Bácsmegyei Napló, 1925. június (26. évfolyam, 147-172. szám)
1925-06-04 / 149. szám
1925 juntos 4. BACSMEGYEI NAPLÓ 3. oldal, Junius 14-ikén dönt a magyar pari további sorsáról Ön illő párt marad vagy beolvad valamelyik pártba A magyar párt többször sürgetett és többször megígért nagygyűlését, úgy látszik, mégis megtartja. A magyar párt annyiban hasonlít a nagy országos pártokhoz, hogy szintén van hivatalos lapja. Ebben néhány nap előtt az a hír jelent meg, hogy a szuboticai pártszervezet junius 14-ikén gyűlést tart. Ezzel a hivatalos pártközlönyben megjelent hirrel szemben dr. Nagy Ödön a párt ügyvezető elnöke egy budapesti lap beogradi munkatársa előtt nyilatkozik a jugoszláviai magyar párt válságáról. Ebben a nyilatkozatban, amely a párt választási kudarcát a már megszokott egyoldalú és gyűlölködő beállításban magyarázza, a következőket is kijelenti a magyar párt ügyvezető elnöke: — Junius 14-én egy nagygyűlést tartunk, melyen az elnöki tanács indítványozni fogja, hogy a párt vidéki szervezetei helyenként tartsanak gyűlést, melyen azt fogják elhatározni, hogy a magyar párt továbbra is megmaradjon mint önálló független párt, vagy pedig beolvadjon a kormányzópártba vagy valamelyik ellenzéki pártba. — A helyi szervezetek hangulatától tesszük függővé további magatartásunkat, azok határozatát fogjuk a jövőre nézve irányadónak elkönyvelni. — Ha valamelyik ellenzéki párt felé való közeledést határozná el a párt, úgy valószínűleg a Davidovics-párt kerülne szóba, mely rövid ideig tartó kormányzása alatt a kisebbségi. kérdést sokkal belátóbb módon kezelte, mint bármely más kormány. Ha a pártelnök kijelentése nem téves információn alapul, akkor ezek szerint junius 14-ikén nagygyűlés azokért mégis kár, mert sokkal többet érnek mint azok, akiknek áldozatul esnek, akik a maguk kicsinyesen önző életcéljaik mellett nem .tudnak méltányolni olyan embertársat, aki más szabású mint ők, s ösztönösen nyomják el azokat, akikről tudatlanul megérzik, hogy különbek, de szerencsére (az ő szerencséjükre!) gyengébbek náluk. E szerencsétlen tehetségek — láthattátok az esetünkben — még szánalmat se szoktak kelteni. Mert a részvét az apró földi fájdalmak felé irányul; betegségnél, halálesetnél, szűkölködő szegénységnél nyivánul meg, — ellenben nem, jelentkezik, ha szép lelkek és előkelő szellemek komplikáltabb szenvedései kivételesen tehetséges embereknek a vívódásai keresnek megértést. Pedig e szenvedések súlyosabbak mint a velük nem foglalatoskodó közöny gondolná. Ahogy a költők fájdalma mélyebb mint bárki másé, az ily boldogtalanoké is elviselhetetlenebb mint azoké, akik csak a mindenkivel közös bajokon szoktak átesni, s igy csak ezeket tudják megérteni. S kell-e szomorúbb balsors, mint ha irigységet kelt az, aki úgy érzi, hogy szánalmat kellene keltenie? Az ilyen tehetség bizony nagy csapás. S azért beszélhetünk szerencsés és szerencsétlen talentumokról. Jaj annak, akinek a Végzet ez utóbbit tette szomorú ajándékul a bölcsőjébe! Az úgy jár mint a mi szegény barátunk, akinek a tehetségét nem ismerték él, amiig élt, s akinek a koporsóját olyan kevesen kisérték ma délután, mert — rossz volt az idő. lesz a magyar pártban s junius 14-ike után !a helyi szervezetek módjában áll határozni, hogy megmaradjon-e önálló pártnak a magyar párt. Minthogy addig, mig a helyi szervezetek összeülnek, határoznak s a határozatról a központ tudomást I szerez, hóniapok, sőt évek is telnek jel, addig nem kell csinálni semmit, addig minden marad a régiben. mostani vezetők a február 8-íki bukás okait sokféle körülménnyel magyarázzák. Bizonyára igazuk is van. Arra pedig nem kiváncsiak, hogy a jugoszláviai magyarság nem a mostani vezetőkben, vagy a vezetők egy részében látja-e a bukás legfőbb okát. Erre nézve nem akarják megkérdezni és meghallgatni a magyarságot üjabb összeesküvőket fogtak el Szófiában Egynapos razzia a Szófiából jelentik : A keddi általános razzia célja Ruszev belügyminiszter szerint az volt, hogy megtisztítsa a fővárost a gyanús elemektől, miután a kormány e nagykövetek tanácsának határozata érteimében szabadságolta a hadsereg létszámán fölül engedélyezett 10,000 főnyi katonaságot. Temérdek gyanús embert íogdostak össze es a kormány hosszú időre biztosítottnak látja a j közrendet Szófiában. Reggeli négy órakor kezdődőül a razzia. Az egész várost katona ■ ság és rendőrség kerítette be, kü-\ bolgár fővárosban lön engedetem nélkül senkinek sem volt szabad az uccára mennie. Fél hat órakor rendőrök kutattak át minden olyan házat, amelyben gyanús elemeket sejtettek. A vonatokkal érkező utasokat az előre kijelölt szállodákba és magánszállásokra rendőrség kisérte és ott igazoltatta. Este hét órakor be volt fejezve a nagy razzia és az uccai forgalom újból megindult. ISolc agrárkommunistdt tartóztattak !e és régen keresett összeesküvőket. Szerdától fogva a rendőrség az »éjjeli zárórát éjjeli 12 óráig meg- I hosszabbította. Folynak a harcok Sanghajban A kínai munkások általános sztrájkot rendeztek Londonból jelentik: Sanghaiból érkező jelentések szerint a boxerlázadás egyre terjed. Sanghajban a munkások, akik általános sztrájkot rendeztek, a diákokká! együtt megtámadták az amerikai rendőrséget, amelyet visszaszorítottak a belső városba. A külföldi követségek távirati utón kértek segítséget a kikötőkben horgonyozó hadihajóktól, amelyek nagyobb tengerész-csapatokat küldtek az európaiak védelmére. A kinai felkelők és a tengerészek közölt több helyen fegyveres összetűzésre került a sor, amely alkalommal többen megsebesültek, köztük néhány amerikai állampolgár is. A hadihajók legénysége egyes helyeken nagyobb ellentállásra találi, úgyhogy kénytelen volt gépíegyvertüzzel szétkergetni a tömeget. A zavargások a keddi napon erősödtek, mert a munkásság bolseviki agitációra egyre nagyobb tömegben csatlakozik a sztrájkolókhoz. Sangbaiban az üzleteket bezárták, a forgalom teljesen megakadt. A lázadók plakátokat ragasztottak ki, amelyben a következőket követelik: 1. A rendőrség élére állítsanak egu kínai embert; • 2. a külföldi hadihajók vonuljanak ki a kikötőből; 3. a külföldi bankok adják át vagyonukat a kínaiaknak. A kinai kormány a közhangulat hatása alatt jegyzéket intézett a pekingi külföldi követekhez, amelyben tiltakozik az ellen, hogy az idegen negyed rendőrsége a tömegre lőtt, ezenkívül pedig követeli az idegenellenes mozgalom letartóztatott vezetőinek azonnali szabadlábrahelyczését. Londoni jelentés szerint a külföldi követségek Pekingben együttes értekezletet tartottak és elhatározták, hogy Sanghajban az idegen városrész védelmére egyelőre 2000 főnyi katonaságot szállilanak partra a hadihajókról, mert a lázadás veszedelmes méreteket öltött. Első nap 500 olasz katona szállt partra egy cirkálóról, miután az amerikai tengerészkatonaság már elfoglalta az idegen városrész veszélyeztetett pontjait. Kedden délután egy nagy varietészínház közelében a lázadó kínai munkások és diákok megtámadták az amerikai csapatot. A színház ablakaiból lőt- Irek az amerikai tengerészekre, akik gépfegyvereket állítottak föl, tűz alá [vették a színház épületét és körülbelül j 600 lázadót az idegenek városrészében 1fogságra vetettek. Három expedíció indul Amundsen felkutatására Nansen léghajóval megy a sarkvidékre Két hete már, hogy, Amundsen repülőgépein elindult az Északi sark kietlen tájaira, de mindeddig semmi hir sem érkezett a merész repülőkről. A Érámról érkezett legutóbbi jelentések szerint az egész sarkvidék ködbe borult, úgy, hogy Amundsenéknek még ha útra is keltek volna visszafelé, újra le kellett szátlaniok, nehogy beléjussanak a ködgomolyagba és egymástól is elszakadjanak. A Fram fedélzetén nagyon helyesnek tartják Mac Millan amerikai segitőexpedicíójának tervét, aki junius 20-án akar Bostonból utrakelni és Etahtol a Koiumbia-fokig kutatná Amundsenék nyomát. Ha ugyanis Amundsen a Kolutnbia-fok partvonala mentén Fort Conger felé tartana, hogy ott átteleljen, a Mac Millan expedíció feltétlenül találkozna vele. Ha pedig az expedíció tagjainak az Északi sarkról a Koiumbiafokig a jégen át kellene gyalogolniok, harminc nap alatt juthatnak el a Kolumbiátokra és ebben az esetben is találkoznának Mac Millannal. Mint Berlinből jelentik, Nansen Fridtjof az eddig át nem kutatott arktikus tájakra, az Alaska- és az Északi sark között elterülő Harris-fokra léghajóexpedíciót tervez, amelyen személyesen is részt vesz. Nansen a nagy tudományos expedíciókra legalkalmasabbnak a léghajót tartja. Expedíciója mintegy két hétig tartana. Ez az expedíció azonban még csak a jövő zenéje, mert Nansen előbb a Kaukázusba utazik, hogy ott a Népszövetség megbizásából a törökországi örmény menekültek helyzetét tanulmányozza. Annál komolyabban foglalkoznak most már Norvégiában a segitőexpediciók tervével. Junius 4-én, Amundsen indulásának tizennegyedik napján, megindulnak s komoly előkészületek. A norvég aerouautikai egyesületek és a norvég kormány két tengerészeti repülőgépet küld a Spitzbergákra és megkérik Mac Millant, hogy útját vegye a Kolumbiafoknak. Az amerikai kormány két tengerészeti repülőgépet bocsátott Mac Millan rendelkezésére, Algarron, egy Liverpolból tervezett sarkvidéki expedíció vezetője eredeti tervét módosítva, minden lehetőt elkövet, hogy Amundsenékct megmenthesse. Párisi jelentés szerint a francia tengerészetügyi miniszter felhatalmazta Charcot kutatót, hogy évi tudományos útját a sarki utazásokra rendkívül, alkalmas yachtján ebben az évben az Északitengerre irányítsa abból a célból, hogy Amundsen felkutatását megkísérelje. Amennyiben a tervhez Norvégia hozzájárulását megkapják, azonnal kiadják a rendelkezéseket az elindulásra. A norvég kormány elhatározta, hogy két tengerészeti repülőgépet küld ki a Spitzbergákra, Amundsen felkutatásának elősegítésére. Azt tartják, hogy Amundsen és társai nem légi utón iparkodnak visszatérni, hanem megpróbálják gyalog' elérni a Spitzbergákat. Népszavazás Katarinoszelón A katarinoszelői földeket nem csatolják Lazarevóhoz Becskerekről jelentik: Lazarevó község lakóinak kétezer hold földjük van a község határában, amely föld közigazgatásilag Katarinoszelóhoz tartozik, épugy, mint Ernesztinovó községnek kétezer holdas birtoka. A iazarevóiak, — mint annak idején közöltük, — már régebben mozgalmat indítottak, hogy ezt a földet közigazgatásilag Lazarevóhoz csatolják, hogy a föld után Saját községükben fizessék az adót. Erre nézve memorandumot nyújtottak be Torontálmegye alispánjához, aki úgy döntött, hogy a kérelem teljesítését az érdekelt három község lakóinak akaratától teszi függővé és ezért szavazást rendelt el. Kedden tartották Lazarevó, Katarinoszeló és Ernesztinovó lakóinak szavazását Katarinoszelón, Petrov Száva vármegyei főjegyző és Toszics Milán központi főszolgabíró vezetésével. A szavazópolgárok többsége úgy döntött, hogy a földek mostani közigazgatási beosztását ne változtassák meg. A szavazás eredménye alapján Torontálmegye alispánja fog az ügyben véglegesen ha-' tározni. Szombaton kerül nyilvánosságra a német leszerelési jegyzék Foch tábornagy Londonban Párisból jelentik: A Quai d’Orsayn kijelentik, hogy a német leszerelés kérdésében küldött jegyzéket a berlini francia nagykövet kijelentése szerint csak csütörtökön lehet átnyújtani. A német külügyminiszter ugyanis csütörtök előtt nem lesz Berlinben és Luther kancellár Sfresemann külügyminiszter távollétében nem fogadja a diplomáciai testület tagjait. A berlini francia nagykövet közölte a Quai d’Orsayvel, hogy a német kormány halasztást kért a jegyzéknek és mellékletének közlésére vonatkozólag. Kifejtette ugyanis, hogy nem lehetséges a fordítással oly gyorsan végezni, hogy az az átnyujtás után 12 órával már készen legyen. Azt hiszik ennélfogva, hogy a berlini lapok csak szombaton reggel közlik a jelentést és mellékletét. Londoni jelentés szerint Foch francia tábornagy kedden délután Londonba érkezett. Foch Londonban az angol király születésnapján rendezendő nagy parádén fogja a francia hadsereget képviselni. Jólértesült körökben az a meggyőződés, hogy az angolok ezt az alkalmat föl fogják használni arra, hogy a francia haderő vezető személyiségének alkalmat nyújtsanak arra a tapasztalatra, hogy a nyugati paktum kérdésében az angol közvélemény és az angol politika egyértelműen a paktum mellett vannak.