Bácsmegyei Napló, 1926. január (27. évfolyam, 1-30. szám)
1926-01-23 / 22. szám
* 6. oldal BÄCSMEGYEI NAPLÓ 1926. január 23. CIRK USZ • ■ • Az ukac és még kettő 1. Két magyar turista igyekszik fel a Mont Blancra. Hajnali négy órakor indultak el és már dél van. 'Olyan szorgalmasan kapaszkodnak, mintha napszámba másznának he:gyet. Hideg ide, hideg oda, mindakettönek csuromvizes a jäger-inge. Pont tizenkettőkor pihennek meg először. Az egyik szalámit kotor elő ■a tarisznyájából, a másik pedig egy darab sajtot. A szalámis beleharap a szalámiba, a sajtos viszont — mint a nyájas olvasó.mindjárt sejtette — a sajtba. Az első lenyeli a Leharapott szalámi-darabot, a másik azonban »vissza az egészet« jeligével méla undor keretében kiköpi a sajtot. — Mi az? — kérdi az első. — Egy ukac volt a sajtban — hangzik a válasz. Elfelezik a szalámit, esznek, azután megszólal a második, az, aki a sajtot hozta: — Érmek az ukacnak több esze ,-van, mint nekünk kettőnknek együttvéve. — Miért? — kérdi az alap-szalárnis. — Nézd esak meg, hogy él egy ilyen ukac? Nyugodtan ül a sajtban, mint dinnye a fűben, nem mászik, mint mi nyolcadik órája, mégis feljutott ide és boldogan kérődzik most a napon, meri ő nem utálja a sajtot, mint én, amiért ukac van benne. Az ilyen ukacnak nem kell mindennap 'elolvasni az újságban, hogy mit nyilatkozott a Gömbös, az ilyen ukac ellen nem kérnek csődöt a hitelezők, az ilyen ukac... Tovább filozofálna, de a társa félbeszakítja: — Jó, jó, de mért mondod folyton azt, hogy ukac? Mire a másik nagyot fuj és mentegetőzve válaszolja: — Ha te tudnád, hogy milyen fáradt vagyok... 2. A helybeli Primitiv Felesleges című napilap sportrovatában a következő hir jelent meg: — A Primitiv Felesleges volt az első egyetlen helybeli újság, amely már tegnap jelentette, hogy a szom.bori »Amatőr« birkózói kiléptek a klubból. A Primitiv Felesleges-nek ez a közleménye a legszélesebb körökben feltűnést keltett és mindenütt a megérdemelt elismerés hangján emlékeztek meg a Primitiv Felesleges jólértesültségéről. Ma megint a Primitiv Felesleges az első és egyetlen helybeli újság, amely közli, hogy a szombori birkózók kilépéséről szóló hir nem felel meg a valóságnak. íme, ez a jelentéktelen eset is bizonyltja, hogy a Primitiv Felesleges a legfrisebb és a legjobban informált helybeli lap. 3. Grün alsóst játszik a kávéházban és egy ismeretlen kibic áll a háta mögött. A leosztás után a kibic belenéz a lapba és megszólal: — Samu legyen a nevem, ha maga ezt a pártit megnyeri. Grün hátranéz és megkérdi: I — Hogy hívják magát? Kohn Izidornak.-— Izidornak? — mondja Grün — kaszt e rizikó! (—) 1 UTÓ! SÓ PÄRISt BiVATs „CENDRE de RO>8 — ROUG*. MANDARINT,“ 11040 BOURJOIS - PARIS ; VVVVVVVWWVVUW"bAfVW\ASWVVVV'VVWWWWW A magyar kérdést fogja tárgyalni a kisantant-konferencia Oroszország eíi mérésé és a Balkán-paktum a konferencia napirendjén Beograűból jelentik: A kisantantállamok kormányai végkép megállapodtak abban, hogy a kisantant-koníerenríát február 20-iki kezdettel Bledben tartják meg. A Beograd— Prága és Szófia között létrejött megállapodás szerint a konferencia napirendjén a következő kérdések szerepelnek: 1. A magyar probléma, különös tekintettel a legutóbbi magyarországi eseményekre. 2. Szovjeioroszország elismerése, amit azonban nem tesznek kötelezővé a kisantant államai részére. 3. A Balkán-paktum kérdése, ha azt Ronánia felveti. Szóbakerül még ezenkívül a kisantant-konferencián a kommunistaveszedelem kérdése is, különösen a Jugoszláviában folyó bolsevista agitáció. Prágai jelentés szerint a csehszlovák köztársaság hamarosan jogszerint is el fogja ismerni az orosz szovjetkormányt. Svehla miniszterelnök a kormányt ’ támogató koalíciós pártok tanácskozásán a cseh szociáldemokrata-párt kérdésére azt válaszolta, hogy még a parlament összehívása előtt meg fog történni az elismerés. A nemzeti demokraták hevesen ellenzik a kormány szándékát. Halálos vasotl szerencsétlenség Bálján Egy tehervonat beleszaladt a szombori személyvonatba Egy halott és egy súlyos sebesült Szomborból jelentik: Halálos kimenetelű vasúti szerencsétlenség történt csütörtökön délelőtt a szombori vonalon fekvő Novi-Dalj állomáson. A .Vinkovce felől érkező 562. számú tehervonat hibás váltóállítás következtében belefutott az állomáson veszteglő 509. számú szombori személyvonatba. Az összeütközés olyan erővel történt, hogy mindkét vonat mozdonya összeroncsolódott, a kocsik pedig feldőltek és összetörtek. Percek alatt sz egész állomást betöltötte az utasok rémült segéíykiáltása és a sebesültek Jajveszékelése. Nyomban megkezdték a mentési munkálatokat, amelyek során egy halottat, egy súlyos és négy könnyebb sebesültet húztak ki a romok alól. A szerencsétlenség egyik áldozata B hnliauser József hatvankét éves ausztriai kereskedelmi utazó, aki nyomban meghalt, mig C-icsovacstd Trifun, a személyvonat mozdonyvezetője halálos sérüléseket szenvedett: ű mozdony kereke mindkét lóból és jobb karját letépte. Haldokolva szállították be a vinkovcei köz kórházba. A könnyebben megsebesült utasokat a helyszínén kötözték be. A személyvonaton utazott a beogradi román követség egyik magasrangú tisztviselője is, azonban sem a szalonkocsijának, sem neki nem történt baja. A vasúti szerencsétlenség hírére a szuboticai vaautig-zgatóság részéről bizottság szállt ki Dáiyára, hogy megindítsa a vizsgálatot. A megindított vizsgálat során : a. forgatni! tisztet, valamint a váltóőrt felfüggesztették állásától. Vádbeszéd a felelőtlen elemek ellen A bácskogradisfyei Szrnaó vezetői a vádlottak padján Választmányi illésen határozták el, hogy a község jegyzőjét leütik Noviszadróí jelentik: A felebbvifeli bíróság tanácskozótermében rég jelent meg olyan nagyszámú hallgatóság, mint pénteken, amikor a bácskagradistyei Szrnaó egész vezetősége ült a vádlottak padján szándékos emberölés kísérletével vádolva. A vádlottak a gradistyei Szrnaó választmányi határozata folytán meglesték Csalira Csedomir bácskagradistyei községi jegyzőt és fejszékkel és botokkal addig verték agyba-főbe, mig Csákra szétroncsolt koponyával, élettelenül össze nem esett. A helyi Szrnaó szervezet a trónörökös keresztelése alkalmából nacíonalist'a maniícsztációra készült és szándékát bejelentette Csokra Csedomir községi jegyzőnek, aki azonban, hivatkozással felettes hatóságaitól kapott ítasitásra, az uccai manifesztációt betiltotta. Ez a Szrnaó vezetőségét, amely amúgy is haragosa volt a jegyzőnek, módfelett elkeserítette. A Szrnaó aznap délután rendkívüli választmányi ülést hivott össze, amelynek tárgya Csákra Csedomir »bűnének« megtorlása volt. Az ügyészi vádirat szerint a választmányi ülésen Popovics Milán, a gradistyei Szrnaó elnöke és Csitlics Jován választmányi tag , a szervezeti fegyelemre va'ó hivatkozással, kikényszeriíették Petrovies György és Ruszki Gavra választmányi tagokból az Ígéretet, hogy aznap este leszámolnak Csakra jegyzővel.. Petrovies György és Ruszki . Gavra több szmaóssal aznap este meglesték a hivata'ából hazatérő Csakra Csedomirt s fejszékkel és botokkal agyba-főbe verték. A járókelők csendőrségérí futottak, amely az eszméletlen jegyzőt előbb lakására, majd Onnan, miután állapota aggasztóra fordult. Noviszadra a dr, Matanovics-féle szanatóriumba szállította, ahol Csakra jegyzőn stdyos műtétet hajtottak végre. A jegyző állapota reménytelen volt, mert a fejszecsapásoktól koponyaszilánkok bukottak az agyvelőbe, amelyeknek eltávolítása nagy nehézséggel járt. A műtét sikerült és Csakrát sikerűit az életnek megmenteni. A noviszadi kerületi törvényszék 1924 íebruár 5., 6. és 7-ikén tárgyalta a bűnügyet elsőtökön és Popo\ics Milánt öt évi és kát havi, Petrovies Györgyöt öt évi, Ruszki Gavrát húrom évi és Csolics Jovánt két évi és hat havi {egyházra Ítélje. ügy az elítéltek, mbit az államügyész megíeiebbezték az ítéletet, amelyet másodfokon már egyízben tárgyalt a felebbviteli bíróság, de azt dr. SÉekulics Milán védő előterjesztésére újabb tanuk beidézése céljából elnapolta. Pénteken került újra sorra a feiebbvitell bíróságnál ez a biinügy.A tárgyalást Gyurgyev Bózsó táblai tanácselnök vezette, a tanács tagjai dr. Petries Brúnó és Radovics Szvet'ozár felebbviteii bírák voltak. A köz vádat dr. Nikolics Richard helyettes főügyész képviselte, a vád.ottak védelmét dr. Szekulics Milán, -dr. Arad&zky Mifa és dr. Balázs Ignác noviszadi ügyvédek látták el. A magánvád- 1 ót dr. Grigori/evics Milivoj ügyvéd képviselte. A tárgyaláson harminc tanúi hallgattak ki, akik lényegtelen vallomást tettek. A bizonyító eljárás befejezése után dr. Nikolics Richard helyettes főügyész mondott -nagyhatású és feltűnően élesftangu vádbeszédet, amelyben kíméletlenül támadta a Szriíaót és a többi nacionalista szervezetet Hangsúlyozta, hogy egyedül az állam hivatott a rend fentartására és nincs szükség felelőtlen elemek beavatkozására. A főügyész-helyettes valamennyi elitéit büntetésének felemelését kérte. Dr. Gyurgyev Boskó tanácselnök a tárgyalás: ezután megszakította és annak folytatását szombat délelőtt kilenc óráva tűzte ki, amikor elsősorban Szeku'ics Mi an dr. védőügyvéd fogja a védőbeszédét elmondani. ítélethozatalra szombat délhen kerül sor. A volt Prónag-tiszt Citroen-autója Az öngyilkos Fejes Lajos kalandos pályafutása Noviszadróí jelentik: A Becskereken öngyilkosságot elkövetett Fejes Lajos,az A. E. G. bánáti fiókjának vezetője évekig élt Noviszadon, ahol igen jó! ismerik a kalandos múltú fiatalembert, akt a börtön eiő! most a halálba akart menekülni. Fejes igen hányatott életű. A háborút mint tiszí szolgálta végig, a forradalom Budapesten érte, ahol élénk részt vett az októberi mozgalmakban. A kommün után, mint olieníorradalinár, belépett a Prónay-küiönitménybe, de csak rövid ideig végzett »tisztító munkát«, váratlanul felbukkant Becsben, ahol befurakodott a magyar emigránsok közé. Nemsokára a bécsi magyar lapok megvádolták, hogy mint a Prönay-különitmény, hadnagya, a bécsi követség szolgálatúban áll, mely megbízta az emigráció szemmelfartásával. Fejes bizalmas barátai előtt több ízben kérkedett azzal, hogy fontos misszióval küldték Becsbe Prónayék, a felhozott vádak aló! nem Is tisztázta magái. Bécsben később villanyiéiszerelési üzletet nyitott, mely azonban, rövidesen megszűnt. Fejes ekkor elhagyta az osztrák fővárost, lejött Jugoszláviába. Noviszadra, ahol sokáig állás .nélkül lézengett, majd gyárat alapított és annak bukása után alkalmazást kapott az A. E. G. noviszadi fiókjánál. Pár hónap után Becskerekre küldték és ott átvette a vállalat helyi fiókjának vezetését. Fejes sokaknak panaszkodott, bogi' a vá'Iafat teljesen tönkretette. Az A. E. G. vezérigazgatója ugyanis — mesélte Fejes — szenvedélyes autóbarát, aki felszólította a fiókok vezetőit, köztük öt is, hogy az ö jótállása mellett részletfizetésre vásároljanak Citroen-autót és azon tegyék meg vidéki üzleti útjaikat Az autó-tartás költségeihez a vállalat úgy járul hozzá, hogy minden megtett kilométer után négy dinárt fizet a fiókok vezetőinek. Fejes ötvenhacezer dinárért vett is egy Citroent, az autó fentartása azonban olyan sokba került, hogy dacára az A. E. G. álla! adott kilométerpénzeknek, hamarosan ráköltött harminchatezer dinárt. A vállalat pénzéhez is azért nyúlt, l|ogy adósságait, melyek lassankint igen tekintélyes összegre mentek icl. kifizethesse. Mint Becskc-rekröl jelenük. Fejes állapota pénteken lényegesen javult és két héten belül teljesen felépül. Felgyógyulása után a rendőrség Bcogradba fogja szállítani.