Bácsmegyei Napló, 1925. január (26. évfolyam, 1-29. szám)
1925-01-18 / 16. szám
14. oldal. BACSMEGYEI NAPLÓ 19Ž5. január 18. mélám. nem szenvedsz ilyesféle bajban. mórt akkor melegen ajánlhatnám mint drága, de igazán nagyképzettségü. kiváló tudása szakembert. Aclia Isten, hogy sohase legyen rá szükséged! Nekem bizony az ö szigorú parancsán itthon kell ülnöm és Omolnom a s ég eimru tornai, amely füstös levegőben — s .vendéglőkben, kávéliázajtban füst van! —• sorvadássá fajulhatna.. így mondja ezt az.orvosom, aki —- de ezt már mondtam.... fia itthoni 'ülök is. e fölötti bánatomban és .szomorúságomban mindig Rátok göndörök, a szivem és a lelkem- ' köztotek lesz. nálatok, akikkel együtt érezni • harmincóv óta nem szűntem meg egy pillanatra so. Most ne látogassatok ■ meg. mert nem, szabad beszélnem, de lía egyszer megint Budapestre Jöttük, legyen szerencséin. Ilii barátod: (Aláírás.) Utóirat. — Mellékelem - két - bar,a« tutiknak a levelét, akik az elmaradásukat, kimentik. Mikor Szabó Péter ezeket a sorokat elolvasta, fölkereste Yinczc János bániját, aki még mindig irodatiszt s tegnap érkezvén meg Cseh-Szlovákiából, rangjához illően egy igen szerény budai szállóban telepedett meg, amelynek cimét Pété? úrral már eleve közölte. Ott ünnepelte meg a két öreg iegény a harmincéves találkozót. Nem. csináltak karriert szegények, de megőriztek vakmii keveset a régi ideáljaikból s az illúzióikból. Csak ennek tulajdoníthatom, hogy távollevő barátaiknak ez egészségére is ürítettek egy-cgy poharat. S mikor elváltak egymástól s hazautaztak két különböző irányba, mindketten annak á reményüknek adtak kifejezést, hogy a legközelebbi összejövetelük — tiz év múlva — szerencsésebb lesz, s hogy akkor nem kell majd ankétbe menni a méltóságos urnák, nem lesz eljegyzés a nagyságos ur családjában és egészséges lesz a. tekintetes tanár ur. Adja Isten! „AZUTOLSÓ JÓKAI MÓRNAK MEG NEM JELENT „BESZÉLY“-E Jókai az alábbi különös »beszélv<-t 1850-ben. bujdosása alatt irta. De nem jelenhetett inog a többi közt, amelyeket Sajó álnéven bocsátott közre a »Forradalmi csataképek«-ben. Nagy- Miklós erről a következőket legyezte föl: »A vasszigorral föllépett ' • osztrák cenzúra mindent kitörült. ami a szabadságharcra vonatkozott, sajtó alá nem bocsátotta, sőt az Írót-is ül-' dözte volna. így kellett aztán Jókainak átváltoztatni müvét teljesen. A niü igv 'jelent meg ' a Dckamerónban, »Az utolsó csatár« cím alatt. Sok évvel később Jókai »Az utolsó csatár«-t újra megírta. Nemcsak a neveket . változtatta meg. hanem egészen átalakította a szöveget úgy. hogy álig lehet ráismerni a régi beszélvre. . Két régi ismerős találkozott iulius 29-én Marosvásárhelyt. Bem elő szobájában. Az egyik egy fiatal halvány férfi. Komoly, hallgatag ajkáról. lelket hirdető, szén magas homlokáról. merész lángszemeiröl. ziláltan felfésült hajáról. egész tekintete megkapó kifejezéséről széles c' világ ismeri öt s Petőfinek hívja. A másik athletai alak. izmoscsontos termet, írtóztátó kezekkel s hosszú karokkal: arca sovány. tjellemzően hajlott sas-orral. Ez a hadsereg legmerészebb lovagja, Zeyk Domokos: az ősz hadvezér kedvelt galoppinja, akiről azt móndá, hogy iegörömestebb bízza rá izeneteit, mert az nem kerülgeti az ágyúgolyókat. hanem azt szokta, hogy ke' resztül nyargal két egymásra ágyuzó üteg között. Hogy a szászrégem csata és visszavonulás hírével Bem apóhoz jöhessen, egy útját álló muzulmán oortyázó jcsaoaton kellett keresztül vágnia magát. Mutatja a kardját, melynek az éle egészen hasznavehetetlenné , volt csorbulva, a cserkész-dárdák hegyeinek hosszú vasalásán. Petőfi erre leoldotta saiát kardját s megkínálta vele Zeyk Domokost. »Cseréljünk el kardjainkat. Velem úgyis letetette a kardot a belügyminiszter s közkatonának minek a kard! Csak azért, hogy utánam .csörömpöljön az uccun, nem viselem«. . . Petőfi pedig jó katona volt, nem .csupán dilettáns, mint eddigi életjrói hitték. Tiszttársa., PaDo Lajos • tanúsága szerint a Szebentől a pislái hídig vívott elkeseredett harcban a költő arcvonalban küzdött s vitézül megállta a tüzet. Hanem azontúl Bem apó, aki nagyra becsülte a költőt s fel tudta fogni szellemi értékét, azt a rendeletét adta tisztjeinek, hogy ne bocsássák őt többé oly veszélyes pontokra, hová lángszenvedéfye viszi. Tiszti rangjáról leköszönése titán ő maga is csak önkénytesnek tekiuté már magát. Ez a kard párja volt az enyémnek. Két hasonló kardot • kaptunk ajándékba egy buzgó hazafitól. Gyönyörű két damascén acél volt,, hegyével markolatig hajtható széles pengéjű, fut az enyémet ugyanez időben adtam át Földváry ezredesnek, a váci és isaszegi csaták hősének. »Bízd rám te a kard dolgát.’ barátom --monda Zeyk Domokos ''Petőfinek, — a te fegyvered hatalmasabb ennél. Majd teszek én még a te kardoddal valamit, amit megénekelhetsz! « »Ott-leszek hozzád közel« — — ígérte a költő. Másnap megindult Bem Marosvásárhelyről Segesvár felé az orosz hadvezért fölkeresni. * A meleg nap csak harmadnap következett be. melyet a vörösbetüs gyászünnepek közzé e névvel _ jegyzett be a történelem: »Segesvári ütközet«. (Tévesen, mert fehéregyházi ütközet volt.) A harc elején kedvezett a jó szerencse a magyar fegyvereknek. A jobbszárny kiverte az oroszok balszárnyát Feiiéregyházából s a falura támaszkodva kezdő meg a harcot az oroszok ellen. itt látták Petőfit még sokan, a leégett falak romjai között. Nem vegyült a lármás csoportok közé; olyan helyeket keresett, ahol nem háborgatja senki s ahonnan a csata folyamát közelből szemlélheti. Legutoljára látták őt cgv elpusz tűit ház sütőkemencéién állva. Minő piedesztál ehhez a szoborhoz! Majd leült a romra s hátú a falhoz támasztotta. Fegyvere már nem volt. Egy tábori távcső volt kezében mellyel a csata folyamát szemlélte s térden kitárt jegyzőkönyve fe küdt: abba koronkint jegyzett valamit. Volt. aki azt megfigyelte. A harc balul ütött ki. A túlnyomó orosz erő. megkerülve a magyarok hadállását.' zavarba hozta soraikat. Az élű szobor az agyagtalpazaton látta az orosz lovasság rohama alatt szétbontani a zászlóaljakat, '.mik sortüzzcl fogadták a támadókat s aztán a segélyül siető huszársággal összekeveredve tovább hömpölyögni. Egy része a menekülő csapatoknak mellette rohant el. Vágtató lovasság, dübörgő ágyuk tűntek el mellette, mint kisértetes álomkép. Talán kiáltottak is rá. hogy ö is i. i az clgy momeneküljön: azt nem hallotta. Aki legutoljára látta őt e helyen, azt mondják, hogy egy orosz ágyúgolyó oly közel hozzá fúródott a falba, hogy az agyagot szeme közé szórta. A költő letörölte arcáról a port zubbonya szárnyával és tovább bámulta a látványt, mely lelkét lekötve tárta. Amit nézett, az egy hősköltemény volt, miliőre csak íázálom adhat eszmét. Mese és csoda. Az ősz hadvezér, ki arról volt nevezetes. hogy mindig utolsó volt a vesztett harctérről menekülésben, a vérengző viadalban lovastul együtt belebukott egy mocsárba és "ott maradt eszméletlenül, sebesülten. Hős kísérői, amint észrevették, hogy eltűnt, visszafordultak keresésére: megtaláltak, lóra ültették ismét s siettek őt megmenteni. ’ De a csatatér már egészen lénségé volt, s arról csak c csűrön keresztül lehetett menekülni. Az ingóványon végig húzódott egy keskeny malomárok, annak műid a két oldalán süni nádbozót. E szűk töltésen csak egy lovas számára van tér. A dzsidások, kiknek rohama a csatát elelöntené. sarkában voltak az üldözött magyar vezérnek, kit kísérői a keskeny gáton át igyekeztek megszabadítani. S itt kezdődik a hősköltemény. Tizenkét- vitéz lovag, azok között a nyolc előkelő tiszt, összebeszélt, hogy a keskeny gáton egyenkint fognak szembeszállani az üldöző orosz lovasságai s harcolni fognak, férfi férfi ellen, hogy a menekülő vezér számára időt nyerjenek. Az oroszok sem támadhatták meg őket másként, mint egyesével. A mocsár nem engedte a tömeges megrohanást: azon a keskeny gáton kellett karddal kard ellen harcolni. A védőnek vesznie kellett. Ha eg.v oroszt legyőzött, jött utána a másik, míg a kifáradt hős végre sebeitől aléltan bukott le lováról. Tizen elhullottak már az egyen kinti harcban. A tizenegyedik volt Papp Lajos (most országos képviselő.) Ezt a küzdelemben egy dzsidadöfés letaszította lováról: de még volt annyi lélekjelenléte, hogy lovát kantárjánál fogva maga után rántsa s azzal az ingoványbán elmenekült. Az oroszok nem gondoltak vele: nekik Bem kellett. Most már egyesegyedül állt egy egész üldöző lovascsapat ellenében Zeyk Domokos. És elfogadta a liősregci harcot. Egy ui Bayard volt »a félelmes és megrovás nélküli lovag«. ki egyedül harcol a hídnál jó kardjával, a Dürandállal egy egész tábor ellen. § neki is volt olyan költője. ki őt megénekelje. Ott állt az a romhalmaz falán és egész lelkét betöltő a látvány. Ö nézte ezt és lelkében Iánggondolatok gyújtogattak fél egy egész világot. Mit hallotta ő most. hogy kiáltozzák fel hozzá a mellette elfutok: »menekülj!« Mit hallotta o a szaladok robogását: mit hallotta ő most saját nevét? Lelke volt ott ahol az a hős ül a tomboló paripán s oszt az ő kardjával halálcsapásokat Ha egy kard vülámlik. ember válik meg leikétől. s akit közelébe visz balsorsa, az vérével fizet meg a megtiprott földnek. Csákóját már leverték feléről, haja úgy lobog a szélben, arca úgy ég az alkony napsugarában: de , még ellenség vérén kivid más nem fénylik rajta. Vasból van a férfi, nem fog rajta a kard. Már egész bűvkör van körűié kerítve holttetemekből s még nincs szándéka pihenni: ha jobb karja elfásult, baljába kanja át a kardot: az is csak oly veszedelmesen tud vágni, mint a jobb. Harcol felváltva jobb és bal kézzel. Öt bámulta a költő olv elbüvölten! Csoda-e. hogy nem tudott a látványtól menekülni? Ali. minő lángköltemény volt az. mely e tekintet alatt szivében fogamzott! Ha az meg volna írva, ahogy érezve volt! De nemcsak a költőt igézte meg e dicső jelenet a hős rege világból: maga az ellenséges hadvezér. Luders is meg volt általa hatva. Lüders egy dombtetőről, a Haller-sirbolt mellől nézte a hősi harcot. Egész tömeg nem bir letörni egyetlen férfit. Az orosz vezér nem dühöngött haragjában. Oda nvargaltatá hadsegédét azzal a paranccsal, hogy ezt a nemes hőst nem szabad megölni: ennek élve kell maradnia. Az orosz tiszt fehér zsebkendőjét kardia hegyére tűzve, vágtatott a küzdő csapat közé. Parancsszavára félbehagyták a dzsidások a támadást. Tizenegy halott hevert már a hős előtt. De ki volt fáradva ő is. Az orosz hadsegéd odakiáltott hozzá, hogy adja meg magát, kegyelmet fog kapni. A vezér becsüli! őt hősi bátorságáért, ne áldozza fel nemes vérét. Még akkor egy csepp vére sem hullott el a hősnek. Zeyk Domokos erre a szóra fölemelkedett kengyelében, hátra tekintett. Látta, hogy Bem már meszsze elmenekült az ő harca alatt, hogy többé utói nem érhetik. Akkor hirtelen kirántotta nyeregkápájából pisztolyát. Még egy utolsó golyó volt hátra. Ezt a golyót úgy hitte Zeyk Domokos. hogy »az utolsó szó«. Mikor testvére (a mostani államtitkár) aggodalmát fejezi ki előtte, hogy őt, kit oroszlánt vitézsége mellett megölni oly nehéz, elvégre mégis elfogadhatják maid. azt mondái neki. pisztolyára mutatva: »azt nem tehetik: enyitn az utolsó szó«! »Soha!« — kiáltó Zeyk Domokos az. orosznak. S azzal fobelőtte magát. A költőnek kihullott kezéből a távcső, mikor hősét lebukni látta. Most tért eszméletéhez. Köröskörül temetői csend volt már. Saiát tábora rég elfutott. Ő egyedül maradt. Védtelenül. Csak jegyzőkönyvét! rejtette el keblébe. Abban voltak utolsó költeményei. Az tán megvédi őt a halált adó vas hegyétől? Vagy talán nem? Azt mondja az ég: ha elveszett a nemzet, vesszen cl a költő is. ki nagyságáról, honszerelméről énekelt? S a hős és dalnoka egy siröan uyugosznak. Néllitztóetta Mim'd részére! isshíssíssessi MAGYAR ÁLTALÁNOS KÖSZÉN3ÁNYA RÉSZVÉNYTÁRSULAT BUDAPEST "1 Ajánl azonnali szántásra, franko bármely vajdasági állomásra tatai szenet felsőgailai meszet ‘ | l/.irtfir^ónuieelaf N> DA i ion» Vezérképviselet EISLER ÉS SIPOS SUBQTICA Z läESSiSE!