te csak veszthetsz, mert hiszen nyerned nem illik... Lehetetlen, hogy a király a szórakozás c módját helyeselje. S ha hallgat, ezt nem azért teszi, mert szívesen látja, hanem mert jó és gyönge ember. S neked, fiam, ezzel a gyöngeseggel annál kevéshbé tanácsos visszaélned, mert magad is gyenge vagy s igy nem tudod, hol a határ, mikor páttan a húr s melyik cseppíől csordul ki a pohár. Két gyengeség a trónon együtt nagy csapás az országra s veszély a dinasztiára. .4 királyné. — Igazán nem gondoltam, hogy ezt az ártatlan kis szórakozást majd ennyire tölhánytorgatjátok nekent. A császár. — De azt csak gondolhattad, hogy jóvátehetetlen hiba, talán bűn is, negyedmillió livre-ért ékszert vásárolni, amikor mindennap hallhatod, hogy az adók nem folynak be, az állam pénzzavarokkal küzd, a nép elégedetlen s a tömegnyomor napml-napra nagyobb? .4 királyné. — Ezt én mind nem tudtam. .4 császár. — Szegény Tóniin! Ez épp a baj. Tudnod kellene... A tudatlanság és tájékozatlanság dönti veszélybe a királyokat. Anya állandóan aggódik a jövőd miatt A leveleiből olvashatod... A pozíciód itt bizony nem olyan, amilyennek az anyai és testvéri szivünk kívánja. Csak a népszerű uralkodók trónja biztos. Louis-t se szeretik nagyon; az elődeit, akik távolról se voltak olyan jó fiuk mint ö, jobban kedvelték. Téged pedig, az Idegent, bár alapjában igen szeretetreméltó bájos hölgy vagy, éppen nem szeretnek. A kártya, a lovaglás, a tánc és az udvaroltatás nem oly »intézmények«, amelyek rokouszenvet kelthetnek a tömegekben. Ha én nép lennék, én Ls mást várnék a királynémtól... Az anyánk, az népszerű, mert komolyan veszi a hivatását és a hivatalát s különösen a magyarok rajongnak értté, mert bánni tud velük. Egyeneslelkü, vitéz nép ez, amely már csak lovagiasságból is szereti a királynéját, mert a királyné is asszony. A franciák bizony nem ilyen könnyen kezelhetők. Nekik már igen sok bajuk volt az aszszonyokkal: a királyaik feleségeivel és szeretőivel. Mégis hét hosszú esztendő alatt közelébb férkőzhettél volna a szivükhöz, — ha egy kis diplomáciai tehetséged lenne. A királyné. — ügy látszik, ez a talentum nincs meg bennem. Pedig hidd el, nagyon rajta vagyok, nagyon akarok — A császár. — Papperlapapp! Dehogy akarsz! Semmit se akarsz, ami fáradságos. Ha a kacérkodásod a sógoroddal, Artois gróffal, fáradságodba került volna, bizonyára nem kokettiroztál volna vele. Mondhatom, ez is rossz taktika volt, fiam, mert az ily flirtation-t sem az udvar sem a nép nem látja szívesen. A királyné. — Soha asszonynak ennél ártatlanabb barátkozása még nem volt. A császár. — Elhiszem, de a rágalmazó nyelvek, a pamfletirók és a pletykadombok másra, rosszra, a legrosszabbra magyarázzák. Ha valaki Königliche Majestät, akkor lehet oly szűz, mint a frissen hullott hó és olyan ártatlan, mint a ma született bárány, mégis megszólják, hacsak egyetlen mosolyt pazarol olyanra, akire — nem volna szabad mosolyogni. Egy királynőnek, Tóni, sokkal kevesebb szabad, mint bárki másnak, éppen azért, mert több van neki megengedve. A kijályné. — Mindig éreztem, hogy az erőmet túlhaladó föladatok eió állítottatok s most, hogy veled beszélek, meg világosabban látom, mmő nehéz a helyzetem. A császár. — Bizony, nem köny nyü. Lásd, gyermekem, én közel busz esztendeje készülök az uralkodásra, elméleteket . konstruálok, tervezeteket dolgozok ki. tanulmányozok minden lölmerüíö politikai és katonai, gazdasági és közigazgatási, financiális és rendészeti, kulturális ég morális kérdést mmd csak azért, hogy tudjak uralkodni s hogy az utókor becsülettel emlegesse va laha a nevem. Es mégis félek... Félek, hogy nem fogok beválni, hogy meg fogok bukni a világtörténeti vizsgán. A királyné. — Ne'szerénykedj, Pepi. Belőled nagy fejedelem lesz, ami nagyszerű anyánknak méltó követője. A császár. — Azt majd a történe lem fogja megállapítani. De én félek... Rád azonban nem haragszom, kis húgom, akinek ily nehéz szerepet juttatott a kegyetlen végzet Nem haragszom, amért a helyeden nem találod föl magad. Anyánk se haragszik s csak arra kérünk mind a ketten, légy egy kicsit óvatosabb, körültekintőbb s kevésbbé szeszélyes. Itt kevés barátod van, pedig a királyoknak nagyobb szükségük van barátokra, mint bárki más ember fiának, mert csak tőlük remélhetnek olykor egy-egy őszinte szót ami különben is nehezen talál utat hozzájuk... A fő az. hogy vigyázz magadra. Anyád, az előrelátó, ez a bölcs szeretet már Öt-hat óv előtt írta neked, emlékezhetek hogy jó lesz követni a tanácsainkat mert ha nem uralkodó! magadon, másokon se fogsz tudni uralkodni. Ebből ő nagy szerencsétlenséget jósolt neked. Adja Isten, hogy a jóslata be ne következzen, de amilyen okos a mi anyánk, attól tartok, hogy amit jövendöl, az »nicht ganz ohne«... Most megyek Lajoshoz. Hogy állsz vele? A királyné. — Szerel A császár. — És te? A királyné. — Nem tudom. Jó vagyok hozzá. Nem kellemetlen ember. A Isászár. — Kár, hogy nem érdekel jobban... Ugy-e, nem elég mulatságos? A királyné. — Eltaláltad. Jó ember s azt hiszem, jó király is. De a társaságában nem mulat az ember. A császár. — így hát nélküle szoktál mulatozni. Ez nagy hiba, édes sziveim Ez polgáremberek közt is baj, hát még a mi köreinkben!... Most itt maradok egy ideig az udvarnál s mindennap diskurálunk. Majd kioktatlak egy kicsit. Fogsz-e rám hallgatni? A kordtyné. — Boldog leszek. Óh, ha mindig együtt lehetnénk! Vagy ha a mama lehetne mellettem! A császár. — Igen, ez kellene neked. De tudod, hogy lehetetlen s ezzel a helyzettel már megbarátkozhattál. Hallgass egyelőre a tanácsomra. Hadd abba a magános lovaglásokat s a társas galoppirozásokat is, ha nem maga a Király a partnered s ne sétálgass Artois gróffal, se senki mással, akivel a gonosz nyelvek hírbe hozhatnának. S főképpen: ne kártyázzál. Ez a szenvedély férfiaknak se áll jól, hát még nőknek, hát még királynőknek! Akirályné. — Megígérem, hogy — A császár. —- Ne igérj semmit, hanem gondolj mindig arra, hogy csak olyat szabad tenned, ami illik a szerepedhez. S aztán, ne feledd, hogy te is, Lajos is oly igen nagyon fiatalok vagytok, ö csak egv esztendővel idősebb. Így hát alapjában fiatalabb nálad. Reád szép hivatás várhat mellette. Neked kellene őt, az aránylag jóval ifjabbat, veszélyektől óvni, meggondolatlanságoktól visszatartani Vigyázz! Azt mondják, hogy a mi Házunk a házasságai által boldog. Ta felix, Austria, nube! Szeretném, ha ez a mondás a te házasságodban is megvalósulna, s hogy az úgy uj hazádnak, mint a réginek üdvére lenne. De hát mit várhat az ember az ily fiataloktól? A királyné. — A fiatalság oly hiba, amely napról-napra enyhül. A császár. — Jól mondod, de tenálad ez a hiba nagyon is lassan enyhül. Most pá, estére újból meglátogatlak. A királyné. — Szeretettel várlak, de arra kérlek, hogy kevesebbel prédikálj. A császár. — Még többet fogok. Tudom, mi a kötelességem. Bár te is tudnád! TERE-FERE A zene gyógyít. Kubelik, Id Londonban hangversenyezett, elbeszélgetett a Daily Graphic munkatársával, még pedig nem önéletrajzi adatairól, hanem a zene gyógyító hatásáról — Öt éves voltam, mikor atyámtól hegedűt kaptam ajándékba. Azt mondta, hogy próbáljam meg, ctooogjäk kicsit rajta. A hegedűművész bcssaasahban fejtegette, hogy nemcsak boldogságát és dicsőségét, hanem egészségét is a muzsikának köszönheti öt mindig a zene gyógyította meg. Erre két példát is hozott fel életéből. — A háború előtt — Moszkvába utaztam. Közvetlen a hangversenyem előtt makacs influenza döntött ágyba: nagy lázam volt, orvosaim ielkemre kötötték, hogy világért se mozduljak ki. De a hangverseny gondolata azért állandóan foglalkoztatott, különösen az, hogy messze városokból érkeztek emberek, kik engem akarnak hallani. Emberfeletti erőfeszítésről fölkeltem ágyamból, megtartottam hangversenyemet, a közönség pedig lázasan ünnepeli Másnap orvosaim meglepődve állapították meg, hogy teljesen meggyógyultam. Még egy történetet mesélt el aztán a mandula operációjáról: — Mig a sebész késével torkomban kotorászott, én a zenéhez folyamodtam, hogy eltereljem figyelmemet a birhatatlan operációjáról, hogy eltereljem figyelmemet a birhatatian fájdalomról Mozart egy szimfóniájára gondoltam, pontosan visszaidézve lelkembe minden hangot és elénekeltem, természetesien magamban. A fájdalom egyszerre megszűnt s észre sem vettem, a műtétnek vége tett Mosolyogva tette hozzá: — Ha vannak olyanok, akiket a hit gyógyít meg, meg vannak olyanok Is, sokan, akik a zenének köszönhetik gyógyulásukat * Az ósdi taxi. A taxit, mely a kerekek forgása utána mutatja meg kocsiszámlánkat, az uj kor találmányának vélik. (Még a tizenkilencedik század elején sem ismerték a taxamétert.) De régebben, Krisztus születése előtt, igenis ismerték. Erről ad most hirt egyik tanulmányában a Bolletino deli Associazione archeologica rontana az olasz régészeti lap, mely ezt írja: — Lucius Vitrovius Pollonius Architecture cimü munkájának tizedik könyvében olvasunk először a taxaméterről mely pontról-pontra a ml taxaméterünk mása, Pollonius, aki Augustusi és Tiberius idejében élt s híres volt mérnöki tudományáról, szakértelemmel írja le az akkori divatos hintót, melyre két oldalt elhelyezett fogaskerekeket erősítettek abból a célból, hogy ez a kis óraszerkezet a lenti kerekek fordulása nyomán mérje meg a kocsi ütal tett utat. A szép rónia! hölgyek tehát, kik gazdag hintájukban elhelyezkedtek mindig ellenőrizhették, hány kilométert futott meg kocsijuk. De ebből a tanulmányból egyébről is értesülök. A régi rómaiak még a közlekedési rendszabályokat Is ismerték s Rómában mindenkor szigorúan végrehajtották, akár m] az autókra vonatkozó rendelkezéseket. A kocsik számát a törvény szabta meg s csak kevés kocsis kapott engedélyt a hajtásra. A »Lex Julianna municipiális« melyei’ Krisztus születése előtt 45-ben hirdettek ki, a közlekedés érdekében megtiltotta, hogy a kocsik hajnaltól alkonyig, vagyis tíz órán át árucikkeket, élelmiszereket szállítsanak. * Bi Iványimá dós Szovjet- Oroszország kan. Igazán furcsa pedagógiai kísérletről számol be a Moszkvában megjelenő, különben izjg-vérig bolseviki »Pedagógiai Szemle«. Egy napon a vörös tanítónő a tornateremben összegyűjti növendékeit s elmondatja velük a Mi Atyánkol A gyermekek szépen imádkoznak: — Add meg nekünk mindennapi kenyerünket . . . Itt a tanítónő fölemeli ujját, mire a gyermekek mind elnémulnak, ő a csöndben úgy tesz, mintha valamit várna. A gyermekek tág szemmel, nyitott szájjal bámulnak rá. Hosszú szünet után igy szól. — Látjátok, gyerekek, nem jön semmi, se kenyér, se egyéb, hiába imádkoztatok. Most azonban mondjátok utánam ezt: »Mi Urunk Lenin, ki virrasztasz fölöttünk s védelmezed a földkerekség minden elnyomottját, add meg nekünk mindennapi kenyerünket-« Alighogy a gyerekek elrebegték a tanítónő után ezt a mondatot, kinyíltak a tornaterem ajtai és az iskolaszolgák frissensült cipókat, tejeskalácsot, teát hoztak be. — Látjátok gyermekek —* kiáltott a tanítónő — most már tudhatjátok ki hallgatja meg a kérésteket s ki adja meg nektek a d mindennap! kenyereteket . . . A vörös folyóirat, mely ezt a történetet közzéteszi, nem nagyon helyesli az újdonsült pedagógiai rendszert (mely mellesleg felül múl minden eddigi népbutitást) sl megjegyzi, hogy helyesebb lenne, ha inkább összegyűjtenék azt a sok-sok ezer bűnöző gyermeket, kik most -Oroszországban éheznek és kóborolnak. * A szerelmes Napoleon. Megint egy kérdés, melyet már annyit feszegettek a történetírók: vájjon a legférfiasabb férfi, Napoleon igazán szerelmes volt-e? Hosszú értekezés felel erre. melyből csak az vlláglik ki, hogy Bonaparte egyetlen egyszer szeretett igazán, még pedig a csapodár, megfoghatatlan Josephlnet, aki nem törődve a nagy embernek kijáró tiszteletté!, az orránál fogva vezette őt. Az értekezésben adatokat sorakoztat föl a történetíró. Josephine egymás után csinálta adósságait Férje haragra lobbant de később be kellett adni a derekát s úgy fizette ki a számiákat, mint a többi jámbor polgári férj. Egyik számla, melyet hiteles szövegében olvasunk, arról tanúskodik, hogy Josephine egy hónapban harmincnyolc kalapot rendelt De nem csak a kalapokért bolondult. Egy alkalommal egyszerre hatszáz ruhát varratott magának. Szeretőivel szemben máskép viselkedett Napoleon, sáluk teles mértékje
