Bácsmegyei Napló, 1926. március (27. évfolyam, 59-89. szám)
1926-03-07 / 65. szám
1926. március 7. Közigazgatási kistükör A közigazgatás purifikálótoak hosszú sarában nagy kár és lelkiismereti fölösleg volt például Qrünwald Bélának fejest ugrani egy völgy mélységébe afölötti bánatában és töprengésében, hogy nem tudja megjavítani a közállapotokat és helyesebb, jobb és igazabb mederbe terelni a nép és főképpen a' falusi nép jövőjének sorsát. ¥ Ez a gondolat kopogtat már türelmetlenül több mostoha éve portámon, talán négy, talán öt esztendeje, de mindenesetire azóta, hogy ismeretlen okok még rejtélyesebb szempontjai va-sgyürüt szorítottak a falvaik lélegzetre és szabad mozgásra berendezett nyaka köré. A tartományi beosztás megszülte , vajúdásának legfurcsább és leggyökeresebb típusát: a jegyzőt. A nótáriust, a falu pennáját valamikor régen egy megértő, elnéző és elismerő ügyekül kísérte működésében. Meg volt győződve róla mindenki, hogy szükséges, fónitos és elmaradhatatlan közege az adminisztráció gépezetének. Ha jó volt, ez nem vált érdemévé annál az egyszerű oknál fogva, hogy and kötelesség, az nem érdem. Ha rossz volt? Hát rossz volt. Egy szükséges rossz volt, , .. * Ezután következett a nagy és íönn-tartásnélküli likvidáció időszaka. Mindent likvidáltak. Irodalmi- fölfogást, történem szemszögei', társadalmi f-élszegséget. Likvidálták nappal és éjjel és feliér asztalnál .és zöld asztalnál. Likvidáltak mindent, ami t »ósük, ami »régi.* És mindezt a fölény felső fokában elnevezték elvlikvidációnak. Egészen természetes és ezekután nem is probléma, hogy fölszámolták a közigazgatást is. A Vajdaságban első lépésnek megtörtént a személycsere, Egy hónapra, három hónapra, maximum egy esztendőre. De nem többre. Cserélni kéllett. Sok volt az aspiráns. Mindenkivel bele kellett egy kávéskanálnál kóstoltatni a jegyzői ürömök örömébe. Párták szerint. És . megszületett két jegyzőtípus. Nem pártok szerint. Aki rossz jegyző volt? Az szükséges. rassz volt. Aki. jó volt? Azzal. biztosan baj volt. Azt elgáncsolták, fis fölmentették. És efbocsájtották. * Pecunia non ölet. Ez a materiális tüifogásu, becézett szállóige két héttel ezelőtt újra szolgálatiléteire je'entkezett egyik főszolgabíró csúnya, de nem ritka és nem egyedülálló botránya kapcsán. A főszolgabírót fölmentették. A fölrtientóse előtt azonban módot és alkalmat talált arra, hogy. italmérés! engedélyt és útlevelet és házépítési engedélyt és Jcriptauyitást és présházrenoválást és minden valamirevaló hivatalos munkát kizárólag külön honoráriumért intézzen el. Szóval megvesztegették. Néni úgy, mint sokan talán vélik. Hogy a lakosság sorba ájlt és zokogott, hogy boldogtalannak erezné magát, ha a főbíró ur ezt és ezt a csekély összeget nem fogadná el. Nem. A főbíró megveszteget tette magát. Szabályosan. És pontosan minden esetben. Vezényszóra. Ki lett itt megvesztegetve? A főbíró, mint mint magánszemély vagy a közigazgatás, mint testület? Tessék meditálni fölötte. * A levitézlett főszolgabíró, aki két hónapig vitézül állta a sarat, Indíttatva érezte magát arra, hogy jegyzőket cseréljen föl. Elhatározta, hogy saját egyéniségének képére és hasonlatosságára revideálja a járást. Puccsszerűen elcsapta azt a jegyzőt, akinek községében lakott. A jegyzőnek nagy bűne volt. Komolyan vette a közteherviselést, cs ■ezzel egyidejű-eg a legfontQSább rubrikát, az adózást. Sürgette, hogy a telepesek is fizessék meg a hátralevő adójukat, És ez kitörte a jegyző nyakát. A* 'falu szerette vagy .egélább - :s meg BACSMEGYEI NAPLÖ 13. oldat. volt vele elégedve. A fóbiró. minit kéa kérdése, hogy egy jómódú járás lakossőbb kiderült, • belátta a kényeHmetlen elenfelet az igazságkereső jegyzőben, akit a naiv, álmodozó ideálisták közös ht&imsirjába kell temetni. * A megyei vizsgálóbizottság jelentése szerint a főbíró kettőezer dinárt vett fö! a járási pénztárból. Ez a kétezer dinár nem f-ontos, mint összeg. Számba sern vehető, jelentéktelen summa volna egyébként. De jelemző tünet, esetleg, ha úgy tetszik, közigazgatási kórtü.iet a közigazgatás kavargó labirintusából.Arról most ne essék szó, hogy szabálytalan, majdnem .azt mondjuk, hogy hamis nyugta alapján, vette át ezt a csekélységet.. Ez kriminális ügy. Olyan, mint a főbíró - által igazgatott közigazgatás egész menete volt. Ilyenkor egészen önkéntelenül és távol minden kcsinyes és’apró szőrszálhasogatási szándéktól, fölmerül araik Némi aggsággal válaszolok a kérdésére. E nehéz napokban, . amikor sokunknak ennivalója -is alig van, kérdés: okos dolog-e az ebédlőről értekezni, amely annyi embernek mines. De a szerkesztő ur azt kívánja, hogy egyetj len levél se maradjon visszhang nól! kül. Felelek' -hát arra a kérdésére, hogy I műi ennek kel! 'az ebédlőnek lenni, í Erről az érdekes helyiségről írván, ki keli jelentenem, hogy az igazándi urnák — tudniillik a vendégszeretőnek — csakis ebédlője vagyon. Vendégszerelrne az egész tágas lakást, annak minden zegzugát evöheRyq -avatja — terített asztalokkal tölti meg a házat. Bánja is ez a -tradíció s és kedélyes vendéglátó, liogy asz egyik abrosz egy meng-ezetös ágy mellett fehérük, .a másik meg egy könyvespolc árnyékában kínálja kincseit! A nyugati ember a házához, az én vendégre jougóm az asztalához invitálja a.vendéget.. Intimebb is itt a viszony háztor és vendég közt, mint bárhol a világon, talán a beduinokat kivéve, -akik nemcsak az asztalukat, de az ágyukat is átengedik az idegennek ... Faluhelyen, ahol tovább tart minden ősi virtus, még most is sok íamiMnál, ha vendég van, rieru nézik, hogy hol terítenek — ha pedig sok az étdpusztitó, akkor ahol csak elfér egy-egy kisebb-nagyobb asztal, mindegyikre ételi tornyoznak föl. (Té’időhen persze inert nyáron elég hellyel kínálkozik a tágas udvar vés kert.) Még büszke nemes uraknál is keveset .törődnek azzal, hogy helyén van-e az asztal — iődoiog és gond, hogy sok legyen -rajta. Ez a csupakedély-tipus: nem rabja a merev formáknak; inkább arra gondol, hogy éte'inek-italnak ne legyen haltára. Ez is ambíció, nemes amíitrion becsvágy. Ismerek -rátartós urakat, akik nem az őseikkel hivalkodnak, nem is az előkelő állásukkal, hanem azzal hogy három vármegyében vau híre a kosztjuknak s hogy még a püspök is ünnepnapnak tartja, ha az asztalukhoz hívják- Micsoda müvészség is, olyan ételekkel állni e’ő, amelyeket nem értenek vagy legalább is nem ismernek mások! Mert .a jó vidéken minden ilyen konyhabüszke családnak külön — saját külön — szakácskönyve van, amelyhez képest kismiska ,a Zilahy Ágnesé, de még a Monsieur Vatel-é is. Régi írott könyy ez, nem nyomtatás, télé kedves női helyesírási hibákkal és érdekes receptekkel sültekről meg szószo-s pecsenyékről, amelyekről udvari porták valaha rigmusokat zengtek; lilákról amelyeknek iozése-sütése az érsekprimás főszakáősltek a titka (ügy lopták e! tőle, mint valami fontos •■’»fálysakmányi: furtiiig-. .Ságénak milyen eszközök állnak rendelkezésére a komoly és most riiár sürgetően fontos védekezésre. Panasz? Deputáció? A deputáció sokezredk jubileumán ejtsük ei ezt a megoldást. Az eddig meghallgatásra nem -talált panaszokat pedig nyugodt lelki 'ismerettel helyettesítsük be a baiemati-ka végtelen;ségi jelével. A diadalmas pöhtika előnyére. sít Quos ego — mondta a főszolgabíró; és szolgáljon előnyére, hogy ezt már a nemzetiségek nyelvén mondta — ő és a közigazgatásban számos ike •testvér-elődje is. Szerintük nekik szülik az állampolgárokat, kedvükért verik a pénzt és kényelmükre süti a nap a nyári, ka'ászérie-iő meleget. A vajdasági közigazgatásnak ez az esete apró -kis eset. K<s eset a sok közül. Az eseteket orvosolni kell. A kis eset feledésbe ment. Mi lesz a sakkal? Mesterházy Ambrus sál, árulássá®); tésztákról, amelyek Mária Teréziának a Leibgericht-je voltak; tortákról, habokról, krémekről fagylaltokról. amelyeket a Lajos királyok konyháján kotyvasztottak -s a rangos palotáikban fogyasztottak elmúlt dicső századokban. Az ilyen receptes könyv évrül-évre hízik, nerozedékrolnemzedékre bővül; anyáról leányára, I erről az unokára szili s mindig több- I több extrafogás és újabb specialitás kerül beléje. Mindeniik tulajdonosnak az -i törekvése, hogy az ö - társ szerzősége is mentül többet gazdagítson rajta. S a titkait őrzik, mint a Sybilíák -könyvéét, féltékenyen, kivont főzőkanállal; elárulni valamit a tartalmából -hűtlenség ’enne, iiíojalitá-s ama régimódi jó uraszszonyok iránt, akik az alapjait a maguk és ivadékaik dicsőségére .megvetették. Ha egy-egy kandi- vendég mégis kérdést. intéz, hogyan készül ez vagy ama csuda-étel, a büszke háziasszony dehogy felel egyenesen! Azt mondja rá: »ügy-©, hogy jó? Csak tessen belőle mentül többet enni!« , A romlatlan vidéken a vendégeskedésnek ez a becsületes felfogása uralkodik most is, amikor pedig gazdasági tekintetben .annyira megnehezedett az idők járása felettünk. Jót adni és sokat. A stiszerüség kevésbbé lényeges. Az ilyen régiszabásu udvarháznál az ebédlőben még az öreg pohárszéket látjuk, oszlopos szekrény nélkül, azt. a meghitt derék vén bútort,. amely formájára és foglalatjára vajmi keveset húz a ma divatos ebédlő mon-stre-daTabjaira. Aprftó-deszkának, cszto-gató-lapnak sc a módéra szervi,rasztal szolgál, de az öskredeucck kihúzható széles bele meg az ebédlő valamelyik sárkában, felállított egyéb alkalmatosság. Az. asszony se ül itt mereven, mint, valami operai őrgrófiié az asztalion, hanem maga is, a szemével, szavával, kezével azon van, hogy a vendég sokat és jót egyen. Illik, nem ilifc, azt ő keveset bánja — ellenben fájna neki nagy-ón, ha valaki véletlenül vagy élhetetlenségből nem a neki szánt falatot kapná. Az ilyen házaknál — íogynak-íogynak egyre —- a konyha a háziasszony gőgje-büszkesége s nem az ebédlő. Mivelhogy csupa evöh-ely az egész lakás, bizony ha több a vendég a helynél, az ágyakat is a féJszerbe rakják, a szalónbutorokat pedig a padlásra viszik. Men ,a vendég az ur -itt, a házigazda és a családja ped'g csak arra való, hogy szolgálja öt s jól tartsa ételleleiitallal finom falatokkal, jóízű kortyokkal. Ha azt mondanád az ilyen urnák, hogy sfitt^erü bútor kéne ide, burkolat a falra, farggvány a meodailiö festmény: csendélet, gyümölcs, kö't csirke. Jött fácánt, pecsenyének készülő nyúl — valószínűleg azt telelné: »Édes öcsém, beszélhetsz nekem. Ennivaló köll ide és pedig sok és pedig ió!« — Nagyobb városokban — ólt, a kultúra nem mozdítja eíő a kedélyességet! ■— már nem ezt a felfogást táplálják az ebédlőről. A tejjel-mézzel ^olvó Kár.aátividékről egyszerre a formás Nyugot- Európába jutunk, abba a világrészbe, ahol unatkoznak, abba az Európába, amely a táb’ie d’hote-or, a férfiszakácsot s a tér it ékszámra rendelt ebédeknek a fogalmát szülte. Itt már nem az a legfőbb irányelv, hogy -sok legyem az étel és csupa jó harapnivaló jöjjön az asztalra —- itt már az a kategorikus imperatívusz, hogy korrekt legyen minden. Az ebéd ideája itt nem egy becsvágyó és egyéniségre törekvő gondos háziasszony elméjéből és szivéből pattan. hanem egy vendéglősnek, cukrásznak vagy inyesboltosnak a szabottáru jegyzékéből. Entreprise des pompes dinatoires. Első-, másod- és harmadosztályú ebédek kaphatók itt .s akként rendelhetők meg, mint a temetések, a vendéglátó uraságok erszényébe«, hiúságához és pompakedvel-éséhcz képest. Még az otthonkésziilt ebédek se olyan eredetiek ebben a légkörben, mint a vidék és fa’u egyszerű világában. Nem lévén az ilyen házban hagyomány, és semmi a múlt dicsőségére visszamutató emlék, a vendéglátó ambíciója beleiül a kínálkozó sablonba. Minderte olyan ebédet szolgáltat föl 'aminőt a szomszédja $ ha azt akarja, iio-gy ez a jó szomszéd bosszankodjon, valamivel jobbat. Nagyjában bizony ugyanaz van az asztalén mindig s csak a szezon - befolyásolja az ételsort, nem pedig :a háziak leleményessége, stúdiuma és lelkessége. A borok itt nem olyan harrjisfíat’áiiolc, mint falun, de mindegyiket olyan pohárból isszák, amilyen dukál nekik., Az ennivalóknak hiányzik az a speciális otthonos izük, amelyet a ház asszonyának a főzökanala és tudománya súg nekik, ez a különös .nemes bouquet, amely egyéniséget', majdnem személyiséget ad az ételeknek - mindez nincs mag. De a sorrendjük, a tálalásuk, meg a íölszolgálástiik kifogástalan. Hogy én az ilyen — máskülönben pompás — diner-ken is vlss'za-visszagpn-dplok a jó kisvárosi -és falusi stünélktill ebédekre, annak igen egyszerit magyarázata van: inár régóta ebédelek. S mentül régebben cselekszi ezt az ember, annál inkább méltányolja' azt az egyszerűi de becsületes karakterű étkezési módot, amely már csak vidéken található, ahol a természetet még nem szerithatía a formák Prokrusztesz-ágyába az etikett és illem törvénykönyve. Am azért szívesen látom, ha egy-egy ttrícsatád .ebédlője európaivá, ■ divatossá válik. Józan mérsékletünk meg fog bennünket óvni azoktól a • formaságoktól, amelyek ott, ahol .születtek, a helyükön vannak, de .nálunk túlzások lennének. A franciáknál például1 — helyesebben a párisiaknál — az ebédlő -sokszor a túlhajtott inyesség tanyája,1 szaturnália-hely s a gyomor idegességének a baciUus-fész-kc. Ami ott törtéáik —- az a mártás, fűszer, pástétom, szarvasgomba és pezsgőfogyasztás — az erre mifelénk nem való .mindenkinek. Kevésbbé is bírnék azt a raffiiíemeut-t, amivel a párisi ház és vendéglő szolgái a vendégeinek. \ francia estefelé ebédel, amikor már limesen egyéb dolga, te pedig, olvasóm, deltáiban étkezel amikor még több órai munka vár rád. Az ebédlőnek tehát csak a berendezés tök fut etében szabad e minta után indulni, nem ám az ételsor dolgában. De az se lehet az ebédlő nekünk, ami az angolnak, -akinek az valóságos házi Szentély —- a -lakás legszentebb szobája. Reggelizni, amikor még -ulick d('đs'soj özeire s a burkolatok' boa, a könyves szobájában szokott az néhány j angol. (Na, jól járnám! '■'IT!» Ebéd és ebédlő — Szerkesztői üzenet — Irta: BAEDEKER
