Bácsmegyei Napló, 1925. június (26. évfolyam, 147-172. szám)
1925-06-21 / 164. szám
1925. juníus 21. BACSMEGYEI NAPLÓ 13. oldali TINTA «s« z asszony unatkozik — Párisi történet — KÉT SPANYOL VERS JÜANA IBARBÜUROU* LA ffiGÜERA (A FÜGEFA) Mert szürke rajta minden ág, mert oly göröngyös és csúnya, én sajnálom a fügefát. Villámba van megannyi szép fa: gömbölyded szilvafa, citromfa is, sudár, narancsfa, melyen tündököl a rügy. Tavasszal mind örül, és mind virágokat hajt a fügefám körül. S szegény csak busong csöndesen, hogy girbe-gurba gallyán nincs soha még egy siralmas-korcs bimbócska sem. . . Ezért, ahányszor csak mellette elmegyek, igy szólok, ügyelve, hogy hangom nyájas, vidám legyen: „Minden fa közt a fügefa legszebb fa itt a kertben.“ Ha hallja ezt, ha érti a nyelvet, melyet beszélek, mily mély gyönyört érezhet ott belül ez az érzékeny és finom fa-lélek. Es éjszaka talán, mikor a szél legyezi, összereszket s ujjongva részegen meséli néki: »— Ma azt mondták, hogy én vagyok a legszebb! EL FUERTE LAZO (ERŐS SZERELEM) Nőttem. S te voltál csak előttem. Hát dönts ki már. Ez az akác kezedre vágyik, mely porig aláz. Nyíltam, virágom itt van. Ez a liliom nem tudta gyertya lesz-e, vagy szirom. Folytam, hozzád, sebes habokban. Igyál meg. A kristályüveg irigyli tőlem fényes derűmet. Szárnyat adtam neked, hogy égbe tárjad. Űzz. Mint a pille ott röpül nyughatlanságom, a lángod körül. , Majd szenvedek miattad. Áldott a gyötrelem, ha édesem, te adtad! Áldott a háló és áldott a bárd, zsilip és szomjúság és minden, ami árt! Csorogni fog a vér az oldalamból csókodér. Van násfa szebb és ékszer kedvesebb, mint érted egy skarlát-szegélyű seb ? Hajamból elvetem a korall-gyöngyöt is, fejemnek éke piost, hét nagy, kemény tövis. Fülembe én nékem fülönfüggő se ring, csak két vörös' parázs, mint két rubint. S ha jössz és szived szánva-szán, kacagni fog a szám. S te könnyezel, aztán. . . mint még soha, majd az enyém leszel. (Kosztolányi Dozsfl fordítása.) *) Juana Ibarbourou a délamsrikaj, modern spanyol költészet egyik vezéralakja lS95-ben született Melóban. Irta: Baedeker Az ura valami igen fontos ügynek a lebonyolítása végett 3-4 hónapra Dél- Araerikába utazott,' s az asszony már a tizedik napon unatkozni kezdett. Nem, mintha nem szerette volna a férjét, sőt talán épp azért, mert nagyon szerette. Ha közömbös lett volna iránta, nemi érezte volna annyira a szerelnie hiányát,! s azt a fájó unalmat se, amely erőt vett] rajta arra a gondolatra, hogy hónapo-J kon keresztül kell szerelem nélkül élnie.] Okos férj akkor se hagyja bosszú ideig, magára az asszonyát, ha az szerelmes] beléje. A veszedelem igy talán még nagyobb. A szerelem nein zárja ki a hűtlenséget, s még kevésbbé annak gondolatát. Unatkozott, s unalmában a Le Journal apró hirdetéseit olvasta. Csakugyan, — elszórakozott velük. A fantáziájával egyikből-másikböl novellát csinált, s ez annyi volt, mint ha a legjobb auktortól olvasott volna érdekfeszitő történeteket. — Csakugyan nem ... De a kép annyira nem hasonlít önhöz, hogy eleinte azt hittem, mégis a magáé. — Urir.ő nem adja kezébe ismeretlen férfiaknak a fotográfiáját. — Helyes. De hát csak most látom, hogy igazán úri növel van dolgom, főzt tegnap még nem tudtam. — Hogyan? A levelem nem árulta ezt el? — 'Nem. Néha egy kokott szebb leveleket ír mint bármelyik hercegnő, s némely urinő úgy ir mint a szakácsnő;’.. Ma az ember női levelet kap, semmi..,n se biztos, csak abban az egyben, hogy nő irta. A nők, főleg az okosak és a buták, nagyszerűen tudnak szimulálni, csalni és misztifikálni, de annyira még se, hogy az ember a levelüket férfimunkának tartsa. Még George Sand is, aki férfiruliában járt, asszony módjára irt... Én egyébaránt Írásszakértő vagyok. — Az a hivatása? A legkitűnőbb iró se tud olyan jó novellát irni, amelynél különbet cl nem tud gondolni az asszony . . . Egy ez apróságok közül különösen fölkeltette a figyelmét, s elgondolkozott ra.ita: »Egy úriember — igy szólt a hirdetés —, aki nagyon tud és nagyon vágy szeretni, olyan mindent megértő és mindent megbocsájtó nőnek, az ismeretségét keresi, aki müveit és csinos. A hirdetőnek igen viharos a múltja, de olyan nők. akik szintén ilyen múltra tekintenek vissza, ne jelentkezzenek. Nem kellenek. Csak tizen'nárompróbás urihölgyek jöhetnek tekintetbe«. — Hallatlan impertinencia! — kiáltott méltatlankodva az asszony. De azért leült az Íróasztalához és elváltoztatott írással közölte vele, hogy a Páristól mintegy negyven kilométernyire fekvő Chantilly-ben, az ottani »Hotel du Grand Condé« éttermében ekkor és ekkor hajlandó találkozni vele s a bűneit, ha nem kicsik, megbocsáitani. Vörös kalap lesz rajta sárga toliakkal, ami nem éppen »distinguished fasion«, de alkalmas arra, hogy ezer asszony közül is könnyen lehessen ráismerni, mert Párisban és vidékén nem lesz. még egv ilyen kalap. Hogy nagyobb kedvet csináljon a hirdető urnák, leveléhez mellékelte egy különösen bájos angol színésznőnek az arcképét is. amelyet nemrég vett Londonban, amikor az urával ott járt. A kérdéses ur az arcképet szépnek, érdekesnek és igézetesnek találta, megjelent a találkozón, s az asszonyt is ilyennek nézte, pedig csak annyira hasonlított az angol színésznőhöz mint a sziámi királyhoz. Ezt a körülményt a férfi is észrevette rögtön, s igy dünynyögött magában: — A vörös kalap a sárga toliakkal rendben van, de ami az arcképet illeti, az a londoni fotográfus, akinek az atelier-jében készült, nem,, lehet valami elsőrendű művész. Zsebébe nyúlt, kihúzta onnét a nő levelét, s ezzel1 az okmánnyal legitimálván magát, helyet foglalt a hölgy asztalánál. — Frédéric Bastien. — mutatkozott be s az igazi nevét mondta. Madame Dernieux, — szólalt meg az asszony, s egy fűszeres nevét annektálta, akinek a cégtábláját a Boulevard Poissoniére-en tegnap olvasta. Aztán hozzátette: ' — Engem a kivácsiság hozott ide. — Engem is, — felelte a férfi. — A hirdetésemre 624-en jelentkeztek, s ezek közül 117-en épp ma délutánra adtak randevút a legkülönbözőbb helyekre. Nekem a maga levele s a fotográfiája tetszett a legjobban, mellőztem a többi 116-ot, s most itt vagyok. Az arcképe nagyon vonzott. — Csak nem gondolja, hogy a saját portrémat küldtem önnek? A férfi eddig se sütötte le a szét»ét a tányérjára, de most élesebbcr kezdte fikszirozni a hölgyet — Nem éppen. Inkább a művészetem. Olyan tökéletesen rajzoltam le néhány nagyöSszegü váltóra két igen gazdag ismerősömnek a nevét, hogy ők maguk se merték az aláírásukat letagadni. A nő érdeklődéssel kérdezte: — Bezárták? — Bezártak. De nem azért, hanem egy betörés miatt. Nem hallott a Rochechouart-uícai nagy ékszerlopásról? — Nem. — Kár! Szép eset volt. s én voltam a hőse. Arséne Lupin se csinálhatta volna leleményesebben. Kaptam is tőle igen hízelgő elismerő sorokat, amelyekben gratulál a pompás teljesítményhez. A kitűnő ember levelét lcgbecsesebb ereklyéim között őrzöm, s a dicsérete vigasztalást nyújt azért a tizenhat hónapért, amennyit a betörésért ültem. — S hogy’ érezte magát ott bent? — Tűrhetően. Ott, e splendid isolation-hen írtam meg a pornografikus regényemet, amelyet persze elkoboztak. Ez is csinos kis botrányka volt. A nő merően nézett rá. — Érdekes ember! — igy szólt. — Ha igazán ismerne! A bombavetésemröl se tud? — Istenem! Annyi bombamerénylet történik! Mit tudom én, melyik a magáé? — A Liberté-kávéházat robbantottam föl. Három halott és tizenkét sebesült. A helyszínén elfogtak, de sikerült bebizonyítanom, hogy a katasztrófa csak a gondatlanságomból történt s hogy nem volt benne semmi szándékosság. Csak másfél esztendőt kaptam. — Ez idő alatt természetesen újból gazdagította az irodalmat. Igen? — Tisztességes ember ily körülmények közt se maradhat egészen tétlen. Megírtam odabent a Fegyenc Dalait-t. A kiadómat és engem olyan pénzbüntetésre ítéltek miattuk, hogy mind a kehien félig tönkre mentünk. A hölgy arca kipirult. — Maga igazán nem közönséges ember! — Tudja, mit csináltam egyszer ebben a hotelban? _ ? —Fogadtam néhány úrral, hogy égj éjszaka hat szobában fordulok meg, amelyek mindegyikében csinos fiatal nö aludta volna az álmát, ha aludni hagytam volna őket. A fogadást megnyertem. Lelkesülten nézett rá az asszony. Már nem unatkozott, s mert közben megebédeltek, sétálni indultak. A nő arcát háromszoros fátyol födte. Nem félt a találkozástól. Együtt indultak hát a vasúton Paris felé, s az utón kedvesen mulattak. A férfi már nagyban udvarolt és szerelemről is beszélt, de a nő még nem ígért semmit, s csak magában gondolta el, hogy ha ez az ur egy hátig-kettölg igy folytatja, akkor aligha fog magáról jót- és neki ellentállni. Szép nyári est volt s együtt bandukol-
