Bácsmegyei Napló, 1925. november (26. évfolyam, 292-321. szám)

1925-11-22 / 313. szám

14. oldal 8ÄCSMEGYEI NAPLÓ 1925. november 22. lyesebben: az ö statisztái is ját­­s-^^ttak. itt a népet, katonákat és őröket is színészek vagy színészek módjára kiképzett volontérek és na­­pi dija sok adták, s e tekintetben ak­kora volt a művészi lelkiismeretes­ség s olyan tökéletes a közérdek előtt teljesen fejethajtó egyéni ön­zetlenség. hogy az a színész, aki egyik este a legfontosabb szerepek egyikében jeleskedett, másnap a tö­meg közé vegyült, a karjaival hado­nászott, éljent vagy abcugot kiál­tott, s nem panaszkodott a kávéház­ban, hogy micsoda vacak szerenet kapott... Hogy ily egészséges szel­lem uralkodott a meiningeni szin­­háznál. az elsősorban a hercegi pár érdeme volt. De mindegek a tanácskozások és csevegések csak előkészületek, be­vezető intézkedések voltak. A pró­bák próbája. Az első próba csak az előzetes betanulás s a herceg által kidolgo­zott tervezet után következett. Sze­­repnemtudásró! persze ily rendszer mellett szó se lehetett. Amikor a regie az első próbát kiirta. már mindenki tudta a szerepét, az intel­ligensebbje esetleg a partnereiét is. Hát még a következő próbák! Azo­kon a színész már teljes felkészült­séggel jelent meg. s ezeket már csak az összjáték kedvéért tartot­ták meg s mindaddig folytatták, mig az ensemble olyan teljes és tökéle­tes — a szó igazi értelmében: mei­­ningeni — lett. ahogy az »igazgató ui« becsvágya kívánta. A nézőtér ilyenkor egészen sötét volt,, mig a színpadot annyira megvilágították, mint az előadás es­téjén. s a díszletek és egyéb re­­kvizitumok is mind úgy fölvonultak mintha publikum előtt játszanának. A két rendező a színpad egyik vé­gén foglal helyet s onnan nézi had­vezért szemmel a történéseket .Egy gongszerü csengetés, — annak a je­léül, hogy kezdődik a próba. Ünne­­pies csend, akár egy templomban és nem az a morajló zugás, mint má­sutt hasonló alkalmakkor. Itt még komolyan veszik a színjátszást, nem komédiázásnak. ez a hely még iga­zán egy Tháliűnak szánt fölszentelt templom volt... Ekkor megszólal a földszintről egy hang, a hercegé. Megkezdi a próbát azzal a művészi értelemmel, amelyről méltán volt hires ez az előkelő szinigazgató, s amelyért valószínűleg lemosolyog­­ták őt a kisebb-nagyobb trónokon ülő kollégái, akiknek szintén volt udvari színházuk, — de ők csak es­te jártak oda szórakozni és tapsol­ni... Bámulatos, mily ügyes veze­téssel utaltatott itt minden egyes színész szerepe szellemének a meg­értésére s az őt megillető helyzet­be. Itt ad oculos mutatta meg a her­ceg, mint öltenek esztétikai és dra­maturgiai csevegések praktikus ala­kot és teoretikus fejtegetésekből mint válik praktikus teljesítmény. Az eredmény azért volt oly meg­lepő s az összjáték oly tökéletes, mert egyetlen jelenetnek a próbája gyakran órákig tartott. — mindad­dig, amig annak minden legkisebb részlete alaposan kidolgozva készen nem állott. E hosszas, türelmes és beható tanulmányozás alatt nem­csak állandóan a színházban tartóz­kodott a herceg, de magára vállalta ott a rendezés munkájának legne­hezebb részét, úgy hogy más szín­házak jól fizetett vezetői sokat ta­nulhattak tőle. (Tanultak is.) S ez érdeklődésének az értekét csak fo­kozta, hogy a kioktatásait humoros és szellemes megjegyzésekkel fű­szerezte. Ezek után azt ülhetné az ember, hogy a herceg fővezérlete mellett a művészei bábokká vagy dróton moz­gatható automatákká törpültek. A világért se! Minden színésznek joga volt »hozzászólni«, véleményt nyü­­vánitani, megjegyzéseket és ellen­vetéseket tenni, s őfensége nem ne­heztelt, ha a szinész. abban a hit­ben, hogy erőszakot akarnak alkal­mazni a tehetsége vagy a szerep­­fölfogása ellen, az ily elbánással szemben tiltakozni próbált. A her­ceg nem haragudott a független kü­lönvélemény bátor kimondásáért s nem tartotta uralkodói méltóságán alulinak polemizálni a színészeivel. E vitatkozások alkalmával aztán fö­lülről lefelé és alulról fölfelé nagy­jelentőségű dramaturgiai fejtegeté­sek hangzottak el, olyan szabásu­nk, amelyek helyükön lettek volna a legelőbbkelő újság tárcarovatá­ban vagy a Deutsche Rundschau feudális hasábjain. A Karl August és Goethe weimári dicsőséges kor­szaka óta nem volt Európában több ilyen Musenhof. mint a meiningeni. Bizony, aki visszagondol rá, saj­nálattal kénytelen emlegetni a tempi passati-1 és sóhajtva emlékezni a régi jó időkre! Napi kritikáról természetesen Mei­­ningenben szó se lehetett. Gondos­kodott a pótlásáról a herceg a ma­ga leveleiben — mint valamikor a mi Kazinczynk, akinek az episztolái újságot, folyóiratot és tudós társa­ságot helyettesítettek a maguk ide­jében —, melyeket a színháza tag­jaihoz intézett s ahol per longum et latum foglalkozott egy-egy szere­pükkel s azoknak a niegjátszásával. Ez írásos nyilatkozatokon túl is hal­latta kritikáját a herceg, — próbák alkalmával a lámpák elé szólította az egész társulatot s az elmúlt es­téről közölte a véleményét vele. Volt, akit megdicsért, volt. akit le­­csepült, s miután uev az előadás egészéről, mint annak részletiről elmondta a véleményét, néhány ke­délyes szóval, beező tréfával meg­vigasztalta azokat, akiket az imént kiszidott. E színészek legtöbbje sze­rette a kritikának ezt a közvetetlen­­ségét. de persze akadtak köztük is olyan halhatatlanságra vágyók, akik­nél a hercegi Ítélet nem pótolhatta a nyilvánosság hozzászólását s a nvomdafesték csábitó varázsát. Volt nem egy. akinek állandóan hi­ányzott az újságok Szinház-rovata, s aki nem tudott lemondani arról, hogy az alkotásairól elismerő soro­kat olvasson valamelyik tekintélyes lapban. Az ilyeneknek szűk volt Macedónia s nem maradtak soká­ig Meiiningenben. bár később — mi­kor 4 szinésztruppnak világhíre ter­jedt s a meiningeni színészekről töb­bet beszéltek, mint a leghatalmasabb parlamenti szónokokról — keserűen megbánták, hogy hűtlenek lettek a memineeni idillhez. amelyből ötven esztendő előtt a modern sziniátszás­­nak ui iskoláin induh hódító útiam. — oly evolúció, amely a hatását (vide: Reinhardt!) még ma is érez­teti. Ami minden más színházi moz­galomtól megkülönböztette a mei­­ningeniek akcióját, annak teljes ide­alizmusa és minden üzleti szempont­tól ment önzetlen lelkesedése volt. Talán ez tette a hatását olyan in­tenzívvé és egyetemessé. Mert bár­mit mondianak rosszat a pesszimis­ták az emberekről, mégis legna­gyobb varázserőt az altruizmus és az önzetlen idealizmus gyakorol rá­juk. Ha aztán e nemes motívumok valódi értékeket termelnek, mint eb­ben az esetben, akkor a diadaluk föltartóztathatatlan. Ma is: ha minu­ciózus, korrekt és lelkiismeretes színházi előadást látunk, a meinin­­geniek iutnak eszünkbe, s köszöne­tét mondunk nekik, mert nélkülük ez az előadás nem volna ily gondos. RADIOS INTERJÚT AD Kedden délután, amikor Radics elhagyta a királyi palotát az őt kö­rülvevő újságírók előtt igy sóhajtott föl: — Hála Istennek, most már min­den rendben van... Az újságírók természetesen bő­vebb nyilatkozatokat kívántak, Ra­dics abban a boldog hangulatban, amit minden újdonsült miniszter érez, mosolyogva invitálta őket: — Szerdán délben jöjjetek a Pá­­ris-ba, ott elmondok mindent. A Páris-szálloda étterme, ame­lyet Radics az utóbbi időben gyak­ran használ arra, hogy ott nyilat­kozzék a sajtó számára, a horvát parasztpárti képviselők ebédelő he­lye. A Páris egyike a régebbi beo­­gradi hoteleknek, akkor is megvolt, amikor Beograd nem szökkent vi­lágvárosi fejlődésbe,. hanem a kis Szerbiának volt egyszerű kis fővá­rosa. Azóta Beograd sokkal jobban fejlődött, mint a Páris-szálloda, no­ha a földszintjére mozi került fé­nyes kivilágítással, ami némi nagy­­városias szint ad neki. Az étterem, ahol Radics nyilatkozni fog, a sáros udvar végében van. Rendes, tiszta, de végtelen egyszerű polgári hely. Két szobából áll. A nagy teremben radikális, demokrata s egyéb politi­kusok költik el ebédjüket, sőt állító­lag étkeznek ott nem politikusok is. A kisebbik szobába most gyülekez­nek a Radics-pártiak. A nagy terem — Vuisics volt belügyminiszter is itt van, Miroszavlyevics novasadi hadseregparancsnok s néhány ra­dikális-párti képviselő társaságában — nem látszik túlságosan sokat tö­rődni a kis terem népével.Képvise­­lők s nem képviselők, zagrebi és környékbeli horvátok gyűlnek ösz­­sze a kis teremben. Csendesen be­szélgetnek. Várják Radiesot. Na­gyobb élénkséget csak az hoz, ha egy-egy ismertebb Radics-párti po­litikus megjelenik. Azt körülveszik, érdeklődnek nála, hogy mi van, az­tán újra leülnek: várni. Megjelenik dr. Macsek, majd Superina posta­­miniszter. Üdvözlik. A horvátok körében nincs nagyobb emóció. El­lenben jön Kovacsevies Dragutin, a Radios-párt alelnöke. Az egyszerű paraszti kabát alatt kék bakanadrá­got visel, amilyent az osztrák-ma­gyar hadsereg közös katonái visel­tek. Kovacsevies Dragutin bácsi biztosan vitézkedett a háborúban s hadicmlék a nadrágja, bakancsa. A horvátok között nagyon népszerű az elnök. Hosszan rázzák a kezét, ö is mindenkinek örül s aztán annak jeléül, hogy otthon érzi magát ba­rátai és párthívei között, leveti a télikabátjával együtt az alsó ka­bátját is, ugv ül neki az ebédnek otthonosan, kedvesen ingujjban ... Megjelenik N'kics erdőügyi minisz­ter is, aki Kovacsevies egyszerűsé­gével szemben a nyugati eleganciát képviseli. Feltűnően szép ember, aki nr'ntha divatszalonból vágták volna ki. Ö nem is veti le a kabátját ebédhez. Mindenki itt van már s egyre fo­kozódó türelmetlenséggel várják Radiesot. Az uj minisztert délelőtt formális minisztertanácsba hívták s a minisztertanács sokáig tart, ezért ma kivételesen nem pontos Radics. Végre egy óra felé megjön Ra­dics. Cilinderben, bundában van, nyakán seyem sállal. Kíséri' dr. Paszarics Radics-párti képviselő, aki eddig államtitkár volt a közok­tatásügyi minisztériumban s ma, bogv a pártelnökét kinevezték mi­niszterré, távozik ebből az előkelő állásból. Vele van dr. Krnyevics, akit ití általában a »Radics-párt csodagyermeké«-nek hívnak. Tény­leg nagyon fiatal ember. Nem lát­szik meg rajta, hogy már éveket töltött Amerikában s ott intézte a Radics-párti propagandát. Ismeretes róla, hogy Radics külügyi államtit­kárt szeretne belőle csinálni, A ve­zér környezetében van a szikár Radics Pavle. Komor, nem olyan jó­kedvű ,mint a nagybátyja. Úgy lát­szik, mintha Radics Pavle és dr. Krnyevics azért maradnak olyan szorosan a Vezér körül, hogy vi­gyázzanak, nehogy a beszélgetés olyan térre terelődjék, ami esetleg kellemetlen volna. Dr. Krnyevics és az egyik újság­író közt csakhamar összeütközés is támad, a szavakkal egyik fél sem fukarkodik ... Mindez azonban nem zavarja a perc ünnepélyességét... Rádicsot mintegy negyven-ötven újságíró követi felfegyverkezve pa­pírral, ceruzával. Az újságíró koló­niában néhány csinos újságíró nő is. Mikor Radics belép, egy-két zsi­­vió. Radics. aki alig hogy lát. any­­nyira rövidlátó, átszellemült arccal köszöni meg a parázs ovációt. A fehérkabátos pincérrel is kezet fog, akit személyesen,isméi’'azzal ősz­­szecsókolódzik. Általában nagyon szívesen hódol annak az oroszos szokásnak, hogy az ismerősök csók­kal üdvözlik egymást. Állítólag az első minisztertanácson is csókkal akarta üdvözölni minisztertársait s nagyon meglepődött, hogy ez itt nem szokás... A Páris kisebb étterme kevés Ra­dics számára s kevés annak a sok újságírónak, akii első miniszteri megnyilatkozását hallgatni akarja. Kijönnek a nagyterembe. Radics szó nélkül leül a mi asztalunkhoz s már kezd is beszélni. Arra sincs idő, hogy hallgatói kabátjukat, kalapju­kat levegyék. Eleinte halkan beszél Radics, ké­sőbb mind élénkebb és élénkebb lesz a hangja. Széles gesztusokat hasz­nál. Mikor arról szól, hogy az is­kolát mentesíteni akarja a politiká­tól, hogy távol akarja tartani a ta­nulókat azoktól az alakulatoktól, melyek hívatlanul állami funkciókat gyakorolnak s amelyek ártanak az állam méltóságának, hangja emel­kedetté válik. Ezek az egyesületek direkt az állam ellen nevelik az if­júságot, — mondotta az ui minisz­ter. — Ha valaki irredenta törek­véseket folytat, az ellen az állam­­hatalomnak kell eljárni, nem önkén­tes alakulatoknak. — mondja Radics s a teremben halk zsivió fogadja szavait. Az interjú kezd hosszú lenni. Bent a kis teremben összegyűlt Ra­dics-pártiak türelmetlenek már. Mind gyakrabban jön ki earv-egy korifeus s bizony rángatni kell Radics kabát­iát. hogy ebédelni hívják az uj mi­niszteri. Elvégre nemcsak igéből él az ember... Néhány kisebbségi uiságiró hiá­ba vár. hogy a kisebbséei iskolákról is megkérdezze véleményét. Radics már nem akar tovább beszélni Megy ebédelni... — P. P. — MA! HENRIK és FIA rvosi szakkönyvkereskidő és könyvkiadó BUDAPEST,IV,MÚZEUM KÖRUT35c. ' • Ill 111 —BPB—BHmMmWlBWHMIMUMflHBUUUVMKian MMMMggDBB Most megje'ervt Orvosi ' önyv e,ryzékét sza ember-k részéra bérmentve megküldi. 9180

Next

/
Oldalképek
Tartalom