Bácsmegyei Napló, 1925. május (26. évfolyam, 117-146. szám)

1925-05-24 / 139. szám

I 1925. május 24. BÁCSMEGYEI NAPLŐ 3. oldal. Kisebbségi Élet Az erdélyi zsidóság, amelyet szintén súlyosan érint Anghelescu közoktatás­­ügyi miniszter legújabb törvényterveze­te, a napokban kongresszust tartott Nagyváradon. A kongresszus kidolgozott egy memorandumot, amely önérzetes hangon mutat rá azokra a méltánytalan és tarthatatlan intézkedésekre, amelyek­kel Anghelescu törvényjavaslata szinte lehetetlenné teszi a zsidó oktatás továb­bi fentartását. A tiltakozó memorandum, amelyet már átnyújtottak Anghelescu miniszternek, a következőket mGndja: — Mélyen megalázó reánk, hogy mi­niszter ur a mi iskolánk létét is közelről érintő ügyben véleményünket nem kíván­ta meghallgatni, ami az állampolgárok­kal szemben köteles egyenlő elbánás elvébe súlyosan beleütközik. Csak most szerezhettünk tudomást a törvényjavas­lat tartalmáról, midőn az a szenátus előtt tárgyalás alatt áll. Megdöbbenés­sel és fájdalommal látjuk, hegy a ja­vaslat eddigi jogainkat a legsúlyosab­ban érinti. 1. Megfoszt bennünket a legtermésze­tesebb emberi jogtól, hogy gyerme­keink saját anyanyelvükön tanulhassa­nak iskoláinkban. 2. Megfoszt bennünket minden kisebb­séget megillető azon jogtól, hegy nyil­vánossági jogú iskoláira* tarthassunk fenn. 3. Megfoszt bennünket ama törvényes jogunk gyakorlásától, hogy iskoláinkat az állami felügyelet teljes respektálása mellett saját, már a célra meglevő szer­veinkkel magunk irányíthassuk. Különösen sérelmezzük, hogy a javas­lat megfoszt bennünket azon intenciónk­tól, hogy óriási anyagi áldozatokkal fel­állított és fentartott iskoláinkat nem tudjuk vallási hitéletünk szolgálatába ál­lítani és azt, hogy zsidóvallásu tanulók zsidó felekezeti iskola hiányában nem választhatják szabadon iskoláikat. # A pozsonyi ügyészség elkobozta a Pozsonyban megjelenő Híradó legújabb számát Flachbart Ernő dr-nak »Az utód­államok magyar kisebbségeinek együtt működéséről« cimü cikke miatt. Jellem ző, hogy a cikk teljes terjedelmében előzőleg megjelent a pozsonyi Magyar Újságban, az ügyészség azonban akkor még nem látott benne »állam elleni iz­gatást«. * Magyarbarát programmal a napokban hagyta el a sajtót egy Volksfreund ci­mü uj bánsági német népkisebbségi poli­tikai sajtóorgánum, amelynek Münnich Aurél dr. a felelős szerkesztője. Bánság legújabb német lapja, amelyet Temesvá­ron szerkesztenek, a bánáti német nép­párt hivatalos sajtóorgánumaként jele­nik meg. A lap első számában adott pro­gram szerint a Volksfreund a közös ki­sebbségi sorsot élő magyar néppel való barátságnak a hagyományos szellemben való ápolását és megteremtését tűzi ki többek között feladatául és Bánság né­met és magyar népének baráti együtt­működése érdekében akar tevékenysé­get kifejteni. Az uj lap programja a ro­mán bánsági magyarságot annyival in­kább kellemesen érinti, mert a bánsági németek egyes sajtóorgánumaiban az impériumváltczás óta elég gyakran erős magyarellenes érzés és politika jutott megnyilvánulásra. * A belényesi magyarság spontán őszinteséggel ünnepelte minap Popovic­­ki Miklós nagyváradi prefektust, aki hivatalvizsgálat céljából utazott ki a magyar községbe. A nemzetiségi meg­értésen dolgozó népszerű prefektus tisz­teletére a belényesiek bankettet adtak, amelyen több felszólalás hangzott el. A felköszöntő beszédekre Pcpovícki ma­gyarul válaszolt és a következőket mon­dotta: — A felszólalók nemzeti kisebbségek­ről beszéltek. Ha van ilyen, akkor van nemzeti többség is. Valahogyan akkép van ez, mint ahogy akad egy családban kisebb gyerek is, nagyobb fiú is. Hogy most már a famíliában békesség és sze­retet honoljon, kell, hogy a nagyobb közeledjen a kisebbhez, megértse, se­gítse, támogassa. Érezze át a nagyobb, hogy a. gyengébb testvér sorsáért fele­lősséggel tartozik. Igen, de legyen meg m a kisebb fiúban is a jóakarat az együtt­dolgozásra, hogy jogot formálhasson az egyenlő elbánásra, hogy követelhesse a maga jogait, amelyek el nem vitatha­tók. A román nép toleranciája nem tesz jj különbséget hazája hü fiai között, amint­hogy az apa is egyaránt szereti min­den gyermekét. Adja Isten, hagy e ro­mánlakta vidéken bontsa ki szirmait a testvéri együttérzés virága hazánk üd­­v éré! budapesti választáson a blokk lisz­­táján: Fényes László, Rácz Vilmos, Benedek János, Posta Vilmos, Bár­­czy István, Vázsonyi Vilmos, Payer, Károly, Nagy Vince, Fábián Béla, Györki Imire, Polónyi Dezső, Bródy, Ernő, Pakots József, Vass János. A Wolíf-párti lisztán: Wolíí Károly, Piatthy György, Benárd Ágoston, Kiss Menyhért, Raiiay Sándor püs­pök, Früfnvirth Mátyás, An ka Já­nos, Csilléry András. A Ripka-párt­­ból: Radocza János, Liptdk Béla, Ereky Károly. A blokk lisztáján négy nő-képvi­selő is bekerült: Kéthly Anna, Knurr Pálné, Stern Szerén szocialisták és Szentirmay Imréné demokrata, Wolffóktnak két asszonyképvis,elei­jük van: Kirchner Béláné és özv, Dierner Gusztávné. Párisból jelentik: A Matin közli, hogy az angol kormány szombaton lord Crewe nagykövet utján a fran­cia külügyminisztériumban javasla­tot adatott át, amely még nem a vá­lasz a német garanciajavaslatokra, hanem kérdőív, amelynek célja bi­zonyos pontokat tisztázni. Bríand küIí.vrymini'Sfzlter feltétlenül szüksé­gesnek tartja, hogy az angol kor­mánnyal teljes egyetértésben jár­jon el és a válaszjegyzék, amelyet Franciaország a német birodalmi kormánvhoz kíván intézni, minden tekintetben megfeleljen az angol kormány felfogásának. A helyzetet megnehezíti Strese­­mann legutóbbi beszéde és Mnsso­­ini szenátusi nyilatkozata. Megüt­közést keltett Párisban. hogy Stre­­semann a német-lengyel határ ki­igazításáról beszélt és Mussolini hangoztatta, hogy Olaszországnak maga határaira legalább is olyan gondot kell forditani, mint Francia­­országnak. Ez annyit jelent, hogv Olaszország Angliában és a német birodalomban remél szövetségest találni Franciaország ellen. Musso­lini érintkezésben van a londoni kormánnyal, hogy az olasz határo­­cat a paktumban kellőképpen biz­tosítsa, Németországgal íredig olyan irányban keres megállapodást, hogy a német birodalom nem fog Ausz­triával egyesülni. Erre az eshető­ségre Briand gondolt és választer­vezetét igy szövegezte meg. Cham­berlain azonban bizonyos pontokat nem látszott tisztázottnak ezért kért ujahb felvilágosításokat a fran­cia külügyminisztertől. Londoni jelentés szerint ott úgy tudják, hogy a jövő héten fogják átnyújtani a német nagykövetnek a lefegyverzési jegyzéket. Ez a dip­lomáciai okmány a következő főbb pontokat fogja tartalmazni. 1. Csök­kenteni kell a német vezérkart. 2. meg kell semmisíteni a német mu­níció gyárakat, 3. nem szabad ön­kénteseket felvenni a (birodalmi vé­dősereg kötelékébe. 4. át kell cso­portosítani a biztonsági rendőrsé­gei, amennyiben az a birodalom kü­lönféle centrumaiban nagy tömeg­táborokban van összpontosítva és 5. a Versailles! békeszerződés 429-ik rendelkezését hathatósabban kell végrehajtani. Abszolút többséggel győzött az ellenzéki blokk Budapesten A kurzus-pártok teljes vereséget szenvedtek a községi választásokon — A kinevezett bizottsági tagok révén a Woiff-párté marad a városházi uralom Budapestről jelentik: A most le­folyt budapesti községi választá­soknak sokkal nagyobb a jelentő­sége, mint ©gy szimpla városi vá­lasztásnak. Budapest kormányzá­sában eddig a fehér kurzus volt az egyedüli ur, amely szinte ellenőr)­­zés nélkül uralkodott a magyar fő­városon. A választási eredmény azt igazolja, hogy Budapest kiábrán­dult a kurzusból, amely bár még mindig jelentékeny számú mandá­tummal lesz képviselve a budapesti városházán, nem hivatkozhat arra, hogy a magyar főváros népe mö­götte áll. A demokratikus blokk ab­szolút többséggel győzött a buda­pesti községi választásokon és egy­maga több mandátumot szerzett, mint a másik három part, a Wolff­­párt, a Ripka-pdrt és az Ugron-féle szabadelvű-párt együttvéve. A választások végleges eredmé­nyét szombaton délben állapították meg. E szerint a demokratikus blokk 128 Wolff-párt 91 Ripka-párt 23 szabadelvű-párt 8 mandátummal lesz képviselve a budapesti városházán. A demokratikus blokkban egye­sültek: a demokraták, a szocialista­párt, a Kossutb-párt és Szilágyi La­jos nemzetgyűlési képviselő párton­kivüli csoportja. Ezek között a 128 mandátum igy oszlik meg: demo­krata 64, szocialista 53, Kossuth­­párti 8, Szilágyi-csoport 3. Budapest törvényhatósági bizott­ságán ak összesen 316 tagja van. Ebből 250 mandátumot választás utján töltenek be; a választott kép­viselők között a demokratikus blokknak abszolút többsége van. A nem .választás utján betöltendő vá­rosatyái helyekre húszat az érdek­­képviseletek jelölése alapján a kor-* rnány nevez ki az érdekképviselet ^ tagjai közül, harminchat fővárosi | vezető tisztviselő hivatalból állásá- i nál fogva tagja a törvényhatósági * bizottságinak, tiz tag peaig azon a címen kerül be a városi Képviselő­testületbe, hogy olyan állami hiva­talt .tölt be, amely az uj törvény szerint városatyai mandátummal jár. Ennek a törvénynek meghoza­talát a Wolff-páxt eszközölte ki, hogy hatalmát a hivatalnok- és ki­nevezett tagok révén a választó­­polgárság akaratával szemben is megtarthassa. Ez annyiban sikerült is, hogy 91 Wolff-párti, 23 Ripka­­párti és 66 kinevezett, tehát össze­sen 190 városi képviselő áll szem­ben 136 demokratával és szabad­­elvüpártival. A magyar politika Ismertebb sze­replői közül mandátumot kaptak a A kisebbségi kérdés a washingtoni interparlamentáris konferencián Ustari Washingtonban eí5 fojji terjc&zt ni kis-bbstgi javaslatát Géniből jelenti’; : A Népszövet­ség kebelében érdekes es nagy­­fontosságú kezdeményezés történt o nemzetiségi kisebbségi kérdés megoldása tekintetében. Az. ille­tékes bizottság kérésére ugyanis Usieri, az első albizottság tagja késznek mutatkozolt arra, hogy a washingtoni hatodik interparla­mentáris Iconferencinn a kisebbségi kérdést elölerjess >.e. Unteri az 1923 övi kopenhágat konferencián azt javasolté, hogy a vegyes lakosságit állomokban pa­ritásos bizottságokat akikilsanak, amelyeknek az lenne a céljuk, hogy a többség és a kisebbségek közt felmerülő ellentéteket elsi­mítsál;, aminek az lenne az elő­nye, hogy a kisebbségi problé­mát nemzeti talajon lehetne meg­oldani. A terv szerint ezt a javaslatot még ez évben Washing­tonban utólagos vizsgálatnak vetik alá. Tekintettel orra a nagy elismerésre, amellyel Lhteri in­dítványát annak idején Kopenhá­­géban fogadták, azt várják, hogy a washingtoni interparlamentáris konferencia egyhangúlag helye­selni fogja. i «11111111111111...I I Csak május végéig leket beiratkozni az elemi iskolák első osztályának magyar tagozatúba A szeptemberi jelestkezűket szláv osz­tályba sorozzék A közoktatásügyi minisztérium legújabb rendelete szerint az elemi iskolák magyar tagozatának első osztályaiba május 31-éig bezárólag tartoznak beíratni a szülök isko­laköteles gyermekeiket. A szeptem­beri beiratkozások alkalmával csak a szláv osztályokba veszik fel a magyar anyanyelvű tanköteleseket. A rendelet azzal indokolja a ko­rai beiratkozások szükségességét, hogy a beiratkozások számának megfelelően akarnak magyar osz­tályokat felállítani. A közoktatás­­ügyi minisztérium eszerint el akar­ja kerülni azt, hoizy a tanév meg­kezdésekor kevesebb, vagy több tagozat legyen, mint amennyire szükség van. Minden érdekelt szülő igyekezzék május végéig hat éves tanköteles gyermekét beíratni, mert a megké­sett iskolásgyermeket csak szláv osztályba osztják be. Az iratkozd­­sok május hó végéig valamennyi elemi iskolában folynak. A jövő héten nyújtják át Németországnak az antant lefegyverzési jegyzékét Készül a válasz a német garanciajavaslatra Stresemann és Mussolini fellépése megnehezíti a helyzetet

Next

/
Oldalképek
Tartalom