Bácsmegyei Napló, 1925. július (26. évfolyam, 173-203. szám)

1925-07-23 / 195. szám

4. oldal

BACSMEGYEI NAPLÓ

1925. julius 23.

Megkezdődött

a Tisza apadása

Jugoszláv területen sehol sem öntött ki az ár

Velikibecskerekről jelentik: Az utóbbi napokban a Tisza szegedi áradásával kapcsolatban túlzott hírek terjedtek el a jugoszláv Tisza vízállásáról, sőt egyes lapok híradásai szerint a Tisza Novibecsénél már ki is lépett medréből és elborította az árterületet. Minthogy sem a becskereki járási íőszolgabiróság, sem Torontál-Temesmegye alispánt hivatala nem kapott semmiféle jelentést árvízről, vagy árvizveszedelemről, a Bácsmegyei Napló munkatársa a velikibecskerpki hidrotechnikai ügyosztályhoz fordult felvilágosításért az elterjedt hírekre, vonatkozólag. ;

Az ügyosztály vezető főmérnöke kérdéseinkre a következőket' mondotta;

—; A nemzetközi vízügyi bizottság határozata értelmében a budapesti vízépítési igazgatóság köteles bennünket értesíteni a Tisza vízállásáról, amint’ az a 450 centimétert elérte. Az értesitöíapokat mindennap kézhez kapjuk és elekből megállapíthatom, liogy a Tisza apadása már megkezdődött. Öt nappal ezelőtt Szegednél 520 centimétert. merték, míg a mai értesítés szerint a mostani vízállás, már csak 460, Jugoszláv területen a legmagasabb vízállás sem érte el a négy métert, pedig a Tisza már nálunk is apad: Titelnél 362-ről 348 centiméterre esett a viz. A Szeged és Titel közötti egy méteres .nivódiíferencíát a meder szélesedésén kívül az magyaráz za, hogy Szegednél a magasabb; .állá,§J!, Maros, míg nálunk a Duna van hatással a Tisza magasságára. A magyarországi áradás teljesen minimális volt, a vjz csak pár centiméterrel haladta túl medrét és még az árterületet sem öntötté él, nálunk pedig ki sem lépett a mederből a

rp • r > : > V

I isza. ;

— A Tisza mostani magas állását az állandó esőzésekkel kell magyarázni, s minthogy a barométer állása jó időt jó sol,. teljesen valószínűtlen, hogy a Tisza vagy mellékfolyói újból emelkednének és így' a közeljövőben csak a Duna emelkedésével kell -számolni, mert az julius-augusztusban gyakori, egyelőre azonban, sem ott, *sem másutt szó sincs árvizveíáedelemről, aminek kövéfkeztében sehol sem volt szükséges a védőtöltések. különös megerősítése, vagy más védelmi intézkedés.

Ež utóbbi kijelentéshez hozzátette a főmérnök, hogy az áradás prognózisa tekintetében a nemzetközi összeköttetés

még nincs úgy kiépítve, mint ázelött és igy a prognózisok általában nem olyan megbízhatók, mint a háború előtt, noha a szpmszédállamok most már küldenek értesítéseket. az áradásokról. .

Egy panoptikum tulajdonosa akarta megvenni Ledererné díványát

A Lederer-család el fogja égetni a kaláL-sezlonf. Befejezték a tölgyfa-uccai árverést

Budapestről jelentik: Kedden folytatták Ledererék lakásán az árverést. Mintha kicserélték volna a legutóbbi árverés" közönségét. A nyugtalan szemű, hisztérikus hajlamú fiatal és idősebb nők majdnem mind eltűntek és velük. együtt eltűnt úgyszólván - teljesen ennek a- kellemetlen aktusnak minden szenzációhajhászása is.

Egész egyszerűen, majdnem vidáman ment minden. Már sok volt a kereskedő, az úgynevezett árverési hiéna, az árverezőnek azonban mégis nagy sikere volt, mert ügyes, kedélyes lazításával, sikerült a; környékről összegyűlt egyszerű, tapasztalatlan licitálókat mind magasabb és magasabb árajánlat megtételére buzdítania.

Apróbb butortárgyak után a szőnyegeket kezdték árverezni. Az egyszerűbb emberek között sokan voltak, akik azt hitték, hogy az árverés épp úgy, mint. az első napon, ma is jó alkalom lesz az, olcsó vásárlásra, de nagyon csalódtak. A kereskedők, az ügynökök felvertek mindent, sokszor majdnem a hétköznapi .piaci árak nívójáig, úgy, hogy a lugpénzeSebb szomszédasszonyok is lemaradtak a licitálás versenyében.

A szőnyegek nem voltak szépek. Legnagyobbrészt csak pokrócok, egy nagyobb perzsaszönyeg-utánzat volt csak .meglehetősen kopott - állapotban, ,ige!y ’kétmillió korona körüli járón kéit, ej. Égy kövér bácsi két kisebb szőnyegét vett •meg és nagy derültséget keltett szavaival, mikor kijelentette, hogy falura viszi a szőnyegeket, hogy télen a teheneit takarja be velük.

Az úgynevezett »eszeájg«, mely egyszerű. hiányos evőkészlet volt csupán, hétszázezer koronáért kelt el. Az ékszerek iránt volt a legnagyobb érdeklődés. Ledererné apró arany karkötő-órája, gyűrűi, lánca, Lederer vastagabb aranylánca. Lederer aranyórája úgy látszik különösen becses volt a szomszédok számára, .mert ezeket az ékszereket sokszor talán a napi árat is túllicitálva legnagyobbrészt a házbeliek vették meg.

Novak István, a gyakran szerepelt háziúr, elsőemeleti lakása előtt ülve, a folyosóról kiált le néha az udvarba, ami: kor. egy-egy tárgy megtetszik neki. Es ami megtetszik, azt meg is veszi: egy csiszolt, mintás üvegkancsó négy pohárral 145.000 koronáért, egy structollas legyező 265.000 koronáért kerül a birtokába. Lederer aranyórája 1,300.000, Ledéremé kis csuklóórája pedig 475.000 koronáért akad uj gazdára. A rablógyilkos főhadnagy szép gyöngy-nyakkendőtüjét Kodelka sógora, Schuh Nándor •hentesmester veszi meg.

: Ledererék ágyneműje: négy vánkos ■és két bélelt selyempapian egymillió koronáért megy cl. Nagyon fölverik az árát az abroszoknak és asztalkendőknek, amelyekből csodálatosan nagy mennyiséget »szerzett« magának a nem mindennapi házaspár.

Sok mindent vettek az ügyvédek is. A Lederer-család és a Kodelka-csa-lád jogi képviselői ott ültek a közjegyző mellett és valahányszor látszott a licitáláson, hogy egy-egy értékesebb tárgy aránytalanul kevés pénzért juthatna valakinek. a kezébe, ők azonnal jelentkeztek. .vásárlóként. A Lederer-család vette meg az. egész ebédlő-berendezést, is, a! mely talán a lakás legértékesebb része volt. A kikiáltó elsőizben hiába kért az egész ebédlőért 35 millió koronát, az egyik kereskedő csak 21 milliót ígért érte. tigy, hogy ezt is Ledererék vették meg 22 . millióért. A Lederér-cSaládrták tulajdonképpen ezt a 22 milliót is ki kellett fizetnie, mert bár az árverés önkéntes volt, az árverés jövedelméből Kodelkáék is részesednek.

Nagy volt az érdeklődés a hírhedtté vált sezlon iránt is, melyen a szerencsétlen Kodelkát érte el végzete. Már-már úgy volt, hogy ez a sezlon is kalapács alá kerül, amikor Ledererék megtudták, hogy a megjelent vásárlók között van egy panoptikumtulajdonos is. aki a díványra pályázott, hogy azt panoptikumában elhelyezve, ott Kodelka és Ledererék viaszbábu figuráival'annál eredetibb módon szemléltesse a látványosságon könnyen eltágyuló közönségének. A család közbenjárására éppen ezért a tragikus jelentőségű bútordarab nem került kalapács alá, azt háromszázezer koronáért Ledererék vették át.’ Ledererék kijelentették, hogy családi tragédiájuknak ezt a kegyetlenül szomorú emlékét cl fogják égetni.

Összesen mintegy 90 millió korona folyt be, amelyből közel 10 milliót jelentenek az árverési Költségek, a többi 80 millió a megegyezés szerint kerül elosztásra Kodelka örökösei és a Lederercsalád tagjai között.

Lovasiioti miniszter

Rakovszky magyar belügyminiszter inspekciós távlovaglásra indult Gesztre

Budapestről jelentik: Rakovszky Iván belügyminiszter inspekciós körútra indult, hogy a Budapest—Debrecen— Geszt közötti utat személyesen megvizsgálja, A miniszter az. ntvizsgálatot menet lóháton folytatja le, mig Budapestre vissza autón tér.

A miniszter az országúton lovagolt Tiszaderzsig, ahonnan kíséretével együtt beügetett a Hortobégyra. Végiglovagolta a pusztát, megtekintette a törzsménest, a, törzsgulyát, a fiatal gulyát és a fiatal csikókat és a belügyminiszter, aki szenvedélyes lóbarát, a legmelegebb elismerését fejezte ki a látottak fölött. Rakovszky- Iván hétfőn . Debrecenbe lovagolt, ahol megtekintette az . egyetemi klinikát Htiltl Hümér dr. egyetemi tanár vezetésével. Arról nem szól a hivatalos jelentés, hogy a betegszobákba is lovastul léptetett-e be a miniszter, mint Napoleon egykor a velencei Campanilebe. Kedden pedig Újfalun át Gesztre lovagolt Rakovszky-. A belügyminiszter a jövő hét végéig Geszten marad, azután feleségével együtt három hétre Angliá- 1)« utazik.

Megbocsájtás

Irta: Baedeker

Kevés oly megható dolgot olvastam mint egy temetési jelenetet Henry Bordeaux egyik regényében. (La neige sur les ms.)

A regény hősnőiét elcsábítja egy úriember. A férj megtudja ezt és elkergeti az asszonyt, aki a szeretőiével elutazik, a svájci hegyeket mászsza s egy veszedelmes gleccserparti alkalmával vele együtt szerencsétlenül jár. A férfi! szörnyet hal s a nőt három nap múlva eszméletlen állapotban találják meg a bernáthegyi barátok, akik a súlyosan sérültet a kórházukba viszik. A nagybeteg azt hiszi, hogy meghal (bár a szerző szuverén jogánál! és humánus érzületénél fogva meggyógyul), ennélfogva meggvón s táviratot küldet az urának azzal a kérelemmel, hogy jöjjön a halálos ágyához és — bocsásson meg neki. A ió ur eleget tesz a beteg »utolsó« óhajának, gyorsvonatra ül s a kórházba siet. Mivelhogy ez messze fekszik a vasúttól, utjának az utolsó részét kocsin kénytelen megtenni, s egy helységben halottas menettel találkozik,

—■ Kit temetnek? -- kérdi.

— Azt az urat. aki a katasztrófa alkalmával meghalt. — felelik neki.

. Utoljára találkozik azzal az emberrel. aki elszerette a feleségét és földulta a családi nyugalmát.

Kalaoemeléssel köszönti ahogy, a

halottakat szokás, és néki is megbocsát t. ..

A halál mindent kiengesztel. A velőkig .ható megbántásokat is.

S én azóta gyakraw látom, magam előtt ezt a legszentebb érzéseiben megkínzott férfit, amint, annak az embernek a holttestével találkozik, aki a legféltettebb kincsét rabolta el. — s ő megemel? a kalapját előtte és a Halál előtt, s már nem tud többé haragudni és gyűlölni. Az élettel, amely megszűnt nemcsak azok a szenvedelmek szűnnek meg. amelyeket az elhunyt, amíg élt. érzett, de azok is. amelyeket vele szemben tápláltak az ellenifelei és eevéb embertársai. A halál nemcsak az életet pusztítja el. de mindazt, ami hozzáia tartozik...

Helyes-e. hogy a legtöbben közülünk (és kisebb bántalmaknál is. mint amilyenről itt van szó), csak akkor tudunk megbocsájtani. amikor az. aki sértett bennünket, már nem él? Logikus-e. hogy a halottnak megbocsájtiuk, amit az élőnek sohase felejtettük volna el? Nem volna-e emberibb — és mindenesetre emberségesebb —. ha akinek megbocsájtunk, tudomást vehetne e hangulatváltozásunkról? Nem vagyunk-e nagyon is önizők. ha »nagylelkű« megboesájtásuukkal vagy lojális felejtésünkkel csak magunknak szerzünk megkönynvebbülést és tehermentesítést, s nem. egyszersmind annak is. aki nálunk is jobban szorul rá? Bizony azok vagyunk, amikor azt abszolváljuk a »bűne« terheitől, akin már különben se vehetünk semmiféle elégtételt. Ilyenkor mi a magunk szemében megjavulunk, jobbak és nemesebbek leszünk ugyan, minit azelőtt voltunk, de nem adtunk módot a bántalmazóknak. hogy ő is megjavuljon s őszinte megbánást tanúsítson. amit talán megtesz, ha életében nyújtjuk a béke.iobbunka-t felé. s nem a koporsója előtt emeljük meg a kalapunkat.

Félek, hogy sokam közülünk örömükben bocsájtanak meg annak, aki a halálával felejteti a sértést, amelyet velük szemben elkövetett. Tudatlanul örvendeznek. elégtételt éreznek, győzelmi hangulatba jönnek. hogy nem látják többé azt. aki fájdalmat okozott nekik, s rnegenyhiilésük az elégedettség triumfusából fakad, amelyet afölött éreznek, hogy- őket jobban szereti az Isten mint az ellenfeleinket, mert hiszen ők még életben vannak, mig amaz ... És gondolatban ők is mint! Marc Horn enav kalapot emelnek az elhunytnak a teteme előtt... Igen. ettől félek. A túlélés diadalérzete, az it'tmaradottság mámora diktálja ilyenkor az abszolució igéiét s talán az a meggyőződés is. hogy a Sors keze helyettük nehezedett rá arra. aki a mi büntetésünkre volt méltó. A magunk értékének a túlbecsülésében halálukat a saját külön elégtételünknek. a mennyei esküdtszék veridiktumának látjuk, s azt hisszük, hogy az az egyébként igazságtalan s ezért sokat szidott Sors ezúttal okosan distiflgvált. -bötosen becsülte föl az

értékét, s kettőnk közül azt büntette halállal, aki jobban szolgált rá a halálbüntetésre.

A Bordeaux regényének a hőse is. tudatlanul ezzel az érzéssel emelt kalapot a vetélytársa halottas kocsija előtt, s mindazok, akik megbocsáitanak annak, aki meghalt (mert a halál mindennel! kibékít), azért ilyen enyhék és humánusak, mert örülnek, hogy élnek, s örülnek, hogy, nem ők haltak meg. Volt eey ismerősöm. aki nem volt valami nagyon konciliáns természet s a modorával nem egy ellenséget szerzett. Valahányszor ezek közüli valaki meghalt, sose felejtette el megjegyezni:

— így Jár mindenki, aki rosszul bánt velem.

Mintha észre se vette volna, hogy mások is meghalnak, s mintha egyenesen az ő elégtételére halt volna meg az, a néhány. Szent meggyőződése volt. hogy igy van. s csak abban különbözött másoktól, hogv ő a temetésükön se vett részt az embereknek. s nem köszöntötte a halottas menetüket. De aztán ő is megbocsájtott nekik, miután meghaltak s szerinte ily ke sen.-esen bűnhődtek azért amit tettek neki. vagy amit ő tett nekik . . .

Égy dolog bizonyos: Jézus nem azt tanította, hogy azoknak bocsássunk meg. akik e megenvhülésünk-' ről már nem értesülhetnek, hanem azoknak, akik arról még tudomást szerezhetnek. Az élőknek bocsássunk meg s ne a halottaknak!