Bácsmegyei Napló, 1925. március (26. évfolyam, 58-86. szám)
1925-03-01 / 58. szám
1925, március I BACSMEGYE! NAPLÓ 15. oldal. fölül« öltözködni, amit a rangjaiéi! férfi *— mert nem szorul rá — ritkán tesz meg. Az ilyen kis uö regényeket is olvas, és persze azivesen bele is élné magát egy regénybe. Azt hiszi, ha szép »Aufmachung«-ban mutatkozik az utcán és egyebütt, közelebb jut ez eszményi célhoz. Elgondolja, hogy ha az ui ruhájában megtetszik egy grófnak vagy egy ügyvédnek, még grófné vagy ügyvédnő lehet belőle, s inkább megvonja szájától a falatot, semhogy le kelljen mondania ez iíy szép — és nem is oly valószínűtlen! —■ perspektíváról, s egy divatos ruháról, fess cipőről. s az obiigát selyemharisnyáró! . . . Egy ilyen garnitúráért néha oda is adja azt, ami egy balhiedelem szerint a legbecsesebb rajta: az érintetlenségét, mert hogy ezt elvesztette, nem tudja meg mindenki, de ha kopottan jár, azt látja az egész Világ, s a, kopott nő még a kopottruháju férfinak se kell, hát még az elegánsnak? Ezért van az utcán oly sokkal több elegáns nő, mint elegáns férfi. Nagyban és egészben ez a legtermészetesebb dolog a világon, de azért, fájdalom, van mögötte nem egy realisztikus regény és nem egy szomorú dráma . . . Sikerrel jártak Koppányi újabb szemáiülieiései A csíkágái cgij etemen folytatja kísérleteit Többször megemlékeztünk azokról a szemátültetési kísérletekről, amelyeket Koppányi magyar orvos Bécsben folytatott, amelyeket azonban a szakkörök nem honoráltak elismeréssel és neves szakorvosok véleménye szerint Koppányi dr. kísérletei nem juttatták közelebb a megoldáshoz azt a probl émát, miképpen ültethető át a szem sikerrel, vagyis úgy, hogy a látásra is alkalmas. Most Koppányi dr. Amerikában ütötte fel tanyáját és newyorki híradás szerint a csikágói egyetem, amely a leggazdagabb és legjobban felszerelt orvosi egyetemek egyike Amerikában, módot nyújtott Koppányinak arra,, hogy, folytassa tanú talányait, mint az egyetem nagy fizetéssel szerződtetett embere. Amerikai kísérletezései állítólag eredménnyel jártak, és kutatási módszeréről rószletésen beszámoltak a lapok. Eszerint a szemátültetés keresztülvitelére az állati test színének az a gyakori tulajdonsága ösztönözte Koppányit, amelyet a gyakorlati biológia mostanában sokat tárgyal, hogy az állatok testének színét az öröklésen kívül más külső tényezők is befolyásolják. Legvilágosabban mutatkozik ez azoknál az állatoknál, amelyek környezetük színét igyekszenek felvenni, mint például a béka vagy a kaméleon. Már régebben megállapították, hogy ez a szinalkahnazkodás azonnal megszűnik, mihely az állat szemét eltávolítják, sőt a megvakitott állatok egyrésze koromfekete szint vett fel. Koppányi most azt kutatta, hogy vájjon a szemek visszahelyezése esetén ismét fellép-e az állatok testszinér.ek visszaváltözása. Ezek a kísérletek, amelyeket halakon és más kisebb állatokon folytatott teljes sikerrel jártak és, amint ezek uj szemet kaptak, fekete testük ismét világos és a környezethez alkalmazkodó lett. A testszin e változásából azoknál az állatoknál, amelyek átültetett szemet kaptak, r.em következik feltétlenül, hogy ezek a szemek a látószerv minden működését újra folytatni tudják. Ez csak feltevés, amelyet minden esetre megerősít az, hogy az átültetett szem az Idegen testben él, sőt azzal együtt nő és annak vérkingésében résztvcsz. A kérdés természetesen az, hogy lát-e az ilyen módon transzponált állati szem. Azok a kísérletek, amelyeket Koppányi e tekintetben folytatott, azt vizsgálták főleg reagálnak-e ezek az állatok különböző fénybehatásokra és piás állatok jelenlétére. Megállapítást nyert, hogy néhány alacsonyabb rendű állat az uj szemekkel újra viszszanyeri* látóképcsségét. Koppányi ezután patkányokon folytatta a kísérleteit, amelyekről tudvalevő, hogy környezetük felől iegfőképen szagiószerveik utján tájékozódnak, és éppen azért nem alkalmazkodnak az ilyen kísérletekre, mert a patkány* akár vak, akár nem, megtalálja a maga fészkét, eledelét, kicsinyeit, s a kettő közül csak az a különbség, hogy a vak patkány nem mer nagyobb magasságból leugrani. A szemorvosok gazdag klinikai tapasztalata egyetlenegy esetet sem ismer arra, hogy valamely megsérült látószerv újra összenőtt volna, sőt a vérkeringés bármely kicsiny zavarának Dosztojevszkilepbo?'dogab b napja Uj szövegkritika alapján most jelent meg hiteles formájában Dosztojevszki második feleségének, Anna Grigorievnának a férjéről szóló emlékirata. Az a gyorsirónő, kinek az orosz író legnevezetesebb regényeit, így a Raskolnikovöí is, diktálta, meghitt, eddig ismeretlen részleteket mesél el halhatatlan uráról. Mikor a gyorsirónő másodszor ment hozzá, hogy Dosztojevszki diktáljon neki, az író jő hangulatain volt s munkája végeztén hosszasabban beszélgetett vele. Elmesélte szenvedéssel teljes éleiének egy-egy epizódját, azt iS, hogy menekült meg a halálbüntetéstől, miután a Peírasevski-ügybe keveredvén, golyó általi halálra Ítélték. — Emlékszem, — mondotta Dosztojevszki — hogy társaimmal együtt már a Szmlonov-piacra érkeztem. Tőlünk vagy húsz lépésiedre a kivégzésre készülődtek: tudtam, hogy legföljebb öt percig élhetek. Ránk adták a halálra ítéltek ingét s három csoportra osztottak bennünket. Én a harmadikba kerültem. Az első három elitéltet odakötözték az oszlopokhoz, éreztem két-három percem van, a két első csoportot addigra agyonlövik s akkor ‘rám kerül a sor. Istenem, mennyire kívánkoztam ekkor élni, mennyi minden jót szerettem volna tenni. Eszembe jutott’ a múltam, az, hogy időmet nem jól használtam föl és csak egyetlen izzó akarat járt át: élni, élni, minél tovább élni. Ez a pár perc éveknek, évtizedeknek tetszett a szememben. Egyszerre meghallottam a vezényszót: »Hátra arc«. Föllélegeztem: rólam és a három társamról levették a bilincseket s pár lépéssel tovább vezettek, itt uj Ítéletet olvastak fel nekünk, mely szerint engem négy évi kényszermunkára Ítélnek. Nem emlékszem olyan napomra, mely boldogabb lett volna. Mikor az Aiexieverőd cellájába visszavezettek, íe-föl sétáltam benne és énekeltem, énekeltem. Bátyám engedélyt kapott, hogy tneg-| látogasson, aztán a karácsony előtt f való napon tovább vittek. Ezt mesélte el Dosztojevszki a gyors-1 írónőjének,, kit aztán feleségül vett. I # I Egg olasz költő, Budapest és Petőfi. Most jelent meg I. M. Carrerúnák, a kitűnő olasz költőnek, a Giornalé di Poesia szerkesztőjének egy kötete, melyben többek közt budapesti ut-l járói, az itteni lelki élményeiről is be-1 számol. Egy budai estéjét idézi vissza! a könyv több oldalán, ilyenképen: — Te sem vagy távol tőlem, bizto- > san látlak, Alpeseken túl élő ismeretlen nő. Emlékszem egy estére, mikor egyesegyedül tévedeztem a Dunapartra és nem ismertem sem az embereket, sem a nyelvet, sem a tárgyakat. Idejöttem! a rajongó fővárosból a vidám Budára" ezen a csöndes, szomorú estén. Mit| kerestem? hová fnentem? micsoda! sarkalt? | Én nem kevésbbé szeretem a tárgya-1 kát mint a teremtményeket. Sok dől-1 got szerettem ezen az estén és sok do-1 loggal megálltam bizalmasan beszélget-1 ni. Ezt mondottam nekik: titeket isi szeretlek egy más hazának tárgyai; 1 téged is szeretlek, más emberek orSzá-J ga. És annyi szcrcteíeí érzek Irántatok, következménye egész életre szóló vakság volt. Ezért nem csoda, ha kétkedéssel fogadják az olyan állítást, hogy egy idegen testből átültetett szem a transzplantáció után beleilleszkedik az orgánumba és ismét látóképes lesz. Koppányinak azok a kísérletei azonban, amelyeket Ausztriában ismeretlen majmokon folytatott, teljes sikerrel jártak, de csak akkor, ha rögtön elkövetkezett a szem átültetése. Ezt a módszert még erősebben meg kell figyelni, mielőtt emberi szem átültetésről lehet szó. Amerikában bíznak a sikerben. •m hogy bitangul, barátok nélkül, minden szellemi kapcsolat híján sem érzem magamat egyedülvalónak. A teremtéssel és teremtményekkel való összekötő kapcsaim ti vagytok ezen az estén s époíy erős megindulást érzek veletek beszélvén mint múltkor, mikor Petőfi Sándornak egy ódáját halottam szavalni, ismeretlen nyelven, mely nekem mégis testvéri nyelvnek rémlett. Ezen az estén, mikor szivem ettől az uj megindulástól dobbant meg, nekedjj ismeretlen, karcsú nő, azt az egyetlen szót mondottam, melyet te megérthetsz az én ajkamról: Petőfi. És akkor te «a -kezedet nyújtottad énnekem ... # Hogg tanítanak a szovjet-iskol'hem? A szovjet-iskolában eszközök híján is nagy buzgősággal igyekeznek életbe léptetni mindenféle reformokat, melyek elütnek az eddig alkalmazott pedagógiai módszerektől. Valami gyermeteg, teljesen kezdetleges, sokszor félszeg, nevetséges, de azért sajátságosanösi kultúra sarjadozik itten. Amint egy angol újságíró elmeséli, Szovjet-Oroszország iskoláiban a diákokat mindenekelőtt gyakorlati munkákra fogják. A legprimitívebb s a legbonyolultabb tantárgyak egyformán szerepelnek a tanrendben. Végletek találkoznak. Burgonyaföldek megművelésére épugy tanítják a kicsinyeket, mint például a rádió ismeretére. De az elméleteket lehetőleg száműzik: a diákot a valósággal akarják megismertetni, ennélfogva kiviszik a szabad természetbe, a mezőre, ottan kapálnia kell, vetnie, a tanító felügyelete alatt, aztán beültetik a rádió-telefon fülkéjébe; is, hol kezelnie kell a bonyolult szerke- j zetet. Minden magyarázatot egy-egy! mozdulat, egy-egy taglejtés pótol. Lee-' ke nincs. Azt állítja ez az angol újságíró, hogvj a rendszer eléggé bevált, a gyerekek j szeretnek iskolába járni. Télen, mikor) farkasorditó hideg van, s nyáron, mikor a hőség fullasztó, a gyermekek vidáman kocognak az Iskolába, noha gyalogosan mértföldeket kell menniük. Ezeknek az iskolás fiúiénak a ruházata szakadt, szegényes. Lnnacsarszky azonban már három éve elrendelte, hogy a diákok ebédet is kapjanak az iskolában. Ez csalogatja őket az előadásokra. Érdekes, hogy az iskolákban főfel-1 figyelőül,, igazgatóul többnyire munka-1 nélküli aggastyánokat alkalmaznak, kik nem egyszer a betűvetéshez sem ériének, de gyönyörű nagy szakállat viselnek. A kicsinyek tisztelik őket. Ezek az öreg oroszok, kik egyetlen könyvet sem olvastak, tudós . doktorokhoz, furcsa apostolokhoz hasonlítanak. Aki engedetlenkedlk, vagy megsérti őket, azt a szovjet-rendszer a lehető legkegyetlenebbíil büntet!; nem bottal, sem pedig diákbörtönnel, karcerrel, hanem egyszerűen nem kap ebédet. Ennél nagyobb büntetés nincs Szovjet-Oroszországban. A. tábornok,'Svájcban, Zürich mellett, meileni villájában meghalt a tábornok. Ha Svájcban, ebben a demokratikus, békés országban a tábornokról beszéltek, akkor csakis egy emberre céloztak, Wille Ulrikra, akinek neve szorosan Összefüggött a svájci semlegességgel, melyet a tábornok a világháború idején, mint a béke vezérkari főnöke tűz* zel-vassal védelmezett. A zürichi nép a szövetséges kormány, tagjaival, a katonai vezérkarral együtt kivonult a temetésre, csapatok lépdeltek a ábornok koporsója mögött, mig fönn a levegőben repülőgépek kerengtek, igy I adván meg az utolsó tisztességet az elhunytnak,' ki a béke katonája volt. Wide Ulrik, a katona és politikus képességeit egyesítette magában. Hamburgban született. Már gyermekkorában katonai pályára lápéit, aztán Potsdamba került a porosz gárdába. 1914-ben nevezték ki a svájci hadsereg főnökévé, de ezt a kinevezést németországi múltja miatt sokan nem fogadták szívesen, azt rebesgették, hogy a tábornokot 11. Vilmos császár pártfogolta, kinek titkos bizalmasa. Természetesen ebből egy ! szó sem volt igaz, noha való. hogy II. j Vilmos császár személyesen Ismerte és I nagyi ábecsülte Willét. Különben kej mény magatartásával beigazolta, hogy senki sem védhette meg jobban Svájc semlegességét, mint ö. A hadseregfőnökségét 1919-ig tartotta meg. A háború végeztével az ö szerepe Is bevégződött. Akkor teljesen visszavo- I nult villájába és előbb két kedvenc lovát is megölette. Patriarkális alak volt. Igazi svájci. Csak egy gyarlósággal rendelkezett: szerette, ha nagyon megsüvegelik. lla külföldön utazott és megszállt valamilyen vendégfogadóban első nap rendesen nem kapta meg azt a tiszteletet, mely kijár neki, a pincérek úgy kezelték mint egyéb halandót. Huszonnégy óra múlva azonban csoda történt. A személyzet földig hajolt előtte, a portás mélyet köszönt, a tulajdonos személyeién kereste föl, hogy kívánsága iránt érdeklődjék. Mi történt? Wille ebéd után csupa szórakozottságból az asztalon felejtette azt a levélborltékot, melyre felesége fölirta a címét: t-Wille von Bismarck tábornok urnák*. * Az unoka. Nagy irodalmi történelmi név viselője tűnt el. Parisban meghalt George Hugo. Victor Hugónak, a költőnek édesunokája. Victor Hugo annak idején szép verseket irt, melyekben megmagyarázta, hogyan keli jó nagyapának lenni. De hogy hogyan kell jó unokának lenni, azt nem magyarázta meg. Pedig bizonyára nehezebb lehetett Georg I1ug6- \ nak jó unokájának lenni Victor Hugo! nak. mint Victor Hugónak jó nagyapjának lenn: Georg Hugónak. Ez az unoka, ki különben tehetséges művészember volt, egész élötét nagyapja emlékének szentelte, az 6 hatalmas dicsősége alatt görnyedezett. anélkül, hogy bármire vihette volna. Azt mondják, kitünően irt, de semmit sem tett közzé s jól is rajzolt. Néhány barátja biztatására tavaly aztán kiállította rajzait, melyeket a világháború alatt készített., hol mint önkéntes teljesített szolgálatot, ötveti éves korában. Bálványozta nagyapját, Imádta költészetét, de politikai téren nem követte őt. A demokrata, köztársasági költő unokája a királypártiság felé hajlott, buzgó katolikusnak vallotta magát. A rossz nyelvek azt is rebesgetik, hogy nagyapja irodalmi hagyatéka sem óvta meg őt az'anyagi gondoktól, sokszor adósságokat hagyott hátra a vendéglőkben azon a címen, hogy Victor Hugo unokája. Egyedül élt, nagyon szomorúan. Utóbb egy pártban üldögélt borát szűröseivé. Odalépett hozeá egy képviselő s megkérdezte tőle, hány szonettet Irt Victor Hugo? Az unoka hörpinígetíc borát, majd nyugodtan, szemrebbenés nélkül válaszolta: —• Kettőt. A képviselő elragadtatásában fölkiáltott: — Azt hittem, hogy ezt csak én tudom. Victor Hugo, ki sok ezer költeményt hagyott hátra, valóban csak két szonettet irt.
