Bácsmegyei Napló, 1925. szeptember (26. évfolyam, 233-262. szám)
1925-09-29 / 261. szám
”2. oldal. BACSMEGYEI NAPLÓ 1925. szeptember 29. is kötelezni kell a kisebbségek védelmére. Lényegében — írja Nincsics — kikellene terjeszteni az erre vonatkozó kötelezettségeket valamennyi államra, tehát azokra is, amelyek a világháború alatt semlegesek voltak, valamint a nagyhatalmakra is. Kételkedem abban, hogy ezt a javaslatot elfogadják. Ha pedig a javaslatot ráerőszakoljak néhány államra, az a legnagyobb igazságtalanság volna annál is inkább, mert Európában igen kevés az olyan kisebbség, amely ne volna jobb helyzetben, mint amelyet számára a békeszerződéseknek a kisebbségekre vonatkozó része biztosit. Az egész agitáció, amely a Népszövetség ülésén e kérdés körül támadt, nem annyira abból az óhajból indul ki, hogy a kisebbségről szóló szerződést skrupulózusan alkalmazzék, hanem inkább abból a reményből, hogy ezt fegyverül használják fel azoknak az államoknak konszolid iciója ellen, amelyeket a többi hatalom felhívott, hogy Írják alá a kisebbségekről szóló klauzulát. Néma magyar műkedvelő társaságok Eddig csak a suboiicai Müpártolók Köre kapott engedélyt vegyes szerb és magyar műkedvelő előadások tartására — Az uj belügyminiszteri rendelet miatt a többi suboticai műkedvelő társulat nem kezdheti meg működését \ Másutt most nyitnak kaput a színházak és az uj szezon programmját most állítják össze lázas készülődéssel az igazgatói irodákban... Nálunk a szezon kezdete már rég nem jelent mást, mint néhány derék műkedvelő társulat lelkes készülődését. néhány magyar fiúnak és leánynak ambiciózus, önzetlen munkáját. Szereptanulást és a próbák megkezdését a mükedvelő-társula,tok kis színpadjain. Az idén azonban az ősz kezdetével szokatlanul csöndesek a mükedvelő-szinpadok is. Nem kezdődtek még meg a próbák sehol, a szokásos kommünikéket se olvashatjuk a lapokban, amelyekben a törekvő műkedvelő-gárdák máskor ilyen időtájban már hirdetni szokták első' premierjüket és terveiket az uj szezonra. Pedig színház hiányában már várjuk ezeket a műkedvelő-előadásokról szóló jelentéseket, amelyek nálunk a magyar színház hiányát Az esztendő kétszázhetvenedik napja Irta: Krúdy Gyula — Olyan vagyok, mint az edényes, aki abból él, hogy minden esztendőben feiborul a szekere —mondá a hátam mögött egy úriember, miközben egy csintalan bajuszkáju hölgynek »tette a szépet«. Gondoltam magamban, megnézem ezt az edényest. =tk Rezes arculatú, de meglehetősen szikár úriember volt akinek a fodorintott bajszán, valamint a duplázódás felé hajló álián, vérmes tekintetén és szegett nyakán meglátszott, hogy az úriember életében nem vetette meg a jó falatokat, de még a falatoknál is jobb kalandocskákat. A szája szöglete olyanforma volt, hogy éppen úgy mosolyoghatott a vörösbarna főzött őszi pecsenyékre, mini nők lüktető ajkaira. Szoknyák között bujkáló szeme volt. Mintha levetkőztetni akarna minden nőt, aki véle szemközt jön. Sok ilyen fórfiszem van abban az országban, ahol az ételeket fűszeresen szokták elkészíteni, hogy az erős hagymától, paprikától megizzad a férfiak kopaszodó fejebubja. Valóban ismerős úriember volt, akit abban a kaszinóban, aho! néhanapján magam is megfordultam, pajtáskodva Kecskebakinak neveztek. Ki tudná mikor ragadt rá e tréfás név? — Kecskebáki, mint rendes férfihez ülik. csakhamar odahagyta a csintalan bajuszkáju hölgyet és mellém szegődött, mert a lófuttatásnák egy olyan programmponfja következett, amely nem volt érdekesnek mondható. — Ugyebár, azt akarod kérdezni — kezdte Kecskebaki a tőle megszokott szívélyességgel —. hogy ki legyen ez a ló- és kutyaidomitó szemű nő, aki a tekintetével egyúttal a férfiaknak is tud parancsolni? Hát azt keü felelnem, hogy’ magam sem tudom. Őszi versenyekkor szokott megjelenni a gyepen, amikor bizonyos melankóliával nézzük igyekeznek pótolni, jól-rosszul, de mindenesetre becsületes törekvéssel. Miért hallgatnak az idén a szuboticai magyar műkedvelő társaságok? Nincsenek ebben a szezonban terveik, mint máskor? Érdeklődtünk a szuboticai műkedvelő társaságok vezetőinél és az egyöntetű feleletet, amit kaptunk, elszomorító. Az a veszedelem fenyeget, hogy az idén néma marad a magyar műkedvelő társulatok nagyrésze. Ismeretes, hogy a szuboticai renőrség egy uj belügyminiszteri rendeletre való hivatkozással meg akarja nehezíteni a magyar műkedvelő előadások rendezését. Mint a Bácsmegyei Napló annak idején jelentette, a rendőrség közölte a műkedvelő társulatokkal, hogy minden előadásukra külön kell engedélyt kérni a belügyminisztériumtól és mellékelni kell az előadásra szánt darabot. Ez a rendelet — amely külöhogyan röpdösnek fel csoportban a bőséges táplálkozástól íénylőtollazatu verebek a közelgő paripák elől. Ilyenkor megérkezik ő, mindig a legutolsó divat szerint öltözve, mindig egyedül, mint a bánat, ismeretlenül és ismeretséget kerülőn. »Hogy van?« — szokta kérdezni tőlem körülbelül tiz esztendő óta, bizonyos őszi napon, a lóversenypályán és én sohase felelhettem neki azt, hogy vigy vagyok, mint a levelek sárgulásának örvendező cinke; még sohase mondhattam neki hogy vidám vagyok. mint az az őszi kereskedő, aki az imént vett olcsón nyulbőrt, amelyen nagyobb nyereséggel remél túladhatni; még egyetlenszer sem beszélhettem neki másról, mint kiábrándultságaimról, boldogtalanságaimról. csalódottságaimról, mert tudod, hogy Így őszidőben nemcsak az egerek szökdösnek be a lakásomra, hanem a bánatok is. Az ősz lovagja vagyok. * ... Az úriember, akit már manapság kideríthetetlen okból neveznek vala Kecskebakinak: minden szerencsétlensége mellett tormásvirstlit evett, mellé sört ivott, elbusuló pillantásokat vetett a tájkép felé mélabus volt. mint a magyar urak többnyire, mielőtt az a bizonyos jókedvük kerekednék. — Tehát többet nem tudtál meg a nőről tiz esztendő alatt? — Még annyit sem tudtam meg vajójában, amit most elmondtam felőle. Nem tudom, hogy hívják, nem tudom, hol lakik, nem tudom gondolatát . . . Csak annyi tudásom van felőle, hogy végtelenül jólesik, amikor így, őszidőben találkozom vele és kérdésére néhány szóval kipanaszolhatom magamat. Olyan részvéttel tud hallgatni, mintha együtt erezne velem; olyan megértéssel ügyel szavaimra, mintha a sorsa függne tőlük: olyan melegen nyújtja a kezét, mintha a legjobb barátom volna . . . Aztán elmegy, hogy esztendeig ne lássam. Azt hiszem,, hogy csak azért érkezik meg pontosan az őszi versenyekre, hogy az én szorrsocuságaimot kftunösképen csak Szuboticára áll fenn — lehetetlenné teszi a magyar műkedvelő előadások tartását, mert minden előadásra külön engedélyt szerezni annyi időt venne igénybe, hogy egy szezon alatt a legjobb esetben is csak egy vagy két előadást lehetne tartani Ezért a szuboticai műkedvelő társaságok, amelyek mindegyikének különben is a belügyminisztérium által jóváhagyott alapszabályaik szerint engedélyük van magyar műkedvelő előadások rendezésére az uj rendelet értelmébenmostujból játszási engedélyt kértek az egész esztendőre, nehogy minden esetben külön engedélyt kelljen kérniök. Ezeknek az engedélyeknek a megadása azonban minden sürgetés elenére is egyre késik. Ezzel magyarázható, hogy a műkedvelő társaságok még nem kezdhetik meg működésüket. Az egyetlen szuboticai műkedvelő társaság, amely épen szombaton megkapta a játszási engedélyt a Müpártolók Köre. A Pietsch Ferencné vezetése alatt álló régi egyesület is azonban csak azzal a feltétellel kapott játszási engedélyt, ha felváltva rendez magyar és szerb műkedvelő előadásokat és jövedelmét — úgy mint eddig is — jótékony célra szolgáltatja be. A szlávmagyar műkedvelő gárda védnökségét Gyorgyevics Dragoszlávné. a főispán neje és dr. Vasziljevics Ljuba államügyész vállalta és igy a Müpártolók Körének működése biztosítva van. Az egyesületen belül külön szenb és külön magyar műkedvelő gárdát szervéinek és októberben már meg is kezdik a munkát. Az első előadás valószínűleg szláv lesz, amelyet még október folyamán követni fog az első miagyar előadás, az eddigi tervek szerint a »Juhászlegény, szegény juhépzle^ény« című uj magyar operett .Ezt nvOmon követnék a többi magyar prózai és operett-újdonságok, kibővített és megerősödött mükedvelőgárdával. A többi szubpticai műkedvelő társaság működése még teljesen »bizonytalan. Az olyan sikeresen működő és annyi szép eredményre visszatekintő Katholikus Legényegylet nem kezdheti meg működését, mert még nem tudta megszerezni az uj engedélyt. Az egyesület vezetősége már julius 26-án beadta kérvényét a szuboticai rendőrségen, a belügyminisztériumhoz való továbbítás céljából, azonban eddig I nem tudtak még a kérvény eiintézé! sét elérni. Hogy ez mikorra várható és milyen eredményre lehet számítani ,az még teljesen bizonytalan, addig pedig a Katholikus Legényegylet nem kezdheti meg uj szezonjának még az előkészítését sem. Tervei azért már vannak az egyesületnek, amely a működési engedély megszerzése után előbb néhány tavalyi nagysikerű darabját akarja felújítani, hogy igy 'behozza azt az anyagi veszteségét, amely tavaszszal a »Gül baba« betiltásával érte és a reprizek után az első újdonsága a »Nóta vége« cimti Zerkowitz-opereít lenne, amelyet nyomon követnének más uj magyar operettek is. I Hasonlókép bizonytalan még a Sand, Typograiia és a többi egyesület műkedvelő gárdájának a működése is és az engedély hiányában eddig még nem is kezdte meg egyik műkedvelő társaság sem a működését, sőt még a próbákat sem. De az uj rendelet zavarba hozza azokat a jótékony egyesületeket is, amelyek csak alkalmilag szoktak ef”--egy magyar műkedvelő előadást rendezni és a külön miniszteri engedély megszerzésével járó nehézségek következtében valószínűleg ezek az egyesületek inkább el fonnak tekinteni mav színdarabok előadásától. dakolja. — Talán régebben volt közietek valami? — Soha. Tiz év előtt is azzal állított be a lóversenytérre, hogy megkérdezze tőlem: hogy vagyok. Az első alkalommal természetesen csak udvariaskodó formában feleltem az ismeretlen urihölgynek. Amit már az ember ilyenkor mondani szokott. Jól vagyok, igen jól vagyok, különösen azért vagyok jól, mert egy Ilyen kedves úrnő megszólítására érdemesnek tartott. Mosolygott, olyan titokzatosan, mintha mindent tudna rólam. Mosolygott csendesem, mintha szánna, hogy hazugságokkal fárasztóm magam-. Mosolygott, mint a jóság szokott mosolyogni a megátafkodottság felett Aztán kezét nyújtotta és csendesen közié velem, hogy jövőre, az esztendő kétszázhetvenedik napján megint ráér majd megkérdezni tőlem, hogv és mint szolgál egészségem, kedvem, egyéb állapotom. — Az esztendő kétszázhetvenedik napján? Nem tolakodás, hogy mit csinál kétszázhetven napig? Kecskebaki nagyot nézett. — Nem értelek . . . Hogyan lehet azt nőktől megkérdezni, amit ők nem mondanak el maguktól? Én sohase kérdeztem nőktől semmit, mert nem számitok arra, hogy valamit megtudhassak tőlük. * A lófuítatás még mindig unalmas volt, nem volt érdemes miatta elhagyni a vendéglő terrasszát, ahonnan látni lehetett az őszi ködöt, amely lappangva közeledik a város felé. hogy eltakarja az órákat a tornvokon azok elől, akiknek nincs zsebórájuk. — Természetesen női szeszélynek mjnősiteettem az első találkozást, — folytatta Kecskebaki. miközben tanúbizonyságot tett arról, hogv a szivarozó«! is lehet olyan élvezetesen gyakol. rolni, mint akár az evést és az ivást — A következő esztendőben, ő«zi versenyek ideién egészen más dolgokon törtem a fejemet, mint az Ismeretlen nyerni fogok . . . Amikor az esztendő kétszázhetvenedik napján sárga mezőn. sárga fák alatt és olyan tájkép keretében, amelyen csak akasztva szeretne lenni az ember: végzetesen megjelent az ismeretlen nő. »Hogy van?« — kérdezte, hogy a hideg borzongott végig rajtam. És most már nem tudtam udvariaskodva hazudozni. hanem végiggondoltam ama dolgaimon, amelyeket szentségtörés nélkül elmondhatok egy idegen nőnek . ... így tehát elmondtam neki, hogy van egy ismerősöm, egy hölgy, aki ha eszembejut: a halszálka miatta a torkomon akad. Mosolygott, helyeslőén bólintott, megrázta a kezemet. És elment, anélkül, hogy követhettem volna. — Ismét eljött az esztendő kétszázhetvenedik napja . . . — És ő megjelent, mint a lelkifurdalás. Én a paripák játékos futását nézegettem. nem gondoltam semmi különösebb boldogtalanságra, mikor a mező végén észrevettem öt, amint ott álldogált hogy megkérdezze tőlem, miként töltöm életemet? És én feleltem neki őszintén,, megmagyarázhatatlan bőbeszédűséggel, szinte a gyónó boldogságával, amikor bűneitől megszabadulhat .. . Szerencsétlen házasságom történetét adtam elő. Mosolygott, mintha valamely mulatságos történetét hallana. Bólintott, kezét nyújtotta. És én megint csak nem mentem utána. Van az igy néha. hogy az embernek a lábai megtagadják a szolgálatot, pedig talán a boldogságát mulasztja el. — És azóta? — Azóta is látom esztendőről-esztendőre a kétszázhetvenedik napon. Eljön amikor beköszönt az ősz és én elszomorodom. Ejön a cinkékkel, a köddel, a borús hangulatokkal, a borongó gondolatokkal. Az ősz hölgye ő és én az ősz lovagja vagyok. Kecskebaki feltolta kalapja karimáját, hogy szeme elé illeszthesse messzelátóját, mert odalent a mezőn érdekes lófutamodás kezdődött. Halántéka fehérchöteyfin. Feltettem magamban, hogy j deít,
