Bácsmegyei Napló, 1924. október (25. évfolyam, 269-300. szám)
1924-10-05 / 273. szám
1924 október 5. BACSMEGYEI NAPLÓ 11. oldal A költészet atyja. Egy japáni költs Harokice Scimoni fölkereste magányában Gabriele d'Annunziot s furcsa dologról beszélgetett vele. Azt kérte tőle, hogy a nagy talián költő segítsen életre kelteni a régi, harcos és hazafias japáni lelket. Küldetéséről ezt mondottá: — Átnyújtottam D'Annunziőnak egy' hosszú, japáni nyelven irt vagy inkább rajzolt kérvényt, mely húsz centiméter széle3 és két méter hosszú, selyem, papirboritékba van zárva s rózsaszín pecséttel van lepecsételve. Ebben a kérvényben kifejezzük végtelen bámulatunkat »a költészet atyja iránt«. Számunkra ő nem idegen, hanem megszemélyesítője évezredes eszményünknek, ki a régi harcosok fegyelmét egyesíti a poéták képzeletével. Most hazánk sorsát a jövendő gyermekeire óhajtjuk bízni, kik majd felépitik a holnap császárságát. Arra kérjük d'Annunziót, Írjon számunkra egy nemzeti himnuszt, melyet majd a kis japán gyermekek szavalnak és énekelnek, mutassa meg számukra a helyes utat. A költő még nem határozott, gondolkozás! időt kért. Említette, hogy már sokszor el akart repülni Rómából Tokióba. Ha megtisztel látogatásával, ünneplésen fogadjuk őt fővárosunkban s egy hónapig vendégünk lesz. Rendelkezésére bocsátunk egy úszó házat a tengeren, legkisebb1 vidékünkön, melyet ezer és ezer sziklás sziget tarkit, görbe fenyőkkel, apró halászkalyibákkal, a világ legszebb táján, mely különösen teleholdnál gyönyörű. Úszó házán gésák is lesznek, kik majd kiszolgálják őt. Miért nem ír Shaw mozit? Bernard Shaw-val, az ünnepelt drámaíróval beszélgetett amerikai életrajzírója, Archibald Henderson. A beszélgetés a költő ebédlőjében folyt le, melynek falát egy vörös-sárga-kék impresszionista kép tarkította, Shaw portréja. A drámairó hosszú karjával hadonászva, csontos és ideges ujjait kinyújtva érvelt. Az amerikai mindenekelőtt azt kérdezte tőle, hogy a mai moziipar fellendülése használ-e a drámairodalomnak. —1 Nem — válaszolt a költő ez az óriási arány természetessé teszi, hogy a középszerűség érvényesül. A mozi az amerikai milliomosra, a kinai kulira, a főorvosi nevelőnőre és a falusi pincérlányra egyaránt számit, minthogy min. denütt és mindenkinek tetszeni őhajt. Csöpög a kenetességtöl, de azért az erényt nem meri pedzeni. Elsőrangú Írókkal nem irat, hiszen a demokrácia mindig a másodszerüségeket kedveli. Az amerikai ezután azt a kérdést tette föl, vájjon mi biztosítja majd a film művészi fejlődését. Shaw majdnem ingerülten felelt: — írjanak jobb filmeket, ha tudnak: más mód nincs. A fejlődés a központból indul ki, nem pedig a fölszinről. Ha elviszik ma egy ópiumevő álmát Losangelesbe, azonnal megrendezik, minél többe kerül, jobban hisznek a szerzőnek. Igazi észs.ksarki expedíció, igazi tűzhányó, igazi Fórum Romanum mind a helyszínen van. Mindez azonEan kidobott pénz. Jaj azok a keleti kéjgyönyörök, melyeket egy hajósinas képzel el. Végül aziránt érdeklődött az amerikai, miért nem filmesitették eddig Shaw egyetlen drámáját sem? — Mert nem engedtem meg — válaszolta. Az a színdarab, melynek nincs szövege, csonka s azok a filmek, melyeket színdarabokból készítettek, unalmas holmik, kivéve akkor, ha szövegük oly csapnivaló, hogy jobb elhagyni, mint megtartani. Klasszikus drámákat szinrehozni, szöveg nélkül, pusztán a jelenelezésüket megtartva annyi, mintha a szobrász agyagvázát tartó vasszerkezetet állítanák ki szobor helyett. ÜLABAK m M ÜKEZ E KHHH gg EGYENESTARTÓK. ggj SCHON BRÜNN SUBOTICA« PAglĆEVA PLICA S. SZÁM.. — TELEFON JMessiás — Nyárvégi rege — Irta: Radá Imre II. 4. A hermelin galléros hölgy ! Ma reggel tiz órakor szolgálattételre jelentkeztem Brózik Messiásnál. Tegnapról mára egészen megváltozott a szoba képe. Az ágy helyére hatalmas Íróasztal került. A szoba egyik sarkában, prémmel letakart sezlont, tükrös toalett asztalkát, virágállványt pillantottam meg. Kérdő tekintettel néztem a budoár részlet felé. Nyomban magyarázatot kaptam. Ebbe a sarokba egy nőt várok. Nem tudok máskép dolgozni, csak úgy, ha nő van a hátam mögött.... A nő belép a szalőnba. A nő gyönyörű. Én ránézek, mérgét magamba szívom és többé nem látom őt. Dolgozó asztalomhoz ülök és egyszer sem nézek hátra. Pedig a nőnek le kell vetkezni. Igaz, hogy lábujjig érő hermelin gallért vesz magára___ De mégÍ3 meztelen, csupáncsak szőrme le. di.. .. Mégsem tekintek soha hátra...... Ez az igazi próbakő. Ha csak egyszer is hátrafordulnék, értse meg, bukott ember volnék.... Érti? — Értem___ de hol van az a nö? Ma érkezik meg? — A nőt maga fogja barátom, megszerezni. Induljon el azonnal és szerezze meg a város legszebb’ hölgyét. Kunyhóból vagy palotából hozza, mindegy, lehet szőke, lehet nem szőke, csak gyönyörű legyen.... Mondja meg neki, hogy csak rövid napokig kell az Eszme szolgálatában állni és jutalma a hermelin gallér lesz, melyet szívesen cserél ki a hozzáértő magas emeletü sarokházért...... Azt hiszem, hogy maga ügyes ember és feladatát még ma teljesíti. Meghajoltam gazdám elölt, és néhány pillanat múlva az uccán voltam. Dé! felé járt az idő. A korzó mozogni kezdett. Jöttek a nők.........Páváskodva lejtettek el előttem, mintha tudnák, hogy egy izgalmas szépségversenyben vesznek részt. Én ismerem a nőket. Nem becsültem le soha őket. Nem hittem, hogy bármelyiknél is egy furcsán viselendő hermelin gallér, ha százszor is talpig ér, döntő körülmény volna...... Mégis...... És jöttek, mentek a nők.... Forró nyárutó volt. Még lenge ruhákban jártak. Olyan lengékben, hogy a déli nap mindenüvé paszpartuval sütött Se. De egyszerre a sétáló nők, a sétáló urak arcára uj mosoly, uj érdeklődés, a szenzációt fogadás izgatott mosolya fakadt. Arccal a kocsiút felé a járda szélére sorakoztak. Hamar megértettem az izgalmat. A korzózók sorfala előtt egy kocsi vágtatott el. A kocsin négy bőrönd, hat kalapskatulya között egy hölgy és egy ur ült. Jól ismertem őket. A szép Csörszné meg az ura kocsikáztak a vasúthoz. ... »Rendben van«, mondtam magam elé megelégedetten. A korzó hölgyei és urai is egyhangúlag a szép Csörsznére szavaztak. A kiválasztás megtörtént, Csörsznéveí azt hiszem, megelégszik Brózik, Egy pillanatig sem gondolkoztam, a pályaudvarra siettem. Ott a kővetkezőket állapítottam meg. Csörsz egy jegyet váltott Trieszt felé. A vonat öt perc múlva indul. Csörsz vi. hsros gyarsasággal háromszor megcsókolta a feleségét és Be sem várva a vonat indulását sietett el ebédelni, hogy idejében a Dardli Klubba érjen. Gyorsan határoztam, felugrottam a vonatra és Csörsznéveí szemben foglaltam helyet, — és minden bevezetés nélkül a következő villámgyors tárgyalás folyt le közöttünk. Egészen gyanútlanul ő kezdte: — Nini, Golyó ur! Maga is utazik? —‘ Igen. — Hova utazik. —I Nem messzire, csak ameddig nagyságos asszony. — .Maga is a Lidőra megy? =—I Nagyságod sem megy a Lidőra. — — Hanem?? — Mondjuk Féligvárosig. .._. Ott autót bérelünk és visszajövünk. — Golyó ur nagyon visszaél azzal, hogy magát senki sem veszi komolyan. Ketten voltunk csak a szakaszban, mégis halkan, de energikusan figyelmeztettem Csörsznét, hogy komoly dologról van szó és ha nem is ígér meg semmit, törje végig a beszélgetést. — Mielőtt a dologra rátérnék, egy-két kérdést engedjen meg: Mennyi időre utazik el? — Három hétre. — Szokott az urának levelet Írni? — Nem, csak megsürgönyözöm, hogy megérkeztein. — Rendben van. A sürgönyről gondoskodni fogunk. —• Szeretne-e egy talpig érő hermelin gallért? —* Szeretnék. De ahhoz egy, kosztüm is kellene., — Garantálom, hogy kosztüm nem kell hozzá. Sőt! csak kosztüm nélkül juthat a hermelinhez. Az asszony nevetett. Nem vette komolyan a szavaimat, de érdeklődött. Figyeljen rám nagyságoskám, a legszentebbre mondom, hogy komoly dologról van szó. Nem kaland. Misszió!... Egy ember érkezett elhagyott városunk falai közé. Szent ember ő. Uj megváltó.... Én az ő megbízottja vagyok. Ma azt a megbízást kaptam tőle, hogy kérjem meg a város legszebb asszonyát, hogy amig ő itt dolgozik, állandóan legyen vele. Nem az uccán, csupáncsak a szobájában.... Az eggyüttlétet úgy akarja.... nem kell megijednie.... hogy a szép nö belép a szobába. . ... levetkezik.... egészen.... és egy talpig érő hermelin gallérba bújik. Viszont ö, a szent ember egyetlen egyszer sem néz hátra... Számára csak az a tudat kell, hogy a háta mögött a gyönyörű nö meztelenül hermelinben ül. Megrendítő szent gusztus ez!.... Végül a nő emlékül magával viszi a nagyszerű gallért. Ezt a megbízást félórával ezelőtt kaptam. Azonnal nagyságodra gondoltam. — Golyó ur maga nem tökéletes. —I Kérem maga ne törődjék velem. Az üggyel foglalkozzék. — Ha nem volna bolond fantázia az egész, biz’ isten vissza mennék . . . vissza mennékI Már csak azért is, hogy kipróbáljam azt az embert, vajon nem fcrdul-e hátra?.... — Esküszöm, hogy nem fantázia. Igaz.... Jöjjön vissza.... —• könyörögtem. — Nézze itt van a sürgönye, melyben jelezte az érkezését. Csörszné fokozódó figyelemmel olvasta el a sürgönyt, aztán így szólt: — Ez a sürgöny is csupa féleszüség.... Magának tizenkét fontot küldött? Mutasson belőle egyet is. — Egyet nem, de egy darabban százat mutathatok, — és átadtam megtekintésre az angol bankjegyet. A százfontos bizonyított, Csörszné elmerült a gondolataiba. A vonat berobogott a Féligváros-i állomásra.... Csörszné döntött...... —< Golyó ur? szálljunk ki. Vissza megyünk.. .» 5. Expozém Féligvárosból telefonáltam Bróziknak, hogy küldjön értünk autót. Brózik gyorsan cselekvő ember, fényes, csukott autót küldött értünk. Az autóban egy csomag feküdt. Kibontottuk. Gyönyörű fekete selyem köppenyt és sűrű fátyol t találtunk benne. Csörszné már nem kételkedett. Egy óra múlva az autó megállt az Arany Patkány szálló előtt és az erősen lefátyolozott Csörsznéveí kiszálltam a kocsiból. Nem tudom, milyen volt a találkozás, mert én csak jó negyedóra múlva kopogtam be Brózik ajtaján és nevem bemondása után hamar jött a válasz; — Az ajtó nyitva van... _ Beléptem. Csörszné talpig hermelinbe Ea,. kolózva a sezlonon hevert. Cigarettázott. Hátat fordítva, asztalánál ült Brózik. — Köszönöm a fáradtságát, kedves Golyó ur. Mig távol volt felfedeztem, hogy a szekrény mögött ajtó van. A szomszéd szoba őnagyságáé. .. . És most, Golyó ur, üljön mellém, lássunk azonnal munkához. Elveimet ismeri, szándékomat tudja. Tartsa meg hát tuljól élű városáról előadását. Vonultasson fel előttem itt mindent ami érték, jelentékeny, nagyszabású. Halljuk! Az Íróasztal elé álltam, bátorítást kérőén Csörsznére tekintettem, majd Brózik ra néztem, akinek arcán áhitatos figyelem ült. Meghajoltam és beszélni kezdtem: »Nagyságos asszonyom!... Messiási-Mester! ön eljött városunk falai közé, hogy szent próbára tegye.... Igaza van, jól jellemezte városunkat. Itt bőséges lakodalmak vannak és ezer dinárokban játszanak dárdlit. De ha azt hiszi, hogy e hőségből a jóllakottakon, vésztőkön, nyerőkön kivűl más is terem, úgy téved ... Tudja meg, hogy városunkban nincs semmi olyan érték, sem személyben, sem kitermelt művészi javakban, amit elvonhatnánk e bűnös társadalomtól. Nincs színházunk, nincs képtárunk, nincs egyetlen szobrunk, egyetlen szökőkutunk sincs. Nincs vízvezetékünk, villanyosunk egyvágányú.... — Mi van... az leheleden, hogy semmi nincsen ebben a városban.... Gondolkozzék. Talán vannak tervek. — Tervek 1.... Ól azok vannak. Az uj színház terve, a vízvezeték, a csatornázás terve, egy szépirodalmi lap indulóban van. Az irók társaságának már az alapszabályai is készek.... Brózik gondosan jegyzett. Amikor elhallgattam, csendesen mondta: — Ez szép. Több mint amennyit vártam. Magát csak biztatni kell.... Gondolkozzék csak.. .. Talán eszébe jut egy pár jelentékeny ember neve. — Vajon jelentékeny ember az. aki itt a vasérc, és a széntől legendikus távolságra százkéményü gyárat épített? — kérdeztem tétován. — Beszéljen róla. — Neve: Nagy Péter — mondtam, és tisztelgő állásba helyezkedtem. — Eddig a következő vállalatokat teremtette meg: Nagy Harang. Ez a fővállalat. Ez finanszírozza a többi vállalatokat is. Itt van aztán a Haraszt...... Megemlítésre méltó az »Alisz«, a »Vederemo«, a »Nonsens« és a többi és a többi. Hatalmas gyártartomány van a szomszédunkban. A munkások sok ezrei boldogulnak ott.... És Nagy Péter igazi hatalmasság városunkban. — Köszönöm, szólt izgatottan Brózik. Megfelel. Gondolkozzék..... talán akad még valaki . . . — Igen, — Szóltam nekibátorodva. —■ Van egy ember, aki nagyszerű szivével lendült városunk lakói fölé . . . Csodálatos erőfeszítéssel, márványszivekből tördelt le annyi követ, hogy nagyszerű emberbaráti intézményt alapíthatott. Brózik boldogan dörzsölte a kezeit. — No látja, egész érdekes anyagot bocsát rendelkezésemre.. „ Mára elég veit.... Rögtön hozzáfogunk az anyag feldolgozásához. Figyeljen ide: — Az összegre ne nézzen, kerül amibe keiül, de megszerzi, ha máskép nem, úgy ellopatja a vízvezeték, a színház terveket. Ez az egyik feladat. A másik: még ma idehozza Nagy Pétert. Búcsúztam. Elköszöntem Csörsznétől is, aki egy levelet csúsztatott a markomba. A lépcsőn lelialadva elolvastam a levelet: »Kedves Golyó ur! Bomoljon meg a dolga. Meddig tart még ez a butaság? Kérem legyen szives, ha délután eljön, hozzon egy Színházi Életet. Megőrülök! Ez az ember rám se néz...... De igazán rám se néz___És még hozzon egy pár hárisnyát a hermeliDhez valót PáS Csörszné«. Lenn az uccán az első ember, akibe bele botlottam: Csörsz volt.
