Bácsmegyei Napló, 1925. június (26. évfolyam, 147-172. szám)
1925-06-21 / 164. szám
Í4. oTđa! SÁCSMEGYEt NAPLÓ 1925, június 21 tak a nagy boulevard-okcm. A nőt nem ismerte föl senki, védte a sürti íátyoia, de a fériií, úgy látszik, elegen ismerték, mert minduntalan köszöntötték. S nem úgy szégyenlősen, mini az olyant szokták,. aki már kétszer ült börtönben. Az első pár ily tiszteletnyilvánltást még csak nyugodtan nézte az asszony, de mikor a kalaplengetések egyre szaporodtak és több becsületrendes ur bizalmas kézmozdulattal üdvözölte a kísérőjét, mind nyugtalanabb lett s elkedvetlenedett. Észrevette, hogy becsapták. Ez nem volt nagystílű gonosztevő, hanem éppen olyan tisztességes férfi mint az ura! Hálát adott az Istennek és a saját óvatosságának, hogy álnevet mondott be, s igy szólt: — Maga szélhámos! Engem nem tart bolonddá tovább. Ahogy magának köszönnek, abból látom, hogy csak henceg a bűntetteivel. Maga nem hamisítói váltót, nem irt pornográfiáit, nem tort be ékszerboltba, nem ült börtönben, nem robbantott föl kávéházat. — s talán még élte végig, mellyel dicsekedett... Gyalázatos dolog így félrevezetni egy ártatlan asszonyt, aki végre találkozni reméli! egy valódi férfival! Mondja, mért hazudta mindezt? — Hogy érdekessé tegyem magam ön előtt, bájos hölgy. — Ez sikerült is . . . De látja, a fáradsága kárbaveszett, az illúziómnak vége. Kiderült, hogy maga szélhámos, sőt ennél is rosszabb: közönséges becsületes ember, pedig kár! Kezdtem már érdeklődni iránta. De ennek most vége. bzégyelje magát! Ez volt hozzá az utolsó szava. Egy utca torkolatánál elsietett s a faképnél hagyta. A férfi jó! számított, amikor arra gondolt, hogy gonosz tettek érdekesebbé teszik az embert mint az erényes cselekedetek, de megfeletkezett a publikum kíméletlenségéről, amellyel az a becsületességről durván lerántja a leplet. Ha az embernek hasznára volna, az irigy embertársak azt se engedik meg, hogy gazember legyen. azt a változatos szerelmi éjszakát se ............. —■' rnmmKKtiKBBKS&SKX Illatok és illatszerek Iria: Vécsei Jenő dr. . A szaglás, — mondja Síefíens, — a magasabb rendű állatok íőérzékc, ez nyitja meg számukra a benső egyéni világot, Amelyek segítségével létük megnyilatkozik nekik. A szaglásban, amelyben a rokonszenv és ellenszenv kifejezésre jut gyökerezik az állati ösztön egész biztonsága: mert a voltaképeni vágy ebben az érzékben van meg, és merül ki.»— Körülleng bennünket — írja Ellis Havelock — hol szelíden, hol érezhetőbben a hullámzó illatár. amelynek hullámverése szakadatlanul a rokon- és ellenszenv érzéseit szabadítja fel . Az illatszerek kultusza évezredekre vezethető vissza, főleg az emberiség — gyöngébb neménél. Már a rómaiaknál az illatszerek használata olyan arányokat öltött és olyan fényűzést vittek vele végbe, hogy Vespasianus császár azt mondotta: hogy annak az asszonynak van legjobb illata, akinek nincs illata. Tudnivaló, hogy magának az ember testének megvan a maga sajátságos szaga, és egyéni illata, arról nem is szólva, hogy az embert hajnak is megvan a maga különös szaga. Az embernek sajátos szagát nemcsak a kutya szimatja ismeri meg, hanem még a vak emberek is, akiknek szaglóidegei érzékenyebbek. Dr. Galopin francia orvos, aki az emberi szagot teite tanulmány tárgyává, azt találta, hogy a barna nőknek rendesen ibolyaszem szaguk van, a szőkéknek pedig inkább ambraszerü szaguk van. de legerősebb szaga a vereshajuaknak szokott lenni. Az egyes emberfajoknak is megvan a maga jellemző szaguk. Amerikában, a közúti vasutakon a négerek számára külön szakaszok vannak, mert a feketék szagát nem bírják el az európaiak; azt tartják, hogy a feketéknek kecskeszerü szaguk van, viszont a mongolok az európaiakban hullaszagot vélnek érezni, úgy hogy pl. a japánok és chinaiak e TE KI A Ágnes, szegény habajgós teremtés, özvegyasszony volt, de olyan régóta özvegy, hogy nem is emlékezett az urára. Gyorsan, hadarva beszélt, a mondatait sosem fejezte be, (jóllehet távol állt minden hyper-modern irodalomtól) s állandóan a templomokat bújta, főleg az apácakolostor kis kápolnáját, a Bégaparton. Ez a templom hófehér volt és apró. meghitt hajléka a Boldogságosnak, akit csak fehér virággal tiszteltek vérte- Jcn, krétaevő, álmodozó lányok, nemkülönben nehéz lelki válságokkal küzködő sápadt asszonyok. Az orgona — maga is filigrán szerszám — rácsok mögött sóhajtotta suttogó dallamait s a két lépésnyi oltár előtt a májusi ájtatosság litániáját mondta száraz torokkal, elcsukló hangon valamely nagyon fiatal pap, aki többnyire ; rosszul volt beretválva, később pedig, karingét levetvén, lesütött szemmel sietett végig a zárda folyosóján. Egy nagyon Ifjú gyermek a Világért sem mulasztotta el ezeket az ájtatosság’okat.- A cipője nem volt mindig kifogástalan. hiszen éppen diákharcból érkezett rohanva s a letépett nyakkendőjének úgy adott magyarázatot, hogy május végén is felhájtotta. kétsorgombos -f- bár gomboktól megszabadított — kabátja gallérját. ■ De ott volt nap-nap után. vonzotta az orgona halk suttogása, a Mária-kultusz misztikuma, a sok fehérség, főleg annyi hófehér szili között két csöppnyi rózsaszínű folt a szent szűz egyik arcocskáján, mit is mint profán eltévelyedést Bocsásson meg utólag a Magasságbeli Megismertein a rácsozaton át és nagyobb misztikum volt 6 nekem mindeneknél, azért tűnődtem akkoriban ravasz találmányokon, amelyek milliomossá teszik az embert, hogy szekérnyi aranyrúddal a püspök elé hajtasson. Ahol is azt mondaná az ember, már mint én: — Szent atyám, pogány szolgád megveszi ezt a hajlékot úgy, ahogy van. Szabad elvonulást is biztosítok minden népének, egyetlen lakóját mégis visszatartom. Ha azonban úgy gondolnád jónak, hogy fordítva alkalmasabb, ám legyen a te Igéd szerint, maradjon meg a ház a többi benne levővel együtt. A többivel, ü nélküle. így készítettem a beszédet. Nem is a milliók megszerzése aggasztott, inkább a püspök, aki francia származású sváb volt, magyarul beszélni nem szeretett s zokon vette volna, ha szerény hive az iskola bizonyos visszatérő ideiben megbukik a németből. A kezem össze volt kulcsolva, szemem a magasságban járt, az ajkam néma, mégis megtudta titkomat Ágnes, a vén habajgós, — Ügye. milyen- szép! — súgta , a fülembe. Ö Maga se lehet ilyen tökélete Ájtatosság után jöjjön ki az ifiur a íólyópartra, majd mondok valamit. A folyó lassan, álmosan hömpölygőit. — Nekem hasztalan beszél1 az ii'-'f. mindent látok, mórt bennem varrnak a sugallatok és a kinyilatkoztatás előttem megtörtént. Hetvenkettőben járok, a nyáron mégis elmegyek Tekiára, még pedig gyalog. Ott a Szűz Mária könyr.yeket fog ejteni jöttömre. én megmosakszom benríik s oiyan széppé, fiatallá, fehértestüvé változók, mint ö. Csupa selyembe öltözők s várom a princet, aki eljön értem, hegy meglegyen a lakodalom. Ne szóljon egy szót se. én tudok mindent, nekem magárul is van kinyilatkoztatásom, de azért nem árulom el senkinek. Ha azonban íöliebbenti a titok íátyolát, hogy maga a... jaj, -majd kimondtam... akkor vége mindenmiatt még a fehér nőket sem szeretik, Nero idejében annyira elterjedtek az illatszerek, hogy Dioskarides orvos már megtalálta a módját, hogy miképen kell a virágokból azokat kivonni, A középkorban az illatszerek használatát a keleti népek terjesztették, s a kereszténység is használta a tömjén illatot. A francia udvaroknál XIV. Lajos korában nagyon divatba jöttek az illatszerek, főleg a pacsuli, rezeda és ibolya. A Napóleonok alatt ugyancsak az ibolya lett divatos, mert az ő jelvényük a Bourbon liliom helyett az ibolya volt. A természet azért ruházta fel a virágokat szindus pártával, kehellyel, kellemes szaggal, hogy a virágok lelkében is éljen a szerelem, vágyódás, gyönyörűség. A növényeknek is szükségük van párára. Vannak növények — a kétlakiak — amelyeknek him Virágai, meg a nőstény virágai külön egyének. Már most hogyan keriii a himvirág pora a nővirág bibéjére? Éppen erre való a szin, meg a szag. A rovarok mikor a hiniport szívják, ez a por rátapad a lábukra, lábuknak izeire, izeinek keféire, s amikor aztán a nővirágra szállnak, az odatapadt himpor elegendő, hogy a bibét megtermékenyítse. A növények a szirmok szinpompájával és a himpor illatával magához édesgetik a rovarokat. A növények színe, illata tehát hozzátartozik az ő szerelmük művészetéhez, a csábításhoz, az ingerhez. A legélénkebb színű virág legjobban csalogatja magához a bogarat, tehát ez a virág termékenyedik meg, ez a szinpompa átöröklődik a következő nemzedékre, s ezek közül megint a legélénkebb színű termékenyül meg. íme ez a természetes fajválasztás a küzdelemben a létért. III. Napoleon hitvese, Eugenia császárnő annyira divatba hozta Franciaországban az illatszereket, hogy az emberi elme és találékonyság keresni kezdte a módokat miként lehetne illatos étereket mesterséges utón előállítani Száz évvel ezelőtt Wöhlcr foglalkozott vele először, de Tlemann berlini egyetemi tanárnak sikerült legelőször a vaníliának és ibolyának illatos anyagát mesterségesen előállítani, és pedig az utóbbit a citrom héjából. Manapság az illatszerek javarészét még virágokból állítják elő. Nizza körül és az olasz Riviérán mértföldekre terjedő virágágyak vannak; lankás domboldalok és lapályos völgykatlanok, miket a tengeri Alpok hegyei megvédenék az éjszaki-széltől, tellsteie vannak tubarózsával, narancsvirággal, ibolyával, rózsával, úgyhogy innét több százezer métermázsa virágot szállítanak az illatszergyárakba. Letarolják, leszedik, leszakítják a töméntelen sok ártatlan virágot, s összegyömöszölve beviszik a gyárakba, ahol nagy kádakban megolvasztott disznózsírba gyúrják belé. s jól öszszekeverik. Tiz óra hosszat áll igy, mialatt a zsír teljesen tele szívta magát a virágok illatával. Az újra folyékonnyá melegített zsírt azután erős zsákokon átsajtolják óriási nyomás mellett; a folyadék niegszikkad, és ez a »pomádé« már az illatszer nyers anyaga. A zsirt most teljesen tiszta és tömény alkohollal kilúgozzák, e közben az alkohol magába old» ja az illatos anyagot. Az ilyen illatos anyaggal átitatott alkoholt felhígítják, illatos étereket adnak hozzá, s igy jönnek forgalomba / Perzsiában, Sirász körül, Bulgáriában, Kazanlik körül egész domboldalak s ezek közé szorult völgyek telisteli vannak rózsa tövekkel, rózsatövek • bimbóival. Valósággal aratják itt a rózsaszirmokat, amelyekben a rózsaolaj nem csak illatozik, hanem tényleg fel is van halmozva. A rózsaszirmokat aztán vizzeltöltött kazánokba teszik, ahova vízgőzt bocsátanak. A viz felmelegszik, s vele a rózsaszirom is, s a könnyen illanó rózsaolajat a vízpárákkal hüíőkazánokba vezetik, ahol a rózsaolaj párái lehűlve lassanként csöppekké sűrűsödik; — végül pedig a víztől ‘elválasztják. Ily ‘ módon készítik Franciaországban a narancsvirágból a neroü olajat, amely a kölni víz illatos anyaga; Jáva és Luzon szigetén a Canaga adorata nevű fa virágaiból az ilang-iiangolajat; igy készül a levendula olaj, és sok más illatos anyag. nek. Most pedig szaladok, lefekvésig még sokat kell imádkoznom. Ágnessel, aki egyszer bennem, máskor másban gyanította vallási fanatizmusának princét, nem volt szabad ellenezni, különben dühöngeni kezdett. Egy ifjú tisztelendő ur valamikor türelmetlenkedett, a princ szerepét vállalni hajlandó nem volt, ezért a kezén megharapatoít. S hogy híre futott az esetnek, a germanizálásra hajló püspök ur agg fejét csóválta azon, milyen harapósak mifelénk a vénasszonyok! Mert hogy falusi parókiákon bölcs elnézéssel tűrte a fiatalok szelídségét s ragaszkodását az egyházhoz. Nagyon, nagyon régen volt. Hol az élet futott, hol én, sehogy sem tudtuk utolérni egymást. — nem csoda, hogy a dátumra sem emlékezem szigorú pontossággal, amikor indulni kelleti Tekiára. Csak a forró nyarat tudom s azt, hogy a délvidéki ájtatoskodók mindje Tekiára járt. Véget nem érő sorokban, gyertyákat égetve, szent dalokat hivő szívből énekelve. Hamis volt ugyan az ének, de azért a szívben született, rossz szándék nélkül. A hetvenkétéves Agnes pedig ment velük szerb földön lakó Máriánkhoz, valamerre Orsóvá tájékára, ahol a Szent Szűz a hegy erdeinek árnyékában várta a vizittet. Ment étien és szomjan és titokban mindenkinek 'elárulta, milyen boldogság származik Mária könyvezáséböl, amikoron is a princ megjelenik. (— Pszt, beszéltem is vele a májusi ájtatosságon, fölfelé nézett a kórusra s ha nem vagyok elég erős, elárulja magát,! megsemmisíti a kinyilatkoztatásokat,) A csodát nem értem meg, valószínűleg bennem volt a hiba. A tüneményes véletlen — amely fogalom alatt az iskolás húgom fölötti túlzott aggodalmamat kell érteni — később összehozott vele s lángoló arccal szóltam: — Szabad-e ennyi szépséget feláldozni? Adott Isten a földön is paradicsomot! Az ő arca is lángolt, rekedten válaszolt égi jegyeséről, majd a számtantudomány intenzivebb miivtíését (véste a lelkembe. Már mint a húgomat illetően. — Ne nézzen úgy kérem, különben nem fogadom. — Csak nézni akarom és megkérdem századszor is, hogy szabad-e ennyi szépséget feláldozni? Én csak néztem és lángoltam, ellenben a kolostor kertjének falát reparálva ; ifin kömivesmester megérhette vele, í hogy van földi jegyesség is. I Jaj istenem, nem igy gondoltam, nem f így! Tán az én telkemen szárad a fel- 1 bujtás, ámbár a tiszfaszivü boldogokra I nem haragudhatnak odaíönn sem. I Most, hogy itt a nyár, eszembe jutott. t megint minden. Az Ágnes, aki régóta a1 f másvilágon szervez bucsus kiránduláso- I kát; a fehér kápolna, amelynek oltárára hajdani kislányok unokái viszik a virágot s amely előtt csillogó szemű gyerekek álmodoznak az eljövendő ' princröl, akárcsak valamikor Ágnes. Újabb ifjú papok mondják rekedten a litániát, a tömjéníüst a magas ablakok színes üvege felé örömmel száüdos; a folyóparton ifjú diákok néznek be az ablakon, hátha elfognak lopva egy tekintetet, észreveszek valamelyes rózsás arcot; a füzek lc- I hajolnak a vízre és titkokat súgnak, széles burcsellák hasítják a folyó keblét... jaj, jön megint a nyár, jön Tekla, körülbelül nem is maradt abból a világból semmi, mert nem olyan örökkévaló a boldogságunk, mint az övé, 3. Boldogságosé. Bob.
