Bácsmegyei Napló, 1924. december (25. évfolyam, 330-355. szám)

1924-12-20 / 346. szám

1924 december 20. BACSMEGYEI NAPLÓ 3. oldal Kisebbségi Élet ® a® A brassói nagygyűlésen, mint az er­­déíyi lapok jelentik, két munkásszónok jelentkezett szólásra: Csetry János és Bartha Károly. A párt vezetősége Csetry Jánosnak engedte csak meg, hogy kifejtse a munkásság álláspontját, a másik jelentkezőt, Bartha Károlyt, el­utasította azzal, hogy a nagygyűlés csupán egy munkásszónokot kíván meg­hallgatni. A végén kiderült, hogy a megválasztás rosszul sikerült, mert tu­lajdonkénen Barthát illette volna szó, aki szociáldemokrata és nem Csetryt, Hogy a disputa milyen szívélyes; han­gon folyik a két magyar lap között, jel­lemzésül közöljük a »Brassói Lapok« válaszát: » Mi semmi esetre sem fer­dítettünk, se nem hazudtunk. Ellenben ezt tette a »Temesvári Hírlap«, mikor azt merte egyik cikkében írni, hegy Brassóban egy kisebb töredék fog vá­lasztani. A vasárnapi nagygyűlés, ami­lyenhez még csak foghatót sem. látott a »Temesvári Hírlap«, ország-világ előtt beigazolta, hogy csak azok hazudták, hogy a kisebbség áll Ugrón mellett, akik ilyen ferdítésekkel akarták az iga­zi magyar érdek rovására a saját kis játékuk gyümölcsét élvezni. És konokul hazudik! a »Temesvári Hírlap«, mikor azt állítja, hogy a »Brassói Lapok« val­latta is »nemzetközi alapon« állott. Ilyen hazug piszkolódással nem lehet a Jászi Oszkárral szoros összeköttetést fentartó emigrációval való kapcsolatot letagadni, mert inig a »Brassói Lapod­ról mindenki tudja, hogy mindig tiszta nemzeti alapon állott, a »Temesvári Hir!ap«-ról viszont ma már a verebek is csiripelik, — persze .csak abban az igen szűk körben, ahol ezt a lapot egy­­általáni ismerik — hogy kikkel fuj egy követ.« Szóval: Erdélyben is... ———... .................... aki a radikális munkásszervezetek ve­zetője. A ballépés nagyon kellemetlen helyzetbe hozta a Magyar Párt veze­tőségét, mert a bukaresti soviniszta la­pok rögtön rácsaptak a hibára és kéjes örömmel próbálták befeketíteni az er­délyi magyarságot. Tetőzte a bajt, hogy Csetryt, a nagygyűlés után való nap, a rendőrség kommunista röpiratok terjesztése miatt letartóztatta. A buka­resti »Adeverul«, a letartóztatás hírét közölvén, gúnyosan meg is jegyezte, hogy aí magyarok Jegyvertársa már a rendőrségi kezébe került. * A bakaresti lapok közül a »Cuvantul« részletes beszámolót közölt a brassói eseményekről. Megemlítette,, hogy a Magyar Párt elnöksége nem engedte felszólalni a szociáldemokraták szóno­kát, aki, a lap szerint, pártja nevében a következő nyilatkozatot akarta fel­olvasni: »1. A romániai szocialista pártban tö-Meghiúsulta kibontakozás Németországban Munkakormány, vagy Berlinből jelentik: A kormányválság a napok óta folyó tárgyalásokkal nem­hogy megoldódott volna, hanem még bonyolultabb és nehezebb lett. A hely­zetet különösen az nehezítette meg, hogy a bajor néppárt kimondta, hogy csak polgári többségi kormányt támogat, tehát sem a szociáldemokratákkal való koalícióban, sem pedig kisebbségi kor­mányban nem vesz részt. A kritikus helyzetre való tekintettel Marx, a centrumpárt elnöke hosszabb megbes’élést tartott Ebert birodalmi elnökkel, aki felkérte a volt kancellárt, hogy a kibontakozás érdeképen kezdjen tárgyalásokat a pártok vezetó'ivel. Marx a fölkérésre nyomban meg is inditotta a tárgyalásokat, amelyek azonban telje­sen eredmenytelenek maradtak. A pár­tok szigorúan ragaszkodnak álláspont­szociaHsta kancellár ? jukhoz : a német nemzetiek és a német néppárt a polgári blokkhoz, a demo­krata-párt és a centrum a középpárti politikához. A szociáldemokraták a régi weimári koalic:ó felújításához szeretnék megnyerni a középpártokat, de valószi­­nüieg ennek sem iesz sikere. A kanceilár meghiúsult missziója után már csak két kombináció lehetséges: kisebb valószínűsége annak van, hogy Marx kancellár azt fogja javasolni, hogy mivel tárgyalásai meghiúsultak, harma­dik kísérletképpen az elnök próbálja meg a szociáldemokrata-párt vezérét kormányalakítással megbízni. A másik valószinüség, hogy Marx kancellár hiva­talos megbízást fog kapni, el is fogja vállalni és minden körülmények között kormányt fog alakitani, esetleg pártokon kívül álló személyekből. Az albán kormány elrendelte az általános mozgósítást Fan Nolii vádoló jegyzéke a jugoszláv kormányhoz albán kormány elrendelte a mozgó­mörült magyar munkásság szükségesnek tartja kijelenteni, hogy nem engedi oly­bá venni magát, mintha az antidemokra­tikus Magyar Párt kereteihez tartoznék. 2. A szocialista párt, mely az osz­tályharc alapján áll, szívesen támogat­na egy őszintén demokratikus nép­kisebbségi szervezetet abban a harc­ban, mely valóban demokratikus nép­­jogok érvényesítésére irányul. 3. A Magyar Párt múlt tevékenysége nem ad semmi garanciát arra, hogy valóban népies szervezet kíván lenni, mert vezetőségében mágnások,. papok és nagytőkések vannak többségben. Ennélfogva a szocialista pártban szer­vezett munkások úgy találják, hogy a Magyar Párt brassói gyűlése káros a demokráciára és a népek közötti egyet­értésre.« * .4 nagygyűlés jegyzője, aki a szólás­­rajelentkezőket tartotta számon, a »Cu­­vontul« cikkére nyilatkozatot tett közzé, amelyben kijelentette: »Bartha Károly nevű ember szólásra nálam nem jelent­kezett. A közgyűlésen vezetett jegyze­teimet, köztük a szólásra jelentkezet­tekről készített feljegyzéseimet nem dobtam! el, ma is birtokomban vannak. Ezekről is megállapítottam, hogy Bartha Károly szólásra nem jelentkezett. Min­den valószínűség szerint megtévesztette valaki a »Cuvantul« tudósítóját. Ha Bartha Károly jelentkezik, feltétlen megengedte volna Tliury elnök, hogy felszólaljon, mert a jelentkezőket a Iegliberálisabbaii kezelte. Bizonyítja ezt Csetry János felszólalása, aki nálam szólásra jelentkezett, de megbízólevele nem volt. Én jelentettem Thury elnök­nek, aki bejelentette a nagygyűlésnek, hogy Csetry János marosvölgyi mun­kás szólásra jelentkezett, de megbízó­levele nincs, tehát ai nagygyűlés hatá­rozzon afölött, hogy megadja-e neki a szólás jogát vagy sem. A nagygyűlés egyhangúan megengedte Csctrynek, hogy beszéljen, sőt meghallgatta és lel­kesen megéljenezte.« * Az elnökválasztás már megtörtént, a vita azonbah, ami Ugrón kontra Ber­­nádyért folyt, még nem záródott le egé­szen. A »Brassói Lapok« és »Temesvári Hírlap« most, a nagygyűlés után is összeszólalkoztak a régi kérdésben, még hozzá csúnyán és veszedelmesen. Béogradból jelentik: Az albán kormány kétségbeesett helyzetében súlyos lépésre, szánta el magát, már nanok óta kolportálnak albán rész­ről _ olyan híreket, hogy az albán emigránsok és felkelők mozgalmát az SHS királyság támogatja, most pedig olyan deklarációt terjesztett a beogradi albán követség a kül­ügyminisztérium- elé, amely hivata­losan is hangoztatja ezeket a váda­kat, az állítván, hogy a lelkelök ju­goszláv katonai vezetés alatt állnak. Az albán kormánynak azonban va­lószínűleg ez a lépése sem fog már használni, miután a felkelés annyi­ra előrehaladt, hogy nyilván csak napok kérdése a jelenlegi reakciós albán rezsim bukása. Mint a Bácsin egyel Napló beo­gradi munkatársa albán diplomáciai körökből értesül, az albán kormány december 18-án, csütörtökön utasí­totta: beogradi követségét, hogy Nincsics külügyminiszter előtt a kö­vetkező deklarációt tegye: — A jugoszláv határlmtóságok bandákat szerveztek és fegyverez­tek fel és azokat albán területre tol­ták üt. Miután az albán csapatok ezeket a bandákat visszaverték, azokat visszavonták «jugoszláv terü­letre, ahol megerősítették őket és újra átdobták albán területre. A nemzetközig szabályok e megsérté­sén kívül még jugoszláv csapatok ágyukkal és gépíea"ver^hhel ma­guk is resztvettek a bandák albá­niai harcaiban. Az operációkat jugo­szláv tisztek vezetik. Debarban egy jugoszláv tiszt arra kényszeritette az albán parancsnokot, hogy egy 500 főből álló bandát engedjen to­vább. liz a tény rejtett hadüzenetet jelent Jugoszlávia részéről Albuma ellen. Ha ez a rendkívül veszélye; helyzet tovább tart. az albán kor­­mány nem vállal felelősséget azok­ért a következményekért, amelyek ebből származhatnak. Hogy na­gyobb veszélynek elejét vegye, az sitast. A beogradi albán követség utasí­tást kapott még arra is, közölje Nincsics külügyminiszterrel, hogy az albán kormány e tényeket a nagyhatalmaknak és a Népszövet­ségnek is tudomására hozta. Az utasítást Fan Nolii albán miniszter­elnök irta alá és az abban foglalta­kat Ali Riza Kologna pasa pénte­ken közölte a külügyminisztérium­mal. Beogradi munkatársunk e közlést albán diplomáciai körökből a késő esti órákban szerezte és igy már nem volt alkalma érdeklődni a kül­ügyminisztérium álláspontja iránt, a mely minden bizonnyal a leghatáro­zottabban tiltakozó lesz az albán vádaskodások ellen. Olasz-jugoszláv megegyezés? Rómából jelentik: Az olasz lapok tartózkodással kezelik még mindig az albániai híreket, közük azonban, hogy az olasz kormány Durazzo és Medua kikötőkbe két torpedó­­rombolót küldött, azzal a rendelte­téssel. hogy az, olasz alattvalóknak hazájukkal való közlekedését bizto­sítsa. A Stefani-iigynökség cáfolja azokat a híreket, amelyek szerint Olaszország és Jugoszlávia között Albánia függetlenségét veszélyeztető megegyezés jött volna létre. Anglia és Franciaország nem akar beavatkozni az albán kérdésbe Londonból jelentik: A Daily Te­legraph diplomáciai munkatársa a lap pénteki számában hiteles érte­sülésekre hivatkozva azt iria. hogy rövid idővel ezelőtt mesáhwodas jött létre Anglia. Franciaország és Olaszország között, amely úgy á szól, hogy amennyiben Albániát egy| idegen hatalom támadása fenyeget- 5 né. Franciaország és Anglia hozzá-1 járul, hogy a Népszövetség tanácsa | felhatalmazást adjon Olaszország- i nak az albán terület megvédelmezé­sére. . időközben a helyzet megváltozott és most a három nagyhatalom nyil­ván arra az álláspontra fog helyez­kedni, hogy ezt az egyezményt megdöntötte az az uiabb megálla­podás. amelyet Olaszország az S. H. S. királysággal kötött az adriai kérdésről. A londoni jugoszláv követ cáfolata Ebben a kapcsolatban nagyjelen­tőségű! a Reuter-ügynökség egy fél­­hivatalos közlése. A londoni jugo­szláv követ kijelenti, hogy a dél­szláv királyság kormánya a legnyo­matékosabban megcáfolja azt a hirt. mintha az albániai zendüléseket az S. M. S. királyság szította volna. Az S. H. S. királyság gondot fordí­tott rá, hogy határait Albánia felé a legszigorúbban őrizze, de az ország hegyvidékes jellege miatt nem volt képes minden fegyveres bandát megakadályozni abban, hogy át ne jusson a határon. Bizonytalanság a novisadijelölések körül Nem sikerült a békitő-akciő a radikális pártban Megírtuk, hogy a noviszadi radi­kális-párt elnöksége akciót kezde­ményezett a párt négy jelöltje kö­zött a megegyezés létrehozása ér­dekében. Az elnökség akciója mára meg­hiúsultnak tekintendő. A jelöltek to­vábbra is ragaszkodnak ahhoz, hogy Noviszadon jelöltessenek. így teljesen nyílt kérdés marad, bogy a vasárnapi felölöülés miképp fog ha­tározni és csak egy látszik bizo­nyosnak, hogy a vasárnapi ülés nem lesz sima lefolyású. Mind p négv jelölt erősen dolgozik jelöltetésének sikere érdekében. Most még úgy látszik, hogy Povovicki Pavle tanár kapja meg a többséget, akit egyiz­­ben jelöltek már, de ielöltetését a radikális-párt országos főbizottsága megsemmisítette. Legerősebb ellen­felének Popovics Dákó mérnök lát­szik. A Pribicsevics-párt a radikális­pártban dúló ellentétek miatt vára­kozó álláspontot foglal el. Amenyi­­ben nem sikerül a két Párt között megegyezést létesíteni, a Pribicse­­vics-párt önálló listával vesz részt a választáson. Hasonlóan várakozó álláspontot foglal el a Davidovics-cart helyi szervezete. Teljes a bizonytalanság a magyar pártban. A Bácsmegyei Ntmló mi­napi híradása — hogy az apostoli adniinrsztratura nem engedte meg fíerecz Kálmán noviszadi listave­zető jelöltvállalását — a megle­petés erejével hatott. A noviszadi magyar párt egyik vezetője ezeket mondotta a Bács­megyei Napló munkatársának: — Az utolsó percig reméltük, hogy a Bácsmegyei Napló látható­lag jó helyről szerzett értesülése dacára az apostoli adminisztratura megváltoztatja álláspontját, de most úgy látszik befejezett, tények előtt állunk, ami a helyi pártot annál in­kább katasztrofálisan érinti, mert nem találunk alkalmas személyt, akit a lista élére állíthatunk. , — Bár elejétől fogva az volt az álláspontom, hogv pártunk a győze­lem nem nagy esélyével vesz részt a választási küzdelemben, ez a for­dulat az esélyeinket teljesen semmi­vé tette és e pillanatban még azt sem tudom, hogy résztvesziink-e a választásokon. — Mindezek a kérdések csak va­sárnap fognak tisztázódni, amikor az országos párt Szuboticán elnök­ségi ülést tart.

Next

/
Oldalképek
Tartalom