Bácsmegyei Napló, 1925. február (26. évfolyam, 30-57. szám)
1925-02-15 / 44. szám
1925. február 15. BÄCSMEGYET NAPLÓ 13. oldal Elalvás előtt... Irta: Béga Tamás Zasó fejemet a fehér párna simája, hűsíti, a fáradt álom itt kereng körű - lem, elfed, kitakar, játszik velem... Zsongó melódiák szállanak fülemből, bőröm pórusaiból tánc-zene szűrődik ki, körülfoly, ringat. Fáradt szemem nyitottan mered az alaktalan sötétbe — gz álom itt játszik velem. És itt vagy Te is, ahogyan néhány perccel ezelőtt ’láttalak: suhanva, simulva, táncolva. Zúgó fülem zenéje adja a ritmust, és itt táncolsz most mással —■ nekem. Pár perce van csak, hogy elmenteni a kivilágított, kis mulatóból, melynek egy kis asztala mellett, Téged nézve és Rád gondolva egyetlenegy pohár habzó pezsgőt ittam — és ez a csöppnyi szesz itt íesziti most szivemet, 'l áncolsz és nincsen egy pillantásod sem számomra, — próbálom: makacs kitartással, nem tudom elfogni eltévedt pillantásaidat sem.' Kavarog az érzéki zene. — füt és dobol a parányi alkohol: szellemet idézek elő, múltat varázsolok. Valamikor egy harsogó régi tavaszban, amikor orgonák nyíltak a kisvárosi kertekben és az utcákon bálozó, bolond akácok édes fürtjei ontották a legszebb, legmézesabb álmokat hazudó illatot, — még egyszer megpróbáltam felverni az elsimult tükrii múltat. Követ dobtam beléje: egy kérést és egy kérdést — huilánigyürük fodrozódtak, fodrozódtak, simultuk széjjel, mindinkább széjjel: és nem jött teljesülés a kérésre és nem jött válasz a kérdésre. A megzavart víz, karikái mind szélesebbek, szélesebbek lettek és az egy kérés és egy kérdés nőtt és dagadt, már a Kérdés és a Kérelem volt. A széles gyűrűben már benn volt minden: miért...? . minden: hogyan...?, minden: meddig...? — már benn volt minden áhitat. amit az égő csm' ebökor óta a halódó ember íipádságos perceiben kért és köuyörgöít: — és múltak a napok, ólo nyon és tinitek az éjjelek választ;: teljesítetlenül. Fáradt fejjel álltain ott és néztem a szélesedő gyűrű távolodását, ahogyan magába ölel mindent: múltat, jelent és jövőt és tudtam, hogy' soha nem lesz addig nyugalom a hunit megzavart tükrén* amíg válasz nem jön egy kérdésre és teljesülés egy kérelemre, ~: ami jaj! megnyúlt azóta a Kérdésre és a Kérelemre... Az elmerült múltban közösen gyújtott gyertya tövig égett és kialvó kanóca is utolsót lobbant rég, — zugó fejemmel tudom, Rogy uj gyertyát kellene gyújtani, -- hogy közösen legyen világosság nekem és Neked — és uj gyertyát gyújtani nem lehet csak ha megint sima lesz a múlt és visszatérnek a gyűrűk, elsimulnak a fodrok... Zug a fejem és az álom játszik köriilean — elkerül. , Táncoló alakod hirtelen surran és pillanatnyi sötétből ragyogó fényes terem tárul fel, ezer gyertya fénye csillog és a hosszú fehér asztal drága kristálypoharain, metszett ékességein törik meg a- sugár, — habiehér parcelláitokon siklik a gyertyák fénye és tömör ezüst nagy karok maradnak árnyékban az imbolygó fények alatt. Kék virágok deritőtompiró, halkan szentimentális lánca csavarodik, díszít s az asztal főhelyén fátyolosán, fehéren ülsz Te. Körülötted mind ünnepi pompában és áhítatban és dús tálak drága gyümölcsei, nevetnék Reád. Szemben Veted a falba veszve látatlanul. de látva fekete szövetekbe burkolva ott állok én is: a Múltad és Te derűsen, csilingelve kacagsz, átnézd rajtam és nem érzed a jelenlétem. És én. ott vagyok, hogy a tűnt napok hosz- Szu sorával, áíkinlódott éjjelek ólltn'os palástjával letakart fedő aló! kimentsem régi áldásomat és visszájára fordítsam most És imigyen áldalak: »Legyen a Tiéd a fájdalom rettenetes szépsége, amikor a szivet csávaró, béklyózó abroncsok belevágódnak az életbe; — legyen a Tiéd a fájdalom tragikus egyedülléte, amikor a túlcsordult: érzés a semmibe szeretné sírni, vinni- a panaszait és a Semmi is ellenséges, mert közömbös; — legyen a Tiéd a fájdalom tisztitó, szent tüze, amikor romok alatt és h'amu mögött megtalálod Magad, éíeted-lelked tiszta értelmét! Legyen ,3. Tiéd a hétköznapok semmiből jövő és semmibe vesző hosszú sora, amikor Vasárnap után áhítozik a szomju lélek, hogy megpihenjen és ünnepi áhítatba kerüljön és amikor nem jön' ez a. Vasárnap! Legyen a Tiéd a fogyó Reménység a javulás, a változás után, — légyen a Tiéd a kérgesedé Beletörődés!5 r legyen a Tiéd az elmúlás gondolata, őszi szépsége, őszi virágzása, zöld-fehér pompája. A bágyadtan sütő,' ködbe vesző nap. bizsergető megnyugtató áldása; a Tied legyen a rncgpiheués, a gyötrött lélek elcsendesülése ...! -Kerül az álorn — elkerüli forró fáradt lejemet. Őszi rózsák, nagy pompájú fehér virágok komoly sorfala között zöld vadmirtuszból magas nyugágy áll a dús úsztál helyén.'Fehér virágú, délen növő, tengert szerető, drága vad mlrtus jó-illata borítja el a csendes ravatalt — amelyen megbekülten, kipihenve ott fekszel te , , . Fehér és zöld minden és a nehéz zölddel. elfüggönyözött ablakon keresztül öui ragyogás kis maradéka szűrődik a szobába. Ravatalod ez és ott állok alján a fehér-zöld pompának messzeségbe veszett pillantással, a végtelenbe nyúlt hullámkarikákat . figyelve. És egyszerre csak megindulnak a gyűrűk, fodrozva, sietve visszafelé, — egymást űzik, egymást hajtják és hullanak ki a kérdések; a miért-ek, a kérelmek és végi imák és már megint csak egy kérdés: visszatérsz-e? — és egy. kérelem: hallgassa meg! —- van körülöttem és előttem a zöld-fehér ravatalon fenségesen, nyugodtan: Te és tudom, hogy választ nőkéin kell megadnom magamnak ... Csendes ravatalodon aludj, aludj Tűnt életem, Életcélom: ne rezzenj öszszc. amikor a kis csattanás majd bekergeti az ólmot a szivembe, meghurcolt szegény szivembe, hogy végre pihenjek, adhassak, álhassak én is., százéves Irta: Baedeker Jókai E lapok érdemes szerkesztője azzal a kéréssel. fordult hozzám a Jókai-centennáritun alkalmából, írnám meg e nevezetes évfordulón, hogy a nagy rcgéuyköltő melyik müve tetszik nekem a legjobban? Megvallom, a kérdés ttetn kis zavarába ejtett, mert nem tudok felelni rá. A probléma nem lehet kényelmetlen annak az olvasónak, akinek Jókaink valamelyik' könyve különösen kedves (meg ha mind is kedves), de. annál biztosabban hozza zavarba azt, akinek o zseniális, Író minden müve egyformán kedves. Nem tudóm, sokan vagyunk-e ilyenéi:, mszár- »de. én azok közé tartozóin, akiknek tajgftffl* "Tokai egyik kiválóan kedvenc költőjük, anélkül hogy Jókai valamelyik regénye volna a kedvenc olvasmányuk. L becses lapok szerkesztőjének kérdésére tehát feleletem ia következő: 'Nekem az egész Jókai tetszik az ő százhúsz (s valójában énnél is jóval főbb) nagy kötetével, s a legjobb-akarat mellett se tudnám, megmondani, hogy e sók tündöklő irodalmi ékszer közül .melyik a kedveltem, mert — ismétlem — egyformán szeretem valamennyit. S ha csak udvariasságból válaszolnék a szerkesztő ttr felhívására, már készen is volnék a feladatommal, mert Íriszen ön, t. szerkesztő nr, csak kérdést intézett hozzám s nem kívánta tőlem feleletemnek a megokolását De hát én rendesen . többet adok, mint amennyit kérnek tőlem (s talán éli rnég azért kapok kevesebbet, mint 'amennyit várok), s azért le jegyzem pár • sorban, hogy mért nem szaporítom azoknak a derék, könyvolvasó polgártársaimnak a számát, akiknek többsége , a föltett kérdésre az »Uj föídcsttr« mellett, kisebbsége pedig megoszolva a »Fekete gyémántok«, az ; Arany ember«, a »Magyar Nábob«, s-Kárpáthy Zoltán.. a »Politikai Divatok« s a Szerelem bolondjai mellett .szavazna. Nos. én azért nem tartozom .sem ehhez, a tiszteletreméltó ..többséghez, * sem pedig e jóhiszemű kisebbséghez, mert én Jókainak ama írói tulajdonságait s ama. ritkaságos költői erényeit bámulom, amelyek összes müveinek az ékességei, s épp. úgy díszítik pz, apró emlékezéseit, az jgényt.elen csevegéseit, a kis tárcáit s a napról-napra irt hírlapi cikkeit, mint nagy koncepciójú regény eii. S mert az isteneknek azt a , pazar adományát, 'amely valamely különös egyéni bájjal teszi vonzóvá a-költő összes írásait, s amelyet kedvem volna' Jókaiságnak keresztelni el, többre becsülöm, annál a szerencsés véletlennél vagy . véletlen szerencsénél, amely egyik-másik könyvét a többinél valamivel kerekebb müegésszé varázsolta: . , j j Jókaiság alatt azt a speciális szellemet, keltemet és jellemet értem, amely e nagy iró minden müvét — s egyedül az övéit — átlengi s 'print egy 'különösen karakterisztikus illat árad ki .toknak a tekintélyes könyvtárnak minden lapjáról, amelyet ez a kiválóan nagy poéta Ihletének annyi sok dús perceiben hatvan évtized alatt teremtett. A humornak és fantáziának azt a világirodalomban alig ismétlődő szép szövetségét érteni jökaiság alatt, amely az olvasókat — mint meseéhes gyereket az erdekíeszitő tündérrege — bűvöletben tartani soli?! meg nem szűnik, mert nincs e rengeteg könyvtárnak egy fejezete, amely ezekkel az erényekkel ne ékeskedne, amely ezzel a finom illattal ne kedveskedne. mely az egészséges humornak s a költői képzeletnek virágai nélkül szűkölködne. Aki ebből á szempontból nézi és olvassa Jókai írásait, annak nem tetszhetik valamelyik könyve a 'legjobban, aki a megfigyelésnek és összehasonlításnak az ormáról vizsgálja c könyveket, az egészben szereti Jókait s egyformán ■ szereti az iró minden költői müvét, minden tides sorát. Talán nincs a világirodalomban még egy iró, akiről cl lehetne mondani, amit Jókairól állíthatok. A legjobb s az aránylag legkevésbé sikerült müvei közt nagyon csekély az értékkülönbség. Ö nem irt oly regény remeket, mint például Flaubert,. de huszszorannyit termelt, $ ha item is irt olyan kitűnőket mint Balzac, de otfyan csapnivalóan rosszakat se, mint francia kollégája. Ez utóbbinak legjobb és legrosszabb regényei közt rettenetes ii* tátong, — mintha nem is ugyanaz az iró teremtette volna őket. Jókainál» a leg jelentéktelenebb alkotásában is megtalálod a müvei legkitűnőbbjének az erényeit. (Az igaz, hogy ez utóbbiban meg imitíamett ott kisért gyengébb dolgainak egynémely ícgyatkozSsa.) Hogy egy iró hatvanéves pályáján, párját ritkító termékenység mellett így megtarthassa a színvonalát, maga is tüneményes dolog, •s alighanem ebben áll az igazi nagysága. Még. szenilis írásai se mutatják azt a hanyatlást íónykorszakbeli müvei mellett, amelyet ruás elaggot íróknál tapasztalni. Még a nagy' Goethe vénsésbeu irt dolgai is mélyebben esnek virágzó periódusának a termése, mint a Jókai kései dolgai az évtizedekkel régebben írottak nívója alá-Valószínűleg ez az oka, hogy bár a kiváló mesemondó összes' müveinek a megszerzése ma. már egész vagyonba kerül. az .olvasók ezrei, mégis arra pályáznak, hogy mindannyit birtokukba vegyék. Tudattalanul is érzik, hogy Jókai nem az . az író, akitől cgy-Mt remeket elég elolvasni, hogy megismerkedjünk vele. A teljes Jókait kívánja mindenki, meri nála a legkisebb apróság is gyönyörködtet, s legkiválóbb müve csak árnyakaikig különb legkisebbnél, amely .szintén tele van az Ismert Jókaí-oténr ekkel, s elsősorban Jókai- Sággal. S csak az, aki birtckVva van a nagy iró összes • könyveinek* e&ak az látja, mily meddő vitatkozás 'tjz, bogy melyik müve a legsikerültebb, s minő fölösleges kérdés, hogy melyik- regénye tetszik a legjobban. Csak-az'összes Jókai-köuyvck boldog tulajdonosa érzi, minő varázslat rejlik c termékeny címe gazdag kincses.házában; csak ő tadja méltányolni a jókaiságot a nagy elbeszélő . e különleges erényét. ;% magyar költészet, ez egyik legbccscsobb megnyilatkozását. Egymásután olvasva árulják csak el e müvek az azokat alkotó géniusz minden csudás 'adományát: a Jókai páratlan képzőimét, méltán megbámult derűs humorát, ezt .a keserűség nélkül való édes humort (amelyet kedvem Volna kedély édességnek nevezni el), a csevegésnek arra játszi formáját, amelyért megirigyelhetné nem egy híres francia »causcur«, $ leírásainak azt a báját, amely könyveinek egyes lapjait lefordithatátlanckká teszi, — mert hol van külföldön az az iró, akt ügy tud' a saját nyelvén, mint Jókai a magáén? Hozzájön mindehhez az amely erkölcsi fölfogás, amely bizonyos irodalmi irányok kedvelőinek a szemében talán nem is érték,« sőt esetleg a komikum hatását teszi, de azért becses alkotóeleme ennek a nagy ernbemiünkának. A naiv együttérzés a jókkal, a bűnnel szemben megnyilatkozó irtózat, a kójniszsággal szemben tiltakozó erkölcsi tüibáborodás s a nemes •lelkek és szép cselekedetek' gioriíikálása. mindez ma nincs divatban, de még jöhet oly kor, amikor megint modern lesz, < és semmiesetre se baj. hogy benne varra Jókai másfélszáz .könyvében, .s' hozzá* tartozik a költő egyéniségéhez, alkotórésze a jókaiságnak., Jókai véthetett .az iskolai '.észtetika kötelező, törvényei ellen’ (vétett is), de azt hiszem; hogy — igazándi nagy iró lévén — vajmi keveset törődött c szabályokkal. Mentül nagyobb teremtő valaki, annál inkább engedheti rneg magáhalc azt az előjogot, hogy a maga lábán járjon s a saját törvényei szerint írjon. Az ilyfajta. költő- nem kérdezi (Petőfi se kérdezte,.és Ady se kérdezte), hogy mit szabad és hogyan kell, hanem úgy termel, ahogy az alkotó ösztöne súgja neki. Él a szabadsággal, amely öt, az erdők édes csalogányát, illeti meg. Ők ketten, a fiilemile és Jókai, nem kérdeznek senkitől törvényt; ttgy dalolnak, ahogy áz istenek ‘ megszólalnak bennük! S minő szerencse, hogy az ilyen lángelme nem az iskola, hanem saját géniuszának ;i tör vényei, szerint alkotja szépséges dolgait!' Szerencse és jótétemény. Mert ha Jókai kötelezőiknek ismeri , cl magára nézve a regényírásnak atna jog- és inüszabályait, amelyeket Jósika ’Miklós »Regény és regényitészet« ciroü könyvében kodifikált s például, a nagy Iclkiisnierclcsségü,. uiélytudásu és kiváló emberismeretii Kemény Zsigmortd betartott, akkor talán (ha ugyan ez. a föltevés egyáltalán lehetséges s .az ilyen eset, egyáltalában elképzelhető!) Jókai szintén megcsinál; U&-tizenöt becsületesen megkomponált regényt, de • csak olyan, tíz-tizenötöt, amely szaporította, volna a jó olvasmányok számát, de ,akkor.Jókai nem.,az a Jókai volna, aki egyet jelent a'-magyar■ kultúra egyik, legnagyobb, diadalával, s a jőkptság, ez az önmagának törvényt hozó irányzat,, a termékenységnek, a színgazdagságnak, 'a humornak 'és képzeletnek ez a páratlan szövedéké sohase születik üreg, -s akkor a mostani cciitemiáritim korántsc. lenne oly. fényes és világraszóló •megnyilatkozása a magyarság rajongásának, mint ezen a szép ünnepen, aptelyct c szent esztendő elején ülnek meg min-
