Bácsmegyei Napló, 1924. október (25. évfolyam, 269-300. szám)

1924-10-18 / 286. szám

1924. október 18. BACSMEGYEI NAPLÓ 3. oldal. beögrádi matematika! egyetemi tanár terve szerint történik. A gör. kel. szerb egyház elvben már el is fogadta az uj naptárt. — III. Meletios konstantinápolyi gör. kel. pátriárka volt az első gör. kel. egy­házfő Konstantinápolyban, aki a török kormány akarata ellenére, sőt Görögor­szágból került a konstantinápolyi pat­­riárkátus élére. Amikor a háború után a Konstantinápolyt megszálló nagyhatal­mak kivonultak a török fővárosból, III. Meletios — akit a felizgatott törökök a naptáregyesités ügyében tartott kon­stantinápolyi konferencián tettleg bán­talmaztak is — kénytelen volt Konstanti­nápolyból elmenekülni. Az uj konstanti­nápolyi gör. kel. pátriárka azután be­vezette a Gregorian-naptárt, csalt a husvétot hagyta meg a Jnlián-naptárból, vagyis tizenhárom nappal a kath. hus­­véf mögött. — Még a szökőévek tekintetében van eltérés a két naptár közt. A mi naptár­tervezetünk szerint is minden negyedik esztendő szökőév. A két nullával vég­ződő éveknél csak az az esztendő szö­kőév, amelyeknek évszáma kilenccel osztva kettős és hatos maradványt aJ, vagyis a 2000-ik esztendő szökőév, mert 9-el elosztva marad 2. Szökőév P> o. a 2400-as is, mert 9-ceI elosztva, 6 marad. Viszont nem szökőév a 2100. és a 2200-as esztendő sem. — A gör. kei. szerb egyházi püspöki zsinat novemberben; Karióvcin ülésre jön össze, amelynek legfontosabb tár­gya a naptárkérdés megvitatása lesz. Kisebbségi Élet Az államellenesség vádját Csehszlová­kiában is könnyen osztogatják. Sokkal könnyebben, mint földet a földtelenek­­nek, mint nyugdijat a nyugdíjasoknak. Ha valaki ki meri nyitni a száját a kor­mány ellen, legyen az akár maga a tizenhárompróbás hazafiság, a kormány« sajtó rögtön kész az Ítélettel: állam­­ellenes, rá kell koppintani a körmére, de azonnal. Nem is kel! az embernek mond­juk : magyarnak vagy németnek lenni. A szlovák néppárt vezéreit is sokszor dobálják meg ezzel a rágalommal a csehszlovák soviniszta lapok, amelyek olyan brilliáns ügyességgel kezelik ezt a sémát, hogy a csehszlovák köztársaság politikusainak nagyrésze rajta van már az indexen. Az egyik prágai cseh lap, amely megsokalta ezt a pártpolitikai demagógiát, hosszú cikkben próbálta fei­­világositani a kormányoldalt, hogy meny­nyire felületesen ítél, amikor holtbiztos, integer hazafiakra rásüti a bélyeget, csak azért, mert ellenzékiek. Az állam­ellenesség és az ellenzékiség — irta — nem azonos fogalmak, ellenkezőleg: na­gyon messze esnek egymástól. Csak a rabulisztika keveri össze őket, amely vagy nem tud finoman disztingválni, vagy — nem akar. A tiszta politikai ér­zék kiveszett azokból, akik szüntelen csak az államalkotó egyszeregyet darál­ják, mert a hazafiságot összetévesztik a husosfazékkal és a pártot — az ország­gal. A prágai lapot, amely ezeket a jó­zan sorokat irta — talán mondanunk sem kell — másnap államellenesnek deklarálta a kormánypárt sajtója. Csak azért is . . . * A román kormánp iskolapolitikáját, amelyet az erdélyi kisebbségek ellen folytat, egyre több oldalról támadja Bra­­tianu ellenzéke. Legutóbb a Curindul Liber cimü folyóiratban egy bátor, öntu­datos román : Eugen Fi'oti a felháboro­dás súlyos és kíméletlen hangján ilyene­ket ir Anghelescuról és általában a kormány kisebbségi politikájáról: — Azt követeljük a kisebbségektől, hogy az állam fenntartó oszlopai legye­nek, de egy pillanatra sem engedjük őket annak tudatára ébredni, hogy ez az ország az övék is. Megköveteljük tőlük, hogy vakon engedelmeskedjenek és minden ostobaság előtt, amelyet az egy­séges román nemzet állami eszméje né­zőben az állam, képviselői elkövetnek, elkes hálával hódoljanak. De ha a ki­sebbségek jogaikra hivatkoznak, azzal fenyegetjük meg őket, hogy ki kell ta­­karodniok az országból. Anghelescu iskolapolitikája az állam kisebbségi poli­tikájának szégyenfoltja és csodálkozni kell, hogy olyan jóizlésii férfiak, mint Dúca és Bratianu, még nem űzték el, belső klikkjével együtt, ezt az annyira kompromittált minisztert. * A magyar hivatalnokokat nemcsak nálunk, de Szlovcnszkó'oan és Erdélyben is szélnek eresztették, amikor az impé­­rium-változás bekövetkezett. A román kormány volt e tekintetben a legkimé-Berlinből jelentik: A válságban újabb meglepő fotdulat következett be. A csütörtöki tárgyalások ered­ményei után a jobbfelé irányuló pol­gári blokk kormányának megalaku­lásával kellett számolni. Ennek le­hetősége ma már kizártnak látszik és sokkal valószínűbbé vált. hogy a birodalmi gyűlés iöloszhtíására ke­rül a sor. A csütörtöki meglepő for­dulatot. amely közelebb hozta a pol­gári blokk kormányának lehetősé- I gét. a centrum határozata idézte elő, lamely a polgári blokk kormánya [mellett határozott azzal a feltétellel, hogy a demokraták benne marad­janak a kormányban. Erre pénteken összeült a centrumpárt elnöksége és a kormánynak egyoldalúan jobbfelé való kibővítése melleit foglalt állást. A délutáni órákban összeült a centrum parlamenti frakcióia és egy óra hosszat tartó tanácskozás után az elnökség határozatát egyhangú­lag magáévá tette. A továbbiak a német néppárt magatartásától függ­nek. A német néppárt eddig arra az jetlenebb: még azzal sem igen törődött, hogy megáll a közigazgatás. A magyar hivatalnokok helyébe aztán beültetett regátbelieket, boldog-doldogtaiant, akik­től még azt sem kérte számon, hogy meg van-e a szükséges kvalifikációjuk. A fontos az volt, hogy román legyen az illető. Természetes, hogy ez a könnyel­műség megbosszulta magát — nem is egyszer. Az egyik román városban pél­dául most lepleztek le egy városi mű­szaki tanácsost, akiről kiderült, hogy nincs is mérnöki diplomája. Négy kö­zépiskolát végzett, a többit hezzáhazudta akkor, amikor könnyen adtak hitelt annak, aki románul szidta a magyarokat. kiegészítenék. minisztereinek visz­­szavonásával fenyegetett és ezzel idézte elő a jelenlegi válságot. Úgy látszik, hogy a kormány kibővítése körül támadt vitás kérdések követ­keztében a birodalmi gyűlés fölosz­­latása most már elkerülhetetlenné válik. A német néppárt tárgyalásai ered­ménytelenül végződtek. Pénteken a birodalmi kormány ült össze annak a kérdésnek megtárgyalására, hogy a birodalmi gyűlést íöloszlassák-e. vagy a kormány visszalépjen? Hír szerint mind a két megoldás ellen Stresemann külügyminiszter harcolt a leghevesebben. A tanácskozást szombaton folytatják és akkorra várható a döntés. A legújabb berlini jelentés szerint német politikai körökben azt hiszik, hogy a parlamenti válság hamaro­san megoldást nyer olyképucn. hogy Ebert birodalmi elnök szakemberek­ből álló kormányt fog kinevezni, amelynek polgári jellege lesz és ezért a szocialisták oppoziciójával kell számolni. utasítják a segítésnek azt a módját, amely egyeseket úgy juttat közülük kenyérhez, hogy más ember szájá­ból veszi ki a falatot Mindezek után fel kell tételez­nünk, hogy nem a minisztérium, hanem csak egyes közegek túlbuz­góságának eredménye a rendelet, amely képes diszkreditálni a Davi­­dovics-kormányt. volt a Davidovics-kormány* Ä bunyevác-sokác-párt a kor­mányválságról A kormányválság a helyi pártok kö­zül különösen a bunyevác-sekác-pártban kelt nagy elkeseredést. A párt részéről rámutatnak arra, hogy nem tudnak olyan megegyezést elképzelni, amely valamennyi pártot kielégítené. A párt [hivatalos lapjának, a Hrvafska Novine­­jnak pénteken megjelent száma is annak a véleménynek ad kifejezést, hogy a ! parlamenti többséggel rendelkező Davi- i dovics-kcrmány lemondására nem volt I elfogadható ok és a párt nem tu4ia el­képzelni a parlamentáris megoldást, mi- i után a többséget alkotó kormány-blokk j egységes marad. A bunyevácok az [egyetlen parlamentáris megoldásul a Davidovics - kormánynak Radicsékkal \a!ó kiegészítését tartja és az esetle­ges homogén radikális-kormányt már előre is határozottan törvénytelennek jelenti ki, A párt hivatalos lapjának állásfoglalá­sával egyidejűleg a bunyevác-sokác­­pártban hangsúlyozzák azt is, hogy néni tartják ‘meglepetésnek a kormány le­mondását, mert előrelátták, hogy az el­lenzék mindent ci fog követni, hogy a korrupció elleni törvény meghozatalát megakadályozza. A párt egyik vezetője szerint a. Davidovics-kormány túlságos san keztyiis kézzel és tuipott körülte-> kintéssel járt cl Programm ja keresztül­vitelénél és nagyrészt ez okozta, hogy az ellenzék időt nyert a parlamenten kívüli befolyások érvényesítésére. A bu­nyevácok nem idegenkednek a vá'asz-; tásóktól, mert meg vannak győződve arról, hogy ők számban lényege-; sen megerősödve kerülnének ki a váj lasztásokból. Jó forrásból származó értesülésünk szerint a kormányválság kitörése megi crösiti a bunycvác-sokác-páriban azt a mozgalmat, amely a Vajdasági Néppárt megalakítását és a bunyeváe-sokác­­pcirtnak ebbe való beolvasztását tűzte ki célul. Az uj párt hívei azt hangoztat­ják, hogy a küszöbön levő uj választá­sokon sokkal nagyobb eredményt lehet­ne elérni egy szélesebb alapokon meg­szervezett politikai párttal, mintha a bunyevácok egyedül mennének a vá­lasztási küzdelembe. Ezért valószintinek látszik, hegy abban az esetben, ha csakugyan választásokra kerti! a sor, a bunyevác-sokác-párt önállóságát féltő bunyevácok is bele fognak menni a párt több vezetője által már régebben aján­lott megoldásba, hogy a párt olvadjon be a Vajdasági Néppártba A bunyevác-párti képviselők tiltakozása a bajmoki vér­ontás miatt A bunyevác-sokác-párt képviselői: Rules Balázs, Prcsics Misko és Bos­­nyálz Antal a belügyminisztériumban és az agrárreform minisztériumban lépése­ket tettek a bajmoki földeken történt véres összütközés ügyében. A képvise­lők a belügyminisztertől követelték, hogy mozdítsa el azokat a csendőröket, akik elmulasztották a bunyevác földmi­­veseket megvédelmezni a támadások el­len és maguk is részt vettek a bántal­mazásokban. Az agrárreform miniszté­riumban a képviselők azt a követelésü­ket közölték, hogy a vérontásban, részes dobrovoljácoktól vonják meg a földet a szuboticai és a bajmoki határban és a földet továbbra is hagyják meg a meg­támadott bunyevác földművelő polgárok kezelésében.! esetre, ha a kormányt ily módon Orosz emigránsokkal pótolják a nemzetiségi tisztviselőket A kormány bizalmas rendelete a hivatalokhoz A lemondásban levő Davidovics­­kornrány annak idején, amikor át­vette hivatalát, olyan programnyilat­kozatot tett. amelyből a magyarság joggal remélte, hogy végre nyilván­való sérelmeit orvosolni fogják Az uj kormány azonban a Magyar Párt engedélyezésén kívül semmi lénye­ges változást nem hozott, még az iskolapolitikában sem. amelyet a hírhedt névvegyelenizéssel továbbra is a megszokott receptre alkalmaz­tak a tanügyi hatóságok. A jugo­szláviai kisebbségek — különösen a magyarság — nem igen érezte jó­tékony hatását annak a demokrá­ciának. amely az elhangzott ki jelen­tések szerint a kormány politikájá­nak alapja, de reménykedett abban, hogy amit ezen a téren elmulasztott, amikor a politikai helyzet megerő­södik. kétszeresen pótolni fogja. A magyarságnak ezt az illúzióját képes szétrombolni az a bizalmas rendelet, amelyet a Davidovics-kor­mány szakemberei intéztek a napok ban az állami hivatalokhoz. Ebben a bizalmas rendeletben ugyanis a szakminiszterek a miniszter­­tanács határozata alapján fel­szólítják az állami hivatalok ve­zetőit, hogy terjesszék fel a nemsziáv államhivatalnokok név­sorát, mert a kormány el akar­ja őket bocsátani és helyüket orosz emigránsokkal tölti be. A minisztertanács határozata értel­mében a közlekedési, a belügyi, a pénzügyi és tanügyi hatóságok kap­ták meg ezt a titkos rendeletet, a melynek értelmében egyes hivatalvezetők már fel is terjesztették a magyar és német nemzetiségű álíamtisztviselök névsorát a minisztériumokhoz, amelyek egyes helyeken már végre is hajtották a rendeletét: elbocsájtot ta a nemzetiségi tisztviselőket — köztük tunitökat is — akiknek he­lyéi orosz emigránsok foglalták el. A kormány lemondása miatt <s tit­kos rendelet további végrehajtása megakadt. Az a néhány magyar és német nemzetiségű tisztviselő, aki még itt­­ott hivatalban van, igazán bebizo­nyította nélkülözhetetlenségét. Va­lamennyi megtanulta és tudia az ál­lamnyelvet s valamennyi átesett mindenféle kirostáláson, hiszen a fisztviseiőredukcióról szóló rende­­ieteknek az volt az egyetlen ered­ménye és a ki nem mondott célja, hogy a magyar és német tisztviselő­ket elbocsátják Aki magyar tisztvi­selő még hivatalban van. az három más helyett dolgozik s igazán pótol­hatatlan. Éppen ezért hihetetlennek tartjuk, hogy ezt a bizalmas rende­letet. ha kiadták, a minisztertanács tudtával adták ki s arról a kormány tagjai tudomással birnak. Az orosz emigránsokat eddig is segélyezte a kormány s most a tél beálltával a társadalomnak is kötelessége foko­zottabb mértékben segítségükre len­ni. azonban bizonyára ők is vissza-Elkerülhetetlen a német birodalmi gyiüés feloszlatása Szombaton választ a M&rx-kormány a feloszlatás vagy lemo’Hílás között

Next

/
Oldalképek
Tartalom