Bácsmegyei Napló, 1925. szeptember (26. évfolyam, 233-262. szám)

1925-09-06 / 238. szám

1925. szeptember 5. BACSMEGYEI NAPLÓ 15. oldal A versenyautó Regény. Irta: F. X. Biró Mihály halottja Kappus 30. folytatás fiz eddig közölt részek tartalma: rválh Elemér báróba beleszeretett Mon­­■áriában Mirjam, egy szép bécsi lány. árváik a ruletten elvesztette egész va­­onát. Rendulics Flóra, egy novisadi bank vatalnoknő/e aki megtudta,' hogy a báró •gyilkosságra készül. Megkéri Horváthot, :nj ha már úgyis mindegy neki, vegye öt jjb cl feleségül. A báró teljesíti kiván­­igát. A nászéjsz tka után Horváth belesze­retett feleségébe, nem lesz öngyilkos, hanem mindenáron, vagyont akar Szerezni, hogy feleségét — aki közben egy milliárdos sze­retője lett — visszaszerezze. A báró nem tudja, hngy lovag Lepkoxuski, akire ezer frankot bízott Montecarlóban, ezer frankot nyert számára. Mirjam telepatikus utón ke­resi Horváthot. „És csókolta, ahol érié" Risch Guidő megint jelentkezik Fiiéra valóságos testőrcsapattal ment a drótkötélvasuton San Salvatoréba. Né­hány nap alaít egész Lugano.t izgalomba hozta. Wallace György,, az angol volt az el­ső, aki bemutattatni merte magát neki. A hotel igazgatóját használta fej arra, hogy valamely módon mégis abban a kiváló szerencsében részesülhessen, hogy Flórával megismerkedhessék. Flóra előkelőén két ujját nyújtotta neki és folyékony, de kissé idegenszerü angolsággal felelt kérdéseire. Az udvar Flóra körül mindinkább na­gyobbodott. Senor Doktor Baez is csat­lakozott, aztán a svéd Simonson, egy német gyáros és egy olasz milliomos. Estéről-estére növekedett a sereg. A bá­rónő királynőként trónolt közöttük, ké­ső éjjelig a kivilágított tóparton, amig alant a viz csendesen pihent. Fent a hegytetőn úgy viselkedett Fló­ra, mint egy gyermek. Elragadtatva tapsolt kezével, amint lenézett lába alá a völgybe. Nagy szürke szemei csillog­tak, mint még soha. — Az ott szemben a Monte Generaso, ugy-e? Az urak egymással versengve vála­szoltak. Mind nagyon lelkesedett Flórir cáért, jő pedig mindig úgy csinálta, hogy folyton legyen körülötte egy-egy cso­port. ■ Ilyen különítményekkel nézte meg az alapítványi templomot, a kápolnákat, gyönyörködött a festményekben. Egy hét muiva, mintha a földből bujt volna elő, ott termett Risch Guido. A bárónő gúnyosai húzta félre száját: — Hogy kerül ide? A szőke fiatalember barátságosan ke­zet szorított Flórával. Az urak ezt látva hátrább vonultak. — Autón jöttem Cliurig. A Sun-müvek direktora lejébe vette, hogy verseny­autóját én próbáljam ki. A többit, vasút­tal kellett elintéznem. ~ Mindenesetre ... Risch átvette a szót: — Mindenesetre véletlen az egész! Különben Becsben a verebek is dzt csi­ripelik, hogy itt milyen jól el, kfaet büjnL Ezen az estén megleste Flórát szo­bája előtt. A nő egy pillanatra elvesztette egyen­súlyát: — Mit akar ez jelenteni? Ez a kérdés felesleges volt. Risch tö­kéletes udvariassággal hajolt meg: — üly pompás, ragyogó az est, jó volna egy kicsit sétálni, de természete­seit, ha magának is kedve van hozzá... Flóra nem felelt rögtön, csak félperc múlva szólalt meg halkan: — Negyóra múlva a San Rocco-tem­­plomnál leszek. Besuh&nt szobájába, lep­let kerített vállára, homlokát és halán­tékát megdörzsölte kölni vízzel és már ment is lefelé. A templom bejáratából bontakozott ki Risch alakja. — Menjük talán arra, ahol a mandu­­lafák vannak. Felajánlotta karját: — Gondolja, hogy bálban, vagy vala­mi más mulatságon van, ott is elfogadja akármilyen, alaknak . . . Flóra nem felelt. Különös fáradságot tapasztalt tagjaiban: — A levegőtől van ez? - kérdezte. Erezte, hogy a férfi feleletül moso­lyog. A tóról hűvös esti szellő fuidogált. A hold utolsó negyede áltátszó fellhök mö­gött bujkált és amint előjött, gyenge, ezüstös fényt borított az eperfák koro­náira. Mind lassabban és lassabban sétáltak. — Most magyarázza meg kérem . . . — kezdte Flóra. — Nincs mit magyarázni, legfel­jebb . . . A bárónő megállóit. Pillantásuk talál­kozott. — Legfeljebb? . . . Risch elfordította fejét: — Legfeljebb az, hogy, vannak olyan elhatározások... vagyis nem anynyira elhatározás. Vannak az ember életében órák, amikor az ember védtelen, amikor valaki űzi ... —- Ha az ember maga is akarja. Szó­val: mégis elhatározások. Flóra csengő hangon nevetett. — ügy forgathatja szavaimat, aho­gyan akarja, — felelte a férfi. — Az ember aztán sokat adhat az éleslátásá­ra, Vagy arra, amit megtudni vél... Balkezével zsebébe nyúlt és felpattan­­totta cigarettatárcája fedelét. — Köszönöm, — felelte Flóra. Risch megint mosolygott és a nö érezte, hogy ez a mosoly a szivéig ha­tol. — Látja ezt is, kicsi nő, ezt is . . — Kicsi nő? — sziszegte Flóra. — Ezt is úgy foghatom fel. ahogyan akarom. Talán azért nem fogadja cl a cigarettámat és nem gyújt rá, mert a pillanat nagyon is szép és ünnepélyes magának ehhez. Mielőtt a nö szavakat talált volna a tiltakozásra, a férfi még hozzátette: — Egyébként nekem is az. Illetőleg be tudnám magának beszélni, hogy az. j így csatároztak szavakkal tovább. , Flóra azonban mind szűkszavúbb lett. Egyszer csalk Risch azt kérdezte: — Reszket. Mi baja? Mért reszket, Flóra? A bárónő egy rántással kihúzta karját az övéből: — Nevetséges, igazán nevetséges... A San Rocco-templom előtt elváltak egymástól. — Ez az az éjszaka, amelynek jönnie kellett, —■ gyötörte magát Flóra. Akárhogy is védekezett, minden ere­jét összeszdve, az álmatlanul töltött éjjel után a szürkület órái meghozták azt a bizonyságot, hogy valami megfoghatat­lan vonzza őt Risch Guido felé. S meg­reszketett attól a gondolattól, hogy ta­lán szereti ezt az embert. A nap már a függönyökkel kacérko­dott, amikor Flóra elaludt. Azonban ál­maiból egy másik a/!ak lépett elő, Hor­váth és nem engedte őt szabadon, ha­nem egészen a késő délelőtti órákig kí­nozta, gyötörte, amig csak fel nem éb­redt. Minden, ami Svájcba 'váló utazásától visszatartotta, most mindaz feltámadt lelkében: Elemér és megint csak Ele­mér, aki képes a lehetetlent is véghez­vinni és aki már most is félig-med-diig gazdag. Alig telik el pár hónap, megint kopogtatni fog. ajtaján, keményen, kö­vetelőn, könyörtelenül és mi lesz akkor? Hideg futott át hátán erre a gondolat­ra. Tudta, hogy aki annyit küzdött és szenvedett egy nőért, aki annyit kínló­dott érette, az nem tréfál. Egyszer le­hetett vele alkudozni, de többet nem... És inkább ölni fog, mintsem hogy őt kiengedje kezéből, inkább megöli és az­tán öngyilkos lesz, de szabadulás nin­csen. Ö azonban gyűlöli, szívből gyűlöli Horváthot. Elővigyázatosan, mindenfelé kémlelve töltötte d Flóra a következő órákat. Risclit azonban seholsem látta. Az angol is, meg a svéd is csudálaoskép visszahú­zódott. Egyedül a német gyáros közele­dett ismét panamakalapjában, barátsá­gosan beszélgetve. Az olasz közben fo­gát szivta és minden pillanatban a menü iránt érdeklődött. Estig ketten mulattatták Flórát. A bárónő szíve hangosan dobogott, amikor este, a szokottnál korábban visz­­szatért szobájába. Lépteit akaratlanul is meggyorsította a homályos folyosón, de zavartalanul érkezett el cjtaiálloz. üres mosollyal tárta fel ki s úgy lépett a szo­bába, mintha sirba nyitott volna . be. Három nap tel el igy. A negyedik napon ott ült Risch Guido a parti íerasszon. — Csodaszép volt Locarnoban — ma­gyarázta az olasznak. — A Magglore­­tóban versenyt tisztünk három amerikai meg én. Kalapot kell emelni előttük! Ezeknek van tréningjük! Könnyedén odafordult Flórához: — Tudniillik, odaát voltam a Lago Maggioren. Különös, hogy akik eddig visszavonul­tak és nem hütlenül elhagyták Flórát, azok most egyenként jelentkeztek és cn­­gedelmet kértek, hogy az asztalhoz ül­hessenek. Wallace György nagy cső- j kor alpesi rózsát nyújtott át a bárónő- J uek, senor dr. Baez spanyol újsággal! kezében á. direktórium rémtetteiröl kéz- J dett előadást.. Simonson ur pedig észak i száraz és vértelen nőiről beszélt némi célzással Flórára, akiből minden ilyen északi kvalitás hiányzott. A tó mintha megkövesedett volna. Az éj koromfekete volt. Csak itt-ott csillant fél a messzeségben egy-egy bárka lám­pása. Az olasz újra meg újra színig töltötte a poharakat. A társalgás közepette Risch Flórához hajolt és suttogva kérdezte; — Megpuhult már? Flóra azonban a svéd szavaiba kap­csolódott bele és arról beszélt ,hogy Ibsent utálja, Strindberg pedig egyene­sen .elviselhetetlen számára. A többiek még együtt maradtak, ami­kor a szőke sportférfi eltávozott. Flóra egy óráig maradt fenn. egy­szerre nagyon unatkozni kezdett. Az an­golt egyenesen eivieslheteEennek találta. — Nagyon kedves, — mondta valami­re és sejtelme sem volt róla, hogy Wallace miről beszél. Elbúcsúzott és szobájába tért. Megint eltelt egy nap. Fleischlertöl reggel telegramul jött. Érkezését jelezte. Professzor Katschkc rendkívül kedves levelet irt; bejelentette, hogy az Uhu-kabaré bárom hét múlva megnyílik és az igazgatóság biztosan számit Flóra felléptére. A levélhez mellé­kelte az egyik bécsi napilapból kivágott kommünikét, amely igy hangzott: — Színházi körökben hire jár, hogy az Uhu-kabaréban, amely október 1-én nyitja meg kapuit, az előkelő társaságok egyik ismert tagja, báró Horváth Flóra mint énekesnő fog debütálni szerb nép­dalokkal, és balladákkal. Az ifjú mű­vésznő, aki Katschkc Ronnilms tanárnál, a kitűnő énekpedagógikusnál képezte ki magát színpadra, a legközelebbi napok­ban visszaérkezik nyaralásából Bécsbc. Élsö nyilvános szereplését nagy érdek­lődéssel várják az, előkelő körökben. Flóra elolvasta a reklámhirt és nem örült neki: unottan leejtette a padlóra. Harmadnap este Guido Risch megint jelentkezett és elvitte sétálni. Flóra ment, amerre a fin vezette. Nem beszél­gettek, az asszony az eget nézte. Szűk ösvényeken vágtak át, egyszerre csak Risch megállt egyik villa fehér kapuja előtt és lenyomta a kilincset. —: Egy pillanatra, — mondta, elővette zsebéből a kulcsot ös felnyitotta a zárat — erre ... Végigmentek az akácfákkal szegélye­zett kerti utón. A zöld zsalugáteres ház sárga fala előviHogott a fák közül. — Nem valami elegáns, de egyéb­ként . . . A szobában lesegitette Flóra válláról a köpenyt. —*l_ít vagyunk . . . — És, maga azt gondolja, — szólt Fló­ra — hogy: most pedig aiztán . . . Guido válasz helyett átnyujttota ciga­rettatárcáját. Flóra rágyújtott. A fiú a legnagyobb nyugalommal fújta a füstkarikákat — • Maga most azt gondolja, — kezdte rá Flóra megint. Risxli fanyarul mosolygott. —- Egyálalán nem gondolok semmit. Legfeljebb várok. — Mulatságos szórakozás. Az idők végtelenségig űzheti . . . Risch leültette a díván szélére, maga mellé. — Szó sincs róla. Minden attól függ, hogy melyikünknek jobbak az idegei. — Ó, az én idegeim . . . — Tessék, bizonyítsa be. Elvett egy cigarettát az asztalról és remegett a keze közben. A szeme tágra nyílt . . . Risch feléje hajolt lassan , . , Flóra fel akart ugrani. — És most . . . A nö érezte forró lehelteiét. — És most . . . — Most? —- Most szint kell vallani! ~ Ó . . . — Tegezzen! . . -- Soha! (Folyt, köv.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom