Bácsmegyei Napló, 1924. december (25. évfolyam, 330-355. szám)
1924-12-14 / 341. szám
1924 december 14, BACSMEGYEI NAPLÓ 13. oldal, Az állam feladatai Dr. Margan Vladimir pancsevói főispán könyve A napi politika fülsüketítő vásári zajába a tudomány tiszta hangját csendíti bele dr. Marson Vladimir pancsevói főispán-polgármester az »Über einige Aufgaben des Staates« cimü most megjelent könyvében. A gyakorlati kormányzás aprólékos és nem a tudomány abszolút értékű igazságaitól megszabott teendői között a tudós főispán az alapvető problémák kutatásába mélyed, az állam életébe vágó nagy kérdéseket vet fel és a szociológiához, szociálanírológiáhpz, pszichológiához, eugenikához, higiéniához és statisztikához fordul feleletért. Bőséges statisztikai adatokkal szemlélteti dr. Margan könyve az ország népesedésének aggasztó hanyatlását, a születések és halálozások arányának romlását és a baj orvoslására egészségesebb szociálpolitikát, több munkát és kevesebb politizálást, több érzéket a nemzeti fejlődés valódi érdekei iránt és kevesebb közéleti tülekedést sürget. Számoszlopok felállításával bizonyítja, bogy a vajdasági városok szláv lakosságát évszázadokon keresztül tervszerűen apasztották és amikor ennek reparálását kívánja, szükségesnek tartja hangsúlyozni, hogy a kényszer és erőszak nem tartozik a megengedett és célravezető eszközök közé. Majd a drágaság demoralizáló, korrupciótenyésztö hatását elemzi. A közfelfogás etikai sü- Iyedését a létfeltételek súlyosbodásával hozza összefüggésbe és szavai keményen kopognak, amikor a baj jelentőségére rá nem eszmélő könnyelműségről, j közömbösségről és;korlátoltságról be-' szél. — Tettek-e valamit a felelős tényezők-a drágaság leküzdésére? —! kérdi a szerző és mindjárt hozzáfűzi a feleletet, hogy csak látszatintézkedések történtek. Az olvasó pedig rezonáló megértéssel folytatja a gondolatot: a politikusok energiája pártharcokban morzsolódik fel és nem futja belőle a - társadalmi és gazdasági életet inficiálö baktériumok irtására, sőt az alkotó munkát meghiúsító villongások épen ennek a fertőzött állapotnak akut stádiumából erednek. Az ifjú délszláv állam legfontosabb feladatául dr. Margan a fajnemesitésben, a népesesség fokozásában, a nemibeteg-' ségek és az alkohol pusztításai elleni, küzdelemben jelöli meg. Az adózás égetően szükséges refo neat is ebből a szempontból itéii meg. Az egykerendszer és: a közterhek nehezen elviselhető emelkedése között épen úgy megállapítható a kapcsolat, mint az alkoholizmus terjedése és a közt a fináncpolitika köközötí, amely a nép egészségét aláásó méreg árusítását nélkülözhetetlen jöve-t delemíorrásnak tekinti. A centralizáció és decentralizáció annyira aktuális kérdését is ebbe a perspektívába állítja be a pancsevói főispán könyve. A centralizációnak eszerint az a rendeltetése, hogy az állam keretein beim elhelyezkedő tömegeket egységesítse, a szociális ellentéteket kiegyenlítse és, egy uj, nemesebb, tökéletesített embertípus kiképzését segítse elő, a kisebb népegységek önkormányzati szabadságának csorbítása nélkül. Végül ebből a magasabb nézőpontból világítja meg a könyv a sok hivatalnok és kevés munka elvére alapított bürokráciát is. A közigazgatás csak akkor fogja betölthetni hivatását, ha a hivatalnokrendet erre a céira fogják fölnevelni és az alkalmasságon kívül semmi más motívumnak nem lesz szerepe az állások betöltésénél. Az állam tisztviselő munkája, ha még olyan sablonosnak látszik is, át meg át van szőve pszichikai vonatkozásokkal és ha egy kényes szerkezetű gép kezelése csak kipróbált szakmunkásra bízható rá, még kevésbbé szabad az államélet funkcióinak ellátását olyan hivatalnokoknak átengedni, akik a képzettség és hivatottság tüzpróbáján nem estek keresztül. Impozáns elméleti tudással, a tudományos irodalomban való biztos jártassággal és a szláv fajszeretet lobogó lelkesedésével nyilatkozik dr. Margan lendületesen megirott könyvében az ifjú jugoszláv államnak mindazokról a mélyreható problémáiról, amelyek a napi politika harcosait épen azért nem tudják lekötni, mert megoldásuk a jövő ágyát veti meg. Ki törődik ezekkel a kérdésekkel? — hangzik fel refrénszerüen minden fejezet végén. Üres fecsegés, meddő feleselés véghetetlen gyűlölködés és hatalmi versengés tériti el a politikusok figyelmét a nagy eszmék kultuszától. Dr. Margan, az aktiv főispán azonban meggyujtja a fáklyát, attól szavaival fejez ki könyve záró akkordjául. — Vannak köteisségeink családunkkal, hazánkkal, embertársainkkal, az emberiséggel és a jövő nemzedékekkel szemben is. Ez utóbbiak a legmagasabbrendüek. Amit mi kultúrában és tudásban élvezünk, elődeink verejtékének és vérének köszönhetjük. A legnemesebb kötelességérzetünk, ami ebből a tudatból kihajt, az, hogy utódaink számára szebb, jobb. boldogabb életet készítsünk elő. DISZNÓSZERENCSE ÍRTA: BAEDEKER A nagy drágaság idejében — amely még mindig tart s amelynek taián so-; base ljösz vége —■ két szegény köztisztviselő intézte el az aktáit egyazon hivatalban, szomszédos asztaloknál. A két sovány, még mindég háborúsán táplálkozó ember már több mint busz esztendő óta dolgozik igy együtt összeszokva, egybemelegedve. A szent házasság se tud összébb láncolni két embert — s a gályapad se — mint a közös hivatalszoba. Úgy ismerik és nem kevésbbé respektálják egymás szokásait, mint a sajátmagukéit, s az évek együttélése bizalmas barátokká tette őket. Ha valamelyiknek restanciája van, a másik segíti földolgozni, s ha az egyiknek a felesége eleső tojás-, krumpli- vagy zöldségforrást íödoz föl,' azt nem titkolja cl irigyen, hanem a másiknak is -rendelkezésére boc,sújtja bizalomra*.!, nagylelkűén. Lípanaszoiják egymásnak műiden bánatukat * eídicsekszenek minden .örömükkel. Ez. az utóbbi cser persze csak igen ritkán fordul elő, az előbbi annál többször... A fizetésük, a rongyos, körülbelül' egyéble, meg a családi, pótlék is, mert mindegyiknek — meggondolatlan, könynyelmü népség! — négy gyermeke tagion. Egy harmadik személy, ha jelen t an, aligha találná érdekesnek a két ur társalgását, amely kizárólag a megélhetés problémái közül szedi a témáit, de ők ketten, bár nem mulatnak, nem is unatkoznak soha. Ha nem perceg a tollúk, folyton jár a szájuk, s legtöbbször az elégtelen fizetésükről s az egyre növekedő drágaságról beszélnek. A sorsuk, z életvitelük, minden gondjuk és érdeklődésük közös. Csak egy dolog van, ami elválasztja őket: a részvét, amelyet sorsuk az ismerőseik kebeléből kivált. Ez se nem közös, se nem egyforma. Barnabást kedvelik városszerte. Se ő nem tudja, hogy mért, se a közönség, ö az a »derék ember«, az a »jó fiú«, akit szeretnek. Akit sajnálnak, hogy ily szerény viszonyok között kénytelen élni s: aki miatt szidják a Gondviselést, hogy ily kevéssé viseli e kitűnő férfin gondját. Lőrinc urnák nincsen ilyen szerencséje, — őt bizony kevésbbé szeretik, ö — nem tudja mért s a publikum se tudja — nem rokonszenves az ismerőseinek. Nem haragszik rá határozottan senki, nem is mond (mert ; em tud) róla senki semmi ross,zat, de lei tehet róla? Az a je ne stiis cruoi, amely Barnabás urnák szimpátiákat szerzett, neki ant'ipátiákat hozott. ilyformán egészen természetes, hogy mikor a két barát beszélget, Lőrinc valamivel többet panaszkodik és Barnabás ugyanannyival többet dicsekszik. Ez utóbbinak mégis van alkalma olykor beszámolni valamely kis adományról, amellyel megörvendeztették, egy-egy jóleső figyelemről, amellyel a jobbmódu barátok egyik,e-másika kitüntette. Lőrinc ezt nem minden .irigykedés nélkül hallgatja, mert egy kis irigység nem összeférhetetlen a iegönzetlenebb barátsággal se. s aztán ez az irigység olyan kevéssé rosszindulatú, hogy beillik egyiittörvendezésnek is. Hu egyegy ily esetre! - veit tudomást Lőrinc ur, a barátjától sose sajnálta ezt a sorskedvezést, s legfeljebb azt gondolta el méla fájdalommal és sóvár kívánsággal, vajha öt is érné néhanapján — igazán nem követeli, hogy gyakran! — hasonló kis öröm. De erre hiába várt. Hiszen Barnabás ur, a közkedvelt, is csak ritkán jutott az emberek jóságából valami jóhoz, — hogy’ remélhette ő, akinek az egyénisége közömbös volt mindenki előtt, hogy’ megemlékezik róla valaki s megörvendezteti egy kis meglepetéssel, ünnepi ajándékkal, háztartási cikkel vagy egyéb jóval? Ki törődik azzal, hogy nincs miből melegen öltöztetni a leánykáit télen, hiszen a Barnabás fiai se járnak valami meleg télikabátokban! Az egész különbség, amely a két jóbarát sorsát elválasztotta, nem volt bizony valami nagy, s a Bamabásék élete jóformán csak azzal a mosollyal volt derűsebb a Lőrincékéné), ameij%t egy pár jóisinerösnck a rokonszeuve veiilett rája. : De egyszer nagy billenőt történt. Egy kövirre kitűzött malac, amelynek négy íiatalmiis sonkája van s majdnem félméterinázsa zsirt ád, nem kis eset még egy jól szituált család háztartásában is. hát még egy szerény-szegény hivatalnokéban, aki ilyen szerencséről még álmodni se mer! Es Barnabás egy napon azzal az örömhírrel jött a hivatalba, hogy a-, gazdag — de becsületes és jószivü — Korda Ábris egy ils’en tölséges állattal embérelte meg öt. Örömtői pirultán újságolta ezt Barnabás, és Lőrinc halványan hallgatta. — Istenem, jó Istenem, — sóhajtotta ez utóbbi, —■ én se vagyok pitty-potty ember, az aktáimat épp úgy elintézem mint Barnabás, még néha jobban, sőt nem egyszer az övéit is földolgozom, én se vagyok rosszabb polgár, hazafi és családapa mint ő, a barátságom se kevésbbé megbízható az övénél, s. a társadalom mégis őt tünteti ki, és sose engem! ; Bár ilyképpen zúgolódott, mégis örülni próbált a disznó boldog tulajdonosával, aki a hetedik égben képzelte 'magát. A kis tisztviselő életében egy ilyen hízó nagy esemény, hatalmas élmény, ha maga neveli föl avagy súlyra veszi, hát még ha ajándékba kapja! A háború előtt is fejedelmi ajándék volt egy ilyen kolosszális állat, — hát még mostan, amikor a zsirprobléma olyan megoldhatatlannak látszik! — Pompás állutpéldány! — dicsekedett Barnabás ur. — Ábris barátunk igazi úriember, aki nem selejtezte ki a hízói közül azt, amelytől a legkevesebb öröme volt, de kiszemelte a legszebbek egyikét, hogy megörvendeztesse vele az embert. Mondhatom neked, hogy gyönyörű! Holnap lesz a temetése,, a boiler már le van szerződtetve. Tort nem tartunk, mert .ahhoz sok bor kell, s arra nincsen pénzem. De neked persze majd küldök némi disznóságot. Lőrinc ur, valljuk meg, jobban örült a kilátásba helyezett diszhóságnak, amely az ő asztalát volt díszítendő, mint az egész hatalmas disznónak, amelyet a barátjának küldtek, s az álmai, amelyeket a legközelebbi éjjelen álmodott, mind erre a témára vonatkoztak. Méteres hosszúságú hurkák és kolbászok, kolosszális sajtok, nagy darab karmeriádlik és hatalmas szaionnarétegek vonultak föl s növekedtek gigantikus magasságokra és hosszúságokra ez álomképekben, — s amikor fölébredt utánuk, szülte zsírosnak érezte az ajkait és terheltnek a gyomrát... Mikor másnap estefelé az ígért disznóság beérkezett, az igazán diszuóság volt lez a szerző megjegyzése), mert az a tányér töltelék, amelyet Barnabás ur tisztelt neje küldött őszinte baráti szeretete jeléül a Lőrinc ur becses Családjának, alig bizonyult elégnek egyetlen vacsorára annak a hét éhes újnak, amely azon az emlékezetes estén a szegény hivatalnok asztalánál jóllakni óhajtott. Bizony, a gazdagság hamar rriogkeményiti a szivet, s egy ilyen disznótulajdonos könnyen felejti el, hogy hogy’ érzi magát és milyen vággyal sóvárog ntána, akinek nincsen ilyen értékes ingósága! A Lőrinc ur családja bizony csak kóstolót kapott a nagyszerű állatból... Csoda-e aztán, hogy a különben butául szerény és ostobául igénytelen Lőrinc urban is föltárnád! az óhaj, vajha akadna olyan nagylelkű és előkelő gonöolkozásu Mecénás az ' ismerősei közt, aki őt is meglepné egy ilyen nagyszerű zsirsertéssel, amely elviselhetőbbé tenné a hideg és sok nélkülözéssel fenyegető telet! Mert ha az embernek van 40—50 kiló zsírja a spajzjfban, ha két pár sonkája lóg füstön s néhány oldal szalonnája várja, hogy elfogyasszák, az ember mingyárt bátrabban tekint a bizonytalan jövő elé. A szegény embernek az optimizmus a legnagyobb .szerencséje, épp mint ahogy a gazdagnak a pesszimizmus a .legnagyobb büntetése. Lőrinc ur. optimista volt, s amint a Barnabásék kolbászait kóstolta, ha nem is vette .zikherre«, de mint mesebeli remény és képzelhető lehetőség mégis eszébe jutott, minő pompás dolog volna, ha egyszer ő is ölhetne disznót, pláne olyant, amelyet prezc-ntbe küldenek neki! S arra is gondolt, hogy ha csudából egy ilyen másfélmázsásat az ö udvarára hajtott volna egy jóbarát nagylelkűsége, ö akkor Barnabásnak nem egy tányérral küldene mutatóul belőle, nem is egy tállal, hanem kétfülü kosárral. Mert Barnabást, aki oly rokonszenves volt, ő is szerette. Az irigység és a szeretet sokszor olyan békésen férnek meg együtt, mint ha egészen rokon s egymáshoz való tulajdonságok volnának. No, hogy teljesen ki nem zárják egymást, azt elég sok barátság példája bizonyítja ... Gondolt-e Lőrinc ur arra, hogy valami alkalmas médiumban íölébressze magával szemben az ajándékozó kedvet, s célzatosan cselekedte-e, nem tudom, s talán* ő se tudta — mert a legtöbb, amit tesz és mond az ember, tudattalanul történik —, de másnap az Olvasókörben, egy kis társaság előtt, amely kártyázás után cgyiittült még néhány percig, szóba hozta a Barnabás esetét. — Csodajó ember ez az Ábris! Nem küldött-e egy másfélméteres hízót, pompás angol fajtát a Barna kollégámnak? Küldött bizony. S ezzel bizonyította, hogy van szociális érzéke, megsajnálja a szegény, éhbérért robotoló tisztviselőt, akinek nem telük hasonló zsíros falatokra. Korda Ábris: nemes szív és megértő elme. Ilyennek kellene lenni mindenkinek, akit nagy vagyonnal és sok disznóval áldott meg a jóisten. Kelletlenül hallgatták az Ábris gazda magasztaláét a legtöbben. (Csak a maga dicséretét hallgatja szivesen az ember.) Hallgatagon kapták magukra a télikabátjukat (s a bundájukat, akiknek ilyen alkalmatosságuk volt), s kurtánfurcsán, szinte köszönés, jójcakátkivánás nélkül hagyták e! a kártyázótanyát, amelyet a szebbhangzás kedvéért olvasókörnek hívtak. Unták, és vaiósziiiiileg emeletes hülyeségnek tartották: dicsérni, sőt nemes szívnek mondani az olyan bolond és könnyelmű pasast, aki csak úgy ád ajándékba egy hízott
