Bácsmegyei Napló, 1925. június (26. évfolyam, 147-172. szám)
1925-06-04 / 149. szám
2. oldal BACSMEGYEI NÄPLO 1925. június 4 parasztpárt közti tárgyalások még mindig csak általánosságban folynak, részletkérdésekről egyáltalán nem volt eddig szó. A lap szerint a vitás Radics-pórli mandátumokat még ezen a héten igazolni fogja a parlament. Az esetben, ha a verifikálást valamilyen okból elhalasztanák, az igazolás alatt álló horvát képviselők le fognak mondani és mandátumaikat helyetteseik veszik át, akiket a partement igazolni fog. A horvát politikai körök egyébként biztosra veszik, hogy a Radics-párt vezetői ellen megindított vizsgálat hamarosan befejeződik. A vizsgálat egyelőre még nem kész, a vizsgálóbíró még kél-három vidékről vár vallomásokat, amiket írásban tesznek meg a tanuk. A pór főtárgyalását előreláthatólag junius második felére Hízik ki. Véres munkászavargás Beregszászon Egy halott és tizennyolc súlyos sebesült Prágából jelentik : Pár nappal ezelőtt a beregszászi Vári-féle téglagyárban háromszáz munkás sztrájkba épett, mert a gyár vezetősége nem akarta a kollektiv szerződést aláirni. A gyár vezetősége a sztrájk letörésére idegen munkásokat hozatott Beregszász vidékéről, akik pünkösd vasár, napján az esti vonattal érkeztek meg Beregszászra. A gyár tervéről és a munkások érkezéséről tudomást szereztek a sztrájkolók, valamennyien botokkal, kövekkel, vasdarabokkal felszerelje kivonullak a pályaudvarra az érkező munkások fogadására. Mikor a vonat befutott a pályaudvarra, meg sem várták a munkások kiszállását, hanem közáporral fogadták a vonatot, betörték annak összes ablakait, majd az idegen munkásoknak estek, agybafőbe verték őket. A rendőrség közbelépett, rövidesen véres harc fejlődött Szerencsétlen tehetségek Irta: Baedeker Esős időben temették s a ravatalát csak kevés résztvevő állta körül. Még az utolsó utjával se volt szerencséje, — ha szépen süt a nap, bizonyára többen adják meg neki a végső tisztességet. Néhányon, akik közelebb álltunk hozzá és becsültük a mások által nem becsült tehetségét, kikisértük egészen az utolsó állomásig. Mikor visszajöttünk s a kaszinóban megpihentünk, valaki fölsóhajtott: — Szegény Jenő! Más emberfia félennyi szellemi adománnyal fényesen boldogul és, ö — — Igazán tehetséges ember volt? —”,— kérdezte egy klubtárs, aki csak rövid idő óta lakik a városban és nem ismeri a helyi viszonyokat. — Kiválóan tehetséges, — felelte az elhunytnak egy barátja. -— fis semmire se vitte. — Semmire. Talán azért, mert vidéken élt, ahol bizonyosfajta tehetségekre nincs szükség. Szerencsétlen volt, vagy ha jobban tetszik: mert szerencsétlen volt a tehetsége. Többen kérdöleg néztek rá, s ő így folytatta. * Aki a természeténél fogva fölötte 'ájl a környezetének (és nem egyszersmind a rangjánál fogva is), kietlenül érzi ott magát, mint ha ki a pályaudvaron a sztrájkolők és a rendőrök között, akik kénytelenek voltak fegyverüket használni. Az egyik golyó olyan szerencsétlenül találta Káposzta Feiencné munkásasszonyt, hogy szörnyethalt. Győri Istvánt pnskatussal úgy meilbevágták, hogy megnémult. Életveszélyesen megsebesült IS munkás s két rendőr. Róma, jutiius. A szertartásokban színes Róma a szentét’ aJatt szánté meghatványozza önmagát. Már maga a zarándokcsapatok változatos, sokféle helyi kolorittal, a népviseletek csoportjai a szokottnál is nagyobb változatosságot kölcsönöznek az Örökváros szent helyeinek, különösen a kegyelmi bazilikának és ezek között is elsősorban a Szent Péternek. A szentév keretébe beleilleszkedő ünnepségek sorozata még hatványozza a szinpompát és változatosságot, melyet máskor tapasztalni lehet. Pünkösd vasárnapja megint nagy napja volt a San Pietronak. Michel Angelo hatalmas kupolája alatt valóban pünkösdi tömegek lőttek össze a világ minden részéből. Abban a bábeli nyelvzavarban, mely a kora hajnali óráktól kezdve a hatalmas téren, a kollonádok között, majd a szertartások megkezdéséig magában a, templomban is uralkodott. meg lehetett állapítani, hogy ezen a napon találkozót adott itt egymásnak mind az öt világrész, képviselve volt a világ minden egyes kulturnemzete, de nemcsak a kuitumemzetek, hanem a missziósterületekről jött több kisebb csoportok révén az úgynevezett vadnépek jelentős része is. Mikorra a bazilika főkapuit lezárták — mert nyolc órakor megkezdődött a pápai udvar bevonulása —. másíélszázezer ember szorongott a különféle korKedden reggel az idegen munkásokkal a gyártelepen megkezdték a munkát a rendőrség asszisztenciája mellett. Szerdán megérkeztek Beregszászra a kommunista képviselők és szenátorok és nem lehetetlen, hogy a felbőszült sztrájkolők ismételten próbálkozásokat téSznek a munka megakadályozására látok mentén, melyek a hatalmas bazilikát részekre osztották és melyek mindegyikébe különféle színű belépőjegyekkel juthattak azok a Boldogok, akik ilyeneket összeköttetéseik révén szerezni tudtak. Az olaszokon kivüi a franciák szolgáltatták a legnagyobb kontingenst, mert két francia származású boldog: Vianney János a szentéletü arsi plébános és fades. János, a Jó Pásztorról nevezett apácarend és a Jézusról és Máriáról nevezett férfikongregáció megalapítója, apostoli misszionárius szenttéavatása folyt le a pápa pünkösdi ünnepélyes miséiével kapcsolatban. A római plébánosok ezekben a napokban vendégül látták azokat a francia plébánosokat, akik a kőt uj szent egyházmegyéiéből jöttek. A szenttéavatási szertartások a megszokott rendben és fényben, a; teljes pápai udvar, a bíborosok nagy száma, a külföldi fejedelmi személyiségek, diplomaták, a római főnemesség részvételével folytak le. Mind a három pápai testórség és a pápai csendőrség teljes díszben vonult ki és a pápa ünnepi bevonulása az ujjongó, a világ minden nyelvén éljenző tömeg között felemelő látvány volt. Az uj szentek előtt való hódolás és a Te Deunt után a pápa megkezdte ünnepi miséjét Ebben a közvetlen segédletet bíborosok nyújtották, mellettük patríárchák, érsekek, püspökök és a pápai udvar legfőbb méltóságai szerepek tek. Az ünnepi pápai misének sok érdekes liturgiái vonása van. Az egyik, hogy a nyugati és keleti ritus egységének kidomboritására ji leckét, evangéliumot és Credot egyaránt éneklik latin és görög nyelven és ennek megíelelöleg külön latin és külön görög szerpap és alszerpap szerepelnek a mise alatt. A másik megkapó látvány az otferidsok szertartása, mely a szenttéavatással kapcsolatban történt. Az Offertorium elején a pápa trónjához ünnepélyes menet vonult hármas csoportban. Mindegyiknek a középpontját e£y bíboros alkotta, a három bibomoki rendből. Ök és kíséretük vitték a pápa elé az öt pompás gyertyát, a kenyereket. remekművű hordócskákban a bort és vizet, lmom kajiekdban két gerlét, két galambot, és kisebb madarakat, melyeket a szenttéavatás postai át órai ajánlanak fel. Az áldozásnál a bíboros szerpap és alszerpap a pápával együtt részesül a szentostyából és a kehelyből egy kis aranycsövecskén keresztül. Mikor a szentmise véget ért, a pápai trón elé járultak a Szent Péter templom kanonok] aj Meny del Val bíboros a bazilika főpapja vezetésével és ősi szokás szerint aranyokkal telt selyemerszényt nyújtottak át a Szentatyának: pro missa bene cantata, a jól végzett miséért. Ez minden iiimepies pápai misénél megtörténik, de ez alkalommal a szokottnál is ünnepiesebb formában történt, mert a szentév’ alkalmából az egész világon gyűjtöttek erre a célra és a káptalan erszényén kívül a szentévi központi bizottság is ünnepélyesen átadta a hivek adományát a pápa pünkösdi miséiéért. A szertartások alatt a bazilika tündériesen ki volt világítva. este pedig a Szent Péter templom külső kontúrjainak megvilágításán kivüi fényárban úszott az egész Borgo városrész, Sőt a *Prati di Castello nagyrésze is. A zarándokoknak feledhetetlen látványban volt részük és a) százezrekre mienc tömeg a késő éjszakáig hullámzott a fényárban úszó Szent Péter templom előtt. A pünkösdi ünnepségek voltak a szentév legfényesebb ünnepségei, amelyek fény és pompa tekintetében felülmúlták még azt a gazdag szinpompát is. amelyhez Róma már hozzászokott. A pápa pünkösdi miséjén mind az öt világrész képviselve volt Másfélszázezer ember jelenlétében folgt le a szentév két utolsó szenttéavatása — A Bácsmeggei Napló kiküldött munkatársától — idegennyelvü népek között élne. Ránehezedik, lenyűgözi, kalodába szorítja a megkülönböztetet és megkülönböztető tehetsége, amely a legtöbbször hasztalan vár elismertetésre. Ami a szülőket boldogokká teszi, ha fölfedezik a gyermekben: a tehetség, az kellemetlen a többi együttélőknek, a közelebbi és távoli atyafiságnak, az iskolatársaknak, a szomszéd házastársaknak s a többi jó és irigy természetű polgártársaknak. A talentumnak ezt az ellenszenves hatását már a tehetséges gyermek is érzi, — hát még a tehetséges ember! Innen az ily szerencsétlen kiválasztottnak az egyedülisége, a félreérteettsége s a kellemetlen erkölcsi közérzése, és innen az a horror vacui, amely a legnépesebb társaság közepette is olyan érzést kelt benne, mint ha sötét erdőben társtalanul bolyongana . . . Mennyivel boldogabb a közepes szellem, a különösebb képességek nélkül szűkölködő tucatos halandó, aki nem magaslik ki a szürke környezetéből s úgy hasonlít annak egyes tagjaihoz mint egyik -szamár a másikhoz! Ennek a tartása és a föllépése sokkal biztosabb mint a talentum-emberé. s a lénye egyensulyczottabb, míg amaz — szegény! — a maga eredetibb gondolkodásává! olyan bizonytalanul lépked a neki szinte idegen körben, mintha nem is volna egészen józan. (És valóban: távolról se olyan józan, mint a tehetségtelen középszer, amely isteni gondolatnélküliségében maga a testté lett józanság.) A kiválóbb tehetség, amig el nem ismerik (s ez vidéken gyakori eset), mindig egyedül van. Azt mondanám, hogy splendid isolation-ben, ha a magányossága »splendid« volna. De nem az, hanem a legszomorubb, egyedüllét, amelyben nem találhat nyugalmat és vágykielégülést, s kelletlenül, türelmetlenül, zúgolódva várja az idő1, a sorsa s a publikuma jobbrafordulását, — a legtöbbször hiába. Ha megéri, akkor biztonságot nyer és harmóniára is tesz szert; ha nem tudja kivárni, örökké hajótörött marad, s az élete, mint szerencsétlen barátunké, akit most temettünk, mártiromságba fullad. A mellőzött tehetség nem áldás, hanem súlyos teher, — mert a szellemi erények nem olyanok mint az erkölcsiek, amelyek önmagukban hordják jutalmukat és derűt árasztanak azoknak az életére, akik dicsekedhetnek velük. Ellenkezőleg: a szellemi felsőbbség, amelyet a környezet ignorál, elégedetlenséget plántál annak, a leikébe, aki megvan vele áldva. (Majdnem azt mondtam, hogy verve.) Akinek a kiválóságát nem becsülik, az elveszti vagy meg se találja a lelke egyensúlyát. Úgy érzi, hogy átok rajta az, ami a legtöbbet ér benne, a pokolba kivánja a kivételes adományait s azoknak a helyében szeretne lenni, akket alapjában lenéz, de a nyugodt életükért a szenvedelemmentes csendes vegetálásukért irigyel. így ő kétféle irigységtől szenved, attól, amelyet ő érez a maga szomorú magányosságában (sorrowful isolation!) és elismerést hasztalan szomjazó elhagyotts ágában, — és attól, amelyet vele szemben árulnak el a körülötte de nem mellette élő szürkék, akik nem tudják megbocsájtani neki, hogy ö is nem olyan bölcs szamár mint az irigyei. A tehetség a sokaságra, a tömegre, a publikumra van utalva, rászorul annak az elismerésére, nélküle nem boldogulhat, s mert nem minden tehetséget méltányol ez a tömeg, csak a a neki rokonszenveset (s a barátunk nem volt ilyen), a mellőzött a legfurább circulus vitiosus-ba kerül: sértődötten félreáll az útból, háttérbe vonul s esetleg emberkerülövé is válik. Kerüli azt a világot, amely nélkül nem élhet s a szellemén egy nemét az öngyilkosságnak követi el. Ki tudja, hány ily talentum pusztult el igy, a közönség közömbösségének és irigységének az áldozata? Akit ma temettünk, nem az első ily esetem. A nretzesheánerek persze azt fogják mondani a brutális elméletük könyörtelenségével, hogy: nem kár érttiik, mert — állítják, ők — ha igazán erős emberek és penetráns tehetségek lettek volna, muszáj lett volna érvényesülniök. De hát csak a legyőzhetetlencknek van joguk az élethez s a diadalmas éjét jutalmaihoz? ... A nagyon erősek, a lebirhatatlanok, a boxtermészetek csakugyan »nem hagyják magukat«. Ám azokért a finom organizmusokért, akikben hiányzik az »Übermensch« hatalmas akaratereje, kíméletlensége és. exogen ostromló stréberségc.
