Bácsmegyei Napló, 1925. március (26. évfolyam, 58-86. szám)
1925-03-01 / 58. szám
14. oldal BACSMEGYEI NAPLÓ T925. március 1. ELEGANCIA IRTA: BAEDEKER kevésbé intakt nővérének finomabb intimitásai, csipkésebb és habosabb fehérneműi vannak, — kárpótlásul legalább elegáns, vagy legalább is, jóval elegánsabb, mint az ura vagy az udvarlója, a kuzénje vagy á fivére. Hogy van ez? Erről a témáról beszélgettünk, s valaki a következő megjegyzést telte: — Ha úgy sétálókhoz utcán, körzőidében vagy a napnak bármelyik szakában,- föltűnik nekem, hogy ott tízszer, Jmszszor, talán ötvenszer annyi elegáns nőt látok, mint elegáns férfit. — Ez csak természetes, — mondta rá’ a társaság egy másik tagja. -- Az elegancia velejárója a nőnek, helyesebben: a hölgynek, aki pusztán azáltal lesz hölggyé, mert elegáns. A hölgy szerűség s az elegancia szinte egyet jelent. Ha azt mondjuk: »megismerkedtem két hölggyel«, ez annyit jelent, mint »megismerkedtem két elegáns nővel«. A férfi, az egészen más. Neki, hegy ur legyen, nem muszáj föltétlenül elegánsnak lenni, s bár igen szép ős kellemes jelenség az az úriember, aki szabószempoutböl is elegáns,-ez nem conditio sine Qua non-ia. a gentíemaniikeness-uek. Férfiak közt, még a Orabcuen s a Boulevard des Italiens-cn is kivétel a kifogástalanul elegáns" ember, s c kivételeket is hajlandók sokan mingyárt pipcrkőcöknek s dandyskedőktiek mondani, — anynyira kivételesek. A nő, aki a bájt s a kellemet óhajtja képviselni, rendesen eiegáns; a férii, aki az erőt s a hatalmat kénytelen reprezentálni, csak kivételesen az. A nő nem élhet meg ruhatanulmányok s az öltözködés képzőművészete nélkül, — a férfi boldogul e .stúdiumok s e mesterség liijján is . . . Ez mindenütt igy van, talán mindig is így volt. s nincs semmi feltűnő rajta. Vitázni kezdtek, s az első fölszólaló folytatta: ' — Az aránytalanság sohase volt ily nagy. Csodálatos, mennyi drága szőrmét, szép kosztümöt, díszes kalapot, izgatóan nemesszabást! cipőt s finom harisnyát látunk most szép és rut nőkön az utcán. Ez vagy határtalan jóllétre mutat vagy arra enged következtetést, hogy a nők mostanában még A Plank-kert nyugdíjasai Jó volna még egyszer gyermekké változni és rajtcsulozni a Plank-kertben, ahol vasárnap délelöttönkint mi vertük fel éktelen lármával a csendet. Az elején egy filagória állt, de már negyven év előtt is olyan rozzant volt, tr.intha csak műemléknek tartanák. Valamikor, állítólag, itt muzsikált a cigány, bár hat ember sem fért el benne, föltéve, hogy a nagybőgőst kivül hagyják. Esténkint alig néhány rossz petróleumlámpa világította meg a kertet, a reformokkal ezen a téren nem törődtek 3 minden apróságra ügyelő városatyák, mert arra gondoltak bölcsen, hogy voltak egyszer ők is fiatalok s akkor sem avatkoztak bizonyos dolgokba az öregek. Mit kerülgessem, este sétahely volt ’a Plank-kert, de a lányok ritkán ültek egy pádon a mamákkal, a lányok inkább sétáltak, jóllehet sohasem egyedül. Délelőtt a nyugalmazott tiszteké volt a hely, harmonikanadrágot viseltek, acélgombot a cipőjük hátulsó szárán, etlenben kezükben könnyed pálcát forgattak fiatalos lendülettel, öreg emberek voltak, túl a boszniai okkupáció emlékén, sokan abban sebesülve meg. Általában kapitány urnák szólították őket, bár voltak egyesek, akik magasabb rangot is elértek. De a kapitányi sa.rzsi olyan előrehaladott állapot volt, hogy mi, gyerekek, azt éreztük, ez már a késő vénség, csak isten különös kegyelméből illik ennyit élni. Az öreg Zecha tán több is volt, esetleg ezredes is, azonban ö nem igen mutatkozott a külvilág előtt. A pápaszemes, mogorva urnák kis birtoka volt Botoson, vagy oda járt, vagy a verandáján ült az Uri-utca Emánuel-házában. Valóságos ezredesként csak az öreg Kodárra tudok emlékezni, öt valóban Herr Oberstnek nevezték. De mondták f hiúbbak mint voltak. I — Egyikre se lehet következtetni belőle, mert a jóllét egyáltalában nem általános (sőt rág volt ily kevéssé általános), s a nők nem hiúbbak mint voltak, azon egyszerű okbói, mert hiúbbak már nem lehetnek . . . Bármily csekély a vagyoni jóllét s bármily nagyok a gazdasági gondok, az első, ami kielégülést keres: a nő s a női toalett. Ez nemcsak a nőnek, de (az ő kedvéért) a férfinak is első és halaszthatatlan dolga. A nő — az ártatlan, szende, szerény és igénytelen — ezt elvárja, megköveteli, kierőszakolja, kirevolverezi a férfitól. Hiszen két eszköze vau rá: hogy odaadja magát neki s hogy megtagadja magát tőle. I — Ez magyarázatnak nem elég. Végre i's nein minden nő ét abból a társasjátékból, hogy odaajándékozza a drága testét az ostoba Ilimnek vagy fukarul megvonja azt tőle. Az u. n. kifogástalan nők is hasonlíthatatlanul elegánsr.bbak, mint a férjeik vagy a fivéreik. A tisztességes nőnek csakúgy, mint talannak, a szépség a annyira törekszik énmentül szélesebb körirésére, mint ahogy a valamit a becsületére, azt a fórumon is elismerjék. A nő fóruma természetesen a szalon és az utca. S mert bármily tökéletes formái legyenek, éppen mert becsületes, s nem állíthatja ki azokat, úgy iparkodik drapirezni őket, hogy versenyezhessen velük azokkal, akik c tekintetben szerencsésebbek nála, mert kevésbé becsületesek. Ha öltözködésről van szó, alig van különbség a tisztességes és .a demimondainc-nő közt, legföljebb ez utóbbinak a javára, akihez amay épp úgy szeretne hasonlítani elegancia dolgában, mint. viszont ez amahhoz mogbccsültetés tekintetében. A tisztességes nő úgy is kénytelen tűrni, hogy fa kevésbé kifogás becsülete, s épp nek a nyilvános s ben történő elistm férfi, aki tart megköveteli, hogy arra tart igényt, hogy az utcán közszemlére kitett ruházati cikkei épp oly I kifogástalanok legyenek mint a hire, amelyre oly gondosan vigyáz, mintha az a legkényesebb tcaleiícikk volna. — Ez végre is oda fog vezetni, hogy maholnap nem lehet majd megkülönböztetni a finom szalóudámái a kokottól. — Már ma se igen lehet A nyárspolgáruőt, aki csali azért öltözik föl, hogy föl legyen öltözve, mindig meg lehet különböztetni tőle, de az úri nőt nehéz, mert a divat annyira egyenlősiiő, sőt monotonizáló, hogy két ily különböző ívédfaju hölgyet látva, ha az urinő egy nyalattál kacérabb s a kokett egy nüánsszaf diszkrétebb mint az átlag, a legnagyobb zavarba jövünk. De ez is igy volt mindig. Az antik hetérák voltak oly müveitek és . finomak, mint • a görög nagyasszonyok és a római matrónák, s Lais, Komikusnak e szép lápvirága, bizonyosan elegánsabb módon burkc-lódzott a lepleibe s szebben hámozta ki magát belőlük, mint akármelyik előkelő athéni kisasszony. A modern kekottok se adnak e tekintetben sok fórt a »társaság« hölgyeinek. S éppen mert igy van, vélik jogosnak; ez utóbbiak, hegy konkurráljanak amazokkal (akik velük társalgási erényekben versenyeznek) szőrmében, kelmében, kalapban, cipőben és harisnyában. S én nem veszem rossz néven, ha egy, ur! üöigy megköveteli az urától, hogy költsön annyit az ő ruházkodására (ha van miből), mint amennyit egy barátjuk áldoz a szeretője szabókontóiára és kcszüszándájára. — Jól van. Amit mondasz, abban, mint minden túlzásban, találkozik egy szemernyi igazság, is. Csakhogy, kérlek alássau, az • utcán nem csupán jó anyagi viszonyok közt elő úri hölgyek és még fényesebb körülmények között pompázó k okoltok járnak-kelnek, hanem még egy légió lány és asszony, aki egyik kategóriához se tartozik, és mégis — Már jóformán feleltem rá . . . A nő,jobban tud öltözködni, mint a férfi, mert jobban érdekli az öltözködés és a divat, s tudja, hogy a külső megjelenése inkább csinálhatja meg a karrierjét, mint minden egyéb tehetsége. Hasonló körülmények között tehát mindig többet fog mutatni és jobban fog festeni, mint a féríLkollégáia. Ha szegény, altkor inkább fog koplalni, semhogy nélkülöznie kelljen egy pár csinos cipőt, gusztusos harisnyát, egy flakon parfőmt s még egy pár cikket, ami egy elegáns ruhán tut még a fantáziáját füti és a tetszenivágyásáí izgatja. A férfi, ha nem rongyos vagy piszkos, mindig férfit mutat, míg a nő, ha nem emelheti a bájait az öltözködés raifincment-javai s a kozmetika füszerszámaivaJ, nem is nő — amint ő gondolja’ — a férfiak szemében. Néki például, hogy az alapjában véve komikus tipegését vonzóvá s csábossá tegye, finomabb cipőre van szükséige (s hozzáiillő harisnyára), mint a szilárd talpon álló fériinak, akinek a járása normális, sőt nemesen erőteljes lehet a legdurvább lábbeliben. Ámde figyeljetek meg egy máskülönben csinos arcú és széptnövésü nőt, akinek a lábai rosszszabásu, esetlen cipőkbe vannak bujtatva! Az általános férfivélemény az lesz róla, hegy jobb lett volna nem születnie . , , Innen sok nőnek a cipőmániája (a cipőmüvészok nagy gaudiumára), amelyet, néha a saját kárukra és költségükre, a férfiak is ápolnak, mert hiszen első pillantásuk akárhányszor a nőnek nem az arcára, nem is a keblére s még csak nem is a nagyon kívánatos ölére, hauen; a lábára esik. S csali akkor fogja érdekkel vizsgálni a női figura többi vidékeit, ha magában már konstatálta, hogy a lába szép s hogy »bleu chaussé«. A kis árusitóriő, a szerény fizetésű hivatalnoklány s a még rosszabbul dotált fiatal tanitónő, ha nem akar, lemondani mindenről, ami a nő természet- és lélekrajzához tartozik, kénytelen a »rangján * I bogaras Kodárnak is, nem mintha mániái lettek volna, hanem azon az okon, hogy szeretett bogarászni. Állandóan zsebében volt a kábító szeszt tartalmazó kis üveg, néha falak mentén állt meg, máskor lccsüggő ágakon vett valamit észre, de hamarosan nyitotta üvegjét s belehullt az áldozat. Igen szívélyes és barátságos volt az apró, gömbölyű ember, — civilben még kisebb. — a gyerekeit maga kisérte az iskolába s inig leányára várakozott a zárda előtt, szóba elegyedett egyéb gyermekváró anyákkal. — Menjünk együtt, olcsóbba kerül, mondta kedélyesen, bizonyos kincstári humort fejtve ki ezzel s mikor pocsolyás utcarészhez értek, (gyengéje lévén az utak gondozása mindenkor a. városnak), kezét nyújtotta hölgyének. — Hopp, madám! Azaz, hogy mire való oktalanság a tócsa megkerülése, tessék átugrani. Mindnyájuk között a iegíáradtabb az öreg Smetana volt, beteges, roskadt ember, alig emlékszem rá, hogy beszélni láttam .volna. Lennt laktak az Amerika-negyedben, közel a kaszinóhoz, ahol az öregek kedvéért sok német lapot kqllett járatni. Elevenebb volt a Serđič, — mintha szintén nagyobb ranggal, — de volt egy liasonlónevü másik is, félelmetes fehér bajuszszal. szigorú tekintettel. Ettől nagyon féltünk, mert amint hátul összefont karokkal sétált, azt a benyomást élesztgette bennünk, hogy állandóan iuspiciroz. Állandóan sétált és szigorúan tartott szemlét a kofákon, akik lesütötték tekintetüket szúró dárda-bajusza előtt. A keskenyvágányu vicinális, amely a , főutcán át vette útját, nehézkesen kezdett szuszogni, mikor Serđič ur előtt elvonult. — Jaj, rám nézett! Ott járt a régi városháza környékén, amely duledezö volt mindig, benső ajtai olyan alacsonyak, hogy derékig kellett hajolni, ha valaki a szobába kívánt lépni, — de a városháza megremegett Serdiő ur személyének súlya alatt és néhány malterdarabot sietve elhullatott. A régi házat nálánál szigorúbban csak Krsztics János őrizte polgármestersége elmúltával, nem hagyta el a sarkot, hátha egyszér nincs valami rendben s akkor neki kell majd közbelépnie. A Zolyevics névre is emlékszem homályosan, de a sarzsival már nem vagyok tisztában. Mondom, egyáltalában kapitánynak tisztelték az öreg árakat, ez pedig nem rangot jelentett náluk, hanem nyugdíjas állapotot. A gyerekekkel csak az öreg Hantke szeretett játszani, jeleket irt botjával a homokba, vonás volt a magánhangzó, karika a mássalhangzó, városnevet' jelentett az egész s czüstliatost kapott aki kitalálta. Ma se bocsátom meg neki, hogy nem volt tisztában a magyar helyesírással. Szörnyen kvadrált volna a talány Eperjes-nek, mégse mertem kimondani egy zavaros betű miatt. Pedig az volt a feladat, csakhogy ő Eperies-nek irta. Kozarev kapitány urat éveken át tolószékhez kötötte a merev lába, koromfekete .szakálla hosszúra megnőtt, zúgolódni mégsem hallotta őt senki. Öreg kapitányok valamennyien lenézték a jelen aktiv katonáit, akiknek fogalmuk sincs a hadi veszedelemről, csak csörtetik ablakok alatt a kardjukat és lépten-nyomon szabadságot kérnek. Épp úgy mosolyogtak a hivatalos felköszöntőkön, amelyek a katonaság és a polgárság békés barátságát feszegették, őket mértföldnyi távolság választotta el a polgárságtól, csak magukban, az emlékeiknek, éltek és a lehetőség határain túl nem ismerkedtek. Csak akkor olvadtak fel, ha látogatóba érkezett szülővárosába Dienst! kapitány, aki Kopozsvárott megkardlapozott egy fránya I újságírót, bizonyos Bartha Miklós nevűt, amiért még a képviselőház is föl mert zúdulni. Hogy mi lesz már a világból! Többnyire szolid arcú, fehérhaju, nénikék tartoztak hozzájuk, akik a nőegyletben fejtettek ki tevékenységet. Én azt hiszem, a magábavonultságuk valamiképpen védekezés volt mindenféle érzékenységgel szemben. Civilben jártak s a masírozó katonák nem tisztelegtek nekik találkozások alkalmával. Azért néha megesett, hogy becskerekl gyerek vezette a legényeket, jöttek porosán a lövöldéből, a fiú ismerte az öreget, vagy maga is katonai családból származott, ahol ápolták a hagyományokat, — hát kardot rántott és félro fordi itatta a fiuk fejét. Az öregek ilyenkor megálltak és fogadták a tisztelgést, reszketve, de boldogan. Két ujjúkat egy pillanatra puha kalapjuk mellé illesztették, azután ugyancsak azzal a két ujjal intéztek barátságot üdvözletét. — Szervusz! Szervusz! Ez nagy elégtétel volt, igazi katonai vonás, strammság s megállapították, hogy az illetőben van hivatás, viszi is idővel valamire. — A katona az katona, mondták a szót ropogtatva,, egészen más ember, mint a többi, föltéve hogy katona. —- Természetesen, hagyta helyben a másik, én is épp igy gondolkozom s csak csodálom, hogy a civilek ezt nem fogják fel észszel. Aztán meritek a Plank-kert felé, amclyet talán azért szerettek olyan nagyon, mert csendes volt hétköznapok délelőttjén, már pedig ők a béke után áhítoztak. A vasárnapi lármánk az más. egészen más, hiszen többnyire katonásdit játszunk, ezt pedig gyönyörűség nézni. Öreg riporter.
