Bácsmegyei Napló, 1925. december (26. évfolyam, 322-348. szám)

1925-12-25 / 344. szám

1925 december 25.

BÄCSMEGYE! NAPLÓ

müintézetc ezen az estén zsúfolásig imegtelt. A figyelmes nézőnek rögtön szemébe tűnhetett, hogy egyetlen nő 'sincs a színházban, a földszinti és karzati ülőhelyeket csupa szmokingos férfi foglalta cl, a főváros aranylíjuságának (krémje. A parlamentben a legfontosabb büdzsé-viták tárgyalásán nem vesz [részt annyi miniszter, mint amennyi itt nem volt látható, mert mind behúzódott diszkréten a páholyok mélyére; kezdő bankpraktikánsok vegyültek a nézőtéren végzett vezérigazgatókkal; köztiszteletben álló orvosprofesszorok várták [türelmetlenül ismert köz- és váltóügyhökök szomszédságában, hogy a vasfüggöny felgördüljön.

A hangulat meglehetősen izgatott ívolt, ami főként abban nyilvánult * meg, íftogy ilyen szavak röpködtek állandóan a színpad felé:

—• Mi lesz?

— Előbb a húzást, aztán a darabot!

—, Gyerünk a húzással! Fene 'kiváncsi a többire.

—• Sorsolni! Sorsolni!

Amikor a zenekari nyitány befejezése jután a szokásos gongütés jelezte, hogy 'kezdődik az előadás, pillanatra elült a moraj. A kopott bársonyfüggöny két szárnya szétcsapódott és a rivalda eleién. közvetlenül a lámpák előtt ott állt Áfonya mester frakkos alakja.

Kitörő tapsvihar fogadta. A ligeti Rejnhardt kényszeredett hajlongássa! köszönte meg a lelkes üdvözlést; arcának halálsápadt színe nyomban feltűnt áz első sorokban ülő nézőknek, ők már látták, hogy valami baj van és Igyekeztek a (apsolókat lecsendesiteni de ez sehogy sem akart sikerülni és csak akkor lett csönd.--amikor a vörösre klopfolt tenyerek végelgyengülés következtében önként beszüntették a munkát.

Áfonya megköszörülte torkát;

— Tisztelt uraim! -~ kezdte — van szerencsém, bár ez alapjábanvéve szerencsének semmiképpen sem nevezhető, bejelenteni önöknek, hogy a mai napra hirdetett tárgysorsjátékot a főkapitány ur 3096/1912. szánni rendeletével betiltotta. miuekfolytán az elmarad. A Színlelöadást megtartjuk, aki azonban £ műsorváltozás miatt vissza akarja váltani jegyét,, a pénztárnál minden további nélkül megteheti.

Éktelen lárma és leírhatatlan kiabálás támadt erre a bejelentésre. A felháborodott tömeg átlátott a szitán és először meg akarta lincselni a direktort. Erről - azonban több okból le kellett mondani, negyedszer azért, mert Áfonya nyomtalanul eltűnt. A nézők ennélfogva mást határoztak. Megindultak a kijáratnak, katonás rendben odasorakozrak a pénztár ablalfai alá és megkezdték a jegyek visszaváltását. Mintha csak összebeszéltek volna, egyetlenegy ember sem maradt bent a nézőtéren. hogy az előadást végignézze.

, A színészek őszinte örömmel vették ■tudomásul, hogy az előadás mégis elmarad; tiz perc múlva már minden öltöző üresen tátongott. A színházi tűzoltó is levonult a színpadról, hogy hazaindulion. amikor a 'színfalak mögött egy reszkető alakot fedezett fel »Az éjszakai csodaváza« c. látványos operett címszerepét képező grandiózus méretű pcrcejlái! edénybe elbújva.

Áfonya veit.

A derék tűzoltó szórakozottan leköpte és azzal távozott.

7.

Színház után a Patagónia-kávéházban találkoztunk. Meglehetősen lehangoltan ültük körül mindnyájan a nagy, terek márványasztalt és szótlanul fogyasztottuk az ezúttal mély gyászt jelképező feketéket. A melankolikus hangulatúik azonban egyszeriben véget vetett valakinek a belépése, akire a legkevésbé számi to ttunk.

Áfonya jelent meg a kávéházban. Áfonya Manó saját személyében.

A meglepetés elvette szavunkat. Szinte megdermedve néztük, hogy Áfonya, mintha mi sem történt^ volna, elszántan letelepszik asztalunk mellé. A történelemben előfordultak már ilyen esetek, hogv uralkodók minden fegyver nélkül, egyedül átmentek ellenfelük táborába! és pusztán ezzel az oktalansággal határos vakmerőségükkel leíegvverezték és meghódították a pártütőket Valami ilyesféle történt itt is. Senki sem zudult fel > provokálásr.ak is beillő vakmerőségre, pedig piég egv órába se telt hegy esvenkínt és összesen szörnyű bosszút “skiidtiink: ellene. Áíoava alighanem sei-.

25. oldal

tette ezt. sőt minden valószínűség szerint éppen azért keresett fel bentiünket, mert tisztában volt azzal, hogy otromba és rosszul sikerült trükkje kapcsán egypár menydörgő hangú cikkhez is szerencséje lehet. Mindenesetre megkezdte a társaság leszerelését, gyanúsan leereszkedő és barátságos volt. sőt ami sem azelőtt, sem azóta meg nem történt vele. pezsgőt hozatott A oineér. aki sehogyan sem értette a dolgot, meg is kérdezte, amikor felvette a rendelést:-- Ki is méltóztatik fizetni?

Áfonya gőgös mozdulattal zsebére csapott Ez megtette hatását, két perc múlva mindnyájt!,|ik előtt ott állt a pohár színül tig a gvöngvpző nedűvel. . •

A direktor kezébe vette a sajátját és szónokolni kezdett:

— Uraim! Engedjék meg. hogy kclyhemet ifjú hazánk még ifjabb tehetségeire ürítsem. Nem csinálok abból titkol. hogy önökre célzok ezzel, önökre, akik szememben azt az ígéretet képvi selik. amely már a közeljövőben csak nem feltétlenül beteljesül end. Az igaz i

művészet és a hivatása magaslatán álló sajtó, amely joggal nevezi magát a nyolcadik nagyhatalomnak, a sajtó és a művészet karöltve keik hogy buzgólkodjanak szeretett kultúránk előmozdításán. Engedjék meg ezért, uraim, hogy azt a köteléket, amely idáig csak lazán kapcsolt bennünket össze egymással, azzal az intim megszólítással is szóró sabbra fűzzem, hogy: szervusztok!

' A formás kis beszéd után felhajtotta pohara tartalmát. Azonban csak fqlrgitta ki. Az asztaltársaság tagjainak legnagyobb része ugyanis nem követte példáját. Voltak olyanok, akiknek — bár Áfonyát lelkűk ínélvéből utálták — bizonyos fokig tagadhatatlanul jól esett, hogy egy eleven milliomossal tesrezőtíési viszonyban állhatnak. A többiek azonban, ezek közé tartoztam én is, nem tudták megbocsátani neki mai stikliiét és kiöntötték poharukból a pezsgőt. Annál is inkább, mert magyar volt és nem francia. A helyzetét joggal lehetett kínosnak nevezni.

Áfonya sápadtan fogódzott széke támlájába. Csáringer azonban tapintatosan elintézte az ügyet:

— Kedves mester. — igy szőtt hozzá — minthogy az asztal tagjai között nézeteltérés merült fel. alapszabályaink negyedik paragrafusa értelmében szavazni fogunk. Felkérem, hogy pár percre. amig ez megtörténik, alapszabályaink nyolcadik pontja értelmében méltóztassék elhagyni az asztali.

Nemlétező alapszabályaink nemlétező paragrafusai láthatólag imponáltak a derék színigazgatónak és megnyugtatólag hatottak kedélyére. Megkönnyebbülten leitett cl a kassza irányában.

A szavazást megejtettük, az asztaltársaság öt: három arányban Áfonya javára döntött. (Nyár volt és a szomjúság a legjobb védőügyvéd). Csáringer engem bízott meg. hogy keressem fel az öreget és hozzam vissza. Áfonya mester a hármas ablakban egy hölggyel beszélgetett. akiben kellemes meglepődéssel ismertem fel Hajnal Erzsit. A direktor rögtön bemutatott (ebben a pillanatban megbocsátottam neki mindent és határozottan megbántam, hegy ellene szavaztam az imént) s miután közöltem vele a szavazás kedvező eredményét, hárman tértünk vissza az asztalhoz.

A társaság tagjai sorban bemutatkoztak a művésznőnek és a következő pillanatban már a kutva sem törődött a kitűnő Áfonyával. Egyszeriben Bcbó kisasszony lépett az érdeklődés úgynevezett homlokterébe; A direktor hasztalanul erőlködött, hogy a közfigyelmet megára terelje, ez sehogyan sem sikerült neki. Végre ismét — immár harmadszor ezen az estén — szónokolni kezdett:

— Tisztelt hölgyeim és uraim! Miután jogerősen kimondtátok, hogy mától fogva pertu viszonyban állunk egymással. mégegy alázatos kéréssel fordulok hozzátok. Azt szeretném, ha ti is a bizalmasabban hangzó Uzsi bácsi néven szólítanátok. Ez egyrészt sokkal rövidebb. másrészt már megszoktam.

Mondani sem kell. hcev az indítványt közfelkiáltással elfogadtuk. Nyolcrnulla arányban.

Áfonya mestert ettől kezdve röviden Uzsinak szólítottunk, mig Hajnal Erzsit még rövidebben Zsi-nek. Az utóbbi természetesen gyakrabban történt meg. minthogy öt percen belül mindnyájan fülig szerelmesek voltunk a lányba. Szerelmünk csalhatatlan jeléül pokoli ’.ármát csaptunk és egyszerre átlag nyolcán be,Még ha valami huszártiszt lennel'

széltünk hozzá. Az angyal végül is kacagva befogta fülét:

— Mindjárt megsiketülök. ha igy ordítoznak.

A lárma nem lett kisebb, szerelmünk ellenben egyre nagyobb lett. (5 nagy saga azonban hamarosan lehűtött mindnyájunkat egy kérdéssel, amelyét Csáringerhez intézett:

— Melyik maguk közül a Hírnök kritikusa?

Kuli izgatottan jelentkezett.

A jeles fiatal művésznő ettől fogva csakis és kizárólag Kulival foglalkozott. Félrevonultak és pár perc múlva már olyan meghitten fecsegtek, hogy a többieket ette a fene. Azonban, ugylátszik vigasztalásul, ugyanakkor elkezdte kedves kacérsággal a lábait mutogatni és szoknyáját oly szédületesen magas régiókba emelgette, hogv azért viszont Kulit étté a fene. A hevesvérű fiatalember határozottan féltékeny volt, tiz percnyi ismeretség után. ami elég csinos rekord. Bánatát pezsgőbe igyekezett fojtani, ez azonban sehogyan sem sikerült neki. Nem hagyta magát a bánata. Ugylátszik. tudott úszni. A többiek szintén vad buzgalommal kuliiválták a Törley-féle nektárt. Uzsi bácsi úgy ivott, mint több kefekötö együttvéve. Csáringer elérkezettnek látta az időt arra, hogy kivallassa, ml volt célja az esti sorsolással.

— Pénz kellett. — felelte Uzsi röviden.

— Azt hitte... azaz hitted, hogy a főkapitány engedélyezni fogia ezt az erkölcstelen sorsolást?

— Nem.

— Mindjárt gondoltam. Vén lókötő. persze arra számítottál, hogv az emberek. ha egyszer már megváltották a jegyet a színházba, há't ott' is fognak maradni. Még akkor is. ha elmarad a sorsolás. Na. de alaposan megjártad.

Mindnyájan nevettünk Uzsi mesteren, ö azonban nyugodtan megrázta fejét.

— Egyáltalán nem jártam meg. — tiltakozott — tiszta negyvenötezer koronát kerestem ma este.

Általános elhülés fogadta ezt a kijelentést. Percekig nem jutottunk szóhoz. Radonovác doktor törte meg a csendet:

— Hogy-hogv?

— Nem értitek? — kérdezte Áfonya.

— Nem.

— Pedig roppant egyszerű.

Csáringerhez fordult: (

— Mennyit fizettél például te a je-' gyedért?

— Én ázsióval vettem egv hordártól.

— Az mindegy. Mit fizettél érte?

— Húsz koronát.

— És mit kaptál a kasszánál vissza?

— A jegy pénztári árát. kettő ötvenet.

— Szóval a különbözet tizenhét korona ötven fillér. Mit gondolsz, hogv...

— Csak nem akarod azt mondani... — döbbent meg Csáringer. -Áfonva finoman mosolygott. Ebben a pillanatban határozottan úgy nézett ki. mint egv követségi attasé.

— A hordár öt korona napidijat kapott. — mondta — a jegyeket én magam árusíthattam ázsióval.

Mindnyájan kalapot emeltünk Uzsi bácsi financiális tehetsége előtt. Micsoda zseni! Most már azt is megértetük. hogy miért számította le a helyárakat: hogy minél kevesebbet kelljen a jegyek árából visszatéríteni. Hogy erre nem jöttünk rá azonnal...

— Mekkora állatok vagyunk valamennyien, — jegyeztem meg a direktor iránti őszinte elismeréssel.

—- Tisztelet a kivételnek.- — tette hozzá nyilván önmagára célozva Csáringer.

— Nem, —■ javította ki Áfonya tisztélet a bevételnek.

Mindenki nevetett, csuk én nem. Eszembeiutctí ugyanis a lírai, költő eltűnt pénztárcája, és ezzel kapcsolatban szörnyű gvaiumi támadt. Bizonyítani nem tudnám, de..., de akár esküt is mertem volna tenni rá. hogy a zsebmetszőket is Áfonya fogadta fe! öt korona nPipidijjal.

Az általános hódolatot a kitűnő direktor felhasználta arra. hogv kirukkoljon valamivel, ami inár résóra fúrhatta az oldalát. Lassan és óvatosan rátért ugyanis arra. líogv a színház gyengén megy. rósz a műsor, silányak a darabok, egyszóval iriunk neki egv bohózatot.

A tisztességtelen ajánlatot halotti csend fogadta. Mind megfagytunk. Sejtettük ugyan, hogv az öreg a pezsgőért valami rtvausra számit, de ilyen elszánt és szemérmetlen kívánságra mégsem voltunk elkészülve. Szemérmetlen kívánságra, mert Uzsi köztudomás szerint egv vas tantiemet sem szokott a nála szinrekerült darabok szerzőinek adni. igaz. hogv ezzel szemben nem is követelt tőlük semmi eredetiséget, semmi ödctcsséget: elfogadta a legostobább fércmüyeket is és postafordultával bemutatta. Dramaturgiai eszközei teljesen egyéniek voltak és ha egv színmüvet hosszúnak talált, világért sem a párbeszédeket rövidítette volna meg, hanem a kórlstalánvok szoknyáját. Kezdő zeneszerzőket, akiket hálóidba kerített, egyenesen felbiztatott arra. hogy lopjanak.

— A muzsika Pithagoras-tétele úgy szól — magyarázta — hogv minél ismeretlenebb egy zeneszerző, annál ismerősebbeknek kell lenni partitúrájában a z eneszám ok rtak.

Csak olyan vígjátékot adott eiö. amely házassággal végződik, mert — mondotta — a közönség saiát tapasztalatából tudja. hogy ahol a házasság kezdődik, ott a vígjáték véget ér. És megfordítva.

Uzsf bácsi, mint látható, nem volt ostoba ember, ezért azonnal észrevette azt is hogy ajánlata, nem keltett túlságos lelkesedést. Rögtön kijelentette, hogy ezúttal rendes szokásától eltérőleg nagyobb honoráriumban kívánja a szerzőt részesíteni.

— Mégis, ti mások vagytok. — mondotta elérzékenyülve, — vagv barátok vagyunk, vagy nem. ugyebár?

Nem tudni, hogy ez a nyilatkozat, vagy a kilátásba helyezett nagyobb összeg vette-c le Csáringcrt a lábáról, (én, őszintén szólva, a pezsgőre gyanakszom) de tény az, hogv felállt az asztalra és kijelentette, hogy a maga részéről mindent el fog követni kedves barátja érdekében. még egy darabot is. Mindjárt karon is fogta Áfonyát és azon a cimen. hogy megbeszélik a készülő remekművet, átült vele a szomszéd asztalhoz. Hegy megkapta-e az egy korona kölcsönt nem tudom biztosan, de valószínűnek tartom: Csáringer Magyarország minden nadrágos emberé-' nek tartozott egy koronával. Saját ál- i Gtása szerint amaz Asztrik apátra ve-T