Bácsmegyei Napló, 1925. szeptember (26. évfolyam, 233-262. szám)
1925-09-20 / 252. szám
16. oldal BACSMEGYEI NAPLÓ 1Q25. szeptember 20. A versei Regény. írta: F. X. Kappus Bíró Mihály rajza. 40. folytatás m; m. rip® ^ **“ v:r'4iwr5r^ t^SmL &c%BS£ '*«yr± i-A — .: mm IfMM n .-IWlf V*v 4ÉF '■! \'% „Végre itt vagy! . . /íz eddig közölt részek tartalma: Horváth Elemér báróba beleszeretett Montecarlában Mirjam, egy szép becsi lány■ Horváth a ruletten elvesztette egész vagyonát. Rendulics Flóra, egy novisadi bank hivatalnoknője aki megtudta, hogy a báró öngyilkosságra készül. Megkéri Horváthoi, hogy ha már úgyis mindegy neki, vegye öt előbb el Jeleségül. A báró teljesíti kíván-, jógát. A nászéjszaka után Horváth beleszeretett feleségébe, nem lesz öngyilkos, hanem mindenáron vagyont akar Szerezni, hogy feleségét — aki közben egy milliárdos szeretője lett — visszaszerezze. A báró nem tudja, hogy lovag Lepkowski, akire ezer frankot bízott Möntecarlóban, egész vagyont nyert számai a. Mir am telepatikus utón keresi Horváthoi, aki közben Becsbe érkezett. Kémlelve pillantott Flórára és összeráncolta szemöldökét. — Csak megnéztem, hogy mennyi az idő, — mondotta a nő. — Tizenegy óra. Ennek azonban nincs semmi ielentösé' ge. Egyáltalán semmi... így ment ez egészen éjiéiig. A Stéphans-plaízon mindketten beszálltak az autóbuszba. Flóra egészen hozzábujt a kocsiban a férfihez, egyáltalán nem ‘törődött a többi utas bámészkodásával. — A kis boltilányt most hazaklséri gavallérja a lakásába, súgta oda, arcát egészen hozzászoritva. Rischnek. Nyelvének a hegye beszédközben xnegcsiklandozta a férfi fülét. Talán véletlenül történt, hiszen az autóbusz úgy ráz... az ember ide-oda zötvög benne. ■ Rischnek förróság futott végig a hátgerincén. Amikor leszálltak. Flóra sietni kezdetit. — Olyan hideg lett most egyszerre, —■ mondta — úgy 'fázom. Szaladjunk. Pedig nem is volt hideg. A kapu előtt Risch megcsókolta Flórát és a nő visszaadta a csókot, hoszszan. forrón. t A lépcsőn két fokot lépett egyszerre, hogy gyorsabban fönt legyen. Fölkeltette a szobalányt. A lány nehezen ébredt; Flóra tölcsért csinált a tenyeréből és btíefrombiíált a szobalány fülébe; — Volt itt valaki? A szűk cselédszoba dohos levegője megcsapta az orrát — Nem volt senki, —- felelte álmosan a lány, — egy lélek se. — Jó. A hálószobájába;; rövid megbeszélést tartott Flóra a tükörrel: I — Kellett ez neked? Egyszer akartál tisztességes lenni .és akkor is hiábír. Fáradtan mosolygott tükörképe felé: — Nem volt senki, egy lélek se. Horváth követeli jogait A vénasszonyok nyara is eljátszotta már kisded játékait a Türkenschanzpark aszott lombjaival. A fák csaknem teljesen kopaszon meredeztek. a virágágyakat ellepték a barna, elszáradt falevelek és csak gyéren mutatkoztak emberek a kopár sétányokon. Flóra kiköltözött a villanegyedbe. Azóta az éjszaka óta, amelyen Guido iránti szerelmét megpróbálta magában leküzdeni és amelyen Lepkowski, nem méltatva elfogadásra ajánlatát, cserbenhagyta, azóta az éjszaka óta nem volt otthon. Elviselhetetlennek érezte Kleeraann Berta kémlelő pillantásait és mint az elektromos áram járta át minden pillanatban az a gondolat, hogy most-most megjelenik mindjárt Horváth a színen. Két nap telt el, anélkül, hogy Horváth a szeme elé került volna. Azonban, hogy ez a Pillanat egyre inkább közeledik, azt nagyon jól tudta. Még szerencsének kellett tartania, ha a gyűlölt férfi össze nem kerül valahol Risch Guidoval, vagy nem találkoznak véletlenül az ő városi lakásán. Állandóan kínozta képzeletét ez a Jelened és megréirniílt. Ha szerelmesének valami baja történne... még gondolni se mert rá. Vagy ha megtudná, hogy hazudott neki, hogy özvegysége csak csalás, hogy van egy férfi, aki jogosan nevezi magát férjének és akivel szerződést kötött, amelyben mindennek ellenére is elismerte jogait: ha ezt Guidó megtudná, az még ezerszer rosszabb volna. Flóra gyors léptekkel ment a fensik télé és a szerpentin-utón hirtelen előtte termett Horváth. — Végre itt vagy! — ezek voltak az első szavai. Az asszony kutatva nézett rá, mintha nem hinne a szemeinek, olyan meglepetésszerűen termett előtte, mintha a földből nőtt volna ki. — Az a kisasszony ott a lakásodon —■ folytatta Horváth, — nagyon kedves volt hozzám, mondhatom! Ez a hölgy elviselhetetlen. Flóra hisztérikusan felkacagott. — Hiszen azért fizetem, hogy kémkedjék utánam. — Mindkét keze köpenyének zsebében volt, a vállai megvonaglottak idegesen. — Tehát felkutattál? — Nevetségesnek tartom — felelte 'Horváth,— hogy itt jársz fel és alá! Tudtál érkezésemről és tisztában Vagy azzal is, hogy milyen viszonyok közt élek, mi értelme annak, hogy elbújsz? i Mintha egyáltalán elrejtőzködhetnél elő! lem, mintha nem találnék úgyis módot I és eszközt... — Még alig érkeztél meg és máris fenyegetőzöl!. Sétapálcájával a férfi egy ártatlan fa ágait verdeste.: — Nem fenjrgetek. Én követelek. — Mit? ‘ — Mit mást, mint téged!? { —• Azért követelsz ugye, mert még mindig szeretsz, mert vesződtél és dolgoztál értem, mint egy állat? — Nyugodj meg! Lepkowski mindent elmondott neked. És különben is mellékes, hogy honnan van pénzem. Tény az, hogy van! Flóra tétován kérdezte: — Valóban annyi pénzed van, olyan hatalmas vagyonod? — Ahogy megállapodtunk: több mint amennyi pénzem valaha volt! Remélem, ezzel megelégszel? -Vagy ha kívánod, számokkal is szolgálhatok. — Köszönöm, — mondta Flóra és elfordult, mintha folytatni akarná útját. Horváth azonban nem tágított mellőle. — Tudom, hogy mi az ellenvetésed: csak március 8-án van jogom ahhoz, hogy követeljelek. Akkor jár csak !e a megszabott határidő. Erre gondolsz, ugye? — Miért fáradsz akkor már most? Horváth erőszakosan ragadta meg az asszony karját és kénvszeritette, hogy feléje forduljon. Nyugtalanul nézett rá Flóra. — Mert nem akarok olyan sokáig várni, mert nem tudok várni addig. Szótlanul mentek tovább egymás mellett. A csáp if ás A szél elállt, az égbolt kitisztult. Vöröses felhők közül a nap utolsó sugarai törtek elő. Csöndesen mentek a kopasz fák között. A fénylő sárga falevelek kísértetiesen. susogtak a lábuk alatt. —'.Haza keli mennem. — mondta Flóra hirtelen. — Nem járkálhatunk itt a végtelenségig. — Kérlek! A kijáratnál az ucca zaja fogadta őket. A villanyos lármásan csilingelt, autók tülköltek türelmetlenül. — Adieu! — mondta hirtelen Flóra. Horváth nem fogadta el a feléje nyújtott kezet. — Mire való ez, amikor most már I állandóan együttmaradunk. Egy lépést lse tágítok oldalad mellől. És ami a ka- i bárét illeti, ott tegnap léptem fel utoljiára. Flóra elhalványodott. — Ebből szerencsétlenség lesz, — I szaladt ki a száján önkéntelenül Diadalmasan felelte Horváth: — A másik, mi? Az a fickó, akit sze- j retsz, aki megváltoztatta az arcod vo- < i írásait, aki átalakította még a járásodat, i I a'.mozdulataidat is, azért aggódó!? . i I Flórának remegtek a térdei. Mint egy ■ ■ báb. úgy ,folytatta, az utat. — Kényszerképzeteid vannak! Már besötétedett. A iák és bokrok az ut két oldalán nagy, elmosott foltokban olvadtak össze. A fatörzsek közt egy pad tiint eléjük. — Olyan fáradt lettem hirtelen, — mondta Flóra. Lassan belékarolt Horváthba és kérlelően szólt hozzá. — Üljünk le egy percre. Egyikük sem érezte a hideget, amit a nedves föld árasztott. Köröskörül csend volt. Csak kintről szűrődött be a park magányába az uccák lármája. Halkan szóit Flóra: — Hamar felejtettél! — Semmit se felejtettem... — ügy látom, — mindent! Különösen azokat a szavaimat, amiket szerződésünk kötésénél mondtam. Hogy időre van szükségem... hogy időt kell hagynod... hogy nincs kizárva... — Feje a férfi vállára hanyatlott. — Hiszen én is szeretnék szakítani ezzel az élettel, amelytől már megcsömörlöttem. De így, ha nem hagysz iélekzethez jutni, ha erőszakoskodsz: Így csak az ellenkezőjét érheted el. Vihart a csönd, harcot a béke, nyugtalanságot a boldogság helyett. — Nem tudok várni! — mondta Horváth kétszer, háromszor egymásután. — És különben is, — folytatta Flóra melegen — szakítanom kell ezzel a világgal, amelytől már undorodom. Ez I nem Fleischlerre vonatkozik, mert I Fléischler olyan volt hozzám, mint az ! apám. Neki köszönhetem, hogy nem ! züllöttem el mindjárt kezdetben és kéí sőbb se, neki egyedül. Tulajdonképpen' I neked is hálásnak kellene lenned, hogy annyi rossztól megmentett. — Fleischler, — mormogta a férfi j maga elé. I —És ha ő beletörődik, akkor egymásra . találhatunk.., — De addig, mi lesz velem addig?... Végtelen gyöngédséggel simogatta meg Flóra a- férfi arcát és titokzatosan susogta a fülébe: — Néni kell mindent szószerint venni! Nincs semmi ellenvetésem, hogyha Bécsben maradsz és továbbra is úgy szerepelsz, mint rokonom, ahogyan Bukarestben bemutattalak..., Ezt meg lej hetne igy rendezni, egészen könnyen, I anélkül, hogy feltűnő volna... j — fis én nézzem végig?... — Azt nem. Távol kellene tartanod I magadat és csak alkalomadtán... ! —És te? Téged... téged kerüljelek, I elsősorban ugye neked menjek az utadjhólí? És ezt feltételezed . rólam? El tuj dođ képzelni, hogy ennyire uralkodni ! tudok magamon? Rekedten nevetett, ajkát a nő tenye! rékez szorítva. — Azért találkozhatnánk... — sut-' I togta Flóra. I Vadul emelte fel a fejét a férfi. — Azért találkozhatnánk? ... Mit I akarsz ezzel mondani? Végül is, hogy j te ... hogy én... hogy mi ketten... i Zöldes fénnyel csillogott az asszony ; szeme. I — Miért nem? — suttogta. — Néha... S valahol titokban ... persze nem Bécsj ben... Horváthoi' elhagyta az önuralma. Fel- I pgrott és izgatottan járt fel-alá a pad : előtt. j — Néha... mondottad! — és siirge! tőén kérdezte: . — Mikor tehát... Mikor? — Ennyire sietős neked? — mosolygott Flóra a sötétben, ugyancsak felkelve a pádról. — Vári csak... hadd gondolkodjam róla... Elindultak ismét a park kijárata felé. I Horváth szenvedélyesen beszélt. Ujj jatt görcsösen belevájta az asszony 1 karjába és áradozó szavakkal, a legszebb színekkel festette a jövőt és boldogságukat. (Folvt. köv.l 0«««S9«9*0«> Az előkelő és müveit világ, csal: és kizárólag VÉDJEGY: VÖRÖS LÓTUSZVIRÁG AZ ETIKETTRE RAGASZTVA gyártmányt használ KAPHATÓ EREDETI GYÁRI ÁRÖN MINDEN ELŐKELŐBB ÜZLETBEN *©•»*©«**<»*«.
