Bácsmegyei Napló, 1924. október (25. évfolyam, 269-300. szám)

1924-10-05 / 273. szám

10. oldal, BÁCSMEGYEI NAPLÓ 1924 október 5. Ella: Olga derék nő. Belátta, Hogy nem szabad a nyugalmamat feldúlnia, s ,Téged vissza akar adni magadnak és nekem. Elment az útból. Jenő: Rossz taktika volt... Kevés szerelem tart örökké, sőt sokáig is ke­vés tart el. A mienk csak néhány hetes, vagy mondjuk, az ellenállás idejét is beszámítva, félesztendős, s valószinüleg nincs arr/a rendeltetve, hogy soha meg ne szűnjön. Nem kellett volna megboly­gatni. Egy-két év múlva talán magától múlik el. Ella: Hogy Helyet adjon egy másiknak. Jenő: Lehet... A nő, ha okos, min­denre el van készülve, sí a férfi, ha még oly erős, mégis gyönge... Minden bi­zonnyal jobb lett volna várnod s Olgát itthon hagynod. Neki is, nekem is jobb lett volna. Sőt, hidd ei, neked is. Ella: Sokkal becsületesebb vagyok, semhogy ezt megérthetném. Jenő: Én is becsületes iparkodok len­ni. Azért, hogy valaki a feleségén tűi is szeret, még egészen becsületes lehet... Megmondom minden kejtelés nélkül: nem tudok Olga nélkül élni. Ella: Nélkülem bezzeg tudnál. Jenő: Most igen... De azért ne ha­ragudjál. Nélküled se képzelhetem el az életemet. Te is kellesz hozzá. De, látod, ez rámjött mint egy vihar, mint egy nagy betegség. II fant passer par Iá... Mi jobb: ha az idegeim végleg elpusztulnak s te meg >a gyermekünk velem szenved­tek, esetleg később nélkülem szenved­tek? Vagy ha... Ella: Mit akarsz? Mivel fenyegetsz? Jenő: Nem bizom magamban, hogy e szerelmet le tudom győzni, s akkor jön a teljes összeomlás... Már érzem is a közeledtét. Ella: Oly nagyon szereted? Jenő (fölkelt a helyéröl, ráborult a fe­lesége vállára és majdnem sírva felelte): — Nagyon. Ella szomorúan mondta rá: — Jól van, III. Olga másnap az arnóparti pension-ban táviratot kapott, amely igy szólt: — Mindenbe belenyugszom. Gyere ha­za. Ella , Epizódok a vajdasági magyar színészei múltjából Befejező közieméiig A szómban színészet 1847-ben. Szuper Károly veterán színész a kővet­kezőket írja naplójában társulata 1847-iki szombori működéséről: >Ma kezdtük meg előadásainkat Szigeti József népszínművével, a »Jegygyűrű­vel s volt alkalmunk meggyőződni újra, hogy az egész közönség, legkivált pedig a vagyonosabb szerb családok keresve.kere­­sik az alkalmat, hogy egyik-másik színész iránti elismerésüknek kifejezést adhassa­nak. Csak az a baj, hogy rendkívül nagy az élelmiszerek drágasága; egy mérő tiszta búza 40—50 írt. Ha egy forintos kenyeret veszünk reggel a piacon, hát es­tig elfogy, mivelhogy csak egy kis cipó kapható 1 írtért. És mégis a tehetősebbek szorgalmasan eljárnak a színházba . . . Mig Baján két hó alatt 110 irtot kerestem, itt öt hét alatt 190 írt osztalékot kap­tam« . . . Blaha pipa. A Zombor és Vidéke 1883 március 25-én ezeket Írja: »Blaha-melltük, Blaha-arcfesték már ré­gen forgalomban vannak, de e hazai cik­keken túltett egy bécsi cég, mely »Floma­­ge Blaha« elnevezés alatt sajtot, az im­­periálhoz hasonlót hozott forgalomba, mely már is nagy kelendőségnek örvend. A vidéki fűszereseknél bizonyára jó cikket fog képezni, azért hoztuk ezt tudomá­sukra; és ha már megemlítettük a »Fro­­mage Blahás.t, — elmondjuk még azt is, hogy hazai találmány a — Blaha-pipa is! így használja fel a kereskedelem a mű­vészi hírnevet, de a Blaha-pipa talán már nem is élelmesség, bár sokan azt állítják, hogy a szép női fejből szíva — két kraj­­cáros szivar is legalább Regália Media­ként izük«. Szuboticni kritikus a vidéki szi­­nészethivatásáról. A Bácskai Hírlap 1880 március 2S-iki száma igy ir a szu­boticai színészetről: »Szívből óhajtjuk, hogy a társulatot s igazgatóját Thália jószelleme ne hagyja el. Ne feledjék, hogy az ő hivattásuk magasztos, művészet az a pálya, melyen Csak Három éves lehettem, mégis igen jól emlékszem, mikor először hallot­tam ezt a szót. Három éves korában az ember már túl van életének első korszakán, amit tudományosan »le­iró vagy megismerő«, népszerűén »mi ez?« korszaknak lehet nevezni. Minden szülő tudja, hogy körülbelül eddig tart az a viszonylagosan még tűrhető állapot, mikora gyerek min­denről megkérdezi: »apa, mi ez?« »anya, mi az?« amire még csak-csak lehet felelni, feltéve, ha a gyerek nem esik túlzásokba és nem kérdezi meg, hogy a »palacsinta« szóból mit jelent a »pala« és mit jelent a »‘csin­­ta«. A szülő számára jóval nehezebb és keservesebb az ezután követke­ző, mondjuk igy, »oknyomozó« kor­szak, a kauzális összefüggések ku­tatásának korszaka, amikor kezdő­dik a »miért«-ek egymásba kapcso­lódó, végtelen láncolata. Apa. miért nem megyünk sétálni? Mert esik az eső. Miért esik az eső? Mert felhők vannak az égen. Miért vannak fel­hők az égen? Mert összegyűltek. Miért gyűltek össze? Mert vizesek. Miért vizesek? Ilyenfajta lehetett az a doktor­avató vizsga is, amitől szegény jó apám verejtékezett hároméves szi­liem előtt, mikor a huszadik »miért­nél váratlanul, röviden és fenyege­tően és keményen ezt felelte: »csak!« — és elfordult. Nagyon jól emlékszem, milyen megdöbbenéssel néztem rá. Csak? Mi az? Ezt a nyelvet nem értettem; első pillanatban úgy hatott rám, mint később, ha török vagy angol szavakat ismertem meg. Inkább in­hákéinak s becsülettel, szorgalommal min­denütt elismerés fogja kisérni őket. Ma­holnap a vidéki színésznek versenyt kell állania a fővárosi színészettel, ahol mo­nopólium a művészet, clique és cla­que alkotja a drámaírókat. Az ország ma még a fővárosi színészetre tekint, kiváló figyelemmel, a vidéki színészetet nagy­részt ignorálja. Ez pedig előítélet, pracok­­kupáció, melyet leküzdeni nemes hivatása a vidéki színészetnek. Rajta! Majd eljő az az idő, midőn itt-ott a vidék is oly kon­szolidált színi viszonyokat fejleszt, me­lyek a fővárosi művészekkel, drámaírók­kal versenyezni tudó művészeket, drá­maírókat lesz képes felmutatni«. j A palicsi csalogány. A Zombor és Vidéke 1886 julius 29-iki számában ol­vasható : »Farkasné Hegyi Aranka asszony, a Népszínház kedvelt primadonnája, visz­­szautazott Pestre, ilyképen Palies meg lön fosztva csalogányától, ki elragadó énekével s fesztelen jókedvével annyi feledhetetlen estét szerzett a palicsi für­­döző vendégeknek. A művésznő távozása érzékeny veszteség Palicsra nézve«. Noviszádi színházi jelentés 1836- ból. A Honmüvész 1836-iki 51. szá­ma Kőrössy Ferenc noviszádi társulatá­nak bemutatkozásáról a következő jelen­tést közli: .... »E’ sz, kir. város buzgó polgárai­nak a’ színészethez vonzó gerjedelmét ki sem tagadhatja, miután minden évben egy-egy német társaság léteze itt nem középszerű sikerrel: de hogy egy magyar szinésztársaság itt letelepedhessél ba­josan hittük. Én több magyar társammal aggódva hagyám helybe Kőrössy Ferenc társaságának ide jöttét ’s vártam a’ szom­bat estvéjét, milly sikerrel alkonyodib. Hire terjedvén e’ nagy újságnak, a’ cédu­lát (*) mindenki óhajtá... — (Előadták »Zsigmonđ király álma« című hős néző­játékot.) . . . »Az egész igen jól sike­rült, a’ dalok igen tetszettek, és a kü­lönben tölt színteremnek azon része is, melly az előadást nem érté, egész megelégedéssel tért haza, őrülve a jövő­re hirdetett darabnak. Színészeink mind kitapsoltattak««. Amikor kicsinek hizongult a sza­badkai színház. A Zombor és Vidé­ke 1885 február 8-iki száma beszámol a szuboticai sziniszezónről és siralmas ké­pet fest a szerencsétlen igazgató pechéröl. Többek között igy ir: >Az élelmes igazgató a tudományos »Pepi« nevű elefántot léptette fel, de az sem húzta ki a deficitből. Ezek után gondolt nagyot és merészet: lehozatta Vizváry Gyulát, a pompás komikust, ki február elsején »A csizmadia mint kisér­­tet«-ben lépett fel először — telt ház mel­lett — másodszor: 3-án játszott, a »Sze-, leburđi« és a »Barátságból« című darabok­ban, — mire a zene szorulva játszik a zenekarban, végül a harmadik előadáson az orehestrumot teljesen kiürítik a közön­ség részére s a künn szorultak zugnak, hogy kicsi a színház. Erödi Jenő, mit tegyen a magunkfajta boldogta­lan, akit az ítélet indokolása jobban izgatott talán még magánál az íté­letnél is? Az élet ítéletei hosszúak!! és bonyolultak: szenvedés és halál, vagy öröm és biztató kedv a vég­rehajtók, — de az indokolás mind­össze ennyi: csak. Indokolás! Hiszen még azt se tudja az elitéit: kinek a nevében hozták a verdiktet? A vallás mo­narchikus világállamformájának hí­vei istenre hivatkoznak, — a mole­­|kula-ret}dszer demokratikus köztár- I saságának ügyészei, a tudósok, a I mindenkire vonatkozó Természeti fTörvény nevében kérik a megszüle­­itettség bűnében talált vádlott eirna­­frasztalását! A misztikus szkepszis I ügyvédjei megelégszenek annyival, Ihogy biztatják a szegény delikvenst: !oda se neki, nem fog fájni, magá­nak jobb igy, higyje el, ennek igy kellett lenni, — eszükágába sincsen semmiségi panasszal pertörlésí, per­újítást követelni: nekik nem fontos. Indokolás! Ki törődik az idoko­­lással? Indokolás: csak. Miért: csak? Csak. Ha nem tetszik, keress magadnak egy másik világminden­séget. De mégis — miért? Miért jó itt a rossznak — miért rossz itt a jónak? Nemesség, er­kölcs, szépség, okosság, szeretet — miért jelent ez gyöngeséget, alul­­maradást — rut rosszaság, ostoba önzés miért jelent erőt. diadalt? Miért kelnek életre, sokasodva, a Természet egyik kezéből pompás szépségek, boldog életek, — hogy elpusztítsák őket, gyötrelmes jajga­tás halál'kinjai közt másféle szép­ségek, másféle életek, amik ugyan­annak a Természetnek másik kezé­dulatszónak éreztem, olyanfélének, |i mint azt, hogy »jaj!« vagy »ejnye!«Jl vagy »nahát!«, aminek fogalmi ér-1 i telmét nem kutatjuk, csak érzelmi 1 színezetét. De nem kérdezősködtem < tovább, tűnődve és elkomolyodva ' hallgattam el, kicsit meg voltam i sértve, bár nem tudtam, mitől, — j < sejteni kezdtem, hogy világszemléle­temben fordulat áll be. Az okozati ' összefüggések mindent megvilágító 1 erejében való bitem, rendült meg — i azóta se szedte össze magát egé­szen. Pedig ettől a pillanattól fogva, ha visszatekintek belső életemre, úgy veszem észre, minden értelmes gon­dolatom és töprengésem e »csak« szó ellen való, e »csak« szó kikü­szöbölésére, leküzdésére, magam aiá gyürésére és leíiprására megfeszített keserves küzdelem volt. Mert egyre sűrűbben metszették ketté azóta ez­zel a szóval egymásba kapcsolódó szomjas kérdéseim fonalát, eleinte az élők, később, könyveiken át, a holtak — elvesztve bizalmam, utóbb hozzászoktam, hogy a kérdéseket magamnak tegyem csak fel, senki másnak: — mégis eljött a kor, mikor önmagam is, az egyetlen, akihez bi­zalommal fordulhattam, igy feleltem az utolsó kérdésre »csak!« és vál­latvontam és nem álltam szóba ma­gammal tovább, holott jól tudtam, hogy éppen ez az utolsó kérdés volt a legfontosabb, hogy erre kellene választ kapni, mielőtt bármire el­szánnám magam, mielőtt beleegyez­nék életembe, hajlandó volnék élni tovább. Csak! Boldogok, akiket a nagy pörben, amit elvesztettek, vagy megnyer­tek. csak az ítélet érdekelt. — ,de BUDAPEST- SZENT-MÄR8ITSZIGET Legkellemesebb tsz:, téli tartózkodást, pihe­nést és gyógyulást nyúlt Budapesten, a város központjában a Szent-Margitsziget gyógy- és üdülö-teiepe. Gyönyörű íekvésü, modern nagy­­szálloda, mérsékelt árakkal úgy az utazóközön­ségnek, mint az üdülők és betegek számára. Szent-Margitszigeti gyógyforrás 42 fokos hévvizévef t-fplá t kénes és szénsavas gyógy, fürdők kiiszvényes-és reumásbántaimak, női betegségek és idegesség ellen. Sürgönyeim: Budapest-Margotel. 4712 ZONGORÁZIK? Megjelent az uj Moravetz album! KE3EDÖL? Megjelent az uj Morastetz album! CIÜÜ5ÄLMQZIK ? Megjelent az is] Moravetz album 1 FUVÖLÄZ1K ? CLAPÍNÉTÖT vagy MANDOLINT JÁTSZIK? Megjelent az uj Moravetz album! Minden hangszerre külön kiadás készült. ftlmdenütt kaphatók. bői kerültek elő? Miért biztatja: életre ugyanaz a szózat a bárányo­kká t, mely a farkasokat a bárányok elpusztítására biztatja? Csak. Ne tűnődj, élj, — de ha élni kell és nem tűnődni, miért a váratlan bánat, ami utolért, mert nem számí­tottál rá? Ne habozz, mert elrohan melletted az élet, — de ha nem ha­bozol, vele akarsz rohanni, miért ütközöl, fejjel a falnak? Csak. Miért kell leküzdeni a vágyat, aminek teljesülése reményében szü­lettél, ahhoz, hogy élhess? Ahhoz, hogy élj, miért kell megtagadnod éppen azt, amiért élsz: a boldogsá­got? .Miért vonz, ami veszedelmes, miért veszedelmes, ami vonz? Csak. Miért vágysz rá, tudni mindent — holott mindent tudni rossz neked? Csak. Csak, csak, csak... zuhog le rád a kemény szó, zuhog le kemény fe­jedre, amit nekkszegzel — mig elká­bulsz, mint a kőzáporban s tompán, elboruló szemmel várod: jöjjön hát az utolsó, ami betöri végre s véget vet kérdésnek, válasznak egyszerre. De még akkor is, utoljára — kérdés marad nyitott szemedben, mint a költőnek, mikor beszélni nem tudott már. s reszkető kézzel irta le utolsó szakaszát a világ egyik legször­­nyü'ob versének: (Heine: Lass dia heil’gen Parabolen ...) ». . . also fräsen wir beständig. Bis man uns mit einer Handvoll Erde, endlich stopft die Mäuler — — Aber ist das eine Antwort?!* Karinthy Frigyes.

Next

/
Oldalképek
Tartalom