Bácsmegyei Napló, 1926. március (27. évfolyam, 59-89. szám)
1926-03-28 / 86. szám
1926 március 28.________________________bacsmegyei napló Virágok ünnepén A Golgota tőszomszédságában 1893. esztendővel ezelőtt született meg a legszebb ajándék -újszülöttje: a vijrágyasárnap. Az ajándékozó, pazarlókedvü Mester hat nappal a halála előtt pálmával vonult be a városok városába, virágok városába, ünnepi rangra emelni és fölavatni az elkövetkezendő nagy eseményeket. $ Túl volt már imán, tetten, önként vállait heroikus pejiitencián, életek értelmén és filozófiák minden fölényén. Háta mögött volt a kisértések hegye, a vámosok lármás csoportja, a hitetlenek hitre vágyó hite és előtte a hajnali pirkadásra váró megváltás súlyos feladata. Köntöse hófehér volt és ragyogott a néhány nappal később elhomályosult Nap fényében, mosolya az engesztelődés himnuszát zengte, földi stációjának legutolsó nyilvános közszereplésén. * Meleg, közvetlen és igaz) lelki gesztus kellett a jeruzsáleini bevonuláshoz, a passió nagylendületíi előszavához. Orgonazugás nem kísérte az utón, de hullott rá virágesö spontán özöne, hogy elviselhetővé varázsolja az elvisellietetlenségre ítélt élet földi nyomorúságát. A sátáni, jókedvű és mohó étvágyú démonok ezúttal megszégyenülve kullogtak tova, mert helyet kellett adni a vihar előtti gyász vig és lesziiremiett bölcsességének, Az üdvözitő parancsoló könyörgésének, aki könnyet akart törölni és könnyet tudott törölni a pogány orgiák várandós világnézetén. $ 1893 év, vérben, szennyben fogant szabadalmi bélyeget sütött a kisiklott eszmékre, izolálta a roszszat, demarkacionáljs vonalat vont a tisztaság és a folt között, eltüntetett szeplőfcet és életre hívta a lelki kozmetika fehér liliomait. A virágok ünnepe nagyon kellett nekünk. A virágok tavaszi hírnökei, illatok, fények, pompák elöfutárjai, húsvéti örömnek, ünnepi, ragyogásnak. Harangok ciceronéjának a botlások között, tömjén gardájának a megtisztulni akaró, piacokra és idegenvezetőnek a harmonikus jóság és emberszeretet műveletlenül töprengő tarlóira. Virágvasárnap sokat sejtető napján még egyszer íöllángol a remény, a hit és vágy az igazság halálraítélt életéért, diadaláért, és győzelméért. Virágvasárnap előjönnek az aszkéták, a barlanglakok, az undor és csömör elöl elódalgott lelkek. Előjönnek, mint medve szokott gyertyák szentelésének idején, körülnézni' az emöerboly zsivaja között, hogy vájjon 'érdemes-e földi salak ormán gubbasztani, érdemes-e helyieket ostromolni: érdemes-e apostolnak lenni? * Es akik tele vannak mélységgel, belső élet elvontságával a dobogó szivük alatt, azok fölszámolják a kicifrázott jövőt, a kicsiszolt jelent. Visszahúzódnak erdők meséibe, patakok és folyók titkos tanácsai közé, hogy megvárják a megváltó igazi virágvasárnapi ának második kiadását. * Nagy kár, szomorú kin, elborult engesztelődés, amit a virágvasárnap 1893 esztendős fordulója nyújt De ezért mégis ünnepet és mégis husvét legdaliásabb vőfélyét adja. Virággal, bakával, tömjénnel, ünneplő szivekkel és magasba szárnyaló zsolozsmával. Szegényeknek és gazdagoknak, ügyefogyottaknak, bűnösöknek és tisztáknak. A '.Írások megszentelt ünnepén mindenki husvétot vár, dobogó szívvel és barkával a tenyerén. Husvétot, tiszta hangú haranggal, a hegyi beszéd .védelme alatt. Mesterházy Ambrus ŐK KETJEN Irta. BAEDEKER Olasz lapokban olvastuk, hogy j a fasiszta miniszterelnök és fiumei hős közelebb tanácskozási folytattak egymással, amelyben nagyfontosságu- államügyekről volt szó. .4 két kitűnőség az irn perialista politika követendő irányairól tárgyalt, s bár végső megállapodásukról a sajtó és közvélemény számára nem nyilatkoztak, a beavatottak előtt nem lehet kétséges, hogy jövendő politikájuk alapelveire nézve megegyeztek s teljes >•entente cordiale«' jött köztük létre. Egy italiantssimus« politikus, aki mind a két vezért alaposan ismerni véli, azt állítja, hogy az európai jelentőségű társalgás körülbelül az alább olvasható módon folyt le. Mikor a diktátor megtudta, hogy a másik nagy férfiú Rómába érkezett, i elküldött értté. Ez megváratta'egy'kicsit, amivel jelezni akarta, hogy nemcsak nagyembernek, de nagyurnak is •tartja n\igát. Ö volt az egyetlen ember, aki ezt megtehette. Aztán megjelent nála. Az autóját, amely a miniszterelnökség kapuja előtt várakozott a gazdájára, kiváncsi tömeg és huszonhat újságíró bámulta körül, akik jobbnak hiányában a dicső férfiú soffőrjét iparkodtak kitapogatni. — Mért hivattál, kegyelmes ur? — kérdezte a költő. — Kérdezheted? —' mondta a fcketcinges, akin egyébként kifogástalan fehér ing világion. — Olyan ritkán van szerencsém magamhoz hasonló szellemmel találkozni, hogy amint az ittaríózkodásodról értesültem, kaptam az alkalmon — Amaz fanyarul mosolygott. Ö nemcsak katona, állatnférfiu és aviatikus, de nagyköltő is, és nem szereti, ha minden pitty-porty ember, aki csak katona, államférfi és aviatikus, egyenrangúnak tartja magát vele. De azért nyájasan szólt: — Hizelegsz, Benito. Mi ketten a modem Itáliának kétségkívül két legragyogóbb egyénisége vagyunk, s egymáshoz mindeaiképpen méltók. U unó degno d’ altro. Mégis, módod lett volna hozzád-Hasonlókkal mulatni együtt, ha megjelentél volna Géniben, a Népszövetség ülésein, ahol annyi sok jeles ur gyűlt össze. Mért is nem mentél oda, a gyönyörű Léman-tó partjára, amelynek szépségeit nagyban emeli az a pompás leírás, amelyet róluk egyik regényemben olvashattál? A diktátor. — Én a cselekvés embere vagyok, és nem olvasok regényeket. A költő. — Még majd kidérül, hogy geniálisafcb vagyok nálad, mert lásd, én is a cselekvés embere vagyok, és mégis, nemcsak olvasok, de irok is regényeket, s volt idő, amikor csináltam és át is éltem őket... De nem feleltél a kérdésemre, hogy mért brillíroztál a távolléteddel azon az összejövetelen, amelyen annyi tehetséges kollégáddal találkozhattál volna? A diktátor. — Mit csináltam volna abban a társaságban? Tehetséges emberek, az tagadhatatlan, de szentimentálisak, békerajongók, vieux-jeu-k, morál-rabck. A kortól, a miénktől elmaradtak, s a politikájuknak csak múltja yan, jövője nincs, A költő. — S a miénknek? A dikt. — Miénk a jövő, ha tovább is jól játszunk, s el tudjuk hitetni a világgal, hogy többségben vagyunk. A költő. — Ennél nincs könnyebb, ehhez a pártunk ugyancsak ért, Olyan lármát csap, mint ha százszor annyi hive volna. S a fölvonulásaink olyan impozánsak mint a Scala vagy az Argentina operaelőadásaié, ahol az ügyes dirigente ötven-hatvan statisztám! egy revüt úgy mutat be mintha legalább is egy zászlóalj defilirozna el a nézők előtt. . A dikt. - E tekintetben sokat tanultunk tőled. Én különös stúdium tárgyává tettem az életedet s az irodalmi pályádat, s a te példádon láttam, hogy a Járma, persze a jól akeentuált lárma, a legkitűnőbb karriercsináló. Az Írásaid, mint mondják, melegek; a drámáid, mint hallom, érdekesek, s a verseid, úgy hírlik, formaszépek, -- mégis, ha nem sippal-dobbal jelentkeztél volna velük a színpadon és a könyvpiacon, nem lennél herceg s a szépenhangzó neved nem ragyogna a kortörténet márványtábláján. sőt a darabjaidat se ismernék jobban mint a Rovétta-éit s a regényeidet se olvasnák többen mint a Fogazzaroéit. A költő. — Kérlek, ne sértegess és — ne hasonlitgass. Eri éppen oly egyedülálló vagyok mint te, s csak egyedül hozzád hasonlítható. Sőt. ha megszavaztatnád a nemzetet vagy Európát, az eredmény alighanem az én javamra dőlne. Ne feledd, az én arcképemmel — az aranjuezi, akaróin mondani: a fiumei szép napokban — bélyegsorozatok is jelentek meg és benne vagyok minden bélyegkatalógusban és minden filateiisztiküs gyűjteményben. Hol vagy Te még ettől?! A dikt. — Ez a szerencse még engem is érhet... De hát nem azért jöttünk össze, hogy versenyezzünk és veszekedjünk. Barátom, ha mi ketten összetartunk — A költő. Tudom, hogy mit érek, s a te értékedet se becsülöm le. És eszem ágában sincs azt a jelenetet játszani el veled, amely Brutus és Cassius közt folyt le Shakespeare kollégám tragédiájában, ha jól emlékszem, a negyedik felvonásban. Összekaptak csak azért, hogy kibékülhessenek. Te persze aligha emlékszel rá, mert nem szereted a költészetet, A dikt. - Csalódul. Szeretem. Már csak azért is, mert azt reméltem, hogy a tárgya leszek egykor. A mi századunk van olyan érdekes és fontos mint a Juiius Caesaré, és mi, oh Gabriele, nem vagyunk kevésbéé fontos tényezők benne mint az általad emlitett nemes urak voltak kevéssel ante Christi natiim. Nagy időket élünk, ugy-e? A költő. — Nem tudom. Ezt azok sose tudják, akik élik. A dikt. Tudod, mit gondolok? Azt, hogy nagy idők tulajdonképpen nincsenek, hanem csak nagy ember rek vannak. S ez utóbbiak teremtik amazokat. A költő. — Az iskolában ugyan úgy tanultuk, hogy a nagy esztendők, ha kell, elő tudják hívni azokat a nagy férfiakat, akikre szükségük van, de- azért lehet, . hogy, neked 13. oldal. van igazad. Hisz’ neked mindig igazad van, mert megvan hozzá a hatalmad. A dikt. — Amit az iskolában tanultunk, azt ha még nem felejtettük el, el kell felejteni. Kitűnő mesterein: Nietzsche — mellesleg szólva az egyetlen német, akit becsülök valamire — azt mondja, hogy ha nem akarunk megieneklen! és penészréteget kapni, umlernen kell, újból és áttanulni muszáj mindent. Ez az Európa még kissé hátra van. Mi ketten megtanithaínók őt egyre-másra. A költő. — Nekem mondod? Én már régóta tanítom és sokra megtaj oltottam. A dikt. — Csakhogy magad voltál és öregszel. Túl vagy a hatvanon. Társra vau szükséged. Ha összetesszük az erőnket, csodát művelhetünk. Van tekintélyünk s a nevünk, nemcsak zeneileg, de politikailag is jól hangzik. Hatalmas kapitális, amelyet bűn volna ki nem használni. A költő. — No. ami azt illeti, azt te eddig se hagytad kiaknázatlanul. Befolyásoddal, amelyet az ellenségeink terror-nak s a barátaink bölcsességnek neveznek, a fekete inget hatalmasabbá tetted a dogé fövcgénél, a bíboros kalapjánál s a királyi palástnál. ,4 dikt. Te se rejtetted szerényen véka alá az erényeidet. Még a szerelmeidet is rikító kék és sárga könyvekben publikáltad, mint a külügyminisztériumok a diplomáciai okmányokat, iá olyan őszinte is voltál bennük mint ezek az okmányok... A költő. Oh, tempi passati! A nőkkel egy idő óta. fölhagytam. Már csak a halhatatlanságnak étek. A dikt. — Jól teszed. Nincs ennél ! keltemetesebtb dolog a világon, főképpen, ha az ember azt, mint mi. már az életében eléri és élvezi. Hallom, a darabjaidat mindenfelé játszók s a Gioconda nemrég Magyarországon is színre került. A költő. — Ez semmi.;A Francesco Molnár színmüveit Amerikában is adják. Az én halhatatlanságom nem ezekre a sikerekre van bazirozva, hanem a hősiességemre. Ami a nevemet a jövőbe viszi, első sorban az a szerep, amelyet Európa térképének az ujjászerkesztése s a háború likvidálása körül töltöttem be. Fiúmét én szereztem nektek. Én magam vagyok a Sokoldalúság/ Napóleonnak a nagyságához ez hiányzott, a sokoldalúság. O csak hóditó volt. Képes volt országokat leigazol. és népeket megfélemlíteni, de nem tudott egy rendes szonettet írni, s a nőket is a kardjával meg az ágyúival tudta csak megnyerni. Rólam érdekesebbeket fog mesélni a história. A dikt. — Nono, azért nem kell elbizakodni. Nagy a hired és a dicsőséged, de azért az intésedre nem mozdul meg félmillió ember. Mig én egy gesztussal — A költő. — Tudom, ez meg a te specialitásod. Annyi bizonyos, hogy én: nem intek. Én másképp készítem elő a halhatatlanságomat. A memoárjaimat irom s ott ércnél maradandóbb emléket állítok magamnak. .4 dikt. — Kiváncsi vagyok, hogy7 mit mondasz bennük rólam. A költő. A halálom után fognak megjelenni, s igy olvasni fogod őket, mert túl fogsz élni. A dikt. — Chi lo sa? Ez nem oly bizonyos. Néha baljós sejtelmeim vannak... Fiatalok is szoktak meghalni- Talán azért gyötörnek ily előérzések, mert lázasan dolgozok, .4ki halhatatlanságra törekszik, rendesen előbb hal meg, mint az, aki a sirontullal nem törődik.
