Bácsmegyei Napló, 1925. szeptember (26. évfolyam, 233-262. szám)
1925-09-06 / 238. szám
14. oldal RACSMFGYEí NAPLÓ gratulálni s a régi állásokkal még újakkal, még előnyösebbekkel megkínáltok A lakosság szemében nagyobb lettem mint valaha voltam. Az igaz, hogy ez a vagyon is nagyobb volt mint az, amelynek régebben voltam az ura. A kalapokat még mélyebben -emelték meg mint az elmúlt időkben, s olyanok Is, akik nem vadásztak a pénzemre, pusztán azért, mert birtokában voltam ennek az áldásnak, olyan tiszteletet tanúsítottak velem szemben ,högy az — megszégyenítő volt rám nézve. Hiszen az a dollárjaimnak szólt és nem a többi érdemeimnek ... Bárhol fordultam meg. megint udvar vett körül, amely olymód figyelt reám, mintha szokrateszi bölcsességet prédikálnék. Újból szellemes férfiú és kitűnő causeur lettem. Egy még mindig szép hölgy, aki valaha sokat flörtölt velem, de pár év óta rám se nézett, nagyon is világosan adta tudtomra, hogy .hajlandó elválni az urától, ha komolyak a szándékaim . . . Nem fárasztom önöket a többi részletekkel. Valószínűleg önök is ismerik az embertársaikat és magukat, s így elgondolhatják. Hogyan történt mindez. Egyszerűen és röviden: undorító volt, s én lemondtam arról, hogy visszavásároljam az ingatlanaimat, s arról, hogy közügyi . szereplést folytassak olv emberek között, akik annyival becsülték többre a pénzemet mind engem ... Messzire költöztem el tőlük, mert nem tudtam elviselni, hogy a dollárjaimnak szalutáljanak, s engem csak azért becsüljenek, mert tekintélyes csekkönyvem van. ¥ — Az ön embergyülőlete, uram, — jegyezte meg valamelyikünk. — nincsen megokolva. Hiszen efféle válságon és értékbecsü’ésen keresztülmegy mindenki. aki elszegényedik, vagy meggazdagszik. Szinte gazdasági és erkölcsi törvény, hogy aki elszegényedik, az meggyülöfi, s aki nagyon meggazdagszik, megveti az embereket. Valószínűleg ön is többre becsüli a gazdag embert mint a szegényt, ha ez a kettő máskülönben egyforma értékű. — Valószínűleg... Mégis, ín mind a két krízisen átestem, s nem tehetek róla, nem tudok többé az embertársaimmal kibékülni. — Alapjában szomorú dolog. — jegyezte meg egy Író, aki hihetőleg nem volt se szegény, se gazda. — Szomorú... Hiszen ilyenformán nemcsak az bai, ha az ember szegény, do az is bai, ha gazdag. s — Attól függ, hogy milyen az ember. Aki nem szereti a társait s az öuérzése sáncai közé bújik, az megmarad a ricmszeretés negatívuma s a közömbösség passzivitása mellett, de aki olv melegen szerette őket mint én s így csalódik a beléjük vetett hitében, az azok után, amik velem történtek, csak megvetheti eket. — Van valami a dologban. — helyeselte az iró. — Minden attól függ, hogy hogy’ fogja föl az ember, amit tapasztal, s hogy hogy’ éli át, ami történik vele. — Úgy, úgy, — mondta az embergyülö’ő. De látszott rajta, nagyon látszott, mennyire fáj neki az embergyülőlete. A dal Irta: Somlyó Zoltán Szivembe, — mert as élet igy akarja — belé van döfve a dac fényes kardja, Derekamra, — a: élet igy kívánja — esatolva van a dölyfnek acélpántja. Mellemre, — mert as élet erre intett — Viperanyelvekböl varrattam inget. Nyakamra, meg, biz én ki est se hagytam — fekete, sűrű sárkányvért folyattam. S mert erre is kényszerllett az élet: a két tenyerem csalánosan éget. De 6, assám! A számmal mit tehetnék? Csak énekel.. . Bár dörögni szeretnék... 1Q2~. s7ep*emve~ 6 Lovagi torna Irta: Rozványi Vilmos A cirkuszosok ütolsó napjaikat töltik a városban. Már csak a dijbirkozó tartja bennük a lelket; a birkózók kedvéért még elment néhány ember az előadásra. A középosztály fiatalabbjai, akik az íróasztal mellett való görnyedés fanyar poshadtságát lelkesedték ki magukból esténkint s a nagy testi erőről való álmodozásban szellőztették ki egész napi hunyászkodásukat. Lelkűk szövetét már pókhálóvá rágta az unalom és a gond s az ész erőinek haszontalanságát érezték íépten-nyomon, mert naponta kellett csodálkoznak azon, hogy bár ők mindent megértenek maguk körül: életet, embert, társadalmat,, gazdasági harcot, mégsem mennek ezzel a tudásukkal semmire. — Ml hasznát veszem az eszemnek? — mondta a helybeli takarékpénztár főkönyvelője az igazgató ur leányának, akit vele kísértettek minden este a cirkuszba. — Csak gondolja meg, Médike, mi hasznát veszem? Rendben tartom a főkönyvekét... De kijelentem becsületemre, hogy egy félév alatt a hivatalszolgát is betanítom erre a munkára... Sőt! Jobban csinálja, mint én, mert ő legalább gyönyörködik benne... Hanem ez!... Lássa, ez a Stepanek, a cirkusz házíbírkozója, az boldog ember! . . . Minden este odamázol egy-két embert s ha itt végzett, elmegy másik városba, ott is érezteti fölényét... Ez a csehszlovák huskoiosszus minden este nyugodtan Ígérhet vagyont annak, aki földhöz vágja. Nyugodtan kínálhatja az én hathavi fizetésemet. Senki sem fogja tői elvenni. A leány elkacagja magát s huncutul nézegeti lovagját a szeme sarkából. Száznyolcvan centiméter fökönyve’ő a cirkusz porondján, amint a hájas Stepanekkd összekapaszkodik életre-halálra. Mennybéli teremtőm! Ebben az unalmas városkában ez lenne a legmulatságosabb mulatság! — Látja, ha maga szeret, elveszi tőle az Ígért vagyont... Ilyen erős ember! A főkönyvelő érezte, hogy a leány sokkal komolyabban gondolja, mint ahogy mondja s bosszankodott,, mert azt is tudta, miért biztatják ilyen ostobaságra. Később mégis mulatott a gondolaton. Istenem, a rizikó mindössze egy-két borda, amely betörik esetleg fog is ugyanakkora tételben, amely viszont kitörik; ezzel szemben áll hat havi fizetés... És ez a leány legalább egyszer — megcsodálja. Azon veszi észre, hogy már védekezik a gondoláit ellen. — Nem lehet Médike! A helybeli sportklub profivá nyilvánít... Pózosan fanyalogja védekezését, mintha csakugyan ez lenne az egyetlen gátló körülmény, hogy Stepanek urat nem keni föl kenyerére reggelijéhez. Ám a leány már nem hagyja szeszélyes ötletét. — Hát aztán!... Képzelje el, ha földhöz vágja Stepanesket, kap egy... Megcsókolom magát. — Mint a középkori, lovagokat szokták? — Úgy! A nagy szál ember elkomolyodik. S amint a leányhoz fordul, mpgint szomorúság cseng a hangján: — Látja, ez a mi életünk! Az unalom ostobaságokat juttat az eszünkbe s mi jobb h'ijján az ostobaságokkal is komolyan foglalkozunk. És mintha a maga részéről el is intézte volna az egész tréfát. Nagy lomha Válla egyenletesen ring a homályban, amint a cirkusz felé haladnak. De szófián. És az maradt az egész előadás alatt. A lány már kezdett bosszankodni, hogy a fura téma vidám feszegesse helyett halálos unalmat kapott... Csak akkor döbbent meg, amikor a fiú arcára nézett,., A főkönyvelő ur idegesen harapdálta szája széléi s dühösne figyelte Stepanek ur minden mozdulatát. A birkózó éppen egy mészároslegényt gyúrt s közben nagyokat szuszogott. Pára szállott fel a tffékedőikrői a csípős őszi estében. A leány undorral nézte a tülekedőket, de valami beteges izgalom hajtotta, hogy meggyötörje lovagját. — Milyen szépek az ilyen erős emberek! — súgta oda gáládul a feszülten figyelő könyvelőnek. Ám az nem volt hajlandó vele eszmecserébe bocsátkozni többé. Stepanek urat figyelte, hogyan ugrik rá áldozatára, mekkorát üvölt s »müfogás« cimén milyeneket öklöz amannak bordái közé. — Uahh! És ugrik. Ha a jámbor mészáros ilyenkor szintén ugranék egyet hátrafelé. Stepanek ur elterülne a porondon, mint a béka, mert nem lenne mibe kapaszkodnia. Szegény mészároslegény minden lehetőt elkövet, hogy talpon tartsa a csehszlovákot. Ha legalább a fejét lehúzná, amikor Stepanek ur azon a címen hogy a nyakáért nyúlt, egy-egy hatalmas pofont mér le neki... Akkor is megfordulna tengelye körül Stepanek ur a saját svungjátó! s hátba lehetne lökni. A könyvelő idegességében egyszer meg is jegyzi halkan: — Szamár az a legény! A lány abban a hitben, hogy iménti megjegyzésére feleltek, ingerülten vágvissza: — De legalább nem gyáva! A férfi elmosolyodik: — Mennyi ostobaság kel! maguknak, nőknek, hogy elhigyjék rólunk az erőt és elszántságot. Az arcán szánalom kifejezése vibrál, tekintetén megint átvilTan a szomorúság. Lelkében apáskodó lehajlás a lány felé, a toporzékdó, a csacsiságokat követelő gyerek felé: — Nem rossz gondolat. Médike... Kosa Zsiga, a mezőgazdasági takarék főkönyvelője — professzionista birkózóbajnak... Jó éca!... A lány ellenségesen, hidegen bigygyeszti ajkát. — me! Körtyve'ö ur egy pillanatig kerekre ultaK e- a ...... tágult szemmel bámul a lányra. Aztán £em hia^'zott a nevetésükből, a dühtől vörösen ugrik fel helyéről: — Ejnye a teremtésit! Tiltakozni akart az ellen. hogy öt ilyen ostobaságba akarják belevinni. Csak későn vette észre, hogy ostobán viselkedett. Viselkedése olyan feltűnő volt, hogy egy percre még a porondon tülekedők is megálltak . . . — Itt a botrány! — riadt öntudatra Kósa ur. Eredetileg azzal a szándékkal ugrott fel, hogy itt hagyja a lányt a cirkuszával, a szép embereivel s az álnok unszolásával együtt. De ha megteszi, holnap az egész város erről beszél s őt kidobják az állásából. Oda a) fizetés. De ugyanez történik akkor is. ha most semmit sem tesz. Ide figyel mindenki. Ha most visszaül a helyére, kitör a hahota s holnap a helyi lapban csípős cikk jelenik meg ilyesféle címen: Élénk családi jelenet a cirkuszban« vagy »Hangos szerelmi enyelgés a bajnoki mérkőzés alatt« stb. Botrány. Botrány, amelyből csak egyetlen kiút van. Odalépni a »zsűri« elé s bejelenteni, hogy birkózik a kitűzött dijérí... így csak ő válik nevetségessé; a lány megmenekül. A lány is érzi ezt. Szinte könnyet csillantó hálával kíséri tekintete a fiút, amint az odalép a zsűrihez. A férfi... Most már az volt a lány szémében, mert hajlandó volt elviselni az ő oktalansága következményeit... A férfi még megpróbál menekülni: — Tegyék ki a pénzt... Babra nem játszom. Fölényesen mondta, mert remélte, hogy az egész truppnál együttvéve sem kaparhatják össze a kitűzött dijat. Az igazgató azonban, aki jó reklámot sejtett a különös esett mögött, gyorsan összeszedte a társulat minden pénzét, még valamit kölcsönkért a szállodástól, akinél laktak és őt perc múlva ’etette a pénzt az asztalra. A cirkusz öltözőiében még trikót is keritettek Kosa urnák. Ki kc'iett állni. Miikor a porondon megjelent, a közönség őrült tapsolásba kezdett. Az ő arca azonban szomorú és nyugodt volt. Egész lénye hangoztatta: — Oly mindegy! Oly mindegy, hogy idejövök és ezt csinálom vagy ott ülök és nézem... És olyan mindegy, hogy miért csinálom! Asszonyért —, pénzért, akármiért... Csinálom... Úgyis mit csinálnék egyebet? Egy pillantása a lányra is eltévedt: — Igaza van. kedves, mulasszunk! És összeakaszkodott a csehszlovák hustömeggel. Stepanek ur egészen belezavarodott a do’gába. Elfelejtette, hogy neki tulajdonkénen fel kellene falnia ellenfelét. Annak úri megjelenése megriasztotta s valósággal menekült az előkelőén szomorú ember elől. Amikor pedig megérezte, hogy ellenfele egészen izmos és rugalmas legény: végkép elvesztette a fejét. Szinte önmagát vágta földhöz s Kosa ur csak támogatta ebbeli igyekezetét. Mikor az előadás után számonkérte a kétségbeesett c:rkuszti»'.ajdonos, hogyan történt, hogy földhöz vágták, még akkor is izgalomtól remegve dadogta a birkózó: — Á... á szó á trauriga Laki!... Iiet életembe nem látták Vánan héd i könen... Hazafelé útban Kosa ur hősi izgalma megint mélabuvá tompul. Az a kevés frissült hangulat, amelyet a heves mozgással felkavart vér idézett elő izmaiban hamar elröppent. Szótlanul lépdelnek egymás mellett. Érzik, hogy groteszk és hiú dolog történt, bármennyire tombolt az aréna a 'lelkesedéstől. A lány tért előbb magához: — Mondja, Zsiga, nagyon rossz néven veszi, ha én mégis ezért csókolom meg először? — Nem! Megcsókolták egymást és nevetve váltak eh De a cinizmus árnya most ["legújabb őszi i FÉRFI ÉS NŐI 1 DIVATLAPOK I tea nagy választékban Angci, fr.r.cív, némát és olasz kiadások VI0 KÖNYVKERESKEDÉS SUBOTICA 8 L KÖNYVKERESKEDÉS SUBOTiCA LIPIK FÜRDŐ Az Őszi évad ke dete. Csodás gyógyulási eredménye'!, modem berendezés, olcsó niak. Napi penzió, amely jó ellátásból, lakásból, fürciő.jöl és fßrclöil etékekböi áll, tisztviselőknek és egyéb kedvezményzetteknek szeptember í-lől kezdve napi 50—90, másoknak 60—105 dinár. Közele I bi felvilágosítással szolgál a FÜPDŐIGAZ6ATÓSÁG LIPÍK JUGOSLAVIA ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ TÁRSASÁG Bácsmegyei főtelepei: NOVISAD Petra Zrinjskog ul. 36. Telefon 55. SUBOTIC \ Kr. Alelcs ndra u. 7. Telefon 303. SO’TBOR Telefon 216. 6395
