Bácsmegyei Napló, 1925. április (26. évfolyam, 89-116. szám)
1925-04-12 / 100. szám
20. oldal BÄCSMEGYE1 NAPLÓ 1925. április 12 megmagyarázva az elhunyt szavalnak mélységes értelmét. Egy festőművész életrajzában olvastam, hogy életében olyan kellemetlenségei voltak, amelyek társadalmunk elavult elvei és az ő fenkölt művészetének összeütközéséből fakadtak. Ezek a kellcmetlenstsilc későbbi munkásságára is hatással voltait. Mindaddig Rembrandt színeinek és vonásainak portrétistája és hatalmas invenciók kompoz!tora volt, hirtelen azonban áttért a pleinair-re, amely naptól és világosságtól volt terhes. Előttem ismeretes, hogy a iestő fenkölt művészete miért ütközött össze a társadalom elavult elveivé!. A művész ugyanis egy szabómesternél lakott, aki havi negyven dinárért kiadta részére bútorozott szobáját, minden reggel fehér kávét szolgáit k! és emellett ingyen vasalta a nadrágját. Erre való tekintettel és hálából a festő elkészítette a, szabómester és felesége portréját. Válószipüteg' ebbői az aükalomból ismerkedett meg közelebbről. a szabó feleségével és azóta a. szabóvá sokszor ült modellt a festő szobájában. A szabómestert egyáltalában nem zavarta az-, hogy a feleségét színházi sisakkal a fején és dárdáival a kezében, mint Pallas Athénét látta a vásznon viszont, de mikor egy ízben Léda spártai királynő képében ismert a feleségére, aki mellett a festő, mint hattyú ült, felébredtek benne társadalmunk elvei. A szabómester tekintet nélkül arra, hogy cselekedetével a fennkölt művészet ellen vét, úgy elpáholta a hattyút, ahogy ezt csak egy elavult gondolkodású ember teheti. Es ugyanazzal a vasalóval, amellyel minden reggel ingyen kivasalta a művész nadrágját, ez alkalommal Uvbordáit vasalta meg és a »Singen- és Co.« rendszerű varrótűvel úgy összevissza szurkába a szegény festőt, hogy az hat hétig feküdt a kórházban és azóta abbahagyta a portrék és kompozíciók festését és a plein ar-re adta magát-Ezután tehenek, kecskék és csikók szolgáltak modellül és a festő meg volt győződve arról, hogy ilyenképen sem a társadalom elavult elvei ellen nem ’ét. sem pedig nem kerül féltékeny szabómesterekkel összeütközésbe. íme, igy szabják ki a nagy emberek ruháit, igy írják a szabóüzletekbem a nagy eryberek életrajzait Ez az életrajzírók jó oldala, amelyet az irodalomtörténet alaposan ki is használ, de ugyancsal; az életrajzíróknak rossz szokásuk is van, amelyet lehetetlenné kell tenni, vagy. meg kell akadályozni. Ezek az életrajzírók egy-egy ismertebb ember lialála után belopódznak a házába és a jó rendőr lelkiismeretűvel kikutatják az összes fiókokat, papirosokat és mindent, amit csak a házban találnak. De még ez is kevés nekik. Valóságos nyomozást indítanak meg és az egész világon a nagy halott leveieit és iskolai bizonyítványait, nyugtáit és összes többi iratait gyüjtögeti-lc. Ezeket az iratokat azután lemásoljál;, kommentálják, a szavakat felkoncolják és végül uj adatok alapján úgy kimázolják a halottat, hogy eddigi életrajzát is felborítják, úgyhogy az első életrajz valamilyen kifordított kabátra hasonlít, amelynek a baloldali zsebe a. jobboldalra került és a bélés kívül van. a szövet pedig a belső oldalra jutott. Mert iilik azt tudni, hogy ezek z életrajzszabóüzletek nemcsak uj életrajzot szabnak, hanem a szabóüzlethez tartozó egyéb munkálatokat is lebonyolítják és ha valamelyik életrajzon lyuk támad, azt befoltozzál;. Emlékszem például egy érdemes emberünknek, Antics Sztojámiak, az elismert tudós professzornak az életrajzára, amelyet egészen tisztességesen írtak meg és amelyet a professzor még Setében elolvasott egy kalendáriumban, ahol az megjelent A professzor egyáltalában nem tiltakozott az életrajz ellen. Az akkörl életrajz szerint a processzor 1552-ben született Retrovácon, az apját Miljkónak, Mikes Flóris: Bitang-nóta Mikor az éjszaka meg útból beléharaoott la szivébe, bitang ember akkor, iul a iósás dühén. gonoszságnak áldott hnrangvcrö kedvén [Innen, ihol ezt fütyülte: yKabátom alia, könnyek tanain, de nagy bitang sásra jutottunk jómagunk! De nagy árvaság ez. ácsorgó bllangsdg MlöhBtt szál deszkán. itten az ég alatt, büdös flaszter sodrán, eme gazdag, meleg, szagos, napos, 1 tény es ióviiágban! S te zordon atyanr. szentsézes nagy fö/dög, hallgasd ezt most már meg. Te vagy a paloták bazaltiában u sár. te vagy az acél gépeknek rossz lelke, te vagy sárga kincsek fv.riús deleje te vagy a vizeknek visszafelé árja s még az assznonynemüéknek is fér kölese, te millió sarkon elbnit egyetlen gaz, te szülő, hatál. te ölő teremtés, egy-arcba lássalak és agy átkozzalak! Miattad vagyunk mi ide igv kicsapva egymást-tépő (fikák. miz a kalász ömlik. mis a bánya terhes. mis a földnek minden rengeteg zenéje néked muzsikálta éléiét hogy felfald. fírtilnk nem álmodnak a fehér angyalok, ládd, mi megkívántuk a kuvaszok ísorsátr csak mégis szénen szól felünkben a íbárüti s öklünk görcse olykor bűzzön read fgondol Megrázzuk mi még a fákat. mi bitangok. talán esyszer. talán soha. de megrázzak. S haliam fos. hallani fos mindenkinek mindenkinek egy-két saras, minden bitangnak egy-egy csók. mindenkinek egy ió nóta. ' mindenkinek egy szén álom. néhány falai kenyér hadik majd te fákkor kinek-kinek. Mostan csak a ménkű hullik. de nti állink. Mostan csak az ostor vagdos, kel nem bániak. kaitoros a keserűség a torkunkban, fullaszt. de megrázzuk ml a fákat, keserves bitangok*. Ezt fütyülte bitang ember, lógó árvaságán, mikor csengő ió szivébe az éllel beléharaoott fekete fosával. üának hívták és foglalkozásra nézve apja sertéskereskedó volt Antics az elemi iskolát Possareváccn, felső iskoláit Beogradbau végezte. Mivel végzettsége szerint természettudós volt, mihelyt tanár lett, megbízták, hogy a német nyelvet és a tornát tanítsa és ebben az irányban annyira előrehaladt, hogy kimerítő tanulmányt irt a szerb szavaknak a szanszkrlt nyelvben feltalálható nyomairól. Húsz évvel később, miután az életrajzírók magukhoz ragadták különböző magánleveleit, az *u} adatok* alapján elolvastam másolik és másféle biográfiáját. Az uj életrajz szerint az elhunytat nem Sztojánnak. hanem Szpirának hívták; tévesen viselte az Antics előnevet, mert igazi neve Nikoíics volt. Anyját nem Angelinának, hanem Máriának hívták; az előbbi mostohaanyja volt, az apját nem Miljkónak, hanem Mijatnak hivták és nem disznókereskedő volt, hanem pap. Az elhunyt Szpira nem Petrovácon, hanem Pekovácon született, a jagoáinei kerületben, a gimnázium alsó osztályait nem Pozsarevácon, hanem Jagodinában végezte; nem járt a beogradi főiskolára, mert a kraljevói földmivesiskolában tanult. Mint tanár nem a r.émet nyelvet tanította, hanem a hittudómányt és az éneket. Az elhunyt nem a szerb nyelvnek a szanszkrit nyelvben fellelhető nyomairól irt, hanem a klimatikus viszonyoknak az erdőkre gyakorolt kutasairól. Engem, higyjék el, az sem lepne meg, ha az életrajzírók valamelyik meghalt nagy ember írásainak összegyűjtése után azt állapítanák meg, h-ogy az illető egyáltalán nem is létezett. Mert elgondolhatják, hogy mit nein köpések találni ezek a biográíusok az elhunyt magánleveledben, különösen az olyanokéban, akik nam is sejtették, hogy nagy halott lesz belőlük. Alert ha már valaki nagy ember lesz, természetesen magánleveleit is úgy írja, hogy azokat közzé lehessen tenni, például mint az olyan asszony, akiről elismerték, hogy szép és alkalmazkodva ehhez, szópltgeti magát. Példaképen felhozom. hogy egy nagy ember, egy akadémikus levelét olvastam, aki a lakójától ki nem fizetett bért követelt. A nagy ember ebben a levélben azt Irta. hogy az élet anyagi része igazán utálatos, a nap! gondok fárasztják a nagy S lelkeket és ebben a levélben volt sok olyan aforizma, amely az életről szólt. Ismét én lódultam a vil áznak* Útjaink különbözők voltak. A* a, tény, ajtsely első sírásomból kelt életre, minden utamon könnyezett Ez a lény a világban csak rosszat és nyomorúságot látott; minden sötét, bus* komor és egyhangú volt Az é®en örökösen felhőket látott, a föld örökösen könnybe borult Ez a lány mindenki fájdalmát, nyomorát és szenvedését megérezte. Ez a lény a mások sikertelenségeivel törődött és idegen sírok fölött ődöngött Az a lény', amely a komcíysásoaiból támadt fel, a nap szabályszerű járását vizsgálta, az a gondolat kínozta, hogy miért nem forog másképen a Bőid, miért kanyarognák a folyók, miért fmélyek a tengerek és mért magasak a hegyek? \ homlokán mély barázdák szántődíak és minden erejével azon volt, hogy negfejtso az élet jelenségeit Minden problémába beletekintett,, minden akadály előtt megállóit és a gondok terhe alatt görnyedt Az a lény , amely az első mosolyból fakadt az életen keresztül mosollyal, vig tekintettel és napsugaras lélekeí kisért Ez a lány úgy az erényen, mint a gyengeségeken mosolygott, mert az emberi erények gyakran nagyobb gyengeségek a hibáknál. Ez a lény nevetett a magasztosan, épugy mint a lealázón, mert r magasztos igen gyakran sokkal kislclkübb, mint a loalázott Ez a lény nevetett az ostobaságon, épugy, mbit a bölcsességen. Mert az emberi bölcsesség sokszor az emberi ostobaságok gyűjteménye. Nevetett az igazságtalanságéul . mint az igazságon, mert az igazság sokszor súlyosabb következményekkel jár, mint az igazságtalanság. Nevetett az igazon és a tévedésen, mer* az igaz sokszor állhatatlanabb, mint a tévedés. Nevetett a szeretetett és a gyűlöleten, mert a szeretet sokszor önzőbb a gyűlöletnél. Nevetett a szabadságon és a zsarnokságon, mert a szabadság gyakran frázis, a zsarnokság pedig mindig valóság. Nevetett a tudáson és a tudatlanságon, mert a tudás korlátolt, a tudatlanság pedig határtalan; Mindenen nevetett, nevetett, nevetett. És amikor hat évtized zajlott le a három vándor mögött, azok egy lélekben Ismét találkoztak és számot adtak egymásnak az életben szerzett tapasztalatokról. Elsőnek a gond lénye szólalt meg. — Agyam fáradt, lelkem megtört az emberek súlya alatt! — Es segítettél legalább az emberiségen? — Nem, mert a good nem választható el az embertől A gondban van az emberiség haladásának a biztosítéka. az anyját, Angeii-1 Természetesen a levél írója tekintette! volt arra, hogy levelét egyszer ki is nyomtatják. Miután igy megírta a levelet, áttért a következő frázisra: »Azonban ez élet rendjében vannak olyan dolgok, amelyeket nem lehet elkerülni« És e frázis alapján követelte lakójától a három havi házbért Természetes, u házbért csak akkor kapta meg, amikor lakójával személyesen találkozott és szóbelileg (amit nein lehet kinyomtatni) megfenyegette, hegy úgy elpáholja mint valami utolsó kutyát Egy másik nagy ember tartott attól, bogy a leveleit halála után közölni fogják és azokat mindig ezzel a frázissal fejezte be: »Kérem, szíveskedjék elolvasás után ezt a papírdarabot visszaküldeni.« Ez már szokássá vált nála és egy alkalommal, amikor nyugtát adott egy bizonyos honorárium felvételéért, ezzel fejezte be az írását; »Kérem szíveskedjék elolvasás után ezt a papírdarabot visszaküldeni.« Ismertem egy olyan tudóst is, aki abbeli félelmében, hogy halála után ne- hagyjon maga után írásbeli nyomokat, valóságos mániákus lett, úgyhogy minden írásról lemondott és bár tudós ős iró Iiimevébea állott, soha semmit sem irt meg. íme, ez a jó és rossz oldala van annak, ha az ember megengedi, hogy életrajzírók áldozatává legyen. És nemde jobb akkor önéletrajzot írni és igy minden eshetőséget kikerülni. Szerénytelenséget követnék e] azonban, amikor azt állítanám, hogy kizárólagosan a fönti okok indítottak az önéletrajz megindítására. Már csak azért sem azok, mert nem tekintem magamat nagy embernek és ebben a tekintetben teljesen nyugodt vagyok, bizv abban, hogy magánleveleim inkább a kofaasszonyokrál fognak stanicli gyanánt szdlgálni, mint az életrajzíróknál adatszerzéshez. Hogy mégis ennek a könyvnek megírására határoztam el magam, az onnan eredt, mert születésem hatvanadik évfordulóját akartam megjelölni visszapillantok a múltamba és igyekszem messze elmúlt Ifjúságomat, életem legkedvesebb ' részét visszaidézni. Mi hármunk egy léíekböl Indultunk a világnak, mindjárt születésem alkalmával. Amint először mosolyogtam édesanyám ölören, evvel a mosollyal indultam a világnak: amint az anyám ölében először szedtem ráncba a homlokomat, ebből a komolyságból ismét én intettem elő és amint anyám ölében először fakadtam sírva, ebben a sírásban Bűn volna elvenni az embertől a gond lehetőségéi. — Megismerted legalább azt az életet, amelyen áthaladtál? — Nem, mert a gondoktól nem tudtam felemelni a fejemet. Ezután a könnyező lény vette át a szót — A szemeim kidülledtek a sok .sírástól, a lelkem elsorvadt az ember! tájiaknak miatt. — Megváltottad legalább az embert jdalmaitól? élet í, a fájdalmak megmaradtak, ájdaiom, fájdalom nélkül nincs oiet — És láttad legalább az életet? — Nem, mert a könnyektől semmit sem láthattam. A mosolygó, a nevető igy fejezte be a beszélgetést; — A szájam elferdült a sok nevetéstől, mert az emberek és az élet nagyon nevetségesek. Minél jobban megismertem az embereket, armól édesebben nc'vettem. És most is amikor pihenőre térek, ha visszapillantok a múltba; majdnem megszakadok a kacagástól... Ennek a, harmadiknak szentelem ezt a jubiláns könyvet, mert ő az egyetlen, aki látta az életet. Fordította: Csuka Zoltán
