Bácsmegyei Napló, 1926. március (27. évfolyam, 59-89. szám)
1926-03-27 / 85. szám
4. oMal BACSMEGYEI NAPLÓ 1926 március 27. R muzsikáló uáros A washingtoni kormány háromszáz uj rádióleadóáii.omás felállítása iránti kérvényt -utasított vissza azzal az indokolással, hogy jelenleg nem áll rendelkezésére több felesleges hullámhosste. Amerikában több ezer leadóállomás működik, amelyek a hullámhosszok minden skáláját kimerítették. Mi, akik az uccán járunk és gyanútlanul szippantjuk a márciusi levegőt, nem is tudjuk, hogy micsoda forgalom bonyolódik le körülöttünk. Elektromos szikrák száguldoznak rajtunk keresztül, hátukon zenével, vagy emberi hangokkal, amelyek roppant földi tereken át jönnek idegen országokból. Ma már minden nagyobb vácsban van leadóállomás és a levegőben milliószámra úszkálnak a külötnböző hullámhoszok. Milyen csudálatos lenne, ha ezek az elektromos hullámok nem csak a tölcsérből harsaiménak fel, haném útközben is megszólalnának a levegőben, a hegedű és zongora koncertek, azi operaelőadások, a dzsesszbendek, mind egyszerre, hangosan éti csupa Sóhaj, nyögés, muzsika leime a város, kísérteties és elvarázsolt. Megszépülne mindenki lelke. A gyilkos kézéiből kihull a kés, a kereskedőből idealista lesz, at muzsikáló város átalakítja ‘polgárait, úgy ahogy azt még Wells sy képzelte el legmerészebb álmaiban. Áll az ember az uccán és hátúiról belefut a hatszázas hullámhossz és amikor kitátja a száját gyönyörű hegedüszó gomolyog ki belőle, akár egy láthatatlan selyemfonál, a szellemidézőknek, spiritisztáknak és a metafizikusoknak hatalmasan fellendül és jól megy majd a költőknek is, mert az emberek zenéből és versekből táplálkoznak. Ebben a bolond, térés világban, a sok durva realitás között nem árt egy ilyen paradicsomi 'álom, a szférák zenéje. Isteni kinyilatkoztatás. Ne becsüljük le a fantasztákat és szeressük ezrediziglen a költőket, akik előre futottak ezer mérföldeket, gyalog, mezitlábosan, meztelen iszivvel. ' hogy elhozzák egy uj világ 'üzenetét. Az életünk mindössze azért érdekest mert születtünk és félelmetesen férfias, mert meghalunk. Gondoljunk nagyot és gondoljunk vakmerőt és tűzzük mellünkre a csillagokat bokrétának. Az éneklő város eszményibb régiókba emeli az állatokat is, a tehenek több tejet 'adnak majd. a tyúkok — zenei hatásra — nagyobb tojásokat tojnak, a kutyák fütyörészve őrzik á házat és a kanárik szégyenükben elfelejtenek énekelni. Ezzel szemben a növényzet zenei figurákat ölt. A kalarábé egy Strausz-valcerre fog emlékeztetni, az ibolyáról Chopin jut az eszünkbe, míg a mogyoró egy kiköpött gyászinduló, a moly ép hogy meg nem szólal. Ma ekkor feltámadna egy ős pap, mondjuk a középkorból, egy máglyarakó, komor .-Szerzetes és kimenne az alkonyuk) mezőre, ahol körülcsókolják a csudálatos muzsikák, hangok, leborulna rémülettel mint akit varázslat vesz körül és a menyországban képzelné magát, vagy isten kiválasztottjának, aki előtt megtérültük az égi zenekar ablakai. Mindenki boldog lesz a földön, jóságot olt beléjük a muzsikáló levegő, szivet a szívtelenekbe, bizalmat a bizalmatlanokba, szerelmet a szerelmetienekbe, vágyat az elégedettekbe, csak a szegény s-keteik maradnak örökké reális, keserű lények. (t. i.) Van-e joga a magyar iparosnak tisztséget viselni és szavazni az ipartestületben? Ahogy a torvényt Mól községben magyarázzák Kisebbségi szerződésről, emberi jogokról, Locarnó szülte uj szellemről beszélünk. Minek az ? Aki a kisebbségi jogok terjedelméről s azok gyakorlati megvalósulásáról akar tudomást szerezni, olvassa el azt a panaszt, amelyet a móli magyar nyelvű iparosság nevében huszonhat tekintélyes iparos intézett a Bácsmegyei Naplóhoz. Azt kérdi tőlünk a moli iparosság, hogy tudunk-e olyan rendeletről, amelyben a kereskedelmi és iparkamara elrendeli, hogy az ipartestületeknél magyar anyanyelvű SHS. állampolgár egyáltalán semmi tisztséget nem viselhet s ha van olyan ipartestületi funkcionárius, aki — szegény — magyar, azt sürgősen le kell váltani. A második kérdés, hogy van-e olyan rendelet, amely azt szabja meg, hogy az ipartestületi választásokon csak azoknak van szavazati joguk, akik a képviselöválasztási névjegyzékbe is fel vannak véve. Akármilyen abszurdumnak látszik is, a huszonhat aláiró neve bizonyítja, hogy Mólón ilyen rendeleteket hajtanak végre. Mól község iparosságának kétharmada magyar, egyharmada szláv. Nemzetiségi ellentét az iparosság között soha nem volt, az ipartestület vezetőségében mindig békésen megfértek szlávok és magvarok. Az 1925-ös ipartestületi választáson azon a címen, hogy az iparkamara rendeleté értelmében magyar nem viselhet tisztséget az ipartestületben, eltávolították az ipartestület egyik alelnökét, Koszorús Pált, majd ugyanezen nem'létéző rendelet alapján az ipartestület jegyzőjét, Lakatos Jinost. Barátságból meghagytak a választmányban hat magyar iparost. Most volt az 1926-os választás. Az ipartestület volt elnöke, Sztanisin Mihály, aki most jegyző az ipartestületben, a közgyűlésen kijelentette, hogy az alapszabályok értelmében csak azoknak van az ipartestüietben szavazati joguk, akiknek neve benne van a képviselőválasztók névjegyzékében. A moli iparosok ezt az alapszabálymagyarázatot sérelmesnek találták, a képviselőválasztás politikai ténykedés, az ipartestület pedig távol áll a politikától. Kifogásukra azt a választ kapták, hogy amely ipartestület alapszabályában ez a pont nincs benne, annak szabályzatát a minisztérium nem hagyja jóvá. Akármilyen nehéz is ez — mert a tuizó nacionalizmussal kell szembeszállni — az ipartestületek komolysága megköveteli, hogy a noviszadi kereskedelmi és iparkamara ne tűrje azt a jogfosztást, amit a moli ipartestületben akarnak elkövetni. Az ipartestületekbe minden iparosnak be keil lépni, a költségekhez egyformán hozzá kell járulni, lehetetlen tehát megtűrni, hogy ott ne egyforma jog illessen meg minden tagot. • o Öngyilkos segédjegyző A torzsai jegyző ismeretlen okból agyonlőtte magát Torzsáról jelentik: Orth Jakab torzsai segédjegyzö csütörtök éfszaka revolverrel agyonlőtte magát. A huszonötéves, jó megjelenésű fiatalembert az egész falu szerette és hivatalában is megbecsülték annál is inkább, mc,rt a községi igazgatásban, mint az egyetlen torzsai születésű tisztviselő, helyismeretével nélkülözhetetlen volt. Az öngyilkosság előtt néhány nappal feltűnt barátainak, hogy a segédjegyzö állandóan -rossz hangulatban van, de komolyabb baijokra nem gondolt senki, még akkor sem, amikor Orth csütörtök este a kaszinóból, ahol egy óra hosszat ült anélkül, hogy bárkivel beszélt volna, hazament. Orth Jakab Lentiéin postamesterrel lakott egy szobában, de amikor a segédjegyző szobájába bezárkózott, kívüle csak egy szolgálólány tartózkodott a házban. A leány hallotta a lövést, de nem mert bemenni a szobába, igy csak akkor vették észre az önjjjyilkosságot, amikor Lemlein hazament. A szerencsétlen fiatalember átlőtt fejjel feküdt az ágyon. Az ágy előtt a földön kis Browning-pisztoly hevert. A postamester azonnal orvost hivotf, aki megállapította, hogy az öngyilkosnál a golyó a homlokcsont alatt a jobboldalon hatolt be és a fej másik oldalán jött ki. Dr. Hadsz Miklós orvos bekötözte a 'sebet és intézkedésére Orth Jakabot pénteken beszállították a növi-, szádi köz-kórházba. Állapota rendkívül súlyos, de életbenmaradásához van remény. Orth Jakab három levelet hagyott hátra, amelyeket azonban nem bontottak föl és igy még nem lehet tudni, hogy mi késztette a szimpatikus, közszeretetben álló fiatalembert az öngyilkosságra. Lelkek a kályha mögött Irta : Makkai János * I. A homlokomon éktelen seb tátongott és a megvadult négy ló örült sebességgel rohant a félig kettébetört szánnal. Rengett, bömbölt a Retyezát, mintha minden percben ránk akarná dobni havas fejét. Mózes, a kocsis, veszettül káromkodott a rosszul sikerült vadászat, az elmaradt borravalók, az eltörött szán és az Ítéletidő miatt. Káromkodott és reszketett a félelemtől, éreztem, amint átfogta a derekamat, hogy le ne zuhanjak az ülésről. Az egyik ló már sántított és Mózes nem volt ura a gyeplőnek, a vaksötétség pedig előttünk táncolt és csalogatott a mélybe, ahonnan nincs még föltámadás sem. Az arcom csupa vér volt és csak nagy, lila mezőket láttam, ahol ezüstpelyhek vihar zarrak, kavarognak és szaladnak fölfelé tölcsér alakban. A karomat is eltörtem a fölborulásban és erőt vett rajtam a láz. Csak néha tértem eszméletre és olyankor kerestem a kezemmel, hogy mellettem van-e még a kocsis. Most már észre sem vetem, hogy ő fog a nagy bárány, bőrbundán keresztül, különben már ott feküdnék a saerpentinuton, a Retyezát lábainál. Aztán arra ébredtem, hogy megla-ssuluak a' lovak és egyszer csak megállanak. Mózes a hátára' vett és cipelni kezbett a bozóton keresztül, az<ián megállt egy kunyhó előtt és nagy káromkodás közepette berúgta az ajtót. Letett, oda támasztott a falhoz és én körülnéztem. A kunyhót tűzi én y vilá, gitoíta meg és a padlón csapzott hajjal egy öreg, vándorcigányképü pufiatttaircu feküdi A boglyái kemence padkáján pedig egy borzas nő guggolt és ijedten ugrott föl, mikor meglátott minket. Mózes rákiáltott: — Ki ez az embeT? — Az apám — felelte a borzas. — Mi lelte? — Megfagyott. :— És mintha hirtelen letargiából ébredt volna föl, iajveszékelni kezdett: * — Jaj! Segítsenek rajta! Segítsenek! Mózes leintette; — Hallgass! Nem árt . az annak. Majd föléled. Hanem ítmagyom az urflt, érted?! — Értem. — Bcynegyek a faluba segítségért. Ha az urftnak valami baja lesz. fölakusztiatotn az egész pereputtyodat! Azzal lefektetett a kemence mögé, a szalmára, letörölte az arcömat. betakart és elment. Otthagyott a megfagyott emberrel és a borzas ciganyleánnyal, aléltan, félig hatottam a kályha mögött. TI. —■ Kérek vizet! — nyöszörögtem, de a következő percben már megborzongtam az undortól. A lány különösen nézett rám. fölugrott, egy vederből vizet hozott és megitatott. A markából. Éktelenül prüszkölni kezdtem tőle és végigborzongott rajtam a Retyezát minden hidege. A másik pillanatban forró láva ömlött át a testemen, a homlokomról csurgóit a verejték. A lány fölemelte a fejemet és a szoknyája szélével törölni kezdte az arcomat. Aztán kiszaladt és egy marék hóval nekiesett a nyakamnak, homlokomnak és úgy megmosdatott, hegy ordítani kezdtem. — 'Hallgass! — kiáltott rám a lány. — MHz? — Az apámj Fölébred... — Mit? — rebegtem félve. — Megöl. Részeg. Három üveg pálinkát ivott. Aztán nevetni kezdett: — Na, ne félj, nem ébred föl- reggelig. csak maradj csöndesen. Mindig egész napig alszik, ha berúg. ö az erős Mihály, a vadorzó... Fölakartam ugrani, hogy kirohanjak a hánykolódó hóbuckák közé. A lázon keresztül is ott vibrált a képe. Három megye zsandárja keresi. A lány visszanyomott á szalmára. Reszkettem ,a félelemtől. III. Miikor ismét föleszméltein, nagy nyugodtság és csend döbbent az agyamra, •Fejem az ölében, nyugodott és egy piszkos kéz a hajiamat simogatta. Nem tudtam, hol vagyok. Odahajolt a fejem fölé és nagy, barna szemében annyi volt a jóság, mintha minden vészbejutottak édesanyja ölelne magához. A padló egyszer csak ropogni kezdett. Katica elsápadt, fölugrott és görcsösen megragadva a váltamat, vonszolni kezdett a kuckó legmélyébe. — Istenem, most vigyázz! Jaj. mi lesz, ha meglát! A revolveremet kezdtem keresgélni, remegve. Nem volt sehol. Kation betuszkoit a legsötétebb sarokba, a kemence hajlása mögé. Elém állt, azután megint lekuporodott a padka szájában és eltakart a testével. Egyszerre Hagyott nyögött az öreg paraszt a padlón, mintha egy vak medve rázná meg bozontos bundáját és utolsó erőlködéssel fölállna, recsegnek, ropognak a bokrok alatta. Görcsösen megfogtam a Katica kezét. — Mi az? Nem járt itt senki? — morogta egy rezes, kábult hang. — Se . . . senki — rebegte a lány. A férfi nagyot nyújtózott, fölült. Láttam, hogy szájához veszi a vedret és rettentő kortyokkal issza a vizet. Aztán megint végighempereg a padlón. Én pedig lázasan, kínban, megcsókoltam a Katica kezét. A leány megfordult, könny csurgott szeméből. IV. Egyszer csak berúgták az ajtót és válaki elorditotta magát: — Erre, erre, itt van az urfi! Fölugrottam és kidugtam az arcom a kályha mögül. Mózes odiarohamt és át-l nyalábolt. Katica rettentően fölsikoltott. Az ajtóban a szolgabiró állott, puskájára támaszkodva, mögötte pedig föltűnt két acélkék kakastól!. Az orvvadász fölhorkant, mint a bajt sejtő, bekerített vadállat. Két fegyver csőrrc-nt. — Itt a Mihály! Itt a.Mihály! A két csendőr egy pillanat alatt lefogta a hatalmas embert és hátracsavarták a karját. Mózes vonszolt ki az ajtón. Katica odaugrott a csendőrökhöz és odavetette magát az apja mellére. — Jaj! Nem engedem! Nem engedem! — Ne bántsd! — ordítottam utolsó erőmmel. De már vittek. A szolgabiró megragadta a leányt, megfogta a nyakát és nagyot taszított rajta. Visítva, ordítva végig esett a padlón. Az ajtó nyitva maradt. És a szán már repült velünk a falu felé. Csak annyit láttam, hogy zúgva; visítva ömlik be a szél és a hó a nyitvamaradt ajtón. És én ott a szánon, a barátom ‘karjai között, a kavargó viharban rettentően jajveszékelni kezhtem. Sirattam Katicát, aki az első és utolsó igazi nő volt, akit én életemben láttam.
