Bácsmegyei Napló, 1926. április (27. évfolyam, 90-118. szám)

1926-04-01 / 90. szám

2. oldal BÁCSMEGYEI NAPLÓ 1926 április 1. yebb választ az újságírók kérdésé­re. Elmondta, hogy a miniszterta­nács ülésén a parlament további munkájáról tárgyaltak. Nekem az az álláspontom — mondotta Radics — hogy lehe­tőleg április 8-ikán folytassa munkáját a szkupstina. Ezzel szemben más álláspontok is voltak. Közölte még, hogy ezenkí­vül a dalmáciai községi választások üdével foglalkozott a miniszterta­nács. Dalmáciában valószínűleg má­jus 16-ikán községi választások lesznek, amelyeket a szlovéniai köz­ségi törvény alapján fognak meg­tartani. Csakhamar kiderült azonban, hogy a minisztertanács délelőtti ülése után a kormány tagjai szétosz­lottak anélkül, hogy a parlament összehívásának kérdésében meg­egyezés jött volna létre és azzal váltak el, hogy délután hat órakor folytatják ebben az ügyben a tanácskozást. Pasics miniszterelnök a királynál A hat órára összehívott minisz­tertanács előtt Pasics miniszterelnök öt órakor kihallgatáson jelent meg a ki­rálynál. Az audiencia egy óra hosszat tar­tott. Már előtte, de különösen az audiencia alatt politikai körökben a legnagyobb feszültség volt észlel­hető. Pozitívumot ugyan még a leg­­beavatottabbak sem tudtak, mégis az egész politikai világ meg volt győződve arról, hogy Pasics miniszterelnök audien­ciája után be fog következni a kormány lemondása. Valamennyi politikus, akihez ezek­ben az izgalmas órákban kérdéssel fordultunk, kijelentette, hogy nem tud ugyan semmiféle konkrétumot, de yalósziniinek tartja, hogy Pasics beadja a lemondását. Ebben a te kintetben nem volt különbség sem a radikális, sem a Radics-párti politi­kusok között és igy a kormány le­mondása bizonyosnak látszik. Kevéssel Radics István távozása után Pasics miniszterelnök és a még ott időző radikális-párti miniszterek is elhagyták a miniszterelnökséget. Az újságírók kérdésére Pasics szo­kása szerint nem válaszolt. Munkatársunk beszélgetést foly­tatott a kormány néhány tagjával és a tőlük nyert információ alapján a következőket állapította meg: A Radics-párti miniszterek feltételesen lemondtak Uj iráíiy elölt a belpolitikai élet A Bácsmegyei Napló beogradi munkatársának alkalma volt ezek­ben az izgalmas órákban beszélget­­' art több politikussal, akik részben Pasics miniszterelnök környezeté­hez tartoznak, részben a másik kor­mánypárt elnökének, Radics István­nak bizalmasai vagy Jovanovics Ljubához állanak igen közel. Vala­mennyien megerősítették azokat a verziókat, hogy válság vau, de po­zitívumot Pasics miniszterelnök au­dienciájáról nem tudott senki sem mondani. Ezekből a beszélgetésekből kide­rült, hogy a két kormányzópárton belül erős leszámolásra készülnek a szemben álló áramlatok és a kü­szöbön álló harc olyan esémé­­nyeket idézhet elő, amelyek alapjában megváltoztathatják és más irányba terelhetik a bel­politikai életet. Mi történt a miniszterelnökségen ? Egy óra telt el igy a legnagyobb izgalmak közepette és hat órakor Pasics miniszterelnök visszatért audienciájáról,.. 'egyenesen a miniszterelnöki palotá­ba. Az újságírók kérdésekkel árasz­tották el Pasicsot, aki azonban mind­össze csak ennyit mondott: — Nincs semmi. Gyorsan gyülekeztek ezután a kormány tagjai. Először a radikális miniszterek érkeztek meg, azután megjelent a radikális klub elnöke, majd a Radics-párti miniszterek is gyülekezni kezdtek, de az újságírók előtt mindenik begombolkozott és szinte szaladtak a miniszterelnökség kapujától az emeletre ielvivö Ültig az újságírók sorfala előtt. Radics István késett! Elmúlt öt perc, tiz perc, fél óra és Radics még mindig nem jött meg. Közben más politikai személyek is megérkeztek a miniszterelnökségre, azonban úgy látszott, hogy nincsenek teljesen be­avatva a legújabb eseményekbe. Megjött Janjics Voja volt vallás­ügyi miniszter, akinek a nevét az utóbbi időben többizben emlegették, mint miniszter jelöltet. Triikovics Márkó is megérkezett és végre este hét órakor megjött Radics István. Radics István követelése A máskor oly bőbeszédű közokta­tásügyi miniszter most szintén ki­tért az újságírók kérdezősködései elől, gyorsan beszállt a liftbe, de az újságírók legnagyobb csodál­kozására alig öt perc múlva már visszajött és eltávozott a minisz­terelnökség palotájából. Radics István előtt már néhány radikális miniszter is elment, de az újságírók kérdéseire mindenikük ne­gativ választ! adott. A kormány egyik tagja egy vele bizalmas viszonyban levő' újságíró­nak a következőket mondta: • — A kormány még nem mondott le! Egyik miniszter sem titkolta ! azonban, hogy a helyzet válságos. Triikovics Márkó tói. amikor: eltá­vozott a miniszterelnökségről, meg­kérdezték az újságírók: — Mi van a parlament összehívá­sával? — Én nem tudok semmit — vála­­íszolta a parlament elnöke. Radics István most már beszéde­sebbnek mutatkozott. — Holnap délelőtt mindent meg fognak tudni — mondotta a köz­oktatásügyi miniszter. A Bácsmegyei Napló munkatársa ekkor a következő kérdést intézte Radicshoz; — Miniszter ur, a jelenlegi pilla natban mitől függ a helyzet megöl dósa? — Természetesen — válaszolta Radics — teljesen annak a kí­vánságomnak a teljesítésétől, hogy a parlamentet április nyol­cadikára hívják össze. A további kérdésekre Radics 1st­­ván elmondotta, hogy ő és pártja azt követelik, hogy a parlament április nyolcadiké­tól tizenkettedikéig dolgozzék, azután a muzulmán ünnepek mi­att tartson négy nap szünetet, majd tizenhetedikétől huszonhe­­tedikéig ismét ülésezzen a skup­­stina és ezután a görögkeleti húsvéti ünnepekre május ötödi­kéig tartsanak szünetet. Ettől kezdve augusztus elsejéig meg­szakítás nélkül dolgozzék a nem­zetgyűlés. — Ezektől a követeléseinktől — hangsúlyozta Radics — nem óhaj­tunk elállani, egyébként holnap dél­előtt tiz órakor minden elválik. Radics István ezután beszállt Ni­­kics Ninkó erdőügvi miniszter autó­jába, egy kis kerülővel a királyi pa lotához hajtatott és a palota hátsó ajtaján ment be, hogv kihallgatáson jelenjék meg Őfelsége előtt. Radics István már a délelőtti mi­nisztertanácson kategorikusan kö­vetelte, hogy a parlament ne tart­son hosszú szünetet, hanem április hónapban is kis szünetekkel dolgoz­zék és tárgyalja le a kész törvény­javaslatokat, elsősorban az osztrák kereskedelmi szerződést. Pasics és a radikálispárti miniszterek ebbe nem egyeztek bele és a délelőtti mi­nisztertanács eredménytelenül osz­lott szét. Radics délután a beogradi nők klubjában előadást tartott a nők vá­lasztójogáról. Az előadás hét óráig húzódott el, ezért Radics nem jelen­hetett meg pontosan a miniszterta­nácson és amikor megérkezett, kö­zölték vele, hogy a minisztertanács elmarad. Radics erre kijelentette, hogy ragaszkodik a parlamenti mun­ka folytatására vonatkozó kö­veteléséhez és csütörtök dél­előtt tiz órára kér választ. Ra­dics ezzel a maga és a Radics­­párti miniszterek feltételes le­mondását jelentette be Pasics­­nak. A Radics-pártnak ehhez a fellépé­séhez a legkülönbözőbb kombiná­ciókat fűzik. Mindenesetre érdekes, hogy a válság, amennyiben csütörtö­kön kormánykrizisre kerül a sor, nem Pasics, hanem Radi­­csék lemondásával kezdődik, vagyis a felelősséget a jelenlegi helyzet felboritásáért Radicsék magukra vállalják. Jellemző, hogy Radicséknak ez a lépése Radics István királyi kihall­gatása után következett be. A radi­­káliis-párt köreiben rámutatnak ar­ra, hogy a Radics-párt egy olyan döntésből csinál kabinetkérdést, a melyet maga is megszavazott a par­lamentben. Radics nyilatkozata a Bácsmegyei Napló részére Radics István audienciája este nyolc óráig tartott. A kihallgatás után négy újságíró, köztük a Bács­megyei Napló munkatársa is, be­szélgetést folytatott Radiccsal, aki a következőket mondotta: — Részlétesen megokoltam Őfel­ségének követelésemet. Itt van pél­dául az osztrák kereskedelmi szer­ződés, amely már be van terjesztve és amelyet a'parlament egy-két nap alatt letárgyalhat, mégsem tűzték napirendre. Ha ezt a szerződést törvénybe iktatják, ez nagy meg­könnyebbülés volna a népnek és kö­rülbelül százmillió dinár hasznot hozna az ország gazdasági életének. A Muraközben a lótenyésztők le­vágják a csikókat, mert nem tudják a lovakat eladni, élelmezni. Ez igy nem mehet tovább. — írásbeli javaslatot adtunk be Pasicsnak, hogy a parlament foly­tassa áprilisban is a munkáját. Ez nem megszakítása, hanem megerő­sítése a megegyezés politikájának. Holnap délelőtt tiz órakor elme­gyünk a válaszért. Ha a követelésünket elutasítják, én és a pártomhoz tartozó mi­niszterek azonnal lemondunk. — Nem szabad, hogy kis párt­­intrikák miatt megakadjon a meg­egyezés keresztülvitele. Ezután Radics a következő meg­lepő kijelentést tette: — Nem szabad a sajtótörvénnyel megakadályozni, hogy az inter­pellációk tartama a nyilvánosság elé kerüljön és a parlamentnek meg kell adni a lehetőséget ar­ra, hogy mindent nyíltan kriti­záljon. Itt van többek közt három interpel­láció, aktuális politikai jelleggel, a melyeknek sok dolgot kell tisztáz­­niok. Ez nem csak gazdasági, ha­nem politikai érdek is. (Radics a Pasics Rada afférra céloz.) — Mindezt — fejezte be nyilat­kozatát Radics — kifejtettem a ki­rálynak, aki most már teljesen in­formálva van a helyzetről Megszervezik a Magyarországból optáltak átköltözését A kormány az átköltözés irányítására megbízottakat küld Budapestre A trianoni békeszerződés értelmé­ben, akik Magyarországból Jugo szláviába, vagy Jugoszláviából Ma gyarországba optáltak, legkésőbb 1926 július 31-ig tartoznak átköltöz­ni abba az országba, amelynek ja­vára optáltak. így tehát csak ez év júliusának végéig tart az optánsok tartózkodási engedélye s ha a két kormány a határidőt meg nem hosz­­szabbitja, el kell hagyniok eddigi otthonukat. Magyarországból körülbelül 1500 optáns család jön még ez év folya­mán Jugoszláviáiba, ezeknek mint­egy kétharmad része vagyontalan, egyharmad részének pedig Magyar­­országon kisebb-nagvobb ingatlana van. A minisztertanács nemrég fog­lalkozott ezeknek az optánsoknak ügyével és elhatározta, hogy a béliéi uradalomból 8000 hold szántóföldet kiszakítanak a Magyarországból ér­kező földnélküli optánsok részére. A kormány azonkívül külön kimu­tatást készít a Jugoszláviából Ma­gyarország javára optáltak közül azokról, akiknek itt földjeik vannak, mert az a terv, hogy ezek és a Ma­gyarországból ideérkező optáltak cseréljenek. Amennyiben ez nem lenne elegendő, úgy az agrárreform minisztérium engedélyezni fogja megfelelő mennyiségű agrárreform alatt álló, de még be nem telepitett földnek eladását. A minisztertanács határozata alap­ján a külügyminisztérium megbízást adott Kralj Zsivomir agrárreformmi­­niszteri osztályfőnöknek és Nikola­­jevics Tihamér volt belügyminisz­teri titkárnak, hogy utazzanak Ma­gyarországra és szervezzék meg az optánsok ideköltözését. Az átköltözést a budapesti S. Ií. S. követség, a magyar hatóságok és az érdekelt optánsok közös megál­lapodásai szerint fogják végrehajta­ni. Nikolajevics Tihamér egészen a, költözködés befejezéséig Magyaror­szágon marad, a pesti követségen lesz a hivatala és fentartja az össze­köttetést az optánsok és az illetékes minisztériumok között

Next

/
Oldalképek
Tartalom