Bácsmegyei Napló, 1925. február (26. évfolyam, 30-57. szám)

1925-02-11 / 40. szám

1925. február 11. BACSMEGYEÍ NAPLÓ — Hatpcrceb darab kerestetik. Bu­dapestről jelentik: A Fővárosi Operett Színház nagy revüjének egyes képei között apró kis tréfák, jelenetek vau­nak, amelyek összekapcsolják a sorra kővetkező képeket. Ezeket a kis tréfá­kat ki akarja cserélni a színház, miután rém egyik túlságosan hosszú iéiekzetii. Természetesen megindul a szerzők és a vicces emberek inváziója a színház felé, akik mind egy-cgy jelenetet, kis darabocskákat nyújtottak át előadásra. Annyi a darab már a színházban, hogy alig lehet közöttük választani, azaz a színház nem, is tud választani, miután a szerzők a legritkább esetben felelnek neg a következményeknek: eddig még kevés ember akadt, aki ötletéi, szelle­mességeit egy hát percig tartó cselek­ménybe tudta vqlna beleszoritani. A színház már megvett jóuéhányat, de inés mindig válogat és várja azt a sok szerzőt, ■ akik hat perc alatt is elmond­hatnak annyi ötletet, mint egv negyed vagy félóra alatt. — A novisad" kereskedoifjak tánc­mulatsága. A noviszadi kereskedőifjak február .14-ikén a Sloboda-száüóban hangversenyt s táncmulatságot rendeznek. A koncerten Lcvova, a noviszadi opera művésznője, továbbá a zeneegyesűiet és a Nevén-énekkar működik közre. — A noviszadi zsidó nőegylet bálja. A noviszadi zsidó uőcgylet február 28-án a bzkbodábau bált rendez. A búi iránt nagy érdeklődés nyilvánul. — Egy tizennégy és eg.v tizenöt éves fiú megölte szüleit és két testvérét. Münchenből jelentik: Néhány nappal ez­­clött" Weicherbeu megölték a Masl-lni­­zaspárt és két gyermekét. A rendőrség rövid nyomozás után megállapította, hogy a gyilkosságot csak a Masl-házas­­i'ár két másik gyermeke követhette el. i gy tizennégy és egy tizenöt éves fitt. Elfogták a két fiút, akik be is vallották :t teftet. Elmondták, hogy szüleiket és két testvérüket előbb kalapácsesapások­­kal elkábitották, majd fejszével bever­ték koponyájukat. A rendőrség még nem tudta megállapítani, hogy miért követ­ték el ezt a rémtettet. ( — A raasamód. A szuboticai zsidó nő­­egylet és népkotij^ia javára márciusban Őt mandátumot kap a radikális-párt a szufeoticai kerületben? A főbizottság elé került adatok állítólag eltérőek az eddigi jelentésektől A Választások lezajlása .után a, szuboticai kerület szavazóhelyeiröl olyan adatok érkeztek, amelyek alapján kétségtelennek látszott, hogy a kerület négy radikális és két demokrata képviselőt választott.. A jelentések szerint ugyanis a radiká­lisok 16.664, a demokraták 7311 sza­vazatot kaptak, inig a többi pártnak nem sikerült a hányadot elérnie. Kedden éjjel azonban az a hir ter­jedt el. hogy ez a számítás nem ala­pult végleges adatokon. A hir sze­rint, amelynek hitelességéről nem volt még alkalmunk meggyőződni, kedden délután érkeztek meg egyes községekből, jgy Sztarakanizsáró! és Zsednikröl a választási jegyző­könyvek. amelyek kevesebb demo­krata-párti szavazatot tüntetnek 'fel, mint amennyiről a telefonjelentések beszámoltak. A külömbözet, mint értesülünk, olyan mérvű, hogy. en­nek alapján a demokrata-várt csak egy mandátumot kaphatna. Ha ez a hír megfelel a valóságnak, akkor a raclikális-pártxlalc nem négy, hanem öt mandátum jutna és igy ifjabb Gáiiiy Györgyöt megválasztott kép­viselőnek jelentené ki a főbizottság, inig ár. Pleszkovics Lukács, a de­mokrata-párt szuboticai jelöltje el­esne a mandátumtól. A választási főbizottság előrelát­hatólag a szerdai nap íolvamán re jezi be munkáját és állapítja meg a hiteles adatok alapján, hogy a szuboticai kerület mandátumai ho­gyan oszlanak még a pártok között. mert ez utólag a vásár területén fel­áron adatik meg. A vásár látogatói vas­úton és hajón féláru jegyek váltására jogosultait. Kívánatra olcsó lakásról is gondoskodik a vezetőség. . E célból a vásárigazolvány lakásszclvényét elő­zőleg az Idegen Forgalmi Hivatalhoz (Mari.sköz 1.) kell beküldeni. Mindezen kedvezmények a vásáriguzolvány birto­kosokat illetik. A • vásárigazolvány ára SO dinárban van .megállapítva. A vásár­ig ázolvánvök belépti jegyül is. szolgál­nak. a vásár egész tartamára. Yásár­­igaZolványok kaphatók minden SHS ke­reskedelmi és iparkamaránál, kereske­delmi érdektcstületéknél. utazási irodák­ban, bankokban és a beogradi m. klr követség utlcvélosztálvánál (Zorina pli­ca 70) és a beogradi rn. kir. kereskedel­mi megbízottnál (Strabinica Balta 4,t/a). Negyvenéves házassági évforduló. Noviszadról jelentik: Balog Dezső férfi­­szabó, a noviszadi Petrcvics és Krausz. Dávid-cég beltagja, vasárnap szűk csa­ládi körben ünnepelte házasságának negyvenedik évfordulóját. A jubiláns házaspárt tisztelői és barátai szerencse­­kiváltatokkal halmozták el TŐZSDE 9 m ® A dinár külföldi árfolyamai 1925. február 10. Budapest deviza 1158—1183, valuta 117S—1180. Prága deviza 55.02—50,12, valuta 5.50—56. Berlin deviza 689—691 milliárd már­ka. valuta '684—688 milliárd márka. Becs deviza 1164—1168, valuta 1157 1160. Trieszt deviza 39.60—39,70. London deviza 292.50. Newyork deviza 165.25. Zürich, íebr. 10. Zárlat: Beograd 8.475, Paris 27.80, London 24.81, New­york 518.50, Brüsszel 26.50, Milánó 214.80, Amsterdam 208,95, Berlin 123.50, Becs 73, Szófia 377.50, Prága 15.30, Varsó 100, 267.50 Budapest u, Bukarest a szuboticai társaság ismert tagjaiból alakult műkedvelő gárda előadja Haltai Jenő kedves vigjátókát, a Masamúdot. A cimsze-repet dr. Havas Eniilnc, s raj­ta kiviil a főszerepeket Törzs Anikó, Faithné Vt’drödi üizi, dr. Kellert Benő­né, Fischer Andorne játsszák. A főbb férfiszerepeket dr. leránt Zoltán, dr. Hirth Ferenc, dr. Havas Emil adják. A többi szereplők is igen hálás szerepe­ket játszanak és a legnívósabb előadás­ra vau kilátás. — A szuboticai asztalos iparosok feb­ruár 12-ikén este 6 órakor értekezletet tartanak az ipartestület helyiségében. Közgazdaság 3 S9 Szarajevó is to z se ét kér. A szarajevói kereskedelmi kamara és a többi gazdasági szervezetek a kor­mányhoz azzal a kérelemmel fordul­tak, hogy Szarajevóban is tözsejét ál­lítsanak fel. A kérvényezők arra hi­vatkoznak, hogy az uzsice-vardistei uj vasútvonal megnyitása óta Szarajevó áruforqalma jelentékenyen megnöve­kedett' Beograd, iebr. 10. Zárlat: Paris 3.28, London 292.50—293, Newyork 61.10— 61.15, Genf 11.78—11.80, Prága 1.8025— 1.8075, Milánó 2.525—2.53. Szaloniki 102, Bukarest 32, Becs 8.60—8.62. Bu­dapest S.50—8.55. Noviszadi terménytőzsde, febr. 10. Az irányzat lanyha,, a forgalom csekély. Irányárak: Búza, bácskai 76 kg.-os 470 dinár, 75—76 kg.-os tiszai hajóállomás 460—470 dinár, bácskai 7S—79 kg.-os 485 dinár. Zab bácskai 325—#330 dinár. Tengeri 205—210 dinár, szerbiai fehér beogradi paritás 215 dinár. Liszt 0-ás GG. 670—685. % oldal. 493 dinárt kérnek érte ab jugoszláv él­loruds elvámolva. j A budapesti tőzsdén nyitáskor mind-; össze néhány tétel tiszavidéki és tiszán-; túli búzát ajánlanak 61 ó—612.300 koro­nával budapesti paritásban, dunántúli és; pestmegyei 76 kilogrammos fajsúlyúi búzáért 597 —600.000 koronát kérnek. ; A rozs jól tartott, 515—520.000, koro­nát kérnek Budapesten a rozs méter-': mázsájáért. Budapesti értéktőzsde, febr. 10. Jól tartott irányzattal indult ma a forga­lom, amely valamivel élénkebb volt, mint tegnap. Az árfolyamokban eleinte lényeges eltolódás nem volt, mert a ve­zető értékek alig egy százalékos élté-; réssel tudtak újabb elhelyezkedést talál­ni a tegnapi árfolyamokhoz viszonyítva.. Később azonban a hangulat változó tolt. bizonytalanná és ingadozóvá vált a tőzsde és főleg azok a részvények szenvedtek, bár csak átmenetileg, erő­sebb árveszteséget, amelyek az elmúlt üzleti hét folyamán a spekuláció játék­­papírjai voltak. Tőzsdczárlat (ezer koronákban): An­­gol-magy. 35.5, Földhitelb. 200. Szlavón jetz. 68.5, Lloyd-bauk 1.5, Cseh iparb. 1S.5, Magyar Ilit. 436, Jelzáloghitel 44, Leszámítoló 69.5, Olaszbank 20. Osztrák hitel 165, Kercsk. bank 1145. Beocsinl 1055, Magnezit 1775., Aszfalt 68. Alt. kői szénb. 2960, Athenaeum 76, F'ranklin 75 ,■ Globus 30, Gazd. gép 160, Fegyver 885* Ganz Dán. 2745, Ganz vili. 2260, Ált*, gépgy. 48.5. Magyar acél 165. Merem-­­fa 1.4, Guttmarm 680, Malomsoky 8* OJa1 510, Szlavónia 64, Nasici 1SQ0, Csikágói gabonatőzsde, iebr. 10. Bűz* májusra 190.75, búza júliusra 162, búza szeptemberre 148.625. Tcngéri májusra 133.625, tengeri júliusra 135.125, tengeri szeptemberre 134.875. Zab májusra '66.375, zab júliusra 61.5, zab szeptem­berre 5S.625. Rozs májusra 167.25, rozs júliusra 142.25, rozs szeptemberre 124* Newyorki gabonatőzsde, febr. 10. Bú­za őszi vörös 211.625. búza őszt ke­mény 203.125. Tengeri i 39.625. Liszt sp. \v. cl. 890—940. Az irányzat alig tartott. Vízállás Noviszadról jelentik: A noviszadi hid*i roteelmikai hivatal kimutatása a jugo­szláviai vizek mai állása a következő: Duna: Bezdán 144 (—2). Bőgőjévé 18i< (+1), Vukovár 126 (+4), Paláuka 12St! (+8), Noviszad 99 (+11), Zeni un .50 (+15), Pajicsevó --5 (+17). Dráva* Maribor 14 (—6), Zalcanj —147 (+2)* Terezincpolje, —116 (+2), Donji Miliő­­ljac —32 (+2), Oszijek —7 (—4). Szá* va: Zagreb —68 (+12), Sisak —40 (—), Jasenovac 76 (—2), Bród 81 (—3)* Same '.20 (—1), Mitrovica 99 (—1), Beograd —50 (+15). Tisza: Szenta —100 (—), Becse —90 (+12), Titel 58 (+15). Jugoszláv pavilion a budapesti nem­zetközi áruminta kiállításon, A budapes­ti Kereskedelmi és Iparkamara szoká­sos tavaszi -mintavásár helyett április TS-27-ier első nemzetközi áruminta kiál­lítást rendez, A kiállításon természete­sen jugoszláv cégek 'gyárak és termelők >s kiállíthatlak áruikat. A budapesti SHS kir. kereskedelmi képviselet veze­tősége azon fáradozik, hosrv az összes SHS kiállítók ne » többi államból szár­mazó kiállításokkal ecvíitt.. hanem re­prezentatív módon kulim SHS navillcn­­bau állítsák ki a iugoszláv árukat hogy ily célból •> külföld fogyasztói is és a kiállítást látogatói; n fiatal iugoszláv ipar iímviztuosodásárol tiszta kénét sze­rezzenek. A kiállításéi! résztvevő SHS vállalatok a. résztvétel módozatai tekin­tetében fclv-lägosiiäsokct p budmesti SHS kiv. kereskedelmi megbízottól, a beogradi ni. kir, kereskedelmi megbízot­tól (Beograd, Strahinicn Béna 43-a) diitalanul szerezhetnek A kiállításon való részt vételi dii 12—18 arany koro­nába vr.n megállapítva. — Nagvked­­vezménveket nvuitanak a vásár látoga­tóinak is. A vásár látogatóinak szabály­­szerű és magyarországi utazásra is ér­­' énves SHS útlevelekkel kell bírni ok. Magyar vízum azonban nem szüséges, A bécsi Industriebank likvidálása. Becsből jelentik: Az Allgemeine Indus­trie Bank likvidálását a Treuga hajtja végre. A likvidálás nagy nehézségekbe ütközik. Kiderült ugyanis, hogy az aktívák még a likvidálás költségeire sem elegendők, nemhogy fedezetet nyújtanának a hitelezők között széjje­­osztandó 25 százalékos kvótára. Minde­nekelőtt hiányoznak a depóíértékek, ezek közül még olyanok is, amelyek semmivel sem voltak megterhelve. Vi­szont az aktívák között szerepelnek igazgató.-ági tagok tartozása", amelyek eddig még nem folytak be. E’ek a tények arra bírják a hitelezőket, hogy az egyezségi eljárás helyett csődeljárás megnyitását kérjék, hogy igy az igaz­gatósági tagok felelőssége meg legyen állapítható. A magyar kormány kereskedelmi tárgyalásokat kezd Jugoszláviával és Ausztriával. Budapestről jelentik: Az Esti Kurír értesülése szerint a magyar­­csehszlovák kereskedelmi tárgyalások befejezése után sor kerül a jugnszláv­­magyar és magyar-osztrák kereskedelmi szerződések megkötésére is. Szentai gabonaárak. Szcntáról jelen­tik: A keddi gabonapiacon a következő árak szerepeltek: Búza 445 dinár. Árpa 290 dinár. Zab 280 dinár. Ó-tengeri 220 dinár. Új-tengeri: morzsolt 200 dinár, márciusi 200 dinár. Rozs 320 dinár. Bab 305 dinár. Köles 270 dinár. Repce 915 dinár. Muharmag 425 dinár. Heremag 1510 dinár. Sörárpa, 320 . dinár. Liszt 0-ás GG. 720 dinár, 2-ös 650 dinár, kenyér­­liszt 5-ös 600 dinár, 7-es 470 dinár. Kor­pa 200 dinár. Budapesti gabonatőzsde, febr. 10. A terménytőzsdén nyitáskor az irányzat jól tartott. A kínálat gyenge, a kereslet többminőségű áru iránt élénk. Az amerikai piacokról • is tartott irányzatot jelentenek. Chicagóban a májusi búza egynegyed centtel olcsóbb, a tengeri egynyolcad centtel, a rozs változatlan, a newyorki búza 2 egy­­.nyolcad centtel olcsóbb. Külföldi gabonaajánlatok gyengébbek. Csak másodkézből ajánlanak argentínai búzát 327 shillinggel cis Trieszt tonnán­ként. Jugoszláv búzát, is ajánlanak, ez azonban túl vau a budapesti paritáson, VEGYEN EGY PÁR „KULCS“-jeayes ha­risnyát (vörös, kék' «gj-j*­-Üö vagy arany jeggyel) mm és meggyőződik, hogy lm 1 pár annyi ideig * tart, mint 4 pár má- Jpg sik harisnya. Min­"w denüít kapható. Harisnyák „KULCS" nélkül hamisítottak. OSI -5 HU HlflIIU till ALIM biztosítsa lakását és üzletét „BERNOLD“~fé!e acél- és faredőnyökkel GYÁR: NO VI SAD toiB

Next

/
Oldalképek
Tartalom