Bácsmegyei Napló, 1925. július (26. évfolyam, 173-203. szám)
1925-07-12 / 184. szám
14. oldal. BACSMEGYEI NAPLÓ 1925. julius 12. Megsértette őket, de segített magán, mert — nyilvánvaló — úgy se hiszik el, hogy nem ö volt. Nehéz ügy, meg kell adni. Mindenekelőtt nehéz a folytatása. Mit tegyen holnap? Egész éjjel ezen töprengett. Levelet irt főnökének, hogy nem megy be a hivatalba. Hajnal felé széttépte a levelet. Az ügyet, gondolta, nem lehet betegséggel elsimítani, a távolmaradás oka újabb gyanút keltene. Igenis, be kell mennie, helyt kell állnia, mintha semmi sem történt volna, tovább kell haladni azon a nyomon, melyen tegnap elindult. Itt csak a következetesség segíthet. * De mikor hivatalába lépett, egyszerre fölhajtotta gallérját, talán abban a hitemben, bogy ez valahogy mégis segít rajta, barátjai majd valaki mással tévesztik össze, azt képzelik, hogy mégsem őt látták tegnap. — Jó reggelt, — köszöntötték, fojtott kíváncsisággal. — Jó reggelt, — viszonozta. — Hogy vagy? — Köszönöm, jól, — szólt és várt, mert nem mert szemükbe nézni... — Azaz, —r tette hozzá, — nem egészen jól és köhögött erőteljesen, — tegnap tudniillik kissé meghűltem. — Hol? — Nem tudom. így nyáron mindig nagyon meg szoktam hülni. — és úgy érezte, hogy már jó utón halad. — Parancsolsz aszpirint? — Kérnék. Az aszpirint föioldotta egy pohár vízben, megitta, köhögött. Félóra múlva: — Jobban vagy? —- Kicsit jobban, — mondta hálásan. — De még mindig heves föfdiósom van. (Ezt a szót életében először alkalmazta.) — Parancsolsz talán még egy aszpirint? Újra íölhajíotta az orvosságot. Szive kalimpált, patakzott róla a verejték. # Nem, ez igy nem mehet tovább. Mért vette be a két gramm aszpirint? És miért fecseg össze-vissza tücsköt-bogarat? Szamárság. Úgy marja arcát a szégyen, mint a vitriol, az undok emlék csörömpöl fejében és kiabálni kénytelen az utcán. »Tyhü, de jó kedvem van«... mondja, mikor szenved. »Jaj de fáj a fejem«, clörmögi maga elé, nem is fáj a fejej vasárnap van . . . állapította meg, pénteken. Barátjaival egyszer el akarta hitetni, hogy megszólították az utcán, összetévesztették valakivel, »ami gyakran megtörténik, mert nagyon hasonlít arra az illető urra.« Ezzel a mesével kevés hitelre talált. Mit tegyen? Szakítani kellene az özveggyel. Sajnos, ez nem olv könnyű. Próbált tőle elmaradozni, de pár nap múlva újra visszatért. Lenne aztán egy mód. Az, hogy mindent öredelmesen bevall a fiuknak. Otthon ezt remekül el szokta képzelni: bizalmas beszélgetésre hívja őket, »becsületszavukat veszi« hogy hallgatnak és aztán kiönti keservét. De mikor a hivatalban beszélni akarna, nyelve görcsöt kap. * Abban hiába reménykedik, hogy majd mégis elfelejtik az egészet. Egyre gyakrabban ismétlődnek a botrányos jelenetek. Falakból,1 ablakokból) ajtónyitásokból» csuiíoudáros hangok vijjognak feléje: — Féldebreceni... kiskávé... nagykávé ... fizetni... Borzadozva hallgatja, első gondolata, menekülni innen valahová. De hová? Akárhová, egy puszta szigetre, ahol az, ami van, nincs és az amii nincs. van. Inkább megőrülni. Igen, inkább megőrülni. Lajos nem tudja, milyenek az őrültek. Régen, valamikor, a színpadon látott egyet, tört-zúzott, aztán kukorékolt. Kétségtelen, hogy ő nem kukorékolhat mindjárt. Eleinte tehát szédülésről panaszkodik, majd — angyali ravaszsággal — elbeszéli, hogy »nem tudja miért, de romlik emlékezete, mindent elfelejt«, itóbb saját lakását sem tudta megtalálni. Orvosa feltétlen nyugalmat ajánl. Szemöldökét magasra vonja, úgy tartja, öt percig, irásközben hirtelen fütyülni kezd, époly hirtelen abbahagyja, a szoba közepére megy, ott pár centiméter magasra ugrik. Nyáron vastag téli sáli köt nyakába s mikor legizzóban tűz a napfény, kinyitja esernyőjét. Vájjon mi ezzel a célja? Érzi-e, hogy hiba van a kréta körül s ügye még azzal sem jönne rendbe, ha csakugyan megőrülne? Ahhoz, hogy a kinos kis eset feledésbe menjen, legalább is az kellene, hogy barátai őrüljenek meg, még pedig egyszerre mind a négyen, ami kissé körülményes dolog. Nagyobb rohama egyetlenegyszer volt: esküvője előtt való napon, mikor már hangosan célozgattak a közeledő nevezetes eseményre. Ekkor bandzsítani kezdett, a köpöládát hadászati okból a másik sarokba tette és védekező állásba helyezkedett. Kávéját pedig nem itta meg, hanem beíeöníötte a lila tintát. * Később nem volt több kitörése. Mióta megházasodott, gyógyultnak tekinthető. tömegben. Valamint a földbekerült vetőmag, a hős is eltűnik, milieLt élete munkája, melyet elvégzett, alakot ölt. Az élet munkáját kell előkészíteni: ma magunk között csak a halál erőszakosságát látjuk. Az elet követeli a maga jogait^ Az Aphrodite vak költője. Piere Louisaz Aphrodite költője, kinek hírneve annak idején páratlanul zajos volt, csendben halt meg, úgyhogy a napi sajtó alig foglalkozott vele. Sokan, akik elbucsuztatták. cikkeikben tréfálkoztak is, fölemlítve, hogy az a meztelenkedő divat, mely ma uralkodik, bizonyára az ő görög szellemű könyveiből sarjad. TERE-FERE w Dosztojevszki a játékasztalnál. Dosztojevszki minden alakjában sok van az írójából, de a Játékos című regényének hőse, ki a roulette-asztálnál gyötrődik és Szenved, egészen ő. Fiilöp Renée és Epstein Frigyes könyvet irt a játékos Doszto.ievszkiról, melyet Zingarelii ismertet. Azt Írja, hogy Dosztojevszkit, amint hiteles adatokból kiderül, a nyomorúság hajtotta a szerencsejátékhoz. Hiába szivattyúzta hatalmas agyvelejét, nem tudott annyi pénzt előteremteni, hogy elég anyagot szállítson kiadóinak és féken tarthassa hitelezőit. Ezért aztán játszani kezdett. Nem érte be csip-csup nyereséggel. Ha kétszáz, vagy háromszáz aranyat nyert, ezer, tízezer aranyat akart. Szentül meg vdlt győződve, hogy van egy számtani rendszer, mely a nyereséget föltétlenül biztosiíja. Eleinte felesége is hitt ebben a rendszerben. 1867-ben az iró igy ir neki: — Ha az ember okos, hideg mint a márvány és cmberfölöttie.n-bölcs. akkor bizonyos lehet abban, hogy annyit nyer, amennyit akar... Már húszszor megpróbáltam ezt a játékrendszert s ha hidegen, nyugodtan követem, lehetetlenség veszteni. Esküszöm neked: lehetetlenség! Aztán vesztett. Folyton vesztett. Nem a rendszerben volt a hiba, hanem benne. Eljátszotta mindenét. Valóságos kártyás lett belőle, ki fogfájást hazudik feleségének, hogy kimentse elmaradását. Babonás. Hisz a kártyások kabalájában. Meg van győződve, hogy föltétlenül nyer, ha egy kedélyes angol mellé telepedik. Az angol egy szót sem tud, az anyanyelvén kívül. Dosztojevszkinek az a kabalája, hogy ismétli magában azokat az angol mondásokat, melyeket nem ért s az angol intéz hozzá, akkor majd nyer. Ha a bank ezüstben fizet, akkor a következő tételt i elveszíti. És igy tovább. Felesége minden holmiját eladta, de az iró az abból befolyó pénzt is eljátszotta. Végül aztán felesége szoktatta le szenvedélyéről meg a kisleánya, Ljuba. Grigorijevna Anna. — igy hívták Dosztojevszki második feleségét— szemrehányásokat is tett magának, hogy ily későn vonta el öt a kártyaasztaltól, de azzal védekezett, hogyha erélyesebben kezeli Dosztojevszkit, akkor lelkiegyensulya megbillan. Ezt is meg kellett neki ismernie, hogy aztán Hamburgban 1867- ben ezt irja naplójában: — Nincs már főbbé óránk és most a gyomrunktól kérdezzük meg, mennyi az idő... * Világjáró bécsi újságíró. Ábel Ágoston, a német újságíró a világot járja. Hét esztendőt fordít arta, hogy végig menjen a földgolyón, még pedig nem gyalog, nem is vonaton, nem is repülőgépen, hanem — lóháton. Világkörüli útjára elvitt magával egy hatalmas lokomobilt is, mely óránkint tizenöt kilométer gyorsasággal halad. Ezt a lokomobilt benzinnel, petróleummal, margarinnal, avas olajjal egyaránt fehet fűteni. Falán ez olvasható: — Ábel Ágoston expedíciója. Ez a kocsi végigjárja a Világot. 1300 kilométert tett , meg Hannővértől Bécslg. Majd Budapestet érintve indul Bcográd, Szófia. Konstantinápoly, Angora. Bagdad, Teherán, Baku felé és a Jankocse-Kiang partjain akar hosszabban megállapodni. Sanghai kikötőjében ő, a lova meg a kocsija hajóra szállanák San Francisko felé, aztán Nevvyork felé iparkodik. Newyorkban ismét hajóra rakja holmiját és Lisabonnál és ismét európai földet. Később Madridon, Párizson, Monacón át Berlinbe tart. Ez az utazás hét év alatt bonyolódik le. Európai Egyesült Államok. A fogalom, melyet ezek a szavak jeleznek, ismert de amint igy először látjuk leírva a varázsos szócsoportot Francesco Ni tűnek, a kiváló olasz áilamférfiunak uj könyvén, különös, újszerű és gyönyörű reménységeket kelt (benntink. Nitti könyve:, mely a mai politikai irodalom eseménye, tüzetesen fejti ki az okokat, melyek az európai népeket egyesülésre szólítják. Elejétől végig tárgyilagos. Lendületes bevezetőjében ezt mondja: — Egy legenda szerint Pithagoras száz ökröt áldozott akkor, mikor fölfedezte hires tételét. Pithagoras az elvei alapján irtózott a vértől, enélíogva a legenda nem valószínű. De talán e legenda miatt azóta, valahányszor uj igazságokat jelentetnek be, bőgni kezdenek az ökrök. Az emberi állatok azonban csak kétkedve mosolyognak, ami a butaság legmodernebb formája. Az Egj^esült Európai Államok eszméje olyan eszme, mely megmosolyogtatja mind a politikusokat, mind a diplomatákat: de neme társadalmi osztályokban találhatók a leginkább tág látókörű emberek s kevés kivétellel az osztályok egyáltalán kevéssé alkalmasak arra, hogy befogadjanak egy eszmét, mely túlhaladja a középszerűséget. Ha őseinknek valaki megjósolta volna a fizika terén való újításokat, melyek ma valóság, bizonyára nem hittek volna nékik. Majd rátér az eszme megfogalmazására: —- Az Egyesült Európai Államok eszméje nem uj. Az utóbbi huszonöt esztendőben a legkiilöbözőbb emberek. Vilmos császártól Trockijig, Hanotauxtól Oswaldig nemcsak lehetőségét látlak, hanem szükséges voltát is. Háború előtt azonban hiányoztak hozzá nem is annyira az anyagi föltételek, mint inkább a szellemi föltételek, melyek szükségességét megéreztették volna. Az a gondolat, hogy minden állam megőrizvén nemzetiségét, egyéniségét, nyelvét, hagyományait biztosíthatja magának a mai határokon túl az élelmiszerek, ipari termékek, nyersanyagok rendszeres fölhasználását és hogy a mai fejetlen rendszert egy általános együttműködés váltja fel, nem sérti a hazafiság és nemzet gondolatát. A gazdasági határok megszűnte tulajdonkép egyet jelent mindazoknak az okoknak a megsemmisülésével, melyek a háborút előidézik. Könyvét ezekkel a szókkal fejezi be: — A mai idők hőse nem az. aki kezében fenyegető kardot visel: hanem az, ki kárt és szenvedést vállalva az igazságot hordozza a megcsalt és elnyomott Az Aphrodite költője évek óta visszavonultan élt, Ö, ki annyira imádta a görög világosságot, elvesztette szeme világát, megvakult. Pár meghitt barátja látogatta, családja vigasztalta. Dolgozószobájában azért folyton halmozta a könyveket, melyek már e! sem fértek a polcokon, kiáradtak egyéb szobáiba. Keveset irt utóbbi éveiben, néhány megkezdett. csonka munkát hagyott hátra, melyet gépbe diktáit. A szépirodalom vaksága idején alig érdekelte, inkább a tudományos búvárkodás. El akarta hitetni a francia közönséggel, hogy Moliere drámáit Corneille irta, de föltevését a tudományos világ nem fogadta komolyan, nem sikerült olyan port keltenie Franciaországban mint Angliában a Shakespeare-Bacon pör.„ Piere Louyst egyszerűen kinevették. A tánc vége. Általános hamvazószerda következik az egész világra: a tánc, mely a háború utáni idő terméke, a bárok dühöngő, tüntető tánca — meghalt. A berlini táncmesterck megállapítják, hogy a báltermeket évről-évrc kevesebben látogatják, beállt a táncválság is, mint egyéb válságok a háborús és háború utáni iparban, az inflációt követte a defláció. Nem következik itt csőd, az emberek egyszerűen hátat foditanak a mulatságnak és hazamennek pihenni, különösen a modern táncok vesztettek sokat népszerűségükből: a fox-trott még uralkodik valahogy,, de a shymmi, a hires nevezetes shymmi már jobblétrc szendejüit, a java eltűnt, a two-step haldoklik. Ezeket a táncokat pár évvel ezelőtt a fiatalok járták, de azóta újabb nemzedék cseperedett föl s a fiatalok már nem Szívesen táncolják, hadat üzentek az öregeknek, kiket maradiaknak tekintenek. Uj divatos tánc van — igen! — akármilyen furcsán is hangzik: -- a keringő, a régi valzer, nagyanyáink tánca tér vissza, a füzértánc meg a Quadrille. A régi német arisztokrácia a jövő idényre már keringöt táncol, visszajuttatja hajdani becsületéhez, addig azonban' meg kell a fiataloknak tanulni, mert még sohasem táncolták, csak dallamát hallották a grammofonból. Ez a vállalkozás nem lesz könnyű, hiszen a táncmcstcrek háromnegyedrésze nem ismeri a keringöt. Előbb nekik is kell tanulniuk. Különben a berlini tánctermek egymásután becsuknak. Egyik legelőkelőbb és legalázatosabb táncterem, az Union Palais a napokban alakult át cukrászdává.
