Bácsmegyei Napló, 1926. március (27. évfolyam, 59-89. szám)
1926-03-28 / 86. szám
14. oldal 1926 március 28. BACSMEGYEf NAPLÓ A költő. — Aforizmákkal el vágyók látva... S gondolom, nem azért jöttünk össze, hogy bölcs mondásokkal mulattassuk egymást... Mit akarsz tulajdonképpen? A dikt. — Azt, amit te. A költő. — Te már elérted. Hatalmas vagy. A dikt. — Bah! Hiszed, hogy Caesar vagy Napoleon valaha elegendőnek tartották a hatalmukat s nem vágytak nagyobbra? A költő. — Igen, azok a kis Mussolinik is olyan tehetetlenek voltak mint nagy Utódjuk. A dikt. — Nézd, én nem vagyok annvira szerénytelen, amilyennek a hízelgésedről ítélve tartasz. Nem kívánom, hogy Napóleont Mussolininek hivd, nekem elég, ha engem nevezel Napóleonnak... Hát bizony, az én, országom kicsi. A költő. — Vannak kisebbek is. Például — A dikt. — Országok azok? Azok csak uradalmak, kisbirtokok,majorságok, e niente piu, és semmi több. És különös, némelyek megvannak elégedve a maguk otthonával. A költő. — Poétái lendület nélküli pasasok, fantáziatlan királyok és szatócs-köztársasági elnökök. A dikt. — Látod, hogy nem hiába kérettelek magamhoz. Megértettük egymást. Nekünk nagyoknak kell lennünk, s ahogy a regényeidet olvassák s a darabjaidat tapsoljákfütyülik az egész világon, úgy az én hatalmas müveimet is bámulni kell világszerte. A béke igen fontos dolog, de a hatalom még fontosabb, s nem tagadhatom, én csak azt a békét becsülöm valamire, amelyet a hatalom tesz vonzóvá, gyümölcsözővé, jó üzletté. Amig az eszméim nem hódítanak a világ mind a négy tájékán, addig nem nyughatok. Számíthatok a támogatásodra? A költő. — Mint én a tiedre. De, nagyur, vigyázz az egészségedre és ne pocsékold az erődet. A munkád nehéz, és aztán, alapjában olyan kevesen vagyunk. A dikt. — Csitt. A publikum, azaz Európa, nem is sejti. Ha tudná, bukott emberek lennénk. A költő. — Engem hiába ijesztesz. Én nem bukhatok teljesen el. Ha a politikám fiaszkót is csinál, megmarad a művészetem. A dikt. — Én se fogok nyom nélkül eltűnni. Még a legrosszabb esetiben, hogyha majorizálr,|ak is bennünket. A költő. —- Miben bízol akkor? A dikt. — Te benned, barátom. Henriade-ot vagy Iliade-ot fogsz Írni rólam s velem együtt vonulsz be a halhatatlanság Walhall áj ába. A költő. — Vagy te én velem. A dikt. — Nem mindegy az? A költő. — Nem egészen. Homérosz halhatatlanabb mint akiket megénekelt és Voltaire is elevenebben él még ma is mint a király, akiről hőskölteményt zengett. Ennélfogva az én halhatatlanságom olyan biztos mint a tegnap s a tiéd olyan bizonytalan mint a holnap. A dikt. —- Nagyon is naggyá tettelek s most túlbecsülöd magad. A költő. — Te tettél naggyá? S nem a bennem fénylő isteni szakra? Nem a tehetségem? A dikt. — Óh, az már hanyatlik! A költő. — Goromba! Igazuk volt a liberális újságoknak, amelyeket elnémítottál (bár neked is igazad volt, hogy elnémítottad őket), amikor kíméletlenséggel s nyerseséggel vádoltak. Egy költői szellem meg se érti, mint lehet valaki ennyire brutális... Lehet, hogy a talentumom már csökkenőben van, de ahhoz, hogy politikus legyek, még futja belőle. Hiszen ahhoz — a te példád illusztrálja — oly kevés szükséges... Ám azért, ha durva vagy is, rám bizton számíthatsz. Nem kívánhatom a Sorstól, hogy csupa egyivásuakkal legyen dolgom. Csináld a politikádat, az egyedül üdvözítőt, tovább, — én támogatlak. A te ellenszenves lényed nekem igen rokonszenves. ,4 dikt. — Köszönöm. Nekem is a tied... Nálam ebédelsz? A költő. — Nem maradhatok, de ha délután ki akarsz kocsizni a Pamphilli-kertbe, szívesen ülök az autódba, s ha színházba mégysz es-TERE-m I Edison nyolcvan éves. Edison, mint az amerikai lapok jelentik, nyolcvan éves. Születésnapját ünnepélyesen ülte-meg. vagyis reggeltől-estig dolgozott, mint egyébként. Hatvanöt esztendeje dolgózik szakadatlanul ez a csodálatos agyvelő az emberiségért. Nem tudni, hogy a feltaláló-e nagyobb, ki leleményével egy ui korszakot nyitott, vagy a fáradhatatlan munkás, ki munkaerő tekintetében nem egy fiatalembert felülmúl. Meghitt barátjai beszélik, hogy mikor dolgozik, még ma sem törődik az evéssel,. vagy az alvással. Kitartásának köszönheti, hogy minden tervét meg tudta valósítani, alkalmazni tudta a tudomány és a gyakorlati élet szükségéhez. Egyszer egyik barátja elvezette .hozzá fiát s megkérte Edisont, hogy mondjon neki egy jelszót, adjon egy tanácsot, melynek hasznát veheti egész életében. A »Varázsló« a búcsú pillanatában igy szólt a fiúhoz: — Drága fiam, sohase nézz az órára! Edisonnak a laboratóriumban csakugyan nincs se zsebóra, se ingaórája. Nem törődik az idővel. Ha valami találmányt buvárol, dolgozik erayedetlenül, fárad, mindaddig, míg a kezében nincs az eredmény. Csak a munka érdekli, a’ munka. Meg van győződve arról, hogy a föltalálónak ez sokkalta fontosabb, mint az a képesség, melyet ihletnek, meglátásnak, lángeszüségnek neveznek. Szereti idézni kedvenc mondását: — A lángész két százalék ihlet és kilencvennyolc százalék — izzadság. * Regényfolytatás — villamosjegyen Franciaországban is takarékoskodnak az emberek, fogukhoz verik a sou-kat, mielőtt kiadnák. így történt, hogy egy vidéki városkában az emberek lassanként leszoktak a villamoskodásról. Amint a Croix elmeséli, az igazgatóság tagjai összedugták a fejüket, azon tépelődtek, mit műveljenek, hogy föllenditsék- a forgalmat. Leszállították tehát a villamosjegyek árát s az üzleti veszteséget azzal hozták be, hogy minden villamosjegyre gyárak, boltok reklámjait nyomatták, melyeket a gyárosokkal és kereskedőkkel jól megfizettettek. Aztán a reklámok alá híres írók aforizmáit, aranymondásait nyomtatták. De mindez, noha eléggé modora még nem hágja túl a hírverés szokott stílusát, melyet az uj kor. különösen Amerika csodálatosan kifejlesztett. A kis francia városka valóságos forradalmi újítást léptetett életbe. Miután észrevette, hogy a közönség olvassa is a villamosjegyeket, a jegyek hátára adomákat, majd apró történeteket, később pedig dióhéi-regényeket nyomtatott, melyeknek folytatása..-, »holnap következik«, akkor, mikor az utazó ismét megváltja a jegyét. A közönség az érdekfeszitö regény csábítására gyakrabban is szállt villamosra, minden nap ugyanabban az óráte, készséggel foglalok helyet a páholyodban. Növelni fogja a népszerűségedet, ha a tisztelőim mellettem látnak. A dikt. —AU right! Autózzunk és mutatkozzunk együtt az operában. A közönség figyelme majd megint feléd fordul, ha azzal tüntetlek ki, horv magam mellé ültetlek. A költő. — Ilyen hiú vagy! Ha együtt ülünk ketten, akkor nem én ülök melletted, hanem te ülsz én mellettem. De hát abban állapodtunk meg, hogy kicsiségeken nem vitatkozunk. Isten veled! A dikt. — A viszontlátásra! FERE ban, hogy megkapja a regény folytatását. Így fegyelmezte utasait egy francia város, ahol a viilarriosjegygyiijtők száma is nagyban fölszökkent. * Mistral a szelíd és pontos költő. Marie Gasquitte, Mistralnak, a provencei költőnek keresztleánya előadást tartott Párisban, melyben uj adatokat , szolgáltatott a költő leikirajzához. Mistral, miután elvégezte tanulmányait, verset irt, francia nyelven. Me akarta mutatni édesanyjának. A süldő poéta kivezette öt a szérűre, leültette s felolvasta neki, anélkül, hogy rátekintene, mert lámpalázzal küszködött, félt az első kritikusától. Hogy a költemény végére ért, anyjára tekintett. Misírálné csak ennyit mondott: — Egy árva szót sem értettem. Ekkor fogant meg Mistrálbam az elhatározás, hogy provencei nyelven ir, melyet kis hazájának minden lakója megért majd. így született a »félibridge«, a provencei költők iskolája. Költeményével, a Manóival egyszerre hires lett. De azért naponta három órát szentelt a levélírásnak. A legképtelenebb levelekre is válaszolt. Egy algíri csendőr, ki olvasta költeményét. az iránt érdeklődött nála, hogy mibe kerül ott a tojás, olaj, hús stb. Mistral lelkiismeretesen felelt s mikor a csendőr nyugalomba vonult, Pfo- Venceben telepedett meg. abban a házban, melyet .a gyengéd költő maga keresett számára. Hogy miért válaszolt ,a költő minden hozzá intézett levélre, azt egy napon maga magyarázta meg a keresztleányának. Húsz évvel ezelőtt zsibbongott a feje az irodalmi tervektől s néhány versét beküldte Jasmin-nek, a gascognei költőnek, hogy véleményét kérje. róluk. Úgy számította, hogy a válasz egy héten belül érkezik meg. A nyolcadik napon léieksaakadva rohant a falusi postás elé, de Jásmin nem válaszolt. Aztán még bárom hétig minden áldott nap leste a falusi levélhordót, mindhiába. Ekkor megesküdött, hogy ha valaha hires ember lesz, egyetlen levélíróját se gyötri meg ily kegyetlenül és mindig azonnal felel a hozzáérkező levelekre. * Mussolini és a tánc. A külföldi sajtóban, különösen a szocialista és kommunista újságokban cikkek jelennek meg arról, hogy Mussolini, a »zsarnok« megtiltotta az olaszoknak a táncot. Kell-e jobb propaganda-eszköz a fascizmus ellen? Tudjátok meg mindkétnemü ifjak, hogy tilos a tangó, a shimmy, a foxtrott és nem lejthettek a Jazzband rikoltó hangjaira, sem pedig a régi keringők muzsikájára. Aki fascista, az nem táncolhat, nem ismerheti a vidámságot, akárcsak a régi szemforgató puritánok, ' . . , . A Se col o rámutat arra, honnan keletkezett ez a legenda. Mussolini utóbb a rendőrséggel több olasz nagyvárosban bezáratott néhány társaskört, kávéházait és orfeumot, hol gyanús üzelmek' folytaik, nagyiban kártyáztak, titkos találkák zajlottak! le. Aztán a vidéki városok is utánozták a példáját. A rendőrség a mulatóhelyeken gyakran fiatalkorú fiukat és leányokat is talált. Pusztám ezért zsarnokoskodott tehát Mussolini, aki — mint most féihivatalo-i san megállapítják — nem ellensége a táncnak. Miaga is szenet táncolni. És olykor megtáncoltatjia még az olaszokat is. * Bírálat Brillat Savarin-ről. Kevesen tudják, hogy Brillat Savarin, a semmitőszék néhai tanácsnokai, az inyesség hercege, kinek emlékét ebben iajv évben ünnepük a franciák, a zenéhez is értett, sőt egy: időben ebből, tartotta fönn magát. A Daily Chronicle most felemlíti, hogy miután a rémuralom elől elmenekült Franciaországból, több hónapig élt Lau-; sanneban és Gemíben. Majd Amerikába, rándult. Newyorkban két évig időzött s francia nyelv-leckékből tartotta el magát, meg abból, hogy esténként egy színház, zenekarában hegedült. Híres Stradiváriusa volt, melyet örökösei háromezer frankon adtaik el, úgy hogy ezen kétszer annyiti. kerestek, mint amennyit kaptak müvének, »Az Ízlés fiziológiájának« szerzői jogáért. Egyébként kortársai nem mind ismerték el illetékességét az inyesség tekintetében, köztük Cussy gróf sem, egy konyhaművészetről szóló mü Írója, aki egyenesen kétségbe vonja Brillat Savarin szakértelmét. Fölhozza ellene, hogy a közjönsóges és nehéz ételeket kedvelte, az ínye nem volt finom, végül pedig odalyukad ki, hogy a társaságban se tűnt tó szellemével. Egyszóval Brillat Savaren Ízléstelen volt — és —• szellemtelen, Amint látjuk, még ezen a téren is nagy a vetélkedés. Korsós Zoltán, Pancsevo : LÁTOMÁS Ha jó a nap, a félve várt S fáradt szivem kihűl, A síromon pár szál virág S bus csend körös-körül. Akad-e egy is, jó barát, Ki fejfámnál megáll S ha elrebeg egy halk imát, Merengve szól: beh kár. A távolon testvér, rokon Gondol-e majd reám, Vagy azt veszi örök zokon: Mit adtam, veszve már. És lesz-e majd egy asszonyom, Ki hiin s keservesen Azt búgja barna hantomon: A szive halt velem. S a három árvám hogy ha jó És felsír csendesen, Sóhajtja-e: ő volt, csak ö, Más senki, senki sem. Elárvultán, gyámoltalan, — Az élet durva kard, —, ; Ki lesz velük minduntalan, Ki félti, menti majd. Ha jó a nap, a félve várt S fáradt szivem kihűl, Az álmodás, a várva-várt Még igy is elkerül. Ott fenn a menny, vagy itt a sir, A lelkem visszaszáll, ; A három árvám visszasír, Holt szivem visszajár
