Bácsmegyei Napló, 1925. július (26. évfolyam, 173-203. szám)
1925-07-15 / 187. szám
1925. julius 15 BACSMEGYEI NAPLÓ 5. oldal Izgalmas tanúvallomások a Kosztka-pőrben Valérián alezredes a gyilkosság napján kijelentette, hogy nőül veszi Kosztkánét A meggyilkolt özvegye a tanúvallomásokból értesült arról, hogy férje el akart válni tőle Mentőtanuk Kosztka mellett Budapestről jelentik: A Kosztka-ügy keddi főtárgyalásán folytatták a tanuk Ikihaillgatását. Először özv. dr. örley Lajosnét, Kosztkáné legjobb barátnőjét hallgatták ki. Az asszony szemmelíáthatóan vigyáz vallomásának minden szavára. Csak röviden válaszol az elnök kérdéseire és kijelenti, hogy semmit sem tud. Nem; tudja, hogy Kosztkáék min vesztek össze. Arról tud, hogy Valérián többször járt a Svábhegyre Kosztkáékhoz. Rudolf Lajos dr., Mihalovits Flóra és Csathó Ernőnó lényegtelen vallomása után Brata Ferenc villanyszerelő kihallgatása következik, aki a merénylet alkalmával látta az ezredest összeesni. Károm lövést hallott rövid időközökben. Valériánt mozgás közben érte a lövés. Az volt az impressziója, hegy az első lövés nem talált. Szóváltást nem hallott, Kosztkát sem látta. Valérián beavatott szerelmébe Tomka Zoltán huszárezredes, Valérián legjobb barátja tesz ezután izgalmas vallomást. — Valérián, — mondja, — egy ízben közölte, hogy szerelmes egy szép aszszonyba. Az illető hölgy nevét nem mondotta meg, annak ellenére hegy húsz éves legbensőbb barátság fűzte hozzám. Elmondotta, hogy ezt az asszonyt végtelenül szereti, úgy ahogy eddig még életében senkit sem szeretett. Elmondotta, hogy rettenetes a dilemmája, A feleségét tiszteli, becsüli, nem akar neki rossz perceket szerezni. Ezután bizonyos eshetőségekről beszélt, válásról. Elmondotta, hogy szerelme tárgyának férje van. Erre én vigasztalni kezdtem, lelkére beszéltem és azt mondottam neki, hogy nobilis ember ilyenkor félreáll, mert a saját becsülete is igy követeli. — Valószínűleg ez fog történni az 5 esetében is, — mondotta Valérián. Azt is elmondotta, hogy számit egy lovagias konfliktusra. Beszélgetésünk a késő éjszakába belenyúlt, mert minden eshetőséget meghánytuk-vetettünk. Jellemzésül csak annyit mondhatok, hogy egész beszélgetésünk során az bizonyult be, hogy Valériánt ebben az ügyben a legszentebb, a legtisztább intenciók vezették. — Halála előtt újból találkoztam vele. Megkérdeztem tőle, hogy hogyan áll a dolog. — Istenem — sóhajtott egy nagyot. Éreztette ezzel a sóhajtásával az egész esetnek tragikus súlyát. Sejttette velem, hogy öngyilkossági tervekkel foglalkozik. Langer elnök: Mondotta-e önnek Valérián alezredes, hogy elválik a feleségétől és hogy Kosztkáné hozzá akar menni feleségül? A tanú: Igen, ezt is mondotta. Hozzátette, hogy az illető hölgynek nincsen egyéb vágya, mint hogy az ő felesége legyen. A tanuk padján ülő Valérián clezredesné Tomka vallomása közben igen csüggedt lett. Eleinte erősen figyelt a vallomásra, de azután, mikor Tomka ezredes részletesen elmondotta, mint nóvumot, hogy Valérián halálosan szere’mes volt Kosztkánéb", lehajtotta a fejét és csendesen sirdogálni kezdett. Egyszerre Kosztka István felpattan a vádlottak helyéről és az ezredes mellé áll, akit kérdőre von azért, hogy az ő harctéri működéséről cikket irt a Pesti Hírlapba. Kérdi, hogy honnan vette az információt. Az elnök azonban néni engedi meg, hogy az ezredes válaszoljon és a vádlottat rendreutasitja. I Az elnök már be akarja fejezni a talmi kihallgatását, amikor az ezredes újra Ffeláll és a következőket mondja: I — Amikor Valérián Zsigmondot meg- I gyilkolták, megindult a mentőakció iKosztka István érdekében. Az újságok is részt vettek ebben az akcióban, amelyek Valériánt, mint szoknyavadászt állították be. Egy társaságban olyan meg! jegyzéseket hallottam Kosztkánéról, Ihogy kötelességemnek tartottam Kosztkánét, akit addig nem ismertem, felkeresni. Kosztkánét és Boéréket azzal a fenyegetéssel akarták megpuhitani és 1 rábírni a vallomás megtagadására, hogy [a gyermeket elveszik tőle. Végül hivatkozik Wdiff vezérigazgatóra, aki elmondhatja, hogy Boér Tibor a gyilkosság előtt egy ízben náluk vacsorázott, amikor Valérián telefonált neki, hogy jöjjön gyorsan, mert Kosztka meg fogja ! gyilkolni. ^ A bíróság a bejelentést tudomásul ! veszi. Ki hallotta az éjszakai szóváltást Mankó Mária, az Uránia-mczi jegyszedőnője a következő tanú, aki hallotta Kosztka és Valérián szóváltását. — Negyed tizenegykor, — mondja — a Rökk Szilárd uccában láttam egy civil urat és egy katonatisztet, akik szemben álltak egymással. — Zsiga, megszegted ct\ becsületszavadat, — mondta a civil, mire a tiszt fenhéjdzó hangon mondta: — Talán félek én tőled? — Kihívó volt ez a hang? — kérdezi az elnök. Tanú: Igen, nagyon kihívó. Még valami hangokat hallottam, de nem értettem meg. Én tovább mentem, egyszerre csak dördülést hallottam. Féltem, nem mertem visszamenni. Mittel Rózsi jegyszedőnő elmondja, hogy Mankó Mária a gyilkosság után ugyanígy mondta el neki az esetet. Reitzer János vállalkozó elmondja, hogy szeptember 30-ikán este a Rökk Szilárd uccában lövéseket hallott, majd látta, hogy egy egyenruhás férfi hirtelen elvágódik. Kosztkát látta a Barossucca felé sietni. Megfogta a karját és érezte, hogy az e’fogott férfi remeg. Erre ő rendőrért kiáltott. Az orvosszakértö jelentése Minich orvosszakértő jelentését olvassák fel ezután. Az orvosszakértö jelentését azzal kezdte, hogy Valérián alezredes magastermetű, izmos, egészséges ember volt, akinek halálát agyroncsolás okozta. A haláltokozó golyó baloldalról, a halántékon dt hatolt az agyba és rögtöni halált öltözött. Elfogadható az egyik tanúnak a vallomása, amely szerint Valérián hirtelen maga körül megfordulva bukott el, a löjjvds után. Valószinüleg az utolsó sérülés I okozta a halálát. Még egy golyó-okozta roncsolást találtak rajta, a jobb állszögletéből. E golyó azonban nem volt haláltokozó. Ezt a második lövést arasznyi távolságról adhatták le. A halál be- I következésében azonban ennek a lövés-ÍInak szerepe nem volt. A haláltokozó lövés távolságára nem találtunk egész bi.zonyos alapot. Lehetséges, hogy ennél egy lépésre eltávolodott u lövést leadó. Egészen bizonyos azonban, hogy mind a két lövés iránya azonos volt. a Minich professzor ezután Kosztka elmeállapotára tér át. A vizsgálat megállapította, hogy a vádlott kétségtelenül neuropatikus testalkatú egyén, akinek — előadása szerint — családidban ismételten fordultak elő elmebetegek és olyan egyének, akiknek az idegrendszere nem tekinthető normálisnak. Bár a vádlott sem elmebetegnek, sem elmegyengének nem tekinthető, mégis, ideges testalkatú egyén, aki ennélfogva indulatkitörésekre is sokkal hajlamosabb, mint más egyén. Hogy a vádbeli cselekmény elkövetése alkalmával a lövések leadása után körülnézett és kereste Valériánt, továbbá az a körülmény, hogy amikor észrevette, hogy Valérián mozdulatlanul fekszik, maga indult rendőrt keresni, majd amikor nem talált, a főkapitányságra hajtatott és önként jelentkezett, mindez bizonyltja, hogy öntudatlan állapotban abban az időpontban nem volt, mert az öntudatlan ember ennyi logikára képtelen. De az a körülmény, hogy a telefonbeszélgetést kihallgatta, alkalmas arra, hogy őt izgalomba hozza és ez izgalom következtében megfontoló és mérlegelő képessége csökkent. Az elnök: Milyen irányból történt a lövés? Minich: Én azt hiszem, hogy szemközti helyzetben történt a lövés. Az egyik lövés elöl, a másik füle mögött érte Valériánt. Az elnök: De hiszen akkor ez a másik lövés csak hátulról jöhetett. Minich: Nem kérem, jöhetett elölről is. Valérián lekapta a fejét és igy füle mögött a golyó. Az ügyész: Az én véleményem szerint hátulról jött a golyó. Minich: Nem valószínű. A vitát Valériáimé szakítja meg, aki váratlanul feláll helyéről: Szabad szólanom! Amikor az elnök megadja az engedélyt, Valériánná előre megy az emelvényhez és a következőket mondja: — Szegény férjemnek volt egy jellegzetes mozdulata: ha valami zajt hallott, hátra hajtotta a fejét. Lehetetlennek tartom, hogy előre kapta volna a fejét, ahogy a professzor ur mondta. Minich professzornak más mondanivalója nincs. védője kéri, hogy hallgassák ki tanúként Kund Arisztidet, aki hat év óta jó barátságban volt Kosztkáékkal és fontos vallomást tehet. A bíróság elrendeli Kund kihallgatását, aki elmondja, hogy Kosztka már évek óta rendkívül féltékeny volt a feleségére, akit nagyon szeretett. A féltékenységnek azonban véleménye szerint nem volt tárgyi alapja. Kosztkáné és Valérián alezredes közt látszólag nem volt semmi.- Kosztkáék, amig hozzájuk járt, jól éltek. A koronatanú vallomása Ezután a védelem koronatanújának, Sdntha Julia szobalánynak a kihallgatása következik. A szobalány nagyon fontos, eddig még nem ismert részleteket mond el vallomásában. Vallomásának egyes részleteinél a meglepődés moraja zug végig a hallgatóság sorain. Elmondja a tanú, hogy 1921-ben lépett Kosztkáék szolgálatába. Tudta, hogy szó volt köztük a válásról. Később azonban Kosztkáék jó egyetértésben éltek. Múlt év szeptemberében, amikor Kosztka visszaérkezett Londonból, látta, hogy az asszony kerüli a férjét. A tragédia előtt nyolc-tiz nappal találkozott Kosztkával az Andrássy-uton. Kosztka úgy tudta, hogy a felesége a Svábhegyre ment és őt kérte, hogy hozza el a lakásból a villa-kulcsokat. Erre ő azt mondta, hogy az asszony nem a Svábhegyre, hanem a színházba készült. Csak ezután jött rá, hogy elszólta magát, azt azonban nem említette, hogy kivel ment Kosztkáné. Az utolsó napokban Kosztka ideges volt és nem evett. Szeptember 30-ikán, a gyilkosság estéjén kilenc óra tájban tért haza Kosztka. Jókedvű volt, vacsorát kért, jó étvággyal evett és zongorázott, ő jelentette Kosztkának, hogy a felesége a távollétében telefonon kereste. Kosztka erre telefonon felhívta az asszonyt. Később, mikor a vacsorát feltálalta, ismét a telefonnál látta Koszlkát, aki azonban akkor nem beszélt, hanem mindkét kagylót füléhez szorítva hallgatott. Ez körülbelül tiz-tizenöí percig tartott. Amikor ismét benyitott. Kosztka feldúltam fel-alá járkált, majd a konyhába szaladt és a cipőjét, ruháját kérte. Öltözködés után mindent, amit az éjieli szekrényen talált, u zsebébe rakott. Elnök: A revolvert is? Tanú: Igen, azt is. Elnök: A revolver máskor is az éjjeli szekrényen szokott lenni? Tanú: Igen. mindig ott volt. Nagyon ideges lehetett Koszíka, mert a cipőimzót is kérte, pedig az ott volt a kezében. Elnök: A revolverrel r.cm csinált semmit Kosztka? Nem töltötte meg? Tanú: Nem. A zsebébe tette. A revolver mindig meg volt töltve. Elmondja még. hogy az asszony, amikor megtudta, hogy ő elszólta magát Kosztka előtt, megkérte, hogy maradjon mellette, mert mindenre cl lehetnek készülve. Egy ízben, amikor a Svábhegyre küldte a feleségéhez, megkérdezte tőle, hogy ki volt ott. Ö akkor megmondta, hogy csak az alezredes volt az asszonynál. — Biztos ez? — kérdezte akkor izgatottan Kosztka. Amikor ő megmondta, hogy nem tévedhetett, Kosztka leültette és beszélgetni kezdett vele. Azt mondta, esküdjék meg, hogy csak az igazat fogja neki hogy nem érintkezik többet a feleségével, azonban a becsületszavát nem tartotta meg és most ezt tisztázni kell. ö erre elmondta Koszikának, hogy Valérián gyakran jár az asszonyhoz, de mást nem tud. Krausz Amália nevelőnő a következő tanú. Az elnök figyelmezteti, hogy nemcsak arra kell megesküdnie a vallomás után, hogy az igazat mondja, hanem arra is, hogy nem hallgat el semmit. A nevelőnő elmondja, hogy mikor Kosztkáékhoz került, a házastársak közt jó viszony volt, amikor azonban a férj visszatért Londonból, az asszony láthatóan elhidegült tőle. Ebben az időben a gyermek vele volt a Svábhegyen. Vasárnap az asszony visszament pesti lakására és ott találkozott Kosztkával, de arra már nem emlékszik, hogy hogyan viselkedett. Elnök: Hallotta, amikor Kosztka telefonon beszélt a feleségével? Tanú: Igen. Kosztka hosszú ideig beszélt, de nem tudom, mit. Elnök: Beszélt, vagy hallgatott? Tanú: Most már emlékszem. Csak hallgatott. Elnök: Mi volt akkor, amikor egyszer búcsúzni vitte a gyermeket Kosztkánéhoz? Tanú: Nem tudom, ki volt a nagyságos asszonynál, de a nagyságos aszszony a gyermeket nem engedte be a szobába, hanem kitolta az előszobába és ott búcsúzott el tóle. Elnök: Ki szokott Kosztkánéhoz járni? Tanú: Friedrich ur és Valérián ur. A tanú elmondja ezután, hogy Kosztka visszatérése után hallotta, amikor Örleyné azt mondta Kosztkdnénak: — Ha nem megy másképp, váljatok el. E vallomás után az elnök lelhivatja Örleynét és szembesíti a ncvclönővel, aki szemébe mondja újból előbbi kijelentését. Örleyné ennek ellenére is izgatottan tagadja, hogy ezt mondta volna. Kosztka ezután megkérdi a tanútól: — Maga, vagy a szobalány mesélte, hogy egy Ízben, mikor a Svábhegyről eltávoztam, a sógorom. Mezey Gida revolverrel futott utánam és a feleségem fogta le? Tanú: Erre csak homályosan emlékszem. Az ügyész kéri ekkor Valériámé újabb kihallgatását arra vonatkozóan, hogy a szobalány vallomásának megfelelően lehetséges-e, hogy az alezredes asszony és az alezredes között, meri érte ncm szeretné a feleségét ártatlanul meggyanúsítani. Elmondta neki Kosztka azl is, hogy Valérián becsületszavát adta,
