Bácsmegyei Napló, 1925. március (26. évfolyam, 58-86. szám)

1925-03-08 / 65. szám

1925. már das 8 BACSMEGYEÍ NAPLÓ 13. dm Az első fasiszta dráma Színdarab női szereplő nélkül a bolognai Kísérleti Színházban Milánó, március. Az egész olasz sajtó, de különösen a faslsztauiságok uagy lelkesedéssel ün­­jeipeiíók és kritikai tanulmányokban még most is, jő pár nappal a bemutató után, magasztalóan foglalkoznak Federico Va­lerio Katii uj drámájával, amelyről egy­hangúan állapítják meg, hogy — az el­ső igazi fasiszta dráma. Rat ti régi jóne­­vü drámaíró, akinek »Judás« és »Az űrök Róma« cin:ü drámai költeményei évekkel ezelőtt nagy sikerrel kerültek színre. Mostani darabja az idei szezon legnagyobb sikerű drámájának Por­zana Bréchatd grófjának sikerét is fe­lülmúlja és n harcos fasiszta újságok kritikusainak méltatása szerint a háború óta ez az első magasabb célok felé tör­tető, gondolatokkal és eszmékkel teli dráma. Ratti uj darabjábau szakit a ré­gi színpadi sablónokkal, de egyáltalában nem forradalmár, mert az olasz nemzeti irány ápolása egyik legfőbb célja és tra­dícióban a legnagyobb olasz drámaírók, Foscolo, AI fieri is Manzoni követője. UJ drámája a Shakespeare-hagyomá­­nyokkal szakih u,Cézár is Bratus össze­ütközésének tisztára olaszos vonatkozá­sait viszi színpadra és a fasiszták ép'peu ebben látják fasiszta értekeit, de azért maguk a fasiszta kritikusok is megálla­pítják, hogy akció dolgában nem nyújt túlságosan bő fordulatokat a ■ Brutus és hogy a dráma emelkedése csak a má­sodik felvonásig tart, ahol Brutus le­szúrja Cézárt. Az ezután következő há­rom felvonásban a külső cselekmény tel­jesen megáll. \*iszont Itt mutatkozik meg legerőteljesebben Ratti költői ereje, aki külső cselek;,lén-’ nélkül is nemcsak érdekessé, de izgalmasan lebillncselové tudta tenni drámáját. A darab főhősének, Brutusnak trágár diája tulajonképpeu ott kezdődik, ami­kor Julius Cézár már meghalt. Ekkor kell csak igazán megküzdenie az előíté­letekkel és ekkor kell legkéfcégbeeset­­tebben megvédenie önmagát önmagával szemben is, hogy igazolhassa azt a gyilkosságot, amelyét hazája javáért követett el, A gyilkosságot követő három hosszú felvonás Brutus önigazolásának lelki re­gisztrálása, mert 'csak azután domboro­dik ki, hogy Brutus, aki a Tarquinius el­őzőinek egyenes ivadékán! fi! törvényt Julius Cézáron, tulajdonképpen ugyan­azt a lelki kényszert követi, mint őse, aki Rómát már megszabadította egyszer zsarnokától. De Brntus drámája ezen a három, minden külső esemény nélküli felvonáson át nem a lelkiismereíítirda­­lások drámájaként domborodik ki, mert ugyanekkor a halott Julius Cézár alakja szinte óriássá tiő meg és a halott emlé­kével folytatott nagy vita ott pereg le e három felvonásban a nyílt színpadon, a régi görög bölcsek körében, hogy köz­ben a lelki dráma pszichológiai rajza a legmagasabb írói értékeket rcvclláija. Ebben a lelki drámában nyilatkozik meg az a fasiszta szellem, amelyre olyan büszkén hivatkoznak a fasiszta kritiku­sok és amely szellem a demagógia letö­rését követeli. A dráma éppen ezért nem Brutus cselekedetének apológiája, hanem inkább a cézár! gondolat felma­­gasztositása Julius Cézár alakjában, amit Ratti abban is ki akart fejezni, hogy darabját a következő dedikálással lát­ta el:-— Cézárnak, aki visszatér. Ez a gondolat fejeződik ki a leghatá­sosabb felvonásvégben is, amikor Bru­tus erre az önmegismerésre jut: — Rómának nincs többé szüksége reánk. Amikor Cézárt megöltük, akkor tettük ép halhatatlanná! Az igazi római szabadság hőskölfenié­­nye ez a darab, amelyben ha el is bukik a hős Julius Cézár, aki elnyomta az oligarchákat, mégis az ő eszméi diadal­maskodnak és halála után ismer csak reá Róma Julius Cézár Igazi nagyságád ra, aki mindenben csupán a nép jav; akarta. Cézár eszmény esi tése ad hatalmas lendületet annak a lelki cselekménynek,: amellyel Ratti a külső eseményeket pó­tolni akarta és mint drámának külön ér­téke Brutus alakjának nagyszerű meg­formálása. Brutus igazi rétor. de csak az üres demagóg formák hirdetője ós vak eszköz annak a nacionalizmusnak hatalmában, amely a római nép sza­badságát összetéveszti a Hellén szabad­sággal. Külön érdekessége Ratti drámájá­nak, hogy — nő nem játszik benne. Nemcsak hogy nőszérevlOjo nincs a da­rabnak, hanem még csak nem is esik szó nőről és szerelemről az Öt hosszá felvonáson keresztül. Pedig a drámaíró fantáziájának! könnyű dolga lett volna, ha nőszéreplőt is óhajt, mert hiszen Pórcia alakja valósággal színpadra kí­vánkozik. De Ratti éppen a nemzeti gondolat erősebb kidornbcriíásáj: tűzte ki célul és gyarló szerelmi epizódokkal nem akarta elterelni erről d figyelmét. A bolognai Kísérleti Színpad első iga­zi sikerét Raiti darabjával aratta, ame­lyet már számos- színtársulat vett föl műsorába. A Velen cc-rajorigó Irta: Baedeker H A Riva-n bandukoltam egy barátom­mal, aki szintén szerette Velencét, és boldogoknak éreztük magunkat, hogy ott lehettünk a lelkünk városában,' a költők és művészek, a szépség és szere­lem otthonában. A Hotel üanieü elé értünk, és a társam így szólt: — Mindig kegyelettel tekintek erre a házra, ahol Musset és George Sand mint férj és feleség (sőt több: mint szerető pár) laktak. Itt csalta ugyan meg az Indiana szerzője a tizenkilence­dik század gyermekét, de itt is szerette, Megálltunk ott és tovább beszéltünk a világ egyik legérdekesebb viszonyá­ról, amelynek hősei ők ketten voltak, Elle et Lai, s a témáról,' amely nem akar elavulni, s amelyről tán akkor is szó lesz, mikor a regény hőseinek a könyveit már elfelejtik... Egy a fogadó kapujából kilépő úri­ember a beszélgetésünkre fölfigyelt, s megszólalt magyarul: — Bocsánatot kérek, hogy ismeretle­nül meg i.'terep:! szólítani az urakat. A beszédükről tudom, hogy önök is ma­gyarok. Messze idegenben olyan jói esik az embernek az édes anyanyelv szava. Képzeljék, uraim, már negy­vennyolc óra óta nem hallottam egyet­len magyar szór. Zoltán Abris reálisko­lai tanár vagyok. Mi is bemutatkoztunk. Kissé furcsá­nak találtuk, hogy valaki pusztán hon­fitársi címen csatlakozzon hozzánk. Ve­lence nincs éppen a világ végén, $. ha valaki két napig nem beszélgethetett az anyanyelvén, még nem szerzett jogot arra, hogy másoknak esetleg a terhére legyen. De a professzor, jóképű ur vőU, s a naivitását nein vettük túlságosan rossz néven. Beszélni kezdett. — Kérem, engem a Velence-rajongás hozott ide. Már legkevesebb húsz esz­tendő óta vágyódom c város után. A vágyaim Mekkája volt ez mindig, de nagyon távol volt .ahhoz, hogy könnyű­szerrel látogathattam volna meg. Most végre az orvosomnak köszönhetem,. hogy megláthattam, de nem vagyok neki érte hálás. Ez a Velence csak egy előítélet! — Oh! — kiáltottuk mind a ketten. A tanár ur folytatta: • A doktorom rámparancsolt, hogy Abbáziában fürödjek 3—-4 hétig. Ott tartózkodom jelenleg és kitünően- érzem magam, de mivelhogy olyan közel vol­tam ottan Velencéhez, mint még soha, elhatároztam, hogy három napra át­hajózok ide. De nagyon csalódtam. — Oh! —■ ij edestünk megint duettben. —• Bizony. Keservesen csaiódtam. Az első kiábrándulás a hotel volt Nekem a Danieli-t ajánlották. — Hiszen ez majdnem a legszebb az összes szép hotelek közt A hall-ja pom­pás, a lépcsőháza fejedelmi, a' szobák kényelmesek, némelyiknek a bútorzata históriai értékű és érdekességü, a riva­­partiaknak a kilátása messze vizterüie­­tet öle! át. s a vendégkönyve szinte mu­zeális becsű. Mennyi kitűnőség lakott Utt az idők folyamában! Többek között George Sanđ és Alfred Musset... se szóltam volna, a tanár ur folytatta:-— Nemcsak drágának találom, hanem barátságtalannak is. Kérem, nincsen benne egyetlen magyar pincér. Még né­metül is csak igen keveset beszélnek itten. Szerencsére tudok néhány szót franciául, s igy uagy keservesen vala­hogy megértetem magam a műveletien és nyelvismeretek nélkfi! szűkölködő személyzettel. — Máskor a Bauer-CiJtünwald-b a tes­sék szállni, ahol mindenki tud németül, s rendesen van két*három pincér, alti magyarul is beszél. — Isten mentsen! —• kiáltott a Ve­lence-rajongó. — Nem lövök én ide má­sodszor. De ne gondolják, hogy csak a szálloda miatt.._. Egyéb csalódásaim is voltak. Az ember olyan csábitő leíráso­kat olvas erről a városról, s aztán, ha idejön —i — Nem találja, szépnek? — No, igen. Szebb, taint az a város, ai:oI rendesen lakom. (.Megnevezett egy »tájáktalan«, prózai homokváréit) De­kát ahhoz képest, ahogy a költők ma­­íasztalíáKí Ahhoz képest bizony nem szép! Az egész nagy városban nincs ogv egyenes utca. S akti a nagy kanálist illeti, az egyenesen görbe. — Szójátéknak ez kitűnő! — vetettem közbe. — De hiszen épp az az egyik nagy szépsége, hogy S-formában szeli végig az egész nagy várost. — ízlés dolga, — feáeítö a rajongd. — de hát én szeretem az utcát végignézni, aho! járok... Aztán egyebütt... Kérem, én már jártam sokfelé; voltam Bézsben ős a Salzksirrmergatban is. Másutt, ha az ember 48 óráig tartózkodik, valahogy csak tájékozódni. tud, ami itt lehetődén. Kérem, én két teljes napja Járom be a nevezetességeket, de »vezető* nélkül nem tudok boldogulni Önök tudnak? — Ml már régebben Időzünk itten. — És van türelmük hozzá? Nem unat­koznak? — Oh, nem Meglehet ezt a várost szokni. —■ No hát, én bámulom az urakat! Én nem kívánok Itt megszokni. Micsoda ételekkel traktálják az emberi! — Hát persze, olasz koszt. — És önöknek ez ízlik? — Az ember mindéi} jót megszok. — Így hát jónak tartják az olasz konyhát? . — Sőt szeretjük. — Csodálom. Ha nekem két hétig kellene ennem, belehalnék. Alig várom a holnapi napot, amikor végre elhagy­hatom ezt a rettenetes várost. — Tanár ur olyan kellemetlen tapasz­talatokat tett itten? — Isten tudja! De a különbség Ab­bázia és Velence közt olyan óriási! — Már az igaz! — feleltük. Persze agy értettük, hogy Velence ja­vára. A tanár ur ellenkezőképpen, mert így i folytatta: — Abbáziáról bizonyára nem Írtak annyi verset, mint Velencéről s mégis amennyivel szebb! A tenger ott egészen jmás. Hiszen ez itt nem is tenger... A f lagúnák olyan, mint egy tó, amelynek no. tini, Abbázia! Ott egy, lólilríS osztrák penzióban lakom s olyan jól étkezek, mint akár otthon. Az emberre nem eről­tetnek rá makarónit és hasonló olasz specialitásokat. S milyen jó társaságot találtam ottan! A 0uariiero-kávéh ázban mindig akad kellemes prefcráosz-partl Velencében még nem láttam olyan ki­vé!: ázar, ahol kártyáznak. — De hiszen nem azért ion az ember Velencébe, hogy kártyázzon. — Nem pusztán azért, — polemizált a tanár ur, — de azért is. A rendes em­ber szereti utori is követni a szokásait. Lehet, hogy. itt is játszanak preferált­­szót, dű; ki tudja hol s minő nyelven? Nincs itt ervéb, mint kép, szobor meg palota, palota, sco-bör meg kép. Nem szeretnék itt lakni Olyan útidban, ahol nincsenek iák. — Ebben igaza van. A fák itt.hiá­nyoznak. D-e hát oly sok szépet nyújt helyettük ez a föl séges város. — Nagyszerű dolgokat! A csónakjai olyanok, mint egy gyászkocsi. Egyszer muszáj volt beleülni, amikor megérkez­tem, s már előre borzadok, ha rágondo­lok, hegy holnap megint rászorulok, amikor visszautazok. Kérem, az ember nem azért megy útra, bogy búsuljon, gyászoljon és halott as-csóaakao goodo­­láncon, hanem hogy vigadjon és szóra­kozzon. — Nézze, tanár ur, ez egy emlék­­város. Itt vök minden, például a gondola is. égy érdekes emlék a hatalmas múlt­ból. Ezt históriai szemmel kell néarj s nem a mai nap- fgzigeccktihoz képest, v akkor mingyárt egészén más!:ént ér­dekli tsz embert. — Én bizony megbántam, hogy ide­jöttem, — panaszkodott tovább Velence rajongója. —• Ha otthon vagy Abbáziá­ban maradok, megtarthattam volna az illúzióimat, amelyeket így elvesztetten:. Azok a' sült halacskák, amelyeket tag-' nap délboa ettem, nemcsak a gyomro­mat fekszik meg. Gondolni fogok rájuk egész életemben. Én bizony alaposan kiábrándultam, szomorúan kigyógyultam Velencéből, fis ha megint elében kerül egy költemény róla. — Tudják' az uralg mit fősek vele termi?­— Nem fogja elolvasni. .— Úgy van. Nem fogom elolvasni. Ez a Velence nem egyéb, mint egy nagy csalás. Az útikönyvek földlcSérik, a poé­ták megéncklik, s ha az ember idejön, cirfdsžtbctetlen ételeket kap enni. Ez éppen elvan, mint ha az ember bele­szeret egy szép leányba, s aztán rájön, hogy rossz szokása! vaunak. — Oh, azért az a leány széli marad. S Velence is szép marad, ha rosszak is-az t-fcíei — a hozzájuk nem szokott gyomornak. — Látom, önök is azok közé a furcsa emberek közé tartoznak, akiknek mind­egy, hogy mit esznek. Nekem bizony nem mindegy, s alig várom, hogy meant »európai« koszthoz jusssk-Még mindig a hotel előtt álltunk, .s e percben jelentkezett a cicércmc, aki a professzor urat vezetni .alarm. San Laz­zaro szigete és a Lido voltak a délelőtt programján. Búcsúztunk az elégedetlen, űrtől, s megkérdeztem tőle, hogy milyen tan­szakot tanít? — A matematika professzora vágyóik, — feleltei. S ekkor; eszembe jutott Rousseau, akinek a. lagúnák városában ama hires esete volt egy nővel, aki meggyőződ­vén arról, hogy Jean Jacques ur ügyet­len a szerelemben, ezekkel a szavakkal bocsátotta el őt: — Hagyd te a nőket és tanuld a ma­tematikát (Lasse le donna, e stadia la matentatica.) En ?s szerettem volna elmondani a ml emberünknek: — Jó ember, hagyd békében Velen­cét, menj haza és tanítsd a matematikát! Ketten maradtunk és tovább beszél-Ezt én mondtam, de mintha egy szót'nem ártana, ha egy kicsit tisztább len- gettünk Musset-ről és Georges Saruiról,

Next

/
Oldalképek
Tartalom