Bácsmegyei Napló, 1924. október (25. évfolyam, 269-300. szám)

1924-10-14 / 282. szám

2. oldal BACSMEGYEI NAPLÓ 1924. október 13. Újabb személyi változások a szuboticai közigazgatásban Az uj főispán-polgármester kedden teszi le az esküt Beogradban A suboticai közigazgatás vezető­állásait — mint a Bácsmegyei Napló megírta —i több hónapig tartó tár­gyalások után betöltötte a kormány. Subotica város uj főispán-polgár­mestere, dr. lvkovics Ivandékics Imre szombaton már át is vette ket­tős hivatalát. A főispán-polgármes­teri állás betöltése után megérke­zett az uj rendőrfőkapitány és a helyettesrendőrfőkapitány kinevezé­se is. Cetina Zsárkó rendőrfőkapi­tány és helyettese, Gyorgyevics Miodrág hétfőn délelőtt jelentkez­tek lvkovics főispánnál hivataluk átvétele végett, ami hétfőn délelőtt folyamán résziben meg is történt, kedden pedig Vukics Ferenc eddigi rendőrfőkapitány távozik a rendőrség eléről. A rendőrség vezetőinek felváltá­sával kapcsolatban az a hir terjedt pl Suboticán, hogy a közeljövőben újabb személyi változások lesznek a suboticai közigazgatásban. Beográd­­foól érkezett hírek szerint ugyanis Nedeljkovics Milán pénzügyi tanács nokot és Tabakovics Nikola helyet­tes polgármestert nyugdíjazni fog­ja a belügyminisztérium. Nem so­káig fog késni dr. Sztipics Károly Városi tisztifőügyész felmentéséről szóló belügyminiszteri rendelet sem. Helyébe dr. Popovics Milivoj ügy­védet, a suboticai demokratapárt el­nökét nevezik ki. Értesülésünk sze­rint azonban Popovics Milivoj nem vállalja el a főügyészi állást. A rendőrség tisztikarában szintén na­gyobb változásokról beszélnek. Hir szerint Pestem Dragutin, Rakus Ra­­dota és Bticsevics Péter rendőrka­pitányokat fel fogják menteni. Pav­­lovics Pavle felfüggesztett rendőr­­kapitány is, elkerül a suboticai rend­őrségtől. Állítólag, a belti^nninisz­­'tóriumból származó hir szerint. k°m-Az orvos Irta : Illy János A jegyző mélyen, elszántan hajolt rá az öreg, poros aktára. De sehogyse ment a munka. Pedig dolgoznia kellett volna, mert már nagyon a körmére égett a dolog. Napok óta ül itt igy csöndes elmerüléssel, az áporodott, papiríüst­­szagu levegőbe bámulva, mintha keres­ne onnan valamit. Délelőttönkint ide­ges zsörtölődéssel szidja az ügyes-bajos parasztokat, délután pedig csöndberos­­kadva, furcsa gondolatokkal gyötri ma­gát. A feleségére gondol. Jószagu, gyö­nyörű fiatal teremtés. És csak fele any­­r.yi idős, mint ő. Tán haza kellene most szaladni, megnézi, hogy mit csinál. Megbékülni vele, mert tegnapelőtt bi­zony csúnyán összevesztek. A jegyző akkor sírva fogadta meg, hogy többé nem kínozza az asszonyát az ilyen je­lenetekkel. Úgy csúszott előtte a szoba padlóján, a síaíirunkba kapott perzsa­­szőnyegen, mint a nyivákoló fiatal ku­tya. Soha többé! ... És most megint csak azon töri a fejét, hogy fölkapja magát és hazarohan. Hátha a doktor? A szép, erős fiatalembert. Hiszen ha csak egyszer is együtt találná őket, ez talán meghozná neki a szörnyű bizony­sággal teli megnyugvást. De ehhez a lépéshez gyáva. Lesújtaná, agyonütné, mint a fáradt őszi legyet, amelynek már csak egy legyintés kell, hogy megsem­misülve, örök álomba csendcsülve lezu­hanjon az élet szép fehér faláról. Pedig egészen biztos, hogy ott van ilyenkor a doktor. Látja is, ahogy izmos, büszke, szép alakja odahajol az asszony fölé, szentségtelen szája az ő asszonya va­kító nyakához . . . Nagyon rossz levegő van idebenn. ibinációba van véve Jovánovics Vá­­szó rendőrfőkapitányhelyettes fel­váltása is, azonban nem valószínű, hogy ez bekövetkezik. A személyes változásokra vonat­kozólag kérdést intéztünk dr. Iv­­kavics Ivanaékics Imre főispán-pol­gármesterhez, aki kijelentette, hogy kedden Beográdba utazik és érdek­lődni fog a minisztériumban, hogy milyen személyi változások-1* kíván­nak a suboticai közigazgatásban. lvkovics Ivandékics Imre főispán­­polgármester kedden teszi le az es­küt a belügyminiszter kezébe és szerdán tér vissza Suboticára. A hadirokkantait viszálya az agrárreviziés bizottsággal Nem ismerik el foldigényüket A szuboticai agrárrevizióval kap­csolatban, amely Resics István novi­­szadi agrárreform-hivataü kiküldött vezetésével hétfőn kezdődött meg, a szuboticai hadirokkantak egyesülete azt a kérelmet terjesztette elő. hogy a revíziót ellenőrző bizottságba az egyesület is delegálhasson tagokat. A rokkantaknak ezt a kérését az teszi indokolttá, hogy a múltban tör­tént földosztások alkalmával, a föld­osztó bizottságok a legtöbb esetben figyelmen kívül hagyták a rokkantak földigényét és igy alig egy pár rok­kant jutott földhöz. A szuboticai. ha­dirokkant-egyesület ezerkétszáz tag­ja közül több mint hétszáznak van igényjogosultsága földre, ezek közül azonban mindössze százan kaptak földet, holott az agrárreform- és a rokkanttörvény értelmében nem­zetiségre való tekintet nélkül minden íöldmiveléssel foglalkozó vagyonta­lan hadirokkantat részesíteni kell az agrárreformban. — A rokkant­egyesület eddig még nem gyakorol­hatott ellenőrzést az agrárhivatalok működésére és minthogy igy sérel­meiket nem tudták felpanaszolni,sok­szor a rokkantak hátrányára párt­szempontok érvényesültek. Nem ré­gen történt, hogy a novjszádi agr'.r­­hivatal, egy nyolcvan százalékos Ha­dirokkanttól elvette a részére már kiutalt földet, amelyet azután égjük kortesnek adott oda Bácsevics Péter rendőrkapitány, a suboticai hadirokkant-egyesület el-Ezek a parasztok befüstölik délelőttön­ként a szobát. Az ember elvégre nem szólhat nekik. Csupa módos ember. Tő­lük függ az élet, a boldogulás, ez az egész idevetett kutyasors. Egy Kriston Jánossal, Tarr Andrással dehogyis mer kikezdeni. Szép csöndesen, gyáván oda­ment az ablakhoz. Szétcsettentette a lármásan nyíló szárnyakat. Hosszút, bódult-mélyet szívott a kerti levegőből. A jázminok illata szinte durván ront a mellének. Kábító, rettenetes tavasz ez. Nem ilyen roskadt, fáradt embernek való, 'mint amilyen ő. Most azok ott­hon, a felesége, meg a doktor is érzik ezt a bűnös, szörnyű csodát, ezt az jilla­­tot. Az ö kertjében is jázminok pom­páznak. Ki ültette? Minek ültette?... Minek szédíteni az amúgy is kábult, for­ró, zer.gö ifjúságot, minek bántani az ilyen magával verekedő, gyötrődő öreg­séget, mint az övé? . , . A keze ököllé merevült. Fiatalos nagy lángolást érzett íöllobbani a mellében. Mégiscsak hazaszalad. Igaz-e mindaz, amit kaján szemek vigyorgása csak úgy némán, de neki mégis olyan fájó, rettentő-beszédesen nap-nap után az arcába csap? Persze, hiszen könnyű sírni, ez az asszonyoknál gyorsan megy! . . . Hozzátartozik a praktiká­hoz. Három nap óta nem is beszél hozzá a felesége. Persze, ez is egyik eszköze az asszonyi ravaszságnak. Elterelni az ilyen vén szamár elől a gyanút ... De elég volt! Végre bizonyságot akar! A vén kakukos-óra a falon ötöt ütött. Ilyenkor van vége a rendelésnek. Mind­járt elindul a doktor. Talán késik is ez az óra. Most jut eszébe, hiszen minden nap előre kell igazítani. Rendetlen em­ber ez a kisbiró. Mióta szólt már neki, hegy vigye be a városba az óráshoz ezt a vén, hazug szerszámot. Kicsit hideg­nöke, szombaton felkereste Resics agrárreform hivatali ellenőrt és kö­zölte vele a* rokkant-egyesület kí­vánságát. Resics hajlandónak mu­tatkozott teljesíteni a rokkantak ké­rését és megállapodott Bácsevics rendőrkapitánnyal, hogy hétfőn há­romtagú rokkant delegáció is meg­jelenhetik a revMós bizottság tár­gyalásán. A megállapodás értelmé­ben hétfőn reggel Tumbász József, Brajkó Szever és Kopilovics Milos rokkantak meg is jelentek a város­háza közgyűlési termében, hogy a revíziót ellenőrizzék. Resics azon­ban kiutasította őket a helyiségből azzal, hogy nem ismeri cl a rok­kantak ellenőrzési jogát, mert sze­rinte a rokkantak nem földigénylök. Közölte még velük azt is, hogy sem­mi szükség nincs a rokkantak ellen­őrzésére, mert ha esetleg volna is köztük földjogosult, azoknak az ér­dekeit a kerületenként és az egyes politikai pártokból alakult bizottsá­gok úgyis képviselik, legcélszerűbb tehát, ha az érdekelt rokkantak ah­hoz a párthoz fordulnak érdekeik megvédéséért, amelyik párthoz tar­toznak. A rokkantak azonban ebben nem nyugodtak meg s ezért, minthogy érdekeiket veszélyeztetve látják, hétfőn délelőtt küldöttséigileg felke­resték dr. lvkovics Ivandékics Im­re főispán-polgármestert. Bácsevics rendőrkapitány, a kül­döttség vezetője, részletesen ismer­ned, nyugodtnak akart mutatkozni, hogy ő most még az órával is tud törődni, mi­kor a feleségéről van szó, meg arról a másikról. De ilyennek kell lenni, ha az embert fiatal feleséggel verte meg az is­ten. Kikergette a tavaszt a szobából. Az ablakot rácsukta a bóditó kerti illatra. Qyüröt puhakalapját a fejére csapta és táradt, nehéz léptekkel kifordult a köz­ségházáról. Az utcán nem mert az em­berek szemébe nézni. Szörnyű leszámo­­lsára készül most. Zavaros, lángokban tüzelő lehet a szeme. Kriston János jön vele szemben az utón. — Hová, jegyző ur? Valami furcsa, keserű udvariassággal hajit oda egy szót a gazdag parasztnak. Azután odébb lohol. Most már mohón, magát sürgetően rója a szörnyű utat. A jegyzői laknál eléje suttyog, papu­­csos, öreg lépteivel Julis néne, a jegyzői lakás örök, mindenes cselédje. Sirva csapkod a kezével a mellére, mikor meg­látja a jegyzőt. — Jaj, jaj . . . tekintetes uram, tessen már jönni ... A jegyzőbe belecsap a verejtékes for­róság. Vékony lábai szinte roskadozva kapaszkodnak meg a földben. — A doktor ugye? — hördül fel ré­mülten a melléből a szörnyű bizonyos­sága teljesedett gyanú. Az öregasszonyból már csak a meg­állíthatatlan, jajongó sirás hangosko­dik ki. A fejével inti a rettenetes igent. — Tudtam . . , tudtam ... — üvölt föl íájóseözetten a jegyző, — a gyalá­zatosak! . . . Szédült, megtántorodó léptekkel tépi föl az ajtót. Szörnyű leszámolásra me­revült pillantása az asszonyt, meg a doktort keresi. tetíe a főispán-polgármesterrel a rok­kant-egyesület sérelmeit és orvos­lást kért. A főispán, a panaszok meghallgatása után, utasította a rokkant-egyesületet, hogy azok szá­mára. akiket az agrárrevizió ellen­őrzésére delegáltak, írásbeli meg­hatalmazást adjanak és ha a meg­hatalmazások ellenére sem vehetnek részt a bizottsági tárgyaláson, úgy nyomban személyesen közbomár érdekükben, az agrárreforinminisz­­tériumban. Nem lehet közgyűlést összehívni Késik az uj kiszélesített tanácsok kinevezése Noviszadról jelentik: Risztics Milán bácskai kerületi főispán vasárnap Beogradban tárgyaláso­kat folytatott Petrovics Nasztáz belügyminiszterrel, akinek figyel­mét felhívta arra, hogy a vajda­sági törvényhatósági bizottságo­kat sürgősen revízió alá kell venni, mert a kiszélesített taná­csok legnagyobb részébe* a ra­dikálisok vannak túlnyomó többség­ben és igy könnyen megtörténhetik, hogy valamely város közgyűlése bi­zalmatlanságot szavaz a kormány­nak s lehetetlenné teszi a tiszt­viselők működését. A belügyminiszter magáévá tette Risztics főispán előterjeszté­sét és utasította a vajdasági tör­vényhatóságokat, hogy a kiszéle­sített tanácsok tagjainak kinevezé­séi vegyék revízió alá és addig, amíg a kiszélesített tanácsok kicse­rélése meg nem történik, a Vajda­ságban a városi közgyűléseket ne hívják össze. A kiszélesített tanácsok kicse­rélése a Vajdaságban mindenütt valószínűleg még ebben a hó­napban meg fog történni. camHíJ Csakugyan! Minden úgy történt, ahogy az imént elképzelte. A szép, erős, fiatal férfi oldalán odahajol az asszonya fölé ... az asszony vállán ... a va­kító, bűnösen szép fiatal-test fehérsége a szemébe villámlik. A keze görcsösen ököllé feszül. Első ütése már az asszony felé készül lehul­lani. De a másik kemény, acélosököl durván rázuhan a mellére: — Eredj innen! . . . Nem látod, hogy mi történt? Hörgő ordítás szabadul föl belőle, mi­kor vérben lángoló szeme tágrameredve mégegyszer odatapad az asszonyára... Meglátja a szív alatt a kicsi, piros vér­­patakot. Az elfehérült száj már alig reb­­benésnyit liheg ... Az üvegesedő pil­lantás utolsó, lankadó ereje odaszáll hozzá ... az arcára tapadt hosszú, el­bágyadó panasszal . . . A bosszú helyét elfoglalja a nagy, szivettépő sírás. A jegyző szeme oda­esik az asztalra, a néhány szavas Írás­ra: »Nem bírom tovább magával ezt az életet . . .« Fölszakadó zokogását ráfullasztja a szörnyű utolsó üzenetre. Azután oda­­merevül a tekintete a doktor kezére. A szép, fiatal férfi fehér ujjai most fürgén motoszkáltak a seb körül. Az idegen férfi kezének bársonyos puhasága az ő asszonya selymes, hófe­hér bőrén , . . Szentségtelen, kegyetlen bünhődés ez mindenért ... az egész el­rontott boldogságért. És ahogy nézte az idegen férfi kezé­nek munkáját azon a vakító asszonyi testen, az ujjai lassan újra ököllé zsu­gorodtak. Még az orvos keze nyomán kiserkedt friss, piros vért sem látta . . i csak az erős, diadalmas férfi állt előtte, akire bosszutálló ököllel le keli sújtani.

Next

/
Oldalképek
Tartalom