Bácsmegyei Napló, 1925. december (26. évfolyam, 322-348. szám)
1925-12-25 / 344. szám
34. oldal AÁnSMEGYE! NAPLfl 1925 december 25. SZOBROKÉI SZERELEfTl EEY KEZDŐ KÖLTŐ ÉLETÉBŐL KI5 REGÉNY R Bácsmegyei Napló számára irta SOfHLYÓ ZOLTRN A pest! nyár forrón, káprázatosán virult. Ez volt a legszebb háboruelőtti nyár — mintha érezte volna a nap. hogy a közeledő- kataklizma előtt még egyszer seregszemlét kell tartania a földön: még egyszer végigsütnj a lankákat a vérfürdő ‘előtt, még egyszer dönteni áldott melegével a völgyeket, ahova nemsokára alá fog vonulni a halottak légiója ... Az olvadó aszfalt azt a különös, izgató 'szagot adta ki magából, amely az embert, ha fiatal, szinte hivatásos sétálóvá teszi Pesten — és azt hiszem, a világ minden táján. A vér rögtön fölveszi a sztaol az agy tói. szinte gőze az a lábinak, forró, kergető gőz. amely nem hagyja nyugodni az idegeket, e selyemfinomságu és kötélerösságü villanyos huzalokat... Ez a nyári aszíaltszagban való séta: ez az egyik gyönyörűsége a gondtalan fiatalságnak. A másik, talán inég nagyobb. még izgalmasabb: nézni a sétálókat. Ülni a kávéház terasszán. elomolva a mindent átjáró nyári melegben és hagyni, hogy előttünk végig hullámr.zo a sétálók tömege, maga a séta. e testet öltött élet... Akkor még sok. sok rnindentféién kívül. ami ma már nincs, volt még irodalom is. irodalom, amely a maga nemes és mindennél magasabb lázával magába tudta bóditani nemcsak az Írót. hanem. az utolsó pikkológyereket is: a hordár mélyebbet köszönt a fiatal költőnek. a manned line, ha rákerült a sor. a bankár háta mögé küldte édes kis szemeinek a villanását a lüszterkabátban ülő fiatal versiró felé... A polgári élet mámoritó. rózsaszín pezsgője folyt ,itt köztünk: a romantika, amely a maga elképzelt kedvesen hazug igazságaival a legkonstruktivebb író e földön! Hárfás, egy ilyen fiatal költő, ott ült az irodalmi kávéház terrasszán. Pesten, a Nagykörút közepén, délután. Ott ült ;néhány garassal a zsebében, nem töb■bel. mint amennyiért egy ozsonnakávét. ,egy szivart, esetleg egy borotválkozást jno. meg talán egy szál szépnőnek való .virágot lehetett akkoriban kapni. Egy ínéger nőt várt oda a ids kávéházi asz? talhc. a néger szépséget: Szulamitot, az Akkori Pest szenzációját Szulamit valóságos szépség volt. még a fehér ember (szemében is. Mesatiz és mulatt keverék. ;feketesége a halványkék acélos árnyaljaiét játszotta: száia csodálatosképpen kicsiny, amit a fekete férfi utál, de ami ,a fehér ember szemében a leginegeitőbb női csáb. Apró fekete füleiben csengő iaranykarikák harangoztak minden moz'dulatára. éiícketc haja levágva... nini. •most látom, bubifrizurája volt Szulamit|nak. valóságos mai Eton! Azt hiszem, még ma is elnyerné a szépségdliat a mai Pesten! Ez a Szulamit dánul beszélt meg néimetül.A költő, mint afféle filológus, feleinte stúdiumként kezelte a fekete nőt. amikor egy uj kabaré próbáin megismerkedett vele. Augusztus volt. a kabarék már készülődtek az ui szezónra, és az uj kabaré ezt az excentrikus uj számot szerződtette — szenzációnak. Szulamit hastáncosnő volt a legjavából. Egy mulatt fekete nő. akinek az apja dán volt. vallása zsidóvallás — el lehet képzelni a vad és odaadó, ritmikus és andalító táncot, amelyet e leány csodálatos lábai müveitek. A filológiai stúdiumból- szerelem lett .Furcsa, rendkívüli, nyugtalanító és heves szerelem mindkét részről. Hárfás az egyik próbán néhány egészen ui felfogású és beáüitásu táncmotivumot ajánlott a berlini Wintergartent is megjárt, valóságos diadalutat megtett »marokkói« táncosnőnek, amitől ez a lelke mélyéig mecrészegülve. félóra múlva a költő :karjaiba omlott. A költőre ez a viszony igen furcsa napokat hozott. Szulamit naponta körülbelül épp annyit kaoott a kabarénál fellénti dli gyanánt, amennyit Hárfás egy hónap alatt össze nem keresett verseivel. így sűrűén megesett, hogy valamelyik előkelő vendéglőben. — mert a néger táncosnő nem: járt másodrendű helyre .— Szulamit előételes finom. bő. sőt pazar vacsorát fogyasztott. mis a vele ülő költő egv Dár virslit rendelt, amelyre ufoisó pénzét adt3 ki. De legalább megvolt az előnye, hogy a. viszony nem jelentett számára senuninő költségét a szép kis fekete táncosnő nem került egyetlen koronájába sem. Most egy kis tömzsi, fekete párduc lépett be a zsúfolásig megtelt kávéházba. Minden szem feléje vetődött: Szulamit! ... — rebegték és a még le nem ült. mozgó újonnan érkezettek mintegy parancsszóra utat nyitottak neki. Ö volt Szulamit. a kis hastáncosnő. Ragyogó fehér fogsora elővlllogott mindig. nyitott, nedves, elevenpiros ajkai közül. Édes kis orreimpái párducszerüen kitágultak és ragyogó tekintettel köszöntötte a költőt, leülve meilé. Eleinte vidám diskurzus fejlődött ki közöttük. A fekete szépség egész csomó pénzt, horribilis összeget vett elő selyemretlküljébö! és elmondta. hogy »Koppenchakken«-ból küldette magának. mert az a háromszáz korona, amit naponta a kabaréban kap, nem elég neki az életre. És itt hirtelen efkoinolyodva. elővett egy gyönyörű, vadonatúj aranyórát és nagy csomó bankjegygyei együtt Hárfás elé tolta: — Ez a tied. Hárfás viccnek vette a dolgot, minek is vehette volna? Mosolyogva nézte meg a nagy. duplaköpenyes, csillogó, értékes aranyórát, majd a pénzzel együtt visszatolva, igy szólt; — Gyönyörű óra. — A tied. — mondta Szulamit, ismét elébe tolva — az órát neked vettem épp az imént, mert olyan furcsa egy férfi óra nélkül és én sose tudom, miikor kel! próbára mennem, a pénz pedig... hiszen tudod, milyen kinos nekem, hogy jobban élek. mint te... Nem akarom, hogy pénz nélkül légy. amikor én szórom azaranyat!... Máriást szédület fogta el. Aztán elsápadt. Azután meg a tarkójáig eloirult Majd meg egy szót se tudott szólni, csak köhécseli iszonyú kínjában... szóval lírikus volt Az erkölcs lovagja. a szegénység örök rabszolgájának született költő, aki oly mélyen érezte magát, mint a kurtizán, amikor nem akarjál: megfizetni... Már, annyi ereje sem volt. hogy az aranyórát meg a pénzt visszatolja, vagy cdalökje a fekete szív elé. amely oly emberül nyílt meg előtte — felugrott szédülve és zsúfolt márványasztalok közt végigszaladt a kijárat felé. A szive vadul kalapált a halántékai ki akartak hasadni... »Fekete dög!.. .« — mormogta égő fejjel, — »piszkos kis fekete dög!...« —'mit akart velem tenni!... Már éppen a nagy boltozatos kijárathoz ért, amikor Gyula, a föpincér szinte a gallérjánál fogta el: — Hova szalad. Hárfás ur? Alig bírtam utolérni, úgy szalad. Egy ur keresi. egy vidéki szerkesztő. Szabadkáról. Tessék, itt van. — És egy kis emberre mutatott, egv púpos, feketeruhás emberre, akinek sürü rincu homloka kiáltó ellentétben volt még fiatalos arcával. Egymásra tekintettek: — Barna vagyok, a Szabadka? Újság szerkesztője. — Hárfás. — motyogta a költő meglepetten. sötét lelkiállapotában szinte mogorván, gorombán. — mft kíván? — Munkatársért jöttem fel Pestre, — kezdte a kis gnóm kedvesen. de szavaiban férfias realitással — és itt többen önt ajánlották nekem. Miután még az éjjel vissza kell utaznom, nekem az ügy sürgős. Tehát hajlandó-e Hárfás ur? Hárfás dühét. megalázottságát ez kissé enyhítette. Gvorsan aperciDiáló agyában egyszeriben fellángolt a szabadulás lehetősége: most fériiasan véget szakíthat ennek a megalázó, rémes viszonynak, végezhet ezzel a fekete párduccal, akinek — igy gondolta, mellesleg szólva — mindig egy kis vadállat-szagát is érezte. Mert. ha Pesten marad, ez felkutatja a föld alól is, ez oly vad és meg nem alkuvó az Indulataiban! Arra ez a költőnek átkozott lélek nem is gondolt, hogy kihagyhatja a legförtelmescbb nvomort. az ebéd és vacsora nélküli napokat, a garasos, de halálos gondokat... Kifeszitette a mellét és kissé öntelten mondta: — Esetleg beszélhetünk a dologról. Az a kérdés, milyen munkatársról van szó! Mert nekem semmi kedvem ahhoz. hogy a vízállás-rovatot csináljam... A kis ember felnevetett. Tetszett neki ez a naivsággal kevert önérzetesség. Megsimogatta a költő vállát és mintegy nyugtatólag igy szóit: — Kedves barátom, mi tudiuk, hogy ön neves költő és tudjuk, hogy az ön kiváló tehetsége önt magasabb dolgokra predesztinálja. Közepes munkaerőt én itt akárhányat Is kaphattam volna. De nekem éppen az olyanfajta tehetség kell. aminö ön. Azonban ettől eltekintve is. ön bizonyára tudja, hogy a vizá'lás-rovatot rímekben nem lehet Írni. viszont a vizáüás-rovatot is csinálni kell valakinek. És jóízűen kacagva még hozzátette: — Már tudniillik, ahol van vízállásrovat Nálunk nincs! Ettől mindketten felvidultak. A költő arcán most felhő vonult át. Kissé zavartan állt a kupolás bejárat alatt, a kávéházba érkezők Jobbról-balró! meglökdösték. ahogy érkezve, befelé igyekeztek. Végignézett kopott külsején és kissé megadóan. ha'kan szólt: — Azt hiszem, hogy igy nincs a dolognak semmi akadálya. Legfeljebb, ha a garderóbom... — Nézze, mester. — vágott a szavába Barna, a vidéki szerkesztő. — felesleges erre kitérnie. Mert erre már én is gondoltam. Valóban kissé, hogy úgy mondjam, de ne vegye zokon, egy kissé bohémé? a külseje. Már mint a ruházata. De ezen segítünk. Ahogy megérkezünk, azonnal szobát veszünk a szállodában, ön lefekszik, kialussza magát, és délfelé a kiadó gondoskodik arról, hogv hirdetőink örrt ellássák öl tönnyel. fehérneművel, cipővel. Ön a szállóból elegánsan fog átjönni a szerkesztőségbe. Ha jó! tudom, igen, persze. akad a hirdetőink közt szabó, suszter, minden, amire szüksége van. Aztán majd ellenszámlára csináljuk .Ez a tied* meg a dolgot. A kiadó önnek havonta fogja levonni a fizetéséből. Hárfásnak csak most jutott eszébe» hogy a gázsiban is meg kellene talán egveznie. Elvégre!... Hát ebben is megegyeztek. Havi hatvan forint. Ebből az előlegre havi busz korona levonás. Csudálatos, hogy Hárfásnak eszébe se jutott alkudni. O persze nem ts sejtette, hogv a szerkesztőnek a kiadótól olyan megbízatása volt. hogy esetleg száz forintig is elmehet, de mindenáron valami értékesebb embert hozzon, mert a konkurrens lap. a Napló, már na^ gvon is grasszá! a városban, dupla oldalszámban jelenik meg. két munkatársa ts van és verseket novellákat meg színes riportokat ts közöl. Ezt le kel! valahogy törni! És ennek a letörésnek egyetlen eszközéül, ime. Hárfást a fiatal pesti kőitől szemelte ki a púpos szerkesztő, aki igy még azzal is kedveskedhetett kiadójának. hogy havi negyven pengőt megspórolt neki. Ami pedig horribilis összeg!... Az irodalmi kávéház közvetlen szomszédságában volt a Kittner-íéle nagyvendéglő. Barna karonfogta Hárfást és a nagyvendéglö irányába megindult vele. Délután hat óra volt A járda színes a nők selymétől, hangos a fiatal szopránhangoktól. A nap még magasan állt a kőemeletek ragyogó kupolái fölött És Máriásban egy boldog hang gyulladt lángra: vájjon vacsora irányában mennek? Ilyen korán vacsorázni, amikor ő még nem is ebédelt?... De hátha a vidéki emberek ilyenkor vacsoráznak! Mit lehessen tudni? ... És már ott ültek a fehér asztalnál. Barna megrendelte a vacsoráját. Rendelt hozzá sört is, meg bort is. nagy gourmand volt a kis púpos. Enni ugyan nem sokat evett a kis öreg. csak turkált az ételben. Hárfás esetlenül rendelt egy pörköltet, egv pohár sört is. És amikor fizetésre került a sor. Barna a pincér kis céduláját odatolta a költő elé: — Ezt írja a’á. mester. Nem az autogrammja miatt, amit különben igen értékesnek tartok, hanem a kiadó számára. Mert ez a vacsora már a kiadó költségére megy. Ó. ha ezt Háyfás előre tudta volna!... Ó. micsoda őzcombot evett volna áfonyával és micsoda finom vörös bort ivott volna hozzál... És hirtelen gyűlölet ébredt benne eziránt a kis ember iránt. Mért nem mondta meg néki előre! Hisz néki nem lett volna belőle kára! És már ellenséges indulattal nézte ezt az embert, aki pedig jótevője volt... 2. Másnap délelőtt kissé főfáióan ébredt Hárfás a szabadkai szállodában. Nagy terem volt az, amolyan tipikus vidéki szálloda-szoba, világos, alaposan kopott, ormótlan bútorokkal. rozoga ripszgarniturával, egv óriási, de vak tükörrel. Az ágv tiszta volt és ez. mi tűrés, tagadás, igen jól esett a pesti fülledt. szennyes, kifizetetlen hónaposszob* bágyadt és búgyasztó ágva után. Kitörültei az. álmot a szeméből és legelőször is megállapította, hogy: kezdődik a rendes élet. Minthogy tegnap délután óta szinte mesebeli csodálatossággal történt minden, .nagyon helytelennek tartotta, hogv a szabó, a suszter még nincs itt. Körülnézett. Bizony, kiet'enül festett az egvlk karosszék; támláján a hajnalban odavetett ingplasztrónja. amelyet iri! nélkül viselt, a nadrágja csatijára gombolva. Mivel inge nem volt. Cipője busán álüt az ágv előtt, orrával valahova Pest felé fordulva... Hárfás már éhes is volt. Reggelizni kellene, gondolta magában, de egy fillérje se volt. Do lesz!... lángolt fel benne a boldogság. És ettől a lángtól erőre kapva, minden meggondolás nélkül. csak amúgy anyaszült mezítelenül, mert hát persze. hálólnge sem volt, csengetett a pincérnek. A szálló szolgája hamar meg is ielent. Hárfás, meztelenségét kiegyensúlyozandó. szélesen kidomborította a mellkasát. izmait kifeszitette és a szolga elé állt: — Készíttessen nekem egy fürdőt! A szolz^ arca bárgyú mosolyra nyftt: — Nincs nekünk kérem fürdőszobánk. Hárfás hirtelen haragra gvuh, amelyet Rersze csak meglátszott: — Mit? Nincs fürdőszobáink? Micsoda hotel ez? Ml? No maid én adok maguknak fürdőszobát? Maid én megmutatom maguknak. Olyan cikket Írok
