Bácsmegyei Napló, 1925. december (26. évfolyam, 322-348. szám)

1925-12-25 / 344. szám

36. oldal. BÄCSMEGYEI NAPLfi 1925 december 25. adó eltávozott, kedvesen rgv szólt Hár­fásnak, megveregetve a vállát: — Hanem gratulálok, mester, a hó­dításához! — Micsoda hódításra gondol, direk­tor ur? — kérdezte meglepetve a köl­tő. — Csak ne titkolódzzék! Ebba, An­gelus Ebba! Azt hiszi, nem tudjuk. Hisz mindenki tudja már. A lánv fülig sze­relmes önbe. Bele van gabalvodva a mesterbe. Ez pedig nagy dolog. Az a lány olyan hideg volt eddig, mint a jégcsap. Vagy tiz olvan fiatalemberről fs tudok, aki mind elsőrangú parti — és mindet kikosarazta... Hárfás a füle tövéig pirult: — Hát aztán mit gondol, direktor ur, hogy én nősülni akarnék? Eszem ágáé­ban sincs. Ezt a kisasszonyt meg plá­ne nem is ismerem, jóformán még A telefonból leánykacagás haflattssott szemtül-szemba nem is láttam... Hisz sehogyse lehet a közelébe férkőzni... — Látja — vágott a szavába a fia­talos kedélyű, öregccske Ányi tata — ez már a helyesebbik hang. Szóval: önnek kellemes volna, ha láthatná szern­­tül-szembe! — Hát, szó sincs róla. kedves direk­tor ur... • — Nos hát, idefigyeljen. Holnap va­sárnap. Délben féltizen'kettőkor a kis szerb templom előtt, a téren szemtül­­szembe láthatja. Majd én elfogom Itt a " korzón, szórakoztatni fogom kissé a madmazelt és odafelé Irányítom a sé­tát. A madmazeá a ml pártunkon Vessz, ö csak itt a korzón nem tűr semmiféle ismerkedést, pláne ilyen magafajta köl­tővel, mert az öreg úgy őrzi a lányát, mint valami sárkány. És rögtön kiadná «az útját a francia hölgynek. Ott aztán tu aguk kibeszélgethetik magukat ked­vükre ... Máriással megfordult a világ: — De hát... mégis... hogy’ tudja a direktor ur. hogy az ilyen simán fog menni? — Csak bízza rám — biztatta a ked­ves Any! tata. — csak bízza rám a többit. (Azt persze nem vallotta be, hogy Ebba maga kérte meg őt erre a közbenjárásra.) — És ha.., mondta a költő akadoz­va ... és ha, mondjuk, esni talál az eső.., Ányi tata nevetett: — Hát fiikor esni fog. Ha én hívom :akkor is eljön, ha apró cigánygyerekek potyognak... Aztán cgyíitt vacsoráztak a Bárány éttermében. Hárfásnak ez volt az első igazi jó napja, mióta Pestről elkerült Végre mégis feltűnt az a láthatatlan valami, amiért érdemes élni. harcolni, jmessze lenni Pesttől, a világ központ iától, vidéki szürke kis ügyeket magáé­vá tenni, vezércikkben foglalkozni a ‘szülésznők egyesületének ügyével, el­lenségeskedni olyan emberekkel, aki­nket szeretni tudná, megölelni és egy szivarfüstös 'kávéház intim sarkában, jvillany fényében kiönteni előttük a lelke !igazi formáját... Az a valami, ami [motorként tudja tovább hevíteni az em­bert: a nö! A szivét hiába kérdezgette: [nem, szerelmes nem voit a költő Eb­­bába, de valami még ennél is különö­­jsebb érzése volt:, boldogitóan izgatta a város legszebb, leggazdagabb lányá­• [nak az érdeklődése. Ez több volt. mint [egy kis hirtelen, bolond szerelem, ez «izgató volt és a költő legegyénibb gusz |tusa szerint való dolog: illatos, langyos fürdő volt ez a hiúságának, i Nagyszerű menüt ettek végig, ame­lyet Ányi tata fizetett ki egy arany­­veretü, krokodilbőr tárcából. Mikor szi­varra gyújtottak, Ányi megkérdezte: — Hogy állunk mester oénz dalgá ban? — őszintén szőlv#. drága direktor, pénzem soha sincs. Amit elseién kapok, másodikén már mind elszalad tőlem. — Hát én szívesen rendelkezésére állok. — mondta Anvi tata, még egyet kortyintva a somlaiból. amely finom, hosszunyaku pohárban állt előtte. Hét­főn reggel, vagy persze, a mester so­káig alszik, hát úgy tizenegykor Jöjjön be a bankba. —’Oh. direktor ur, — motyogta Hár­fás. — hogy jutok ehhez a kitüntetés­hez?... — Csekélység. — válaszolta meg­nyugtatóan a bankár. — az ön szemé­lye nékem nagyon szimpatikus, írásai­nak nagy tisztelője vagyok már régen. Örülök, ha egy tehetséges ember útját megkönnyithetem. Kimenet jól megrázták egymás kezét és a bankigazgató huncutul ezzel bú­csúzott: — Pontos legyen. holnap délben! Nem szabad az Ebbát kiengednie a ke­zéből. Maga el fogja venni feleségül Ebbát! Érti? El fogja venni! Majd én megmutatom. Hadd pukkadjon meg az a smucig Angeiusz! 4 Szombat este volt, a vasán-ip! lap rengeteg munkát adott. Hárfásnak ezen a napon vezércikket kellett irnia, ezen­kívül volt egy kéthasábos »Vasárnap«­­rovata és voit még egy speciális ro­vata. amolyan csipkelődésekkel, .ame­lyek kimondottan a konkurrens lapnak voltak szánva. S mivé! a Napló szom­bat reggeli száma ismét belekötött Hár­fás egy versébe. Hárfás indíttatva érez­te magát hogy az illető munkatársat, aki »Gombóc« aláírással jegyezte tá­madását jó! megtanítsa móresra. Egy­szerűen vidéki segédjegyzönek titulál­ta. a »segédjegyző« szót azonban csak a közismert rövidített formájában irta ki... Közben egyre Ebbán járt az esze. Ez a fekete lány. ez a »fekete angyal«, ahogy magában és újabb verseiben Eb­bát elkeserítette, teljesen átfütötte. A zsebében most is volt néhány Szulamit­­nak irt levél, amelyeket csak azért nem tett postára, mert most már teljesen átpártolt az uj, a készülő nagy szere­lemhez. amely a költőknél mindig töb­bet jelentett a meglevőnél. ít bizonyos­nál, Ebből is meg lehetne már magya­rázni, miért volt és miért lesz is min­dig bizonytalan ekszisztencia a költé­szet. Mert a költőket valami titokzatos delej huzza a bizonytalanságok felé. És Hárfás emellett még monogám-íermé szét is volt... Azért éjjel háromkor, mielőtt ágyá­ba feküdt, mégis csak megnézte a Szu lamitnak a tárcájában levő fényképét, meg egyetlen levelét, amelyet tőle Pest­ről kapott és amelyben közölte, hogy a kabaréban bizonytalan időre prolon­gálták a számát és ő vár. vár türelme­sen. amig az ő költője visszajön a kar­jaiba. Volt ezen az éccakán valami olyan érzése is Hárfásnak. hogy most jó vol­na még az éjjeli vonattal visszaszafad­­ni Pestre, mindent itthagyni és a Köz­ponti pályaudvarról egyenesen odamen­ni Szulamit lakására .,. Haza... Az otthon iránti nosztalgia fogta el. Szu­lamit mellett mindig valahogy otthon érezte magát.,. Nagynehezen aludt el Másnap már tizenegykor ott volt a kis szerb templom előtti téren. Gomb­lyukában nagy fehér krizantém, amely­nek édesbus illatát nagyon szerette. Negyedtizenkettő lett, majd féltizenket­­tő. És néhány perc múlva megérkezett Ebba. Már messziről észrevette az öreg francia gouvernanttal. aki azonban szé­pen a háttérben maradt. Ebbán hosz­­szu. elegáns gummikabát volt amely nyitva ingerlőén verdeste a lány ová­lis. hosszú, bájosan telt combjait, ahogy mfndközeJebb jött. Előrenyujtotta pár­­nás. hófehér kezét és erősen megszorí­totta a Hárfásét. — Mi már jól ismerjük egymást. — mondta vidáman. Hárfás, a költő, csak ennyit tudott összehozni remegő hangon: — Kezét csókolom... Aztán egészen közönyös dolgokról beszélgettek. Majd Hárfás megkérdez­te. hol maradt Ányi igazgató ur? — ó. Ány'nak itt nincs semmi dolga Ma még nem is láttam. — És hangos, csilingelő kacajban tört ki. ameíy se­­hogysem tudott véget érni és végül fhár bosszantotta Hárfást, aki maga se tud­ta: miért — sértve érezte magát ettől a vihogó kacagástól. És amikor így szemtül-szembe látta a lányt maga előtt, érezte, hogy nem tudná szeretni, hogy egy egész világ van közöttük. Hogy ez a könnyed és bátor fellépés nem az ő rajongott zsánere... De a testi közelség... a férfi... Mégis csak odahajolt egy óvatlan pillanatban és éhes csókot csókolt a kezére. Ebba hát­ranézett a gouvernánt felé. a kezét gyengéd ijedelemmel elrántotta:- Hárfás, vigyázzon, itt... Akárki megláthatná ... Pláne ha a papa meg­hallja ... Hiszen hallott már a papá­ról... —- Igen, hallottam — mondta ijedten s hangjában áruló megvetéssel — hal­ottam róla... — No — szólt sietős idegességgel a lány — most el kell válnunk. Hanem, megálljon! Ma délután... ráér ma dél­után- Hogyne — felelte Hárfás, most már kissé tettetett mohósággal.-Tehát ma délután négvkpr papa. mama, meg a madzamell villanyoson ki­mennek Palicsra. Maga legyen az át­ellenes kapu a'att és figyeljen. Amikor a papáik (elszállnak a villanyosra, én kijövök egv pillanatra az erkélyre. Ami­kor újra bemegyek az erkélyről, maga lopva följön. Érti? De csak akkor, ami­kor már kint voltam az erkélyen. Hárfás átnulva állt a helvén. nem tudta, higyjen-e a fülének. De Ebba már szaladt vissza a gouvernanthoz. akivel már mentek is be a város felé. Hárfás szédülve indult meg. A vál­lalkozást kissé veszélyesnek találta. Té­­pelődött Mi ö? Faubjas lovag? És ha rajtakapják őket?... A vendéglőben ülve. a nagy tükörab­lakon kinézett. Éppen a Napló mosoly­gós arcú szerkesztője ment arra. Ó, hogy szeretett volna hajadonfőit, nya­kában az asztalkendővel kiszaladni hoz­zá és megmondani, hogy ő nem ellen­ség. ö nem akar senkit bántani, de tolo­gatják erre-arra és ő tulajdonképpen mi­óta itt van. sohasem csiná’hatja azt, amit akar. minden lépését a másik aka­rata dirigálja ... Keserű izét érezte: az ételnek és amikor a délutáni furcsa és kényes randevúra gondolt nem tudott örülni. Azt sem tudta bizonyosan, hogy e! fog-e menni. Ebédtifán nem is ment a kávéházba, hazafutott, lefeküdt alud­ni. De nem tudott. Már háromnegyed négykor ott állt a kijelölt kapu alá bújva. És pontban négykor minden úgy történt, ahogy Eb­ba előre kitervezte. Az öreg Angelus, foltos felöltőjében kilépett a kapun és smryi kis dlsznószemeive! körülnézett. Mintha csak Hárfást kémlelné, Nyomá­ban a felesége és a gouvernánt tu'ipiros kötött kabátban. Éppen megérkezett a villanyos, felszálltak és tova gurultak. Az erkélyen most megjelent Ebba. utánuk nézett, majd hirtelen tekintettel a szom­szédos kapu felé és be. visszament az erkélyről. A költőnek a torkáig kalapált a vé­re. Tulajdonképpen nem akart volna menni — és mégis ment. Be a kapun, ahol még sohasem járt. Fői a lépcsőn, amelyet égővörös futószőnyeg borí­tott. Egy fordulónál megál’t. hogy lé­­lekzetet vegyen. De Íme, Ebba már ott várta, belekapaszkodott és be­húzta egy sötét szobába. Ott formálisan rádobta egv bár­­sonvkerevetre és csókolta, harapta, ette a fiút. aki a hir­telen támadástól szédülve, még visszacsókolni is alig tudta a lányt, akinek fiatal tagjai ott szorultak az övéihez, ká­bult összevisszaságban.., — TéoH... tépi!... — stkongta Ebba őrült önfeledtségében. — tépi!... tépi!... — és véresre csókolta Hárfás ajkát. Ez egy percig tartott. Akkor a lány hirtelen reszketve, kitépte ma­gát a költő karjaiból, ismét ka­ron ragadta és formálisan ki­dobta az aitón. Hárfás egy vesztibülfélében találta magát, ahonnan lépcsők vittek lefelé. Tántorogva ment ie a lépcsőn. Égett a feje. Az uccán föliélekzett Mi tör-* tént vele? Csak tigv felhasz­nálták» mint valami ételt. Vagy mint érv kisfiút'. . . Szinte tneggfyjfiyed.ve ment tova. Alig ment öt lépést, valaki hátul­ról Irtózatos erővel a fe­jéré Vágott. Lerepült a kalapja, a fejebubjáról vér csurgóit le az arcán. Már csak ködbeborult. hályo­­gos szernme! látta a menekülő, gyáva orvtámadót. Gombóc volt, a Naplónak az a munkatársa, akinek durva támadá­sára a mai reggeli számban visszavá­gott. Meg se indult, hogy utána sza­ladjon. Minek? Ezt megérdemelte! Er­re rászolgált! Mit ártja magát bele foly­ton a mások dolgaiba! Mi köze ahhoz őneki, h-ogy egy vidéki városban két konkurrens kiadó egymással viaskodik és erre a viaskodásra teszi fel minde­nét. Undor fogta el. Csak legalább no lát­ták volna sokan-,.. Gyáván körülné­zett. Az őszi uccán alig járt egv pár ember, azok se törődtek vele. Csak ott fenn. az Angeluszék erkélyén... — ijedten, megrugottan rántotta vissza a fejét — ott. ott áll Ebba... Meggyor­sította a lépteit. És ahogy a lakása felé befordult a szűk meUékuccába, éles ka­cagás ütötte meg a fülét az Angeluszék erkélye felől... Öt óra volt. Már kezdtek gyűlni az uccaiámpák, .amelyeknek lángja körül nagy fényudvart szőtt az őszi köd. —­­Messziről egy lélekharang gyönge si­koltozása hallatszott: valahol haldoklik valaki... Hárfás lelkében is meghalt valami. Valami, amit nem lehet semmiféle né­ven megnevezni. Olyasvalami, ami nél­kül már nincs fiatalság, nincs igazi hit. nincs igazi élet... Meghalt benne a vak lelkesedés, a nagyság buzgó keresése.., A lakására érve, rögtön vetkőzni kez­dett Csak aludni! Lehunyni a szemét, nem tudni semmiről. Ahogy' bele akart feküdni az ágyba, a tükörbe pillantva, meglátta véres fejét. Megnedvesitette a törülközőt, azzal mosta le a vért ma­gáról. Tompa, szúrós fejfájást érzett Nem törődött vele. És most eszébe jutott a redakció. Be kellette mennie. Dolgozni. De irtózott ettől a gondolattól... Elmondani min­dent Barnának, a kövér vörös ki­adónak. meg talán fi feleségének is... túlságos megaláztatás volna... De hátha idejönnek- Kopogtatnak az ajta­ján! ... Nem fog nekik aitót nyitni! Aludni, pihenni akart, egy egész napig. A Szulamit képét kivette a tárcájábóf és odatette a vánkosa alá... Nyomban elaludt. Másnap reggel már ébren volt. A hosszú. mély alvástól megerősödött. Ahogy körülnézett, elnevette magát. A feje egy ponton még lüktetve fájt: ej, fiatalság: bolondság!... Üsse a kő! A mosdó fehér korsóját teieöntötte hideg vízzel s azt mind ráfoiyatta a tarkójá­ra Ez jó volt. Aztán elegánsan felöl­tözött. lement az uccára. bement a vi­­rágkereskedésbe és friss krizantémot vásárolt a gomblyukába. Most vette ész­­rere. hogy nincs pénze. Alig futja reg­gelire. És hirtelen eszébe jutott, hogy Ányi tata ma délelőttre invitálta egy kis pénzre. Ettől hatalmas jókedv száll­ta meg. Tyüh. az áldóját, nincs még elveszve minden! Az a pénz lesz leg­alább száz. vagy kétszáz korona!... Azon vette magát észre, hogy éppel a bank előtt áll, kihúzta magát és be 5 Csak legalább ne látták volna

Next

/
Oldalképek
Tartalom