Bácsmegyei Napló, 1926. március (27. évfolyam, 59-89. szám)
1926-03-07 / 65. szám
BAKSMFEYEÍ ~WAPtö 1926. március 7. oóbtíD leszavazta a kormányt és elhatározta, hogy a fizetési adó tárgyalását elhalasztja. A Briand-kormány tehát 58 szavazattal maradt kisebbségben. Amikor Herriot elnök kihirdette a szavazás eredményét, Briand és a kormány taglói azonnal elhagyták az üléstermet és Briand távozóban kijelentette, I hogy azonnal benyújtja lemondását. Briand tanácskozása az Elyséeben Briand a kamara üléséről azonnal az Slyséebe ment és :Doumergiie elnöknek benyújtotta a kormány lemondását. A leszavazás annyira meglepte magát Briand miniszterelnököt is, hogy ad első percben le akart mondani genfi utazásáról is, azonban Douuiergue köztársasági elnöknek egy órás rábeszéléssel sikerült elérnie, hogy Briand szombat este mégis utazzon Génibe, ahol azonban a Népszövetség ülésén nem fogja hivatalosan képviselni Franciaországot. Az Elyséeböl jövet Briand. a sajtó képviselői előtt az ügyre vonatkozólag a következőképp nyilatkozott: — Nem mint hivatalos delegátus megyek Genfbe, mert most már nincs jogom a következő kormányt felelősséggel terhelni. Még itt Parisban érintkezésbe íépek a különböző államok Genf felé utazó delegátusaival, Géniben pedig csupán nem kőtelező j tárgyalásokat fogok folytatni, még a Népszövetség ülése előtt. Briand szombat este 9 óra 40 perckor I elutazott Genfbe. Vági Istvánt újból letartóztatták A budapesti rendőrség őrizetbe vette a Vági-párt , hatvanöt vezetőjét Budapestről jelentik: A rendőrség a munkanélküliek tüntetése ügyében széleskörű nyomozást indított és megállapította, hogy a tüntetést rendező Vági-csoport röpiratokat adott ki, melyekben a fennálló társadalmi rend ellen izgattak. A Vági-párt Hemád-uccai központi irodájában még pénteken este házkutatást tartottak, melynek során több ezer röpirat került a nyomozó hatóság kezébe. Minthogy a röpiratok rendkívül éles hangon arra szólítják föl a munkásságot, hogy vér árán is, tüntessen a kormány ellen, a rendőrség előállította a párt vezetőit, hatvan embert, köztük Vdgi Istvánt és őrizetbe vette őket. A letartóztatottak ellen Idzltás címén indul eljárás KELLOG LEMOND HAZARENDELTEK A LONDONI AMERIKAI NAGYKÖVETET Baloldali kormány jön Briand után Politikai körökben a legnagyobb meglepetést keltette a Briand-kormány lemondása, ami teljesen zavaros helyzetet teremtett. A beavatottak szerint bár a szociálisták és radikálisok a. kormány szanálási javaslatai ellen foglaltak ál-Tekintettel azonban a szenátus és a kamara összetételére, alig lehet elképzelni olyan kormányt, amelyet mindkét testület támogatna. Könnyen lehetséges , hogy az uj kormányban résztveszuek a szociá-Newyorkból jelentik: Coolidge köztársasági elnök szombaton utasította Houghton londoni nagykövetet, hogy haladéktalanul utazzon Washingtonba. A londoni nagykövet váratlan hazarendelésével kapcsolatban politikai körökben az a hír terjedt el, hogy Coolidge komolyan számol Kellog külügyi államtitkár lemondásával és Houghtont azért rendelte Washingtonba, hogy megbeszélje vele, hajlandó-e vállalni az Egyesült-Államok killügyeinek vezetését. A lapok szerint valószínű, hogy Houghton lesz Kellog utóda. Kidolgozták a franda—jugoszláv egyezmény szövegét Hivatalos jelentés Nincsics és Briand tanácskozásáról lást, Briand mégis szám uh ütött a kamarában többségre, mert a mérsékeit ellenzéki pártok tartózkodni akartak a szavazástól. Briand azonban az ülés végén szerencsétlen magatartásával rontotta el a helyzetét Állítólag azt mondotta Bokanovszkinak, az ellenzék vezérének, hogy nem tulajdonit -nagy jelentőséget a mérsékelt ellenzék szavazatának és ezért a kijelentésért sértődtek meg a mérsékelt ellenzék tagjai annytra, hogy a kormány ellen szavaztak. A Briand-kormány bukásának hatását lehetetlen előre megállapítani. A kamara a pénzügyi vitában mindvégig baloldalibb magatartást tanúsított, mint Briand miniszterelnök és Dcumer pénzügyminiszter és igy valószínű, hogy a Briand-kormánynál baloldalibb kabinet következik. listák is. Miután Doumergue köztársasági elnök szombat délelőtt Lyonba utazott, ahol hétfőig marad, a kibontakozási tárgyalások csak hétfőit fognak megkezdődni és az uj kormány megalakulásáig a lemondott Briand-kormány vezeti az ügyeket Általában az* hiszik, hogy az uj kormány külpolitikai tekintetben teljesen magáévá fogja tenni Briand politikáját. A kormányválság hatása a tőzsdén A francia kormány bukása erősen érezhető volt a tőzsdén is. A font árfolyama a párisi tőzsdén szombat délelőtt 13Ó-ról 135-ig emelkedett és erősen reagál a kormányválságra Zürich is, ahol a szombati 19.375-ös megnyitás után a zárlatkor már 18.80-al jegyezték a francia frankot. Párisból jelentik: Nincsics külügyminiszter párisi látogatásáról hivatalos kommünikét adtak ki. A hivatalos kommüniké szerint az SHS. állam külügyminisztere befejezte tanácskozásait Briand miniszterelnökkel. Az eszmecsere folyamán megállapították, hogy a két állam politikájára nézve teljes az egyetértés a tárgyaló felek között. A Petit Parisienne hivatalos helyre való hivatkozással közli, hogy Nincsics és Briand kidolgozták a francia-jugoszláv egyezmény szövegét. A lap szerint Nincsics és Briand tanácskozásainak eredményeképpen Franciaország teljesen magáévá tette az SHS. királyság álláspontját a Balkán és a kisantant-államok kérdésében. Nincsics Momcsilo külügyminiszter szombaton hosszú ideig tanácskozott a párisi olasz követtel. Izgalom Geafben Briand lemondása miatt Géniből jelentik: A Népszövetség ülésére Genfbe érkezett delegációk körében a Briand-kormány lemondásának hire elementáris erővel hatott. Népszövetség! körökben nagy a tanácstalanság és senki sem tudja, hogy milyen súlyos következményei lesznek Briand lemondásának. Szombat délelőtt a bizottságok nem tartottak tigyan üiést, a nemzetek szövetségének palotájában azonban mégis nagy volt a nyüzsgés és a különböző delegációk izgatottam tanácskoztak arról, hogy' mi lesz a francia kormányválság következményé. Biztosra veszik, hogy a Briand-kormány lemondása a Népszövetségben nem marad hatás nélkül és az a vélemény alakult ki, hogy Briand lemondása befolyást gyakorolhat Németországnak a Népszövetségbe való belépésére és Bethlen magyar miniszterelnöknek a Népszövetség ülésén való helyzetére a frankhamisítás ügyével kapcsolatban. Egyelőre még senki sem látja tisztán, bogy ezekutän a Népszövetség hétfőn megnyíló ülésé miképpen 'fog alakulni, annál kevésbé, mert hír szerint Briand csak vasárnap marad Géniben, ahol Chamberlainnel és Luther kancellárral akar tanácskozni és vasárnap este már visszautazik Parisba. A hir Berlinben 'Berlinből jelentik: iNémet hivatalos helyen nagy meglepetéssel foga dák a Briand-kormány lemondásának a hírét. Németország népszövetségi delegációja már. utón van Genf felé és a kormány rádió utján őrtesitette az ütem levő Luther kancellárt a framcia kormányválságról. Berlinben súlyos politikai következményektől artanak Briand lemondása bombaként hatott Berlinben. Attól tartanak, hogy súlyos politikai következményei lesznek a francia miniszterelnök, távozásának. Némileg megnyugtatja a német pof tikai köröket az a körülmény, hogy Briand lemondása ellenére is Genfbe utazik. Aggasztónak tartják azonban azt, hogy a Népszövetség ülésén Briand Franciaország nevében már nem vállalhat semmi kötelezettséget, ami Németország szempontjából igen kedvezőtlen. Doumergue elfogadta a kormány lemondását Éjjel jelentik Párisból: Doumergue köztársasági elnök a Briand-kormány lemondását elfogadta és feltűnő meleg hangon fejezte ki elismerését a kormány működéséért Az elnök megbízta a le- 1 mondott kormányt az ügyek viteléve! mindaddig, amig a hétfőn meginduló kormányalakítási tárgyalások befejezést nem nyernek. Hétfőn hir szerint Herriot, Painlevé és Leon Blum kapnak meghívást az Elysée-be. Nagy valószínűsége van rinnak a kombinációnak, hogy Doumergue Leon Blumnek fogja felajánlani a kormányalakítást • , CaiUaux-kormány ? Briand genfi utazása • előtt tárgyalt . CaÜaux-vaJ. Ebből azt a következtetést .vonták le, hogy Caillaux fog kormányt alakítani.. Caillaux megcáfolta ezt a hirt politikai körökben azonban lehetségesnek tartják ezt a kombinációt. Az amerikai nagy tőzsde-krach Több száz millió dollár veszteség huszonnégy óra alatt Az európai gazdasági köröket is élénken foglalkoztatja az a méreteiben óriási s hatásaiban kiszámíthatatlan tőzsdei krach, amely az amerikai tőzsdéket megrázkódtatta. Newyorkbó! jelenük: Kedden éjszaka az egész Wallstreet tömve volt -néppel. Ez volt a'katasztrófa előtti éjszaka. A Triniti- Church-téren több száz autó állott. Ezekben töltötték a bankárok és a tőzsdeügynökök az egész éjjelt. Ezrével aludtak az emberek rögtönzött fapadokon a szabadban. Egy ülőhelyért az ilyen padokon 30—40 dollárt fizettek, többet, mint amennyiért az elsőrangú szállodákban a legjobb szoba kapható. Senki sem akart távozni a tőzsde környékéről, mert egész éjjel zajlott nyílt uccán a »repülő tőzsde« és hiteles adatok szerint 200.000 darab értékpapír cserélt gazdát az uccai forgalomban. Szerdán kora reggel a teljes pánik jegyében indult meg a tőzsdei forgalom. Sápadtan és álmatlanul' foglalták el az ügynökök a helyeiket Ezek az emberek napok óta éjjel-nappal szakadatlanul a legizgalmasabb tevékenységet fejtették ki. Alig hangzott el a gongjelzés, amely a tőzsdenyitást jelezte, teljes erővel kitört a tomboló vihar, kiáltoztak, ordítoztak. számokat, üvöltöttek a terembe és pillanatok alatt óriási vagyonok voltak széttaposva. Három nap óta nem aludt senki, aki a Wallstreettel csak a legcsekélyebb vonatkozásban állott. Egyes hírek voltak, hogy egy'nagy intervenciós-csoport alakúit, de már az első jegyzések megmutatták, hogy a nagy krach kikerülhetetlen. A nagy acél-, villamos- és autógyár papírok eleinte tartották magukat és nem vesztettek többet 20 százaléknál árfolyamukból. ellenbe« a gyengébb papírok és ped g főképpen azok, amelyekben a magán-spekuláció a legerősebben volt érdekelve, percek alatt 40—50 százalékkal estek. Később az úgynevezett »vas«papirok is belekerültek a forgatagba és 30 százalékos áresést szenvedtek. Jelenetek a Wallstreet«» Amig a tőzsdeteremben tombolt a féktelen vihar, kint a szűk Waiístreeten olyan sűrűn állt a tömeg, hogy mordulni sem lehetett és olyan óriási volt a kiáltozás, hogy a távoli uccákban ismeg• hallották. Minden pad rögtönzött tőzsde-ügynökséggé alakult, de a körnj'éki Cofítoshoppok- és Lustchroomokban is zajlott az üzlet. Mtndertki arra törekedett, hogy meg az utolsó percekben túladjon á »csomagjain«. Déli féttizenkét órakor a tőzsdeterem már teljesen olyan volt. mint az őriillekháza. Az ordítás, üvöltés, tombolás egy pillanatig se szünetelt, mindenki gy ékezett a másikat tülordtoni. Az árfolyamok, amelyeket lokábelcztek, már leadásuk pillanatában érvényüket vesztették, a kimondott szó elhangzása után elvesztette értékét. Két tőzsdeügynök az útóísó napok túlfeszített idegmunkája következtében a tőzsdeteremben megőrült és tombolni kezdett. A tőzsdéről .vitték őket egy idegklinikára. Newyorkban és más városokban a nagy lapok óránkéra különkiadásokat adtak ki a tőzsdoi helyzetről. A veszteség ezen az egy dételöttön több száz millió dollárt tett ki.