Bácsmegyei Napló, 1925. február (26. évfolyam, 30-57. szám)
1925-02-15 / 44. szám
14. oldal, BACSMEGYEI NAPLÓ 1925. február 15, denütl, ahol magyarok s a magyarok barátai laknak, Higyjétek meg nekem, ti mindannyian, akik ez időben mindenfelé hódoltok a nagy regényíró széliéin ének, ti mindannyian nein, csupán a Jókai Mór dicső neve és emléke • .előtt hajtjátok meg zászlótokat, a Jókaiságot is jrnheplitek, azt a csodás varázslatát, mely, a nagy mesemondó minden 'kötetéi] végigárad és benneteket a legédcsebb kedély, e virágokkal pompázó siil ■ e kincseit pazarul szóró poétikus cltüe bűvkörébe von. . . . Mindezt azért jegyeztem le, hogy okát adjam: mért nem tudom.megmondani, melyik regényét a nagy 'költőnek Szeretem legjobban. Minden ítiás íróval szemben az igy feltett kérdésre tudnék választ adni, Jókainál nem vagyok rá képes. Az ö Írói munkássága s annak impozáns eredménye olyan, mint egy ékkövekkel dúsan . kirakott nagy korona. Szépek az egyes alkotó. darabjai is. De ugyan ki volna oly mű-, jvészieden, hogy egyes köveket akarjon kiszedni belőle? Ä sok órdc-kes akik közt, akik fiatalkoromat környékezték, a • legérdekesebb csák'.'lcgciidaszcrücu élt berniem. Sokat liallettam róla, de évekig nem láttam. Mietern az iskola, a Pl&nk-kcrty a. kincstári erdő, as Elemérig terjedő vasúti töltés árkai között telt el, ezek mindegyiké kellően szolgáltatta a maga szenzációit. Otthon ritkán tartózkodtam, legföljebb muszájból,' a: nagyok beszéde sóséin érdekelt, . szavuk idegenül, tompán kongott a fülemben, de mikor ünnepnap délutánján vendégek érkeztek s megkezdődött a kalabriász (felsővel), néha, bőrtől tés közben, elkezdte szunuiiíkáját az ismeretlen fogalom.' — Húsz esztendeje szolgálok már, mondta . Miklós bátyám, aztán clébc’ni akarnak helyezni egy kölyköt. Ki látott már ilyet? . Közben kihúzta a makk-disznót és nagyot ütött öklével a linóleumra. A többiek hallgattak, Miklós pedig folytatta: — Barrátom ... Az er betűt úgy ropogtatta, mintha ennek túlzott hangsúlyozásával kellette bizonyítani, illetve, erősíteni a barátság mérvét. Igenis, ne tévedjen senki, itt szigorúan vett barnátokról van -szó; azokhoz intéződik az ige-. Azt hiszitek, hogy' hagyom magamat? -Neun olyan iából vagyokfiaragva. Majd a Milán .... Egyelőre elfoglalta 'á játék izgalma, meg volt a játék kontrázva, azt kellett tisztázni. Utána inni kellett, »erre a nagy izgalomra«, majd jött a részletezés, mit kellett volna a partnernek hívni, ..színbontás-a játék elmélete.«, végül'helybe érkezett. . Úgy értesültem, hogy holnap Bccskerpken van a Milán, majd beszélek vele .és rendbejön .minden. Az apám jóhiszemű -ember. volt, de nem állhatta meg. ~~ T.c is olyan befolyásosnak gótido• led? • ; . .. . ' ., '-r-, Barrátom, amit a Milán akar sz?zsz,. . Három vagy négy Miét múlva,, hogy.. 1 társaság megint nálunk gyülekezett, annak az örömére kellett újabb borokat felhozni a pincéből, hogy Miklósnak sikerült.-•r Nem megmondtam? Amit a Milán a kezébe vesz, az biztos. Élő ember abban még item csalódott. Tényekkel állván szentben, ezt cl kellett ismerni és magasztaló szavak estek a Milánról, aki jókedvében különféle dolgokat szokott a kezébe venni, még pedig sikerrel. Határozottan irigyeltem, milyen jó neki! Én csak az apám puskáját vettem néha a kezembe s azért is kikaptam. Ha most idejönne a Milán és ugyanezt cselekedne; mindenki meg volttá tőle tisztelve; Az. alakja azonban egyre nőtt r illemben. Ahogy fejlődtem, egyre tőt jutottam felnőttek társaságába, néha az apámmal ballagtam valamerre s hallottam a nagyok beszédét., ’ — Hogy tanul a gyerek? A gyerek, mint az alább kövotkező válaszból is napnál tisztábban kiderül, éh voltam. Az apám ugyanis elkedvetlenedett hangon azt felelte: — Na, nem szakad bele. — Stipendiuma van-e? — - :Dchcgy van, dehogy. Volna , anyai ágdn "egy alapítvány, de annyi mindstit. kell élőbb igazolni, meg bizonyítani Miért nem szólsz a Milánnak?. Az elintézi kerülök nélkül. — .Mondasz valamit. Ahogy azonban én tudom, sose szólt •neki,, ő se’tudott kérni, legkevésbé azt, amihez jussa volt. A stipendiumot mindig mások kapták, már most hogy Milán ‘segítségével, vagy anélkül-e, — arról nem tudok számot adui. Nem is fontos. Az érdeklődésem azonban csak jó -későn érkezett meg, hogy voltaképeu kicsoda az a Milán? Mikor először adtam fel a kérdést, csodálkozva néztek a széniembe: — - Te nem tudod?-- Nem élt? —- Sose láttad Iszákovics Milánt? — Soha az. életben. — Szép újságírónak készülsz te is. : Siettem hát pótolni elmaradt ismereteimet, . akkor tudtam meg annyit; ■amennyit lehetséges. Iszákovics az idősebb Stojánovics Vazul után való főszolgabírója volt az aníalfalvi járásnak, hatalmas, Brontes falak, kedves és közvetlen ’a-végtelenség Írig, könnyelmű, akárcsak Árpáddal jött Adná Keletről,' tt legjobb 1 cimbora, kár- Jvában, italban az elsők között való. A leghíresebb úri kocsis, aki valaha is élt a kontinensen. Négyest senki se tudott nálánál szebben, biztosabban .hajtani s fogadásból — vágtátásbaű — kiütötte az ostor vegével akárkinek kezéből a uégykrajcárost. Minden lakodalomban ö volt a • kunié«. Magyarázzam-e. hogy mit jelent? A vőlegény násznagyát, akinek példátlan jogai vannak a lakodalom körül s amis ő nem ad engedélyt az evésre, addig étien-szomjan kénytelen vergődni az egész násznép. Ezt a hatalmát elég sokszor felhasználta tréfára, de pajzán volt ő ama téren is, mikor násznagya tisztéhez képest pénzt kellett szórnia a nép közé. — Adjatok csak ide néhány aranyat, ■mondta a gyanútlan vendegeknek. Azok előzékenyen nyújtották át készletüket s iszákovics Milán mindent kiszórt az ablakon. , — Ezt nézzétek, hogy verekednek érte! Azok egymás hegyin-hátán torkolászódlak, bicskáztak. Az sem volt utolsó tréfája, mikor a lagzi szántára összeválogatta a legjobban megfelelő négy lovat. Páratlan, tökéletességű lóállománya veit mindig a dć’vidélci szerbségnek, fejedelmi ménesben helyet foglalhattak volna. Az veit az első dolga, hogy ezeket a kölcsönbe kért lovakat Hckurtirozta■<, ami nemcsak nyírást jelent, hanem né- Ihány farkcsigolya levágását is. A ló «eredeti szépségének, ragyogó hosszú hbet f sörényének, ezzel vége volt. — Látni se akarom többet, nekem vissza ue küldd, uram, — zokogott a gazda, nem is a káron, Inkább az clcsnfitáson keseregve. Hát Iszákovics Milán nem is küldte vissza, megtartotta szívesen. , ; Járásának jegyzőit rendszerint éjfél-Iutáni két órára rendelte be értekezletre. — Látom az urak kötelességtudását, ragaszkodását, nagyon meg vagyok hat-' va. Tessék átvonulni a szomszéd szobába, majd ott értekezünk. Terített asztal, csapra vert sörösmeg boroshordó várta őket. A járás már reszketett tőle, az ötleteitől, mert bár korrekt ur volt, a szeszélyeivel sok kárt csinált, —■ kisütötték hát, amit ilyen esetekben mindig sikerrel alkalmaztak. Hogy megszabaduljanak tőle, a nyolcvanas években 'fplléptették az tizdiui kerületben képviselőnek s egyhangúlag meg is választották. A kormány szekerét tolta, nem volt nehéz dolga, még választási költséget is kapott. Bent aztán hamar folytatta a népszerűséget. A régi szabadelvüpárt egyik legérdekesebb alakja lett, mulatságrendező, kártyacsaták bajnoka,; azonban fegyelmet ismerő. közkatona, akt izgatottan leste Tisza Kálmán szemöldökeinek mozdulását, nem, cselekedvén másképen, mint ahogy a generális parancsolta. Milán itt, Milán ott, nem hiányzott semmibőt, ilyen' a jó cimbora, -Szerették, megbecsülték, apró kiváltságait teljesítették. A képviselőnek ugyanis sosem az volt az első kötelessége, bogy jó törvényeket hozzon. Már hogy lett volna! A törvény mindig a kormány dolga ,s megcsinálnák azt képviselők nélkül is. Ellenben a kerületnek ezer a kívánsága, vicinálisok épülnek, közszáilitások adódnak,. regalébérletck válnak aktuálissá,' ki intézze el ezeket, ha nem a' képviselő? Iszákovics Milánnal mégis megesett az"a kellemetlenség, hogy vsak égy cikluson át vojt képviselő, aztán kibukott., A vármegye, szokás szerint, mosta a kezét, népakaratot, tisztaságéit emlegetett, az ellenfél vesztegetett, hatalmasabb volt. Voltaképen, kellett a maiidé tűnt másnak, ezért állították az öreget* sarokba. Hát énvelem most mi lesz? lécuki se válaszolt rá. A restauráción megpályázott egy sor állást, — nem választották meg, arra hazament Mokrinba, elég csinos birtokára, a maga házába. A legtöbb időt mégsem otthon töltötte. hanem Budapesten, a szabadelvű körben, meg az országgyűlés folyosóján, karzatán. Mondták, hogy a jó cirkuszi lóhoz'hasonlóan annyira vérébe ment a fegyelem, hogy valahányszor a párt felállt szavazni, ő is felállt odafenn. Aztán elfogta a dacosság. — Megbuktattatok, mégis megmutatom,' hogy vagyok valaki. Szinte kereste Torontóiban • az ügyesbajos embereket. — Pajtikám, nincs valami kiyánsaged? Szívesen elintézem a kormánynál. Hogy sikerült, vérszemet kapott, de \ őrszemei kaptak a kiváltságosak is. . • Majd a Mikin ... A vármegye minden diákját ismerte Pesten, eljárt a szállásukra. — Kinek vau vizsgája? Akinek volt, azt elkísérte az egyetemre, bement a tanárhoz. —: Barátom, ezt a gyereket muszáj áteresztenetek. Páratlan talentum, valamikor büszkék lesztek rá. A hallgatóság soraiba ült, ellenőrizte, hogy beváltja-e a, professzor a szavát, ■jvagy vsak le akarta a nyakáról. rázni. Bozontos szemöldökei rángatóztak, orríhitorckat csinált sűrűn krákogott, hogy észrevegyék, ha, elfelejtkeztek volna róla. De a vizsgákat biztosította. Hónap végén is fölkereste a diákokat.-T- Van-e pénzetek? Lelkes tekintetét látva, csodás reménységek égtek az üres zsebü diáitok szivében. — Dehogy van, Milán bácsi, egy garasunk sincs. — Na jói van. majd Írok az apátoknak, fejelte leeresztett hangon s úgy kacagott a fiuk elbusulásán, meg a maga tréfáján, hogy a könnye is-kicsordult. Ekkor kezdett, divatba jönni a »Maid a Milán« szállóige s vajéban, Milán még hosszú évek múlva is ki tudott mindent járni. Azt beszélték róla, hogy nem engedi magát elküldeni, letelepszik a miniszter foteljébe s akármi a válasz, bármilyen furfangos, kibuvós, ő nem enged.-- 'Bocsáss meg, kegyelmes uram, de üres kézzel nem mehetek haza. Meg kell hálálnom a bizalmat, hogy visszakerülhessek ide, ahol mégis csak a hasznúmat vettétek. Nem mozdult addig, amig meg uem kapta amit akart, vitte haza személyesen az Írást. — Hogy lássátok, ki az Iszákovics; Milán.. . . A ■ vármegye még egyszer fölneszeit, melengette a barátságot, nehezebb ügyben igénybevette az ő szívességét is másoké mellett, hanem- azért Milán mégis csak lejárta magát. Mikor én megismertem, már kopott, elhanyagolt külsejű volt, sosem mosakodott, a zsebébe'] hordott vg.v rossz fésűt, azzal csinált a -kávéházban toileítet, a kis birtokát elköltötte, baráti kölcsönökből élt s egyre később jött meg Pestről, többnyire üres kézzel. A furfangjai ellen uj íurfangokat találtak ki, hiszen egyre jobban fogyott a remény, hogy még, egyszer képviselő lesz. Szavazni pedig, az utód is hűségesen szavaz. Bob. Vasziíyevics Zsarko három verse az „Ucca fájdalma“ című cih'u'ból Pillanat Megyek az uccin. Ej van. Az egyik sarkon barátom vár, a nyurga fadereku, bandzsaszemii öreg lámpás ás barátságosan rám mosolyog. A házak sugdolódznak körülöttünk áslhomályba göngyölik afe.fénylö abía-Egysrerre csak a társam, a lámpás becsukja Lándzsa ?zeniének lankadt [kagylóját ás o sarok mögé búvik. Csak hosszú fadereka jajdiil fel tompán, mint a mankó a kövön, Magdolna A fáradt no a sarkon áll ás nekitámaszkodik aszunnyadó háznak. Az arca mosoly ás halódás, az ujjai pedig elhamvadt viaszgyertyák, Nekilámaszkodik a szunnyadó háznak és a sarkon áll a fáradt mi. 'Ezalatt pedig az uccai lámpás — a lm barát — dicsfényt és haló i hullat fáradt fejére. Éjjel A házak az ucca végén gúnyolódnak a halottas hangulattal. A sarkok élesen bc’ehasitanak a feketeségbe. Körülöttem az éjjel elsüppesziette a véres Golgota-utat a Kenyér űr felé, — és az éhség ilyenkor csak gyermekek, asszonyok, emberek álmaiban feleselget kábán — amig a csüggedt, roggyant test alszik. A katedrális tornyáról a városra óriás feszület hull és ráfekszik az álmokra és ráfekszik a lelkckra. Körülöttem az éjjel elsüppesziette a véres Golgota-utat a Kenyér úr felé. Fordította: Szenteleky Kornél Majd a Milán ...
