Bácsmegyei Napló, 1925. augusztus (26. évfolyam, 204-232. szám)
1925-08-04 / 206. szám
4. oldal. RACSMEGYE1 NAPLÓ 1925. augusztus 4. Sikkasztott és megszäkCItt a branyinai jegyző KürSzölavelet adott ki ellene a sombori ügyészség . Somborból jelentik : Baranya közigazgatásának botránykrónikája* újabb esettel szaporodott, amelynek középpontjában Csonkics Branko volt branyinai és podoljai jegyző áll, aki hetvenbétezer dinár részben hivatalos, részben pedig snagánfclektől kicsalt pénz elsikkssztása ntán megszökött. A zsablyai származású Csonkics békeidőben tanitóskodott, majd a csendőrségnél mint százados teljesített szolgálatot, onnan azonban apróbb szabálytalanságok miatt ki kellett lépnie. Ez év elején került a branyinai közigazgatás élére a jó megjelenésű elegáns fiatalember, aki hamarosan megnyerte a község bizalmát. Pár hónappal ezelőtt a baranyai árvizmentesitő társulatok megbízták Cssonkicsot a hátralékos dijak beszedésével. Csonkics kiküldötte a községi végrehajtót és mindazoknál, akik nem fizettek, azonnal végrehajtást rendelt el. A branyinai malomban is nagyobb rnenynyiségü lisztet fog'altak le. Időközben a lisztet eladták és hogy a végrehajtástól szabaduljanak, Csonkicshoz szaladtak és lefizették a hátralékot. Hasonlóképpen járt e! több gazdánál, kik valátnennyien a végrehajtástól akarván menekülni Csonkics kezeihez fizették ie a hátralékot. Csonkicshoz ilymódon 27000 dinár folyt be. Csonkics ezekután a községházán tartózkodó felek jelenlétében a község pénztárosával nyugtát állíttatott ki 'a beíizetésekröl azzal, hogy a pénzt májd átadja. A hiszékeny pénztáros a nyugtákat kiállította, de a pénzt Csonkiéitól soha sem látta. Amint kiderült Csonkics s kiosztása, a község pénztárosa azonnal Zsablyára utazott, ahol Csonkics anyjával egy kötelezvényt íratott alá, melyben a 27.000 dinár kifizetését magára vállalja. A községi pénztáros kára ilyenformán megtérül, mert a kötelezvény alapján bekebelezést eszközöltek Csonkics anyjának házára. A podoljei biró és községi pénztáros azonban már nem voltak olyan ügyesek, mint branyinai koiiegájuk, kiket 25,000 dinár erejéig károsított meg Csonkics. Egyik napon megjelent a podoljei községházán a közjegyző, kezében egy írassa! és felszóiiSotta a bírót és pénztárost, hogy 25,000 dinár megyei pótaclót kell a községnek befizetnie. A birót és a pénztárost megfenyegette a kezében levő rendelettel, mely ugyan mást tartalmazott, de a podoljei sokácok nem ismervén a cirilicát, a biró és' a pénztáros kis vonakodás után Csonki csnak átadták a kívánt- összeget. Csonkics másnap elutazott, a branyinatak és a podoljeiek pedig azóta hiába várják vissza. A károsultak nemrégiben megtették Csonkics Branko ellen a feljelentést. Csonkics Brankot országosan körözik. WTTTWffaMrWBBWIWVJIHItii’^i' i1 illiill Keresd az asszonyt A, két Surányi öngyilkosságának titka — Egy ismert budapesti színésznő tette tönkre a Sarányi-bankházat Budapestről jelentik: Surányi Armin bankárnak és fiának, Surányi Frigyesnek öngyilkossága — amelyről a Bácsnxegysi Napló is beszámolt — még mindig, foglalkoztatja a közvéleményt, mert mindenki titokzatosnak és különösnek taláija a becsületben, jó hírnévben és gondtalan jólétben megöregedett bankár és a társaságban jólismert fia tragikus elmúlását. .. Mindenki más és más okokra és körülményekre vezette vissza a két Surányi megsebesülését. A tények világosságában egészen másként fest az öreg Surányi és excentrikus fia tragédiája, mint ahogyan azt napokon át terjedelmesen koíportálták. A tragédia rugóját egy nő kezében kell keresni, aki a fiatal Surányi Frigyes gyönge karakterét, akaratnélküliségét és beteges szerelmét fölhasználva és kihasználva, anyagé romlásba döntötte az apát, ennek öngyilkossága pedig kétségbeesésbe, önmagával való rettenetes meghasonlásba — a fiút. Az öreg Surányi Ármin már békeidőben többmiiíió koronára rugó vagyont szerzett. Konzervatív volt és talán legjobban azzal lehet jellemezni, hogy amikor a konflisba ült, pénzt adott a kocsisnak, hogy lassan hajtson. Félt minden ujitástól és a háború után bekövetkezett uj gazdasági rendbe, uj üzleti lehetőségekbe már nem tudott beleilleszkedni. A nagy vagyon összezsugorodott, anélkül, hogy erre idejekorán rájött volna az öreg Surányi. De élni kellett, a nívót fönn kellett tartani és pénz kellett, sok pénz, milliók és milliók a fiúnak, aki egy ismert budapesti színésznő karmai közé került. Az öreg Surányi fia kéréseinek nem tudott ellenállani. Átadta fiának mindig a kért milliókat és egy szót sem szólt arról, hogy az úgynevezett „bon-pénzeket“ vette föl, amelyekre nem volt már egy fillér födözet sem. Surányi Frigyes barátnője habzsolta a milliókat és volt olyan hónap, amikor a fiatal bankár 300—400 milliós összegeket vett, föl különböző nevek alatt. Az összeroppanásnak ; be kellett következnie. Az öreg Surányi tulajdonképen már a múlt év októberében passzív volt, azóta leplezte a bukást. Az öreg halála után fantasztikus rendetlenséget találtak a hitelezők a Schwarz és Társa cég könyveiben. Százmilliós pénztári tételek szerepeltek és senki sem tudott felvilágosítást adni arról, hogy ki vette föl ezeket az összegeket? Surányi Frigyes. Neki kellett a rengeteg miilió, őt pumpolta a végkimerülésig az a titokzatos színésznő, aki sohasem mutatkozott vele, akivel soha együtt nem látták, de akiről mindenki tudta, hogy van.' A fiatal Surányit mennykőcsapásszerüen érte atyja öngyilkossága. O nem törődött soha az üzlettel s most észre kellett vennie, hogy az utóbbi időben édesapja banküzlete valósággal operettbankká lett. Surányi Frigyes hamar átlátta a helyzetet és Bécsben élő gazdag rokonainál, a Bauer és Simon tőzsdeügynöki cég Bauer főnökénél mindent elkövetett, hogy életét megmentse. De a rokonok nem voltak hajlandók segíteni. Surányi Frigyes kélségbeesetten és lelkileg összomoíva hiaba folytatta néhány napig a mentési kiserieteket. Semmi sem sikerült neki, amúgy is tipusa volt az energiában, elfáradt, kényes urfiknak. A fiatal Surányi nem foglalkozott régebben pénzügyietekkel, társadalmilag akart szerepelni és legboldogabb akkor volt, ha véletlenül grófnak nevezték. Soha nem kártyázott, nem lóversenyezett. A társaságban szerették, mert jómódom és páratlanul jószivü fiú volt. A karcsú, magas, barna fiatalember jó szivével aztán sokan visszaéltek, kihasználták, kölcsönöket vettek föl tőle, amiket soha nem fizettek vissza. Karakter-gypngeségével élt vissza szinésznöbarátnöje is, aki féiesztendő alatt százmilliókat préselt ki a fiatalemberből. Surányi Frigyes gróf akart maradni és előkelő. Úgy látta, hogy mindennek vége. Megijedt az éleitől — el kellett buknia,,. Ä presbiteri világszövetség kiküldöttei Baranyában Gyülekezet: ünnepély a vorosmarti templomban A református presbitériumok világszövetségének kiküldöttei csütörtökön érkeztek a baranyai Vörösmart községbe, hogy a baranyai reformátusok helyzetét tanulmányozzák. A kiküldöttek Charles Herron és Szilveszter W. Beack amerikai egyetemi tanárok voltak, akik a Cardiífban megtartott világszövetség! kongresszusról érkeztek Lengyelország és Magyarország meglátogatása után Jugoszláviába. A református egyház illusztris vendégeit hivatalos útjukon Klepp Péter torzsai esperes és Glöckner Károly sziváci lelkész kisérték. Az amerikai vendégeket a baranyai reformátusok lelkes fogadtatásban részesítették. A kiküldöttek Csuza, Sepse és Kő községekbe is ellátogattak, majd péntek délután érkeztek vissza Vörösmartra, ahol presbiteri konferenciát tartottak. Utáua a helyi bibliakör bankettet rendezett, ame yen a kiküldöttek angol nyelven köszöntötték a gyülekezetei. Este nyolc órakor gyülekezeti összejövetel volt a templomban. Az ünnepélyt közének előzte meg, utána Fábián Zoltán vörös-marti lelkész mondott imát, majd a két amerikai kiküldött mondott angol nyelvű beszédet. Novak Olga lelkésznő magasszárnyalásu szónoklattal üdvözölte a vendégeket. Klepp torzsai esperes beszélt még és Kontra János csuzai pap imájával és közénekkei ért véget a templomi ünnepély. A világszövetség kiküldöttei szombaton reggel utaztak el Vörösmartról Verbászra, onnan Novisadra. Jugoszláviából Görögországba mennek az amerikai vendégek: Rettenetes Irta: Karinthy Frigyes Csak én tudom, csak ón. Rettenetes, hegy senkinek, soha nem szabad megtudni, — legkevésbé neki, Amandának, ki isién és ember előtt hűséges kísérőm volt huszonötéves házasságunk ösvényén s meg van győződve róla, hogy ez a házasság annak a csodálatos délutánnak csodálatos következménye volt, amit így szokott megjelölni: »mikor mi megtaláltuk egymást«. Csak ón tudom. Csak én tudom ezt a délutánt Ottlétem második órájának első felében történt. Pontosan emlékszem minden percre. Egyedül voltunk Amandával a félhomályos szalonban, — abban az időben gyakran maradtunk már Így csöndben egyedül, anélkül, hogy ennek jelentőségét bevallattuk volna önmagunk előtt, —• talán csak ő sejtett valamit, ha a szivébe nézett. Könyvekről beszéltünk, — jói emlékszem, kellemes zsongással figyeltem. tulajdon hangomat ahogy félig érzelmesen.. félig elmésen csevegtem; szép, mély hangom volt abban az időben és tudtam, hogy ő szereti hallgatni. Még azt is tudom, hogy Karenina Anna -példáját hoztam fe! éppen, egy elmélet igazolásául, amit a szerelemről hevenyésztem előtte,, zseniális körvonalakban, Vronszkij Anna iránti szerelmének elemzése közben váratlanul, mintegy villámcsapás hatása alatt, döbbentem rá á változásra. ami bensőmben végbement. Éreztem, hogy elsápadok. Egyidejűén látomásszerü képben villant fel előttem az előszoba, amin keresztül jöttem, — gyötrődve próbáltam elképzelni különféle rejtelmes folyosókat, amiken észrevétlenül suhanok át, kisértet módjára, eltűnők, meg visszatérek, anélkül, hogy bárki ráeszmélne, hogyan. Mondat közepén lehettem, mert Amanda meghökkenve nézett rám. Egy percig hallgatott ő is, aztán halkan, különösen szelíden, kicsit fájdalmasan kérdezte: — Miért hagyta abba? Erőlködve, tétován mosolyogtam. — Nem tudom... Talán ostobaság is, amit beszélek... Hogy Vronszkij, ez a szava is csak azt jelképezi, hogy a szerelem születésének pillanata titokzatosabb és mélyebb pillanat a valódi, testi születésnél?... — Igen... Ez, igy talán ostobaság, de... Nem voltam képes folytatni, ö azonban most már, legnagyobb meglepetésemre nem csodálkozott a dadogásomon egyszerűen és komolyan ennyit mondott csak: — Nem ostobaság. Nem, hát lehetett... Hirtelen elhatározással fölálltam. —■ Amy (így hívtam már akkor) nekem mennem kell... máris sokáig zavartam... . Tágrameresztett szemmel nézett, rám, j komolyan, áthatóan. Megpróbáltam el- i fordulni, nem értettem őt. — Miért sápadt el? — kérdezte végre. — Én?... Dehogy... — Üljön le. Aztán, ijedt, habozásom látva,, erélyesebben: — Üljön le. Nem engedem el igy, ilyen ■ felindultan. Ránéztem és csodálkozva láttam, hogy ő is elhalványult és különös, jóságos mosollyal néz rám. Mi az, talán csak nem ... De nem volt időm befejezni a gondolatomat, a következő pillanatban ott,ült mellettem a. díványon, mire szelíden lekényszeritett. És megfogta mind a két kezem és nem eresztette el. — így... És most idenézzen... a szemembe...— mondta és a szája vonaglotí. Valamit dadogtam.. Lehetetlen, villant át rajtam a görcsös rémület, egy percig se maradhatok^ De viszont... Nem, inkább a halál. Rettenetes lehetett az arcom. — Ervin... térién magához . . . csacsi .. . el tudtam menni, igy — ?... anélkül, hogy előbb ... választ kapna.,. . Mit mondhattam? A hajam, égnek meredt, hideg verejték' lepte el a homlokö-Kinyitotta a száját, becsukta megint, aztán közelhajolva, suttogva kérdezte: — Hát miért nem szólt?... Honnan tudhattam?... Ha az előbb véletlenül nem néztem volna oda, mikor elsápadt... annál a mondatnál... Jézus Mária, mi lesz ebből! Sürgetett. — Miért nem szólt? Muszáj beszólni... akármit — Hogy szólhattam volna... — Nem volt bátorsága? — Nem. — Édes , . i I Egjmiásra meredtünk, és sápadtan, . verejtékező homlokkal, ő szivére tett ■(kézzel félig behunyt szemmel, ; mintha álmában .mosolyogna. Felugrottam. Viáz- I szaíartott..Be kellett fejezni, i Egészen behunyta a szemét, úgy sutjtogta, sebesen, lázasan : I — Nem . . . nem volt ostobaság . ... jugy van, ahogy mondtad... ahogy ue* kém mondtad... ahogy kitört belőled... és átcsapott rám . . . rám is . . . Csacsi . . . mitől féltél úgy?... hiszen én... (hiszen én is . . . Csókolj meg . . . j. Húzott a szájához, J»leg kellett csó- I kölni' Halkan felsikoltoít, aztán fel(ugrott. Kitárta a karjait. —; Mama! Mama! — kiáltott I Rémületem tetőpontjára hágott I — Az istenért... suttogtam — engedjen el . . . nem birom . . . vagyis ne előttem . . . A mama lépteit hallottam. Itt volt ? pillanat, mikor úgy rohanhatok el, mintha a drámai helyzet felindulásában történne. Az. előszobában még hallottam, ahogy félig sírva, félig nevetve borul a karjába a mamának. — Mama... mama ... az Ervin felesége leszek . . . már meg is csókolt... Mit bántam én! Kivágtam az ajtót, hármakat ugorva rohantam le a lépcsőn... Odakünt már esteledett, csillagok ütköztek ki a hamvas, tavaszi j égen . . . Egy pillanatig tájékozódtam, j hol vagyok, — aztán nyílegyenesen ira‘modtam el a kerten túl'feléin mosolygó Irejtelmes, csendes, árnyas liget biztató is megértő kaijai felé ...
