Bácsmegyei Napló, 1925. december (26. évfolyam, 322-348. szám)
1925-12-25 / 344. szám
36. oldal. BÄCSMEGYEI NAPLfi 1925 december 25. adó eltávozott, kedvesen rgv szólt Hárfásnak, megveregetve a vállát: — Hanem gratulálok, mester, a hódításához! — Micsoda hódításra gondol, direktor ur? — kérdezte meglepetve a költő. — Csak ne titkolódzzék! Ebba, Angelus Ebba! Azt hiszi, nem tudjuk. Hisz mindenki tudja már. A lánv fülig szerelmes önbe. Bele van gabalvodva a mesterbe. Ez pedig nagy dolog. Az a lány olyan hideg volt eddig, mint a jégcsap. Vagy tiz olvan fiatalemberről fs tudok, aki mind elsőrangú parti — és mindet kikosarazta... Hárfás a füle tövéig pirult: — Hát aztán mit gondol, direktor ur, hogy én nősülni akarnék? Eszem ágáéban sincs. Ezt a kisasszonyt meg pláne nem is ismerem, jóformán még A telefonból leánykacagás haflattssott szemtül-szemba nem is láttam... Hisz sehogyse lehet a közelébe férkőzni... — Látja — vágott a szavába a fiatalos kedélyű, öregccske Ányi tata — ez már a helyesebbik hang. Szóval: önnek kellemes volna, ha láthatná szerntül-szembe! — Hát, szó sincs róla. kedves direktor ur... • — Nos hát, idefigyeljen. Holnap vasárnap. Délben féltizen'kettőkor a kis szerb templom előtt, a téren szemtülszembe láthatja. Majd én elfogom Itt a " korzón, szórakoztatni fogom kissé a madmazelt és odafelé Irányítom a sétát. A madmazeá a ml pártunkon Vessz, ö csak itt a korzón nem tűr semmiféle ismerkedést, pláne ilyen magafajta költővel, mert az öreg úgy őrzi a lányát, mint valami sárkány. És rögtön kiadná «az útját a francia hölgynek. Ott aztán tu aguk kibeszélgethetik magukat kedvükre ... Máriással megfordult a világ: — De hát... mégis... hogy’ tudja a direktor ur. hogy az ilyen simán fog menni? — Csak bízza rám — biztatta a kedves Any! tata. — csak bízza rám a többit. (Azt persze nem vallotta be, hogy Ebba maga kérte meg őt erre a közbenjárásra.) — És ha.., mondta a költő akadozva ... és ha, mondjuk, esni talál az eső.., Ányi tata nevetett: — Hát fiikor esni fog. Ha én hívom :akkor is eljön, ha apró cigánygyerekek potyognak... Aztán cgyíitt vacsoráztak a Bárány éttermében. Hárfásnak ez volt az első igazi jó napja, mióta Pestről elkerült Végre mégis feltűnt az a láthatatlan valami, amiért érdemes élni. harcolni, jmessze lenni Pesttől, a világ központ iától, vidéki szürke kis ügyeket magáévá tenni, vezércikkben foglalkozni a ‘szülésznők egyesületének ügyével, ellenségeskedni olyan emberekkel, akinket szeretni tudná, megölelni és egy szivarfüstös 'kávéház intim sarkában, jvillany fényében kiönteni előttük a lelke !igazi formáját... Az a valami, ami [motorként tudja tovább hevíteni az embert: a nö! A szivét hiába kérdezgette: [nem, szerelmes nem voit a költő Ebbába, de valami még ennél is különöjsebb érzése volt:, boldogitóan izgatta a város legszebb, leggazdagabb lányá• [nak az érdeklődése. Ez több volt. mint [egy kis hirtelen, bolond szerelem, ez «izgató volt és a költő legegyénibb gusz |tusa szerint való dolog: illatos, langyos fürdő volt ez a hiúságának, i Nagyszerű menüt ettek végig, amelyet Ányi tata fizetett ki egy aranyveretü, krokodilbőr tárcából. Mikor szivarra gyújtottak, Ányi megkérdezte: — Hogy állunk mester oénz dalgá ban? — őszintén szőlv#. drága direktor, pénzem soha sincs. Amit elseién kapok, másodikén már mind elszalad tőlem. — Hát én szívesen rendelkezésére állok. — mondta Anvi tata, még egyet kortyintva a somlaiból. amely finom, hosszunyaku pohárban állt előtte. Hétfőn reggel, vagy persze, a mester sokáig alszik, hát úgy tizenegykor Jöjjön be a bankba. —’Oh. direktor ur, — motyogta Hárfás. — hogy jutok ehhez a kitüntetéshez?... — Csekélység. — válaszolta megnyugtatóan a bankár. — az ön személye nékem nagyon szimpatikus, írásainak nagy tisztelője vagyok már régen. Örülök, ha egy tehetséges ember útját megkönnyithetem. Kimenet jól megrázták egymás kezét és a bankigazgató huncutul ezzel búcsúzott: — Pontos legyen. holnap délben! Nem szabad az Ebbát kiengednie a kezéből. Maga el fogja venni feleségül Ebbát! Érti? El fogja venni! Majd én megmutatom. Hadd pukkadjon meg az a smucig Angeiusz! 4 Szombat este volt, a vasán-ip! lap rengeteg munkát adott. Hárfásnak ezen a napon vezércikket kellett irnia, ezenkívül volt egy kéthasábos »Vasárnap«rovata és voit még egy speciális rovata. amolyan csipkelődésekkel, .amelyek kimondottan a konkurrens lapnak voltak szánva. S mivé! a Napló szombat reggeli száma ismét belekötött Hárfás egy versébe. Hárfás indíttatva érezte magát hogy az illető munkatársat, aki »Gombóc« aláírással jegyezte támadását jó! megtanítsa móresra. Egyszerűen vidéki segédjegyzönek titulálta. a »segédjegyző« szót azonban csak a közismert rövidített formájában irta ki... Közben egyre Ebbán járt az esze. Ez a fekete lány. ez a »fekete angyal«, ahogy magában és újabb verseiben Ebbát elkeserítette, teljesen átfütötte. A zsebében most is volt néhány Szulamitnak irt levél, amelyeket csak azért nem tett postára, mert most már teljesen átpártolt az uj, a készülő nagy szerelemhez. amely a költőknél mindig többet jelentett a meglevőnél. ít bizonyosnál, Ebből is meg lehetne már magyarázni, miért volt és miért lesz is mindig bizonytalan ekszisztencia a költészet. Mert a költőket valami titokzatos delej huzza a bizonytalanságok felé. És Hárfás emellett még monogám-íermé szét is volt... Azért éjjel háromkor, mielőtt ágyába feküdt, mégis csak megnézte a Szu lamitnak a tárcájában levő fényképét, meg egyetlen levelét, amelyet tőle Pestről kapott és amelyben közölte, hogy a kabaréban bizonytalan időre prolongálták a számát és ő vár. vár türelmesen. amig az ő költője visszajön a karjaiba. Volt ezen az éccakán valami olyan érzése is Hárfásnak. hogy most jó volna még az éjjeli vonattal visszaszafadni Pestre, mindent itthagyni és a Központi pályaudvarról egyenesen odamenni Szulamit lakására .,. Haza... Az otthon iránti nosztalgia fogta el. Szulamit mellett mindig valahogy otthon érezte magát.,. Nagynehezen aludt el Másnap már tizenegykor ott volt a kis szerb templom előtti téren. Gomblyukában nagy fehér krizantém, amelynek édesbus illatát nagyon szerette. Negyedtizenkettő lett, majd féltizenkettő. És néhány perc múlva megérkezett Ebba. Már messziről észrevette az öreg francia gouvernanttal. aki azonban szépen a háttérben maradt. Ebbán hoszszu. elegáns gummikabát volt amely nyitva ingerlőén verdeste a lány ovális. hosszú, bájosan telt combjait, ahogy mfndközeJebb jött. Előrenyujtotta párnás. hófehér kezét és erősen megszorította a Hárfásét. — Mi már jól ismerjük egymást. — mondta vidáman. Hárfás, a költő, csak ennyit tudott összehozni remegő hangon: — Kezét csókolom... Aztán egészen közönyös dolgokról beszélgettek. Majd Hárfás megkérdezte. hol maradt Ányi igazgató ur? — ó. Ány'nak itt nincs semmi dolga Ma még nem is láttam. — És hangos, csilingelő kacajban tört ki. ameíy sehogysem tudott véget érni és végül fhár bosszantotta Hárfást, aki maga se tudta: miért — sértve érezte magát ettől a vihogó kacagástól. És amikor így szemtül-szembe látta a lányt maga előtt, érezte, hogy nem tudná szeretni, hogy egy egész világ van közöttük. Hogy ez a könnyed és bátor fellépés nem az ő rajongott zsánere... De a testi közelség... a férfi... Mégis csak odahajolt egy óvatlan pillanatban és éhes csókot csókolt a kezére. Ebba hátranézett a gouvernánt felé. a kezét gyengéd ijedelemmel elrántotta:- Hárfás, vigyázzon, itt... Akárki megláthatná ... Pláne ha a papa meghallja ... Hiszen hallott már a papáról... —- Igen, hallottam — mondta ijedten s hangjában áruló megvetéssel — halottam róla... — No — szólt sietős idegességgel a lány — most el kell válnunk. Hanem, megálljon! Ma délután... ráér ma délután- Hogyne — felelte Hárfás, most már kissé tettetett mohósággal.-Tehát ma délután négvkpr papa. mama, meg a madzamell villanyoson kimennek Palicsra. Maga legyen az átellenes kapu a'att és figyeljen. Amikor a papáik (elszállnak a villanyosra, én kijövök egv pillanatra az erkélyre. Amikor újra bemegyek az erkélyről, maga lopva följön. Érti? De csak akkor, amikor már kint voltam az erkélyen. Hárfás átnulva állt a helvén. nem tudta, higyjen-e a fülének. De Ebba már szaladt vissza a gouvernanthoz. akivel már mentek is be a város felé. Hárfás szédülve indult meg. A vállalkozást kissé veszélyesnek találta. Tépelődött Mi ö? Faubjas lovag? És ha rajtakapják őket?... A vendéglőben ülve. a nagy tükörablakon kinézett. Éppen a Napló mosolygós arcú szerkesztője ment arra. Ó, hogy szeretett volna hajadonfőit, nyakában az asztalkendővel kiszaladni hozzá és megmondani, hogy ő nem ellenség. ö nem akar senkit bántani, de tologatják erre-arra és ő tulajdonképpen mióta itt van. sohasem csiná’hatja azt, amit akar. minden lépését a másik akarata dirigálja ... Keserű izét érezte: az ételnek és amikor a délutáni furcsa és kényes randevúra gondolt nem tudott örülni. Azt sem tudta bizonyosan, hogy e! fog-e menni. Ebédtifán nem is ment a kávéházba, hazafutott, lefeküdt aludni. De nem tudott. Már háromnegyed négykor ott állt a kijelölt kapu alá bújva. És pontban négykor minden úgy történt, ahogy Ebba előre kitervezte. Az öreg Angelus, foltos felöltőjében kilépett a kapun és smryi kis dlsznószemeive! körülnézett. Mintha csak Hárfást kémlelné, Nyomában a felesége és a gouvernánt tu'ipiros kötött kabátban. Éppen megérkezett a villanyos, felszálltak és tova gurultak. Az erkélyen most megjelent Ebba. utánuk nézett, majd hirtelen tekintettel a szomszédos kapu felé és be. visszament az erkélyről. A költőnek a torkáig kalapált a vére. Tulajdonképpen nem akart volna menni — és mégis ment. Be a kapun, ahol még sohasem járt. Fői a lépcsőn, amelyet égővörös futószőnyeg borított. Egy fordulónál megál’t. hogy lélekzetet vegyen. De Íme, Ebba már ott várta, belekapaszkodott és behúzta egy sötét szobába. Ott formálisan rádobta egv bársonvkerevetre és csókolta, harapta, ette a fiút. aki a hirtelen támadástól szédülve, még visszacsókolni is alig tudta a lányt, akinek fiatal tagjai ott szorultak az övéihez, kábult összevisszaságban.., — TéoH... tépi!... — stkongta Ebba őrült önfeledtségében. — tépi!... tépi!... — és véresre csókolta Hárfás ajkát. Ez egy percig tartott. Akkor a lány hirtelen reszketve, kitépte magát a költő karjaiból, ismét karon ragadta és formálisan kidobta az aitón. Hárfás egy vesztibülfélében találta magát, ahonnan lépcsők vittek lefelé. Tántorogva ment ie a lépcsőn. Égett a feje. Az uccán föliélekzett Mi tör-* tént vele? Csak tigv felhasználták» mint valami ételt. Vagy mint érv kisfiút'. . . Szinte tneggfyjfiyed.ve ment tova. Alig ment öt lépést, valaki hátulról Irtózatos erővel a fejéré Vágott. Lerepült a kalapja, a fejebubjáról vér csurgóit le az arcán. Már csak ködbeborult. hályogos szernme! látta a menekülő, gyáva orvtámadót. Gombóc volt, a Naplónak az a munkatársa, akinek durva támadására a mai reggeli számban visszavágott. Meg se indult, hogy utána szaladjon. Minek? Ezt megérdemelte! Erre rászolgált! Mit ártja magát bele folyton a mások dolgaiba! Mi köze ahhoz őneki, h-ogy egy vidéki városban két konkurrens kiadó egymással viaskodik és erre a viaskodásra teszi fel mindenét. Undor fogta el. Csak legalább no látták volna sokan-,.. Gyáván körülnézett. Az őszi uccán alig járt egv pár ember, azok se törődtek vele. Csak ott fenn. az Angeluszék erkélyén... — ijedten, megrugottan rántotta vissza a fejét — ott. ott áll Ebba... Meggyorsította a lépteit. És ahogy a lakása felé befordult a szűk meUékuccába, éles kacagás ütötte meg a fülét az Angeluszék erkélye felől... Öt óra volt. Már kezdtek gyűlni az uccaiámpák, .amelyeknek lángja körül nagy fényudvart szőtt az őszi köd. —Messziről egy lélekharang gyönge sikoltozása hallatszott: valahol haldoklik valaki... Hárfás lelkében is meghalt valami. Valami, amit nem lehet semmiféle néven megnevezni. Olyasvalami, ami nélkül már nincs fiatalság, nincs igazi hit. nincs igazi élet... Meghalt benne a vak lelkesedés, a nagyság buzgó keresése.., A lakására érve, rögtön vetkőzni kezdett Csak aludni! Lehunyni a szemét, nem tudni semmiről. Ahogy' bele akart feküdni az ágyba, a tükörbe pillantva, meglátta véres fejét. Megnedvesitette a törülközőt, azzal mosta le a vért magáról. Tompa, szúrós fejfájást érzett Nem törődött vele. És most eszébe jutott a redakció. Be kellette mennie. Dolgozni. De irtózott ettől a gondolattól... Elmondani mindent Barnának, a kövér vörös kiadónak. meg talán fi feleségének is... túlságos megaláztatás volna... De hátha idejönnek- Kopogtatnak az ajtaján! ... Nem fog nekik aitót nyitni! Aludni, pihenni akart, egy egész napig. A Szulamit képét kivette a tárcájábóf és odatette a vánkosa alá... Nyomban elaludt. Másnap reggel már ébren volt. A hosszú. mély alvástól megerősödött. Ahogy körülnézett, elnevette magát. A feje egy ponton még lüktetve fájt: ej, fiatalság: bolondság!... Üsse a kő! A mosdó fehér korsóját teieöntötte hideg vízzel s azt mind ráfoiyatta a tarkójára Ez jó volt. Aztán elegánsan felöltözött. lement az uccára. bement a virágkereskedésbe és friss krizantémot vásárolt a gomblyukába. Most vette észrere. hogy nincs pénze. Alig futja reggelire. És hirtelen eszébe jutott, hogy Ányi tata ma délelőttre invitálta egy kis pénzre. Ettől hatalmas jókedv szállta meg. Tyüh. az áldóját, nincs még elveszve minden! Az a pénz lesz legalább száz. vagy kétszáz korona!... Azon vette magát észre, hogy éppel a bank előtt áll, kihúzta magát és be 5 Csak legalább ne látták volna
