Bácsmegyei Napló, 1925. november (26. évfolyam, 292-321. szám)
1925-11-22 / 313. szám
1925. november 22. BACSMEGYEI naplö 15. oldal El Brazíliába! 0 r Élet a genovai Kivándorlók Házában Genova, 1925 november Másodpercnyi pontossággal robog be a fiumei gyorsvonat a genovai pályaudvarra. Amint megzökken a vonat, kicsapódnak a kocsik ajtajai és néhány perccel később bábeli zűrzavar váltja fel az addigi csendet. A vonat harmadosztályú kocsijai valósággal ontják az ember-tömeget. Hatalmas batyukat cipelő emberek, csecsemőket szorongató asszonyok törnek maguknak utat. Magyar nyelven szólítják, keresik egymást, mindegyik ügyel, hogy el ne maradjon a csoporttól. Első pillanatban észre lehet venni rajtuk, hogy kivándorlók. Megszólítom az egyiket: — Hová valók maguk? — Jugoszláviából, — felelik, — némelyikünk Bácskából, némelyikünk Baranyából ... A génovai állomáson hatalmas tábla szolgál számukra utbaigazitásul: Sala per emigranti. Kivándorlók váró tér rác. Ide terelik be a hazájukat elhagyó kivándorlókat. Alig helyezkednek el, megjelenik egy hivatalnok és mindenkit leigazoltat. Ez a vizsgálat azonban nem oly szigorú. Elég, ha felmutatják hajójegyüket, amely már mindegyiknek a zsebében van. A vizsgálat befejezése után a hivatalnok vörös cédulákat osztogat szét a kivándorlók között. Belépő jegyek az állomás közelében levő Királyi Kivándorlási Ház-ba. Itt jutnak fedél alá a hajó indulásáig. Kivándorlók menedékhelye A Királyi Kivándorlási Ház a vasútállomástól mintegy negyedórányira fekszik. Hatalmas épület, a kivándorlási társaságok tartják fenn áldozataik részére. Kényelemről persze szó sincs, nem ygy, mint a fiumei kivándorlási palotában, amely a legmodernebb berendezéssel dicsekedhetik. Naponta tizenöt lírát kell fizetni személyenként, csupán a hajó indulása előtti napon kapnak ingyenes ellátást a kivándorlók. A kivándorlási ház élén egy pincér áll. Nemcsak arra ügyel, hogy a kivándorlók semmivel se kapjanak nagyobb adagot, mint amennyi épp a koplalástól menti meg őket, hanem arra is, hogy idegenek, azaz nem kivándorlók be ne juthassanak a négyemeletes palotába. Amikor felkerestem és előadtam kérésem, hogy szeretném megtekinteni a Kivándorlási Ház belső életét, gorombán válaszolta: — Csak nem gondolja, hogy beeresztem ide, hogy azután azt Írjon, amit akar? Tervem azonban mégis sikerült. Amikor a szigorú főur faképnél hagyott, hozzám lépett a szálló portása és közölte velem, ha délután felkeresem, megmutatja, hogyan néz ki a Kivándorlási Ház belülről. , Látogatás a genovai kivándorlás' házban A kivándorlási ház portása egy jobb cég. Mint kiderült, jó borravaló reményében a szomszédos házból, telefonon a városba csalta főnökét és igy lehetővé tette számomra, hogy a főnök-pincér távolléte alatt meglátogathassam a Kivándorlási ház lakóit. Az első terem, ahová ebben a házban bejut az ember, az úgynevezett váróterem. Piszkos, sötét, rosszagu szoba, minden újonnan jelentkezőt itt tartanak esti hét óráig, amikor azután kiosztják valamelyik hálóteremben szalmazsákját. A hálótermek az emeleten sorakoznak egymásután. Harminc-hatvan embert zsúfolnak be egy-egy ilyen helyiségbe, amelynek berendezése csupán az egymásmellé helyezett fekvőhelyek és a fekvőhelyek fölé, a falba vert drótszegek, amire lefekvéskor a ruhát lehessen felakasztani, Az első emeleten van az étkezöterem. A menü természetesen makaróni. Délben és este makaróni vagy sajttal, vagy sajt nélkül. Ha csak öt napig kell a kivándorlási ház kosztján élnie a kivándorlónak, könnyű szívvel mond búcsút Európának. És a kivándorlási ügynökök gondoskodnak arról, hogy legalább öt-hat napon keresztül a genuai Kivándorlási Ház vendégszeretetét élvezzék áldozataik. Havonta ezer-ezerötszáz szerencsétlen fordul meg ebben a négyemeletes palotában, amely valóságos kivándorlási gócpont. A kivándorlókról “természetesen könyvet vezetnek a Kivándorlási Házban. A könyv adataiból megállapítható, hogy a kivándorlók hatvan százaléka olasz. Utánuk mennyiségben — ami szinte hihetetlen, — az arabok következnek. Hatalmas transzporthajók szállítják őket Alexandrából Qénuába, ahonnan azután Délamerikába továbbítják. Az arabokat mennyiségben a magyar nemzetiségűek követik a Vajdaságból, Szlovenszkóból, Erdélyből. Kevesebb a számuk a lengyel, orosz és a német kivándorlóknak. Indulás előtt A hajó indulása előtti napon megélénkül a Kivándorlási Ház. A siri csendet lármás készülődés váltja föl. Aszszonyok, férfiak izgatottan kapkodnak, mert csomagolásukat nem lehet egyébnek nevezni. Csomagolás előtt a Kivándorlási Ház alkalmazottai összegyűjtik a ruhákat és »őzben fertőtlenítik. Ainig a ruhák gőzben vannak, a kivándorlókat az intézet kölcsön-ingekkel látja el, ez az egyetlen ruhadarab rajtuk. Majd a férfiaknak be kel1 vonulni a borbélyterembe, ahol katonásan kopaszra nyírják valamennyit. Borbély után fürdő és orvosi vizsgálat következik. Megtisztítva, fertőtlenítve, gőzölve, oltva, megkoppasztva mindenféle értelemben, négyes sorokba -rendezve in ditják útnak a szerencsétlen hazátlanokat, a hajóállomásra, hogy félórával utóbb elinduljanak a hullámok hátán uj hazát keresni. L S. TERE-FERE Pickmann, a gondolatolvasó, Pickmann, a mült század hírneves Winterryje jámboran és ájtatosan kolostorban hunyta le szemét. A fiatalabbak már nem halottak róla. Visszavonultan élt londoni palotájában, melynek egyik szobájában szószék is volt Vasárnap sohasem hiányzott a miséről. Pár évvel ezelőtt aztán, mikor egyik lába megbénult, kolostorba ment s ott is fejezte be életét. Egykor azonban minden ország róla beszélt, a közönség megbüvölten figyelt csodáira. A hires Donatonak volt tanítványa, bűvészkedéssel kezdte, de csakhamar gondolatolvasásra adta magát és ezen a téren zajos sikerei voltak. Legjobban Bukarestben ünnepelték, hol Mária királynő a királyi palotában fogadta őt. Rengeteg* vgyont szerzett. Mutatványairól elragadtatással nyilatkozott mindenki. ő inaga — hiába ünnepelték a tömegek — a magánéletében egyszerű volt, igénytelen. — Én — szokta volt mondani — gyámoltalan, félénk ember vagyok. Azért hatok a tömegre, mert reám is minden hat. Minden csak a képzelet. A spiritizmus? Semmi. Csak az egyéni erőben hiszek melynek akárki rabszolgája lehet. Jó szive volt Bűvös erejét arra használta föl, hogy az idegbetegeket gyógyítsa. Nem hitt a mágneses kisugárzásban, csak médiumainak a gyengeségében, kik alávetették magukat az akaratának. Szerette idézniMibbcau jóságairól szóló szavait: — Az a rossz ember, aki nem találja örömét abban, hogy jót cselekedhet. * A fiatal Szent Ferenc és Chesterton, A kegyes szivü, legalázatosabb szentről, Ferencről sok gyönyörű példázatot ismerünk már. Chesterton, a szellemes angol katolikus iró, most egy nagy lélektani tanulmányit ir róla s a szent legkoraibb ifjúságából mesél el olyan történeteket, melyeket nem igen emlegetnek. Ezek a fiatalkori tettei méginkább kidomborítják lelki alkatát, jellemét. Mikor Szent Ferenc még gyermekifjú volt, vásárra ment, hogy kelméket, bársonyokat adjon el ottan, melyekkel atyja, Pietro kereskedett. A vásáron egy koldus alamizsnát kér tőle. A szent, ki ekkor vásárlóival foglalkozott, nem is figyelt rá de mikor megkötötte az üzletet, keresni kezdte a koldust. Nagy riadalmára akkor vette észre, hogy az időközben eltűnt. Nyomban kiugrott a bódéból, otthagyta holmiait minden őrizet nélkül, és mint a nyíl röpült-röpült a koldus, után, Zegzugos, csvargós mellékuccákon hajszolta, mig végre sikerült nyomába érnie. Odaadta neki minden pénzét, melyet a vásáron szerzett, aztán elfutott tőle. Mikor kitört a háború Assisi és Perugia között, a szentet foglyul ejtették egy csomó harcossal együtt, akik közül volt, akit árulással gyanúsítottak. Ezt mindnyájan megvetették fogolytársai. Szent Ferenc azonban derűsen, nyájasan beszélgetett vele akár a többivel. Nem éreztette a szerecsétlennel a bűnét. E: az őszinte vidámság és emberies belátás már kora ifjúságában egyik jellegzetes vonása. Egy alkalommal kilovagolt a városból, a kapuban túl pedig egy léprást pillantott meg. Azonnal leugrott lováról és a szörnyű nyavalyában szenvedőt összevissza csókolta. Chesterton azt Írja, hogy Ferencet csak úgy érthetjük! meg, ha élete első szakában szemléljük. Emberfölötti nagysága már ebben a korában bámulatos módon nyilatkozik meg. * A fez és a törökök. Törökország sutba vágta a régi, festői fezt és kalapot öltött helye'tte. Másutt ez alig ha jelentene egyebet, mint a divat megváltozását, de a távol Keleten a jelentéktelennek tetsző esemény valóságos forradalom s Ke’mal Musztáfa újításai között talán az, ami a legtöbb rázkódtatást okozza. A fez évszázadok óta nemzeti és faji viselete volt egész Törökországnak. Azt ki a szultánok uralkodása alatt kalapot próbált volna viselni, egyenesen börtönbe vetették volna. Manapság már se szeri se száma a kalapos törököknek. Millió számra küldik az európai gyárosok a kalapokat Törökországba. A kalap forradalmositotta az erkölcsöket, meggyökeresitette a nyugat-európai szokásokat s gyors változást hozott létre az udvariasság minden terén. Annakelőtte Keleten illetlenségnek tekintették, ha valaki társaságban hajadonfőit jelent meg: az iliemtudó ember mindig fején tartotta kalapját. Most körlevél rendeli el a hivatlnokoknak, hogy kalapot hordjanak, ennélfogva hivatalaikban födetlen fővel dolgoznak, sőt föl ebbvalóik előtt is igy mutatkoznak. Aztán az uccán sem üdvözlik egymást födött fővel s egy kéjellel, hanem fejbóliiítással és egy kis meghajlással. Eltűnt a szálemalejkum is, az a régi köszöntő, mely abból állott, hogy a muzulmán port vett föl a földről, kezét szivéhez szorította, majd megérintette száját és homlokát, ami az-t jelentette, hogy milyen áhi’tatos érzékkel, , szavakkal, gondolatokkal tiszteli a török azt a járó-kelőt, aki eléje jön. Allahok pedig hovatovább szintén födetlen fővel imádkoznak majd az igazhívők. Erről a konstantinápolyi vallásos körökben valóságos fölháborodással beszélnek s Pokolba kívánják az uj törököket, a feztelen és fesztele újítókat, akik becsempészték országukba az ördögi kalpot. * Mennyit ér egy férj? Egy féri legalább ICO dollárt ér. Bírói Ítéletet mondotta ki legutóbb Amerikában. A férjek, otthon, családi perpatvaroknál, mikor azt hallják, hogy egy hajítófát sem érnek, hivatkozhatnak erre az ítéletre, mely ellen nincs fölebbezés, Ne-wYorkban, a Brcadway színházban valami sikamlós operettben nagy sikerrel szerepelt Wilda Benett, a primadonna. ^ A nézőtéren gyakran megjelent Frey, kit Chariot néven ismernek a mozik világából, a körülrajongott moziszinész és csakhamar beleszeretett az cpcrettcsillagba. Wilda miss is visszamosolygott Charlottra, ki egy szép napon otthagyta családj át,feleségét és gyermekeit, elhanyagolta a mozifelvóteleát, nem gondoskodott övéiről és összeköltözködött a színésznővel. A moziszinész felesége, ki úgy látszik telivér amerikai nő, nem sokat sirt-rit miatta, hanem hideg Jenkee-száinitással a törvényszékhez fordult, föl akarta becsültetni azt a veszteséget, mely férje elhóditásával érte őt, kártérítési port akasztott a nyakába, legalább 100.000 dollárt követelve férjétől. A napokban tartották meg e pö r tárgyalását, sok kiváncsi jelenlétében. A törvényszék kihallgatta a moziszinészt, ki azt vallotta, hogy felesége utóbb teljesen elhidegült tőle, minek folytán együttélésük lehetetlenné vált. E körülményt a törvényszék figyelembe vette s ezért a feleségnek mindössze 100 dollár kártérítést Ítélte meg. Ennyit ér egy férj Amerikában. * Pörpatvarok a rövid haj miatt. A rövid haj divatja gyorsan hódított tért, de némely helyütt még mindig forradalmi ujiásnak tarják, külösen a férjek — és nem egy pörre ad alkalmat. Egy párisi fodrász, ki valami csodálatos hajnövesztő szert talált fői feleségét sok év óta eleven reklámul használta, amennyiben az asszonynak gyönyörű, hosszú, tömött arany-haja volt. A nő állandóan ott tartózkodott a pénztárnál, ha valamely vevő kétkedett a hajnövesztő hatékony voltában, a boldog férj mosolyogva mutatott rá az asszonyra. Az asszony egy napon engedet a divat incselkedésének s hosszú családi viszálykodás után levágatta haját. A férj kidobta a nőt az ajtón és azonnal válópört indított ellene. A válópör ügyiratában igy okolja meg jogos elhatározását: — Tekintve, hogy feleségem haja évek óta közös üzleti ügyünket szolgálta és mióta haját levágatta egyre-másra vesztem el vevőimet, kérem a törvényszéket, hogy mondja ki a válást. Nem kevésbé furcsa eset játszódott le egy normandiai foluban is. A feleség, anélkül hogy férjét figyelmeztette volna, lenyisszantotta gyönyörű fürtözetét, mely urának büszkesége volt. ö is pubifrizurát csináltatott magának. A férj, hogy ezzt látta, elzöldült a dühtől, de semmit sem szólt. Este a felesége teájába altatószert kevert s mikor az aszszony mélyen aludt, nullás géppel nyírta le még megmaradt haját. Reggel a nö föíébredt, a tükörhöz ment, rémülten ordított föl. Úgy kiabált, hogy az egész falu összecsődült. A férj pedig az Összegyülemlet parasztoknak esküvel fogadta, hogy egy sout sem ad feleségének parókára. Járjon kopaszon, most télvizidön, míg ki nem nö a haja... T
