Bácsmegyei Napló, 1925. július (26. évfolyam, 173-203. szám)
1925-07-26 / 198. szám
1925. jjulius 26. BÁCSMEGYEI NAPLÓ 17. oldal A versenyautó halottja Regény. Irta: F. X. Kappus Biró Mihály rajza folytatás 1- pia a földró, m nt valami ju.tsst. zcrt ‘ —- Menjünk egy kis bárba? Befordultak a sarkon, — Mehetünk! Az Elite-bár egyik csendes zugában ül ttk. A lány habozott. Szótlanul kanalazta teáját, nyugtalanul tekintve körül. Az egyik sarokban, pálmák alól, diszk rét zongorajáték hallatszott. A kevés^ számú vendég halkan zümmögte a melódiát, valaki cipője sarkával a taktust kopogtatta. A magas, félig eltakart tükrökből tompán verődött vissza a terem fénye. — Ne képzeljen rosszabbakat, mint valóság, — mondta a lengyel, miközben a lány sápadt arrcát és dús vörösbarna haját nézegette. Most vette észre csak, hogy Mirjam szép és kívánatos. Mirjam mosolygott. — Tehát . . . És elkezdett beszélni bajáról. Elmondta, hogy a nizzai eset óta magával sincs tisztában, hogy milyen rosszul érzi magát és mennyire aggasztja távolbalátó képessége .. . mindezt elbeszélte, anélkül hogy Horváthot említette volna. — S én adjak tanácsot? — Többet! Adja meg olyan valakinek a címét aki ezekkel a dolgokkal foglalkozik, valami orvosét talán, vagy akárkiét, aki engem ismét transzba hozna. Természetesen megbízható embernek kell lennie ... és egészen elkomorodott. — Vigyázzon, Mirjam kisasszony, sa^ ját érdekében kérem... — Hiába, hiába . . . Különös hevesen mondta ezt. — Nem úgy értem, — vetette közbe a lengyel félrehúzott szájjal. — Csak azt akarom mondani, hogy az ilyesmit nagyon meg kell gondolni az ilyen kísérlet veszélyes, vagy legalábbis könnyen lehet veszélyes. Én igy hallottam és igazán kár volna, nagy kár... Mirjam retiküljéért nyúlt. — Akkor hát . . . — Olyan makacs és olyan komolyan akarja? A lengyel megint más hangon beszélt. — Jó, — folytatta — legyen úgy, ahogy kívánja. Véletlenül ismerek valakit, aki ezzel foglalkozik, de meg kell en-Az eddig közölt részek tartalma: Horváth Elemér báróba beleszeretett Montecarlóban Mirjam, egy szép bécsi lány Horváth a ruletten elvesztette egész vagyonát és hirtelen elutazott jugoszláviai kastélyába. Ugyanakkor Rendulics Flóra egy novisadi bank hivatalnoknője Becsbe utazik, de Subotica előtt a hóviharban elakad a vonala és véletlenül a báró kastélyában talál menedéket. Megtudja hogy a báró öngyilkosságra készül. Nem tudja lebeszélni tervéről. Végül is megkéri Horváthot, hogy ha már úgyis mindegy neki, vegye őt előbb el feleségül, amibe a báró bele. is egyezik. Mirjam tele: atikus utón akarta megtudni, mi van Horválh-tal. jgednie, hogy én is jelen lehessek. . némi jogcímem van is ehhez, hiszen véletlenül az első alkalomnál is szemtanúja voltam, hogy ... A lány egy apró noteszt vett elő. — Hogy hívják apt az embert? — Ropu Morunak, Schleifmühl-gasse 7. alatt lakik. Figyelmeztetem, ne ijedjen meg tőle, a külseje nem valami bizalomgerjesztő. — Bizalomgerjesztő, vagy neme, — i mosolygott Mirjam, — az nekem mind jegy. És maga nemcsak hogy velem jöhet, de még kérem is, hogy jöjjön. Mikor lehet? Lopkowsky összeráncolta a homlokát. — Mondjuk a legközelebbi kedden. Legjobb lesz ha öt órakor itt találkozunk. Hat órára jelentem be jövetelünket. Mirjam beleegyezőleg bólintott. Egy szempillantás alatt megváltozott a hangulata. Vidám szemmel nézett kísérőjére és halk füttyszóval kisérte a zongorista játékát. Horváth házassága. Flóra egyik fahasábot a másik után dobta a tűzre. — Fázol? — kérdezte Horváth. Csengetett szolgának és megparancsolta, hogy szítsa fel a tüzet. — Mehet aludni, Bertalan — szólt azután — és el ne felejtsen félhétkor befogatni. Feleségem holnap Suboticára megy. Szolga kiment, ugyanazzal a tanácstalan arc kifejezéssel, amely az Utóbbi napokban állandóan uralkodott vonásain. — Igazán fázol? Hosszú lépésekkel közeledett a báró Flórához. — Semmiesetre sem stílusos, — folytattatta Horváth — melengetni kell boldogságodat, fiatal boldogságodat! Elérted, amit akartál... és aztán nem volt szép? Az anykönyvvezető beszéde, a hivatalszolga mint tanú, az emberek elképedése: nem volt mindez ragyogó és pompás? Nem kapott választ. Flóra mozdulatlanul állt a kandalló mellett, alakjának csak körvonalait lehetett felismerni, mert az íróasztalon álló gyertyák fénye nem hatolt odáig. Véjgül mégis! megszólalt: — Újra megköszönjem neked? Mindig ismételjem, hogy köszönöm, köszönöm, köszönöm? Horváth széles gesztussal dobta el cigarettáját: — Nem akarsz hozzám közelebb jönni? Talán nem fázol majd, ha az én fer róságomból átáramlik valami hozzád. Elvégre, ha úgy vesszük, végtére mégis csak a feleségem vagy! Jogom van... Az utolsó szavaknál a báró Flórához ugrott és magához rántotta. Birkózni kezdtek. A nő lihegve szabadkozott: — Mi jut eszedbe, hisz ez... — Mi ez? Flóra a terem másik végébe menekült: — őrültség, amit csinálsz, tisztára őrültség... Horváth epésen nevetett és lassan leült egy karosszékbe. — Ezt sem lehet, gondolod, ugy-c? Még csak ezt sem! Persze, azt hiszed, hogy ha már az ember ott tart. ha csak pár órája van hátra ugyanis, akkor mircvaló az ilyesmi. Oktalan pazarlás! A végén még nehéz volna a búcsú és meg találnám gondolni a dolgot. ‘ Flóra előbbre merészkedett és két ujjával végigsimitotta haját. — Ha arról volna szó, ha arról szó lehetne... A báró a sötétbe bámult. — Hagyjuk ki azt a játékból! Már éppen eleget beszéltünk róla. Kár minden további szóért. Más itt a kérdés Tudhatnád, hogy mi! — Sejtelmem si.ncS róla! — Mi ketten üzlótet kötöttünk, sza bályszcrii üzletet, ha jól emlékszem. Miután Flóra hallgatott, folytatta: — Magától értetődik különben! Én neked adom nevemet és te azt adod cserébe, amit adnod kell. ami kötelességed, mint feleségnek, azért, hogy a nevemet viseled. És ezt még nekem kell megmagyaráznom neked, aki különben olyan folyékony elme vagy! Flóra sziszegett: — Tudom, a szerződés betartását kö veteled. A nő szeme tágranyilt. Ujjal idegesen vibráltak. — Úgy látszik ... Horváth hirtelen felkelt és kitárta karját: — Mit játsszunk színházat? Ez az az óra, amelyben komédiázni tud az ember? Nem, nézd, ahogy itt látsz engemet, úgy éhezek rád, lázasan, minden pcrcikámmal! Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem korbácsoltad fel a vé rém az első naptól fogva. Egészen más vagy, mint a többi nő, olyan aljasan hideg, olyan izgatóan elérhetetlen, olyan messze vagy! De éppen azért, mert ilyen a természeted, a vérmérsékleted, az álláspontod, ilyen praktikus, megfontolt... éppen azért, mert ez nekem idegen lesz mindig... Nagy lélekzetet vett Flóra és nyugtalanul járkált az Íróasztal és az ajtó között. — Megértem, — szólt kis idő múlva — sejthettem volna, hogy ennek jönni kell És mégis... — Félsz? — Nem félek... nemcsak félek, hanem más, még a félelemnél is ezerszer rosszabb! — Hogy értsem ezt? — Te magad mondtad, hogy fáradt vagy... És olyan vagy. mintha részeg volnál! És egy részeggel! Brrrl! Megrázkódott és lépésről-lépésre hátrált... A báró meggondoltan követte. A háta meghajlott, karja begörbült, keze ökölbe szorult. Ezek csak szavak... — hebegte. Szemei tágra nyíltak. Aztán rárohant, egy mozdulattal felkapta, mint valami játékszert. Vadul csókolni kezdte a nő összeszoritott száját, kétségbeeséstől eltorzult arcát. A bárónő fimezni akar A tovasuhanó tájak, érthetetlenül izgatott utasok, ismeretlen hivatalnoksapkák, idegen kezek, amelyek kis táskájában kotorásztak a határokon: mindezek csak tovaszálló képek voltak Flórának, amig egyszerre csak Bécsbe ért. Tegnap még Szuboticán reggelizett a kis Corsó-cukrászdában. Oly bájos kép: a csönd, az apró asztalok, a süteményes igy kiabál: »Mannheim, ur! Fizetni!* Hogy elszalad az idő! Délelőtt revolvert vásárolt. Hogy mért. azt maga se tudta. Megállt egy kirakat előtt és szórakozottan olvasta: »V. Bala i Sin*. A kirakatban egy. szép gyöngyháznyclü revolvert látott és megkívánta. Most a vidék békéje után megrohanta a vidám, lármás nagyváros. A legközelebbi nap már bizonyosságot hozott. Jól és álomnélkül aludt a Lanstrasscr-Gürtel egyik kis hoíeüénck keskeny ágyában... ilyen jól és nyugodtan már rég nem aludt. — Jó reggelt méltóságos bárónő — köszöntötte a portás, amint elment fülkéje mellett. Flóra királynői fejbólintással fogadta az üdvözlést. És most? Az első nap elmúlt, anélkül, hogy észrevette volna hogyan. Úgy érezte, mintha bársonyon járna, összc-vissza mászkált a városban és nem fáradt el. A zajló élet, a sok-sok ember, az uccák lüktetése, az elegáns kirakatok, a kávéházakból, vendéglőkből kiáramló elevenség, mind foptos és jelentőségteljes volt neki. Itt könnyen történhet valami; maga sem tudta micsoda váratlan és véletlen eseményre várt. Sokkal gyorsabban történt, mint ahogyan gondolta. Az ebédnél, amelyet a hotel éttermében költött cl, egy fiatal ember szegődött mellé: — Megengedi-e? — kérdezte és máris asztalánál ült. Flóra magatartása elutasító volt. Az idegen azonban nem törődött ezzel. Grimaszokat vágott és kérdezetlenül is elmondta Flórának, hogy ő is a hotelban lakik. — Botrány, — panaszkodott — hogy magamfajta ember nem. juthat tisztességes lakáshoz! Én, Umwaller Raul, aki már egy örökkévalóság óta első hősszerelmese vagyok a znaimi színháznak, ilyen vityilóban vagyok kénytelen lakni. A szájára ütött. — Ezzel természetesen semmit sem akarok mondani! Mert ön, méltóságos asszonyom, bizonyára csak úgy találomra szállt meg az első hotelban? Elfintorította az arcát: — Sajnos, az első eléggé utolsó. Nevetett. Flóra egyetlen szóval sem seagált. Úgy látszik, a férfi a portásnál érdeklődött személyi adatai iránt, — gondolta boszusan. — Szerencsére nem tart már soká, — folytatta a hősszerelmes — holnap már lesz valami futter a jászolban. Az Erikafilmvállalat igazgatóságának költségét és fáradságot nem kímélve sikerült engem angazsálni. Odahajolt Flórához. — Köztünk legyen mondva négy óra hosszat álltam sorban, amig végül mint statisztát felvettek. De istenem, mit csináljak, élni csak kell! — Milyen a filmnél? — kérdezte Flóra. Szóba állt vele. A znaimi Zacconi, mihelyt abbahagyta a pózolást cs Őszintén beszélt, szinte rokonszenvessé vált. • — Utolsó, kutyának való! Egészen más, ha egy nőnek van hosszú tehetsége. Olyan arc például, mint a magáé és hozzá egy jó arisztokrata név is ... a többi már megy magától, hacsak az illető nem esett a fejelágyára. A színész mind beszédesebb in beszédesebb lett. Amig igy tovább f-csegett, Flóra agyában mindenféle gondolat megfordult. Talán isten ujja ez! Valahol csak el kell kezdeni, a lépcső alsó fokára kel! már egyszer lépni. Mert a bankkal nem akarta elsietni a dolgot. Arra még ráér, az még mindig elég jókor lesz! (Folyt, köv.)
