Bácsmegyei Napló, 1924. szeptember (25. évfolyam, 239-268. szám)
1924-09-28 / 266. szám
1924 szeptember 23. BACSMEGYEI NAPLÓ 9. oldaL A vajdasági magyar színház sorsa Miért nem alakul meg a Vajdasági Magyar Szinpártoló Egyesület? A félig kimondott szavak, a hamar megunt meddő kísérletek, a félibenhagyott bágyadt gesztusok területe ez. A magyar kisebbségi politika eredménynélküli tehetetlenségét egész stílszerűen egészíti ki az a bátortalan bukdácsolás^ amely a magyar kisebbségi kultúra körül ugyanolyan kevés eredménnyel jár tojástáncot. Egy-egy felvetődő ötlet soha, vagy csak elkésve talál visszhangra és a cselekvésnek a legkisebb nyomát se találni sehol. Csak üres szavak, sokat ígérő mclldöngetés és az is megfakul, unottá válik, mert sohsem követi a valóraváltás. A politikusok végezzék el a maguk dolgát, de a kultúra mindenkinek egyforma érdeke, sziávnak, magyarnak, nagybirtokosnak és munkásnak, papnak és istentagadónak, a pénz hatalmas urainak és a legszegényebb nincstelennek, A kultúrát nem sajátíthatja ki senki a maga számára, itt nincs senkinek jussa a »kiválasztottságra«, a kultúra ápolására egyformán joga van mindekinek és ez a jog kötelez. * A vajdasági magyar színház feltámasztásáról újabban megint sok szó esik, amióta az uj kormány Programm ja nem helyezkedik mereven szembe a magyar színjátszás engedélyezésével. Az engedély még nincs mer. az is lehet, hogy még messze vagyunk tőle, de ha őszinték akarunk lenni, azt kell mondanunk, jó is hogy igy van, mert a magyar színház engedélyezése ma teljesen készületlenül találná a magyarságot. Úgy látszik, hat év nem volt elég ahhoz, hogy szálláscslnálója legyen a magyar színészetnek. Tisztában kell ugyanis azzal lenn i. hogy a maavar színház nem közönséges üzleti vállalkozás, hanem a magyar kultúra fontos és felbecsülhetetlen értékű ügye. A magyarság nem nézheti tehát tétlenül, ölbe tett kezekkel, hogy rniképen indul nieg az üzleti versengés a magyar színházi koncesszióért. Ma Beográdban a hatalom birtokosaiban meglesz a hajlandóság a magyar színház engedélyezésére, akkor az már mindegy lesz a kormánynak, hogy kinek adja ki a koncessziót. A magyarságra nézve azonban ez nem lehet közömbös, mert a magyar kultúra létkérdésébe vág ez a döntés. Ma hozzá nem értő rossz kezekbe, vagy tisztán a profitra éhes üzletesek' kezébe kerül a magyar színházi engedély, akkor a kultúrharc már elvesztettnek tekinthető és hat évi szinháznélküliség után a magyarság könnyen kaphat olyan színházat, amely nem lesz méltó a támogatásra és- amely naponta meg fogja szégyeniteni a sokat hangoztatott »kulturfölényt«. Csak egy módon biztosíthatja a kultúráját féltő magyarság azt, hogy színháza csakugyan a kultúra otthona legyen. Saját magának kell kezébe venni a magyar színház ügyét és gondosan megválogatni, hogy kinek a kezébe adja a magyar színház vezetését. Már évekkel ezelőtt hangoztatták az előrelátók, hogy magyar szinpártoló egyesületet kell alakítani, hogy igy komoly kezekbe kerüljön a magyar színház ügye. Ez a felszólítás is — mint,annyi más szép terv — a közöny homoksivatagéba fűlt, boictt, ha egyebet nem, de okos kulturprogrammot. hasznos gyakorlati terveket már régen elő lehetett, volna készíteni. Ami eddig késett, az most sürgős megvalósulást követel. A magyar színház engedélyezésének lejctősége sürgősen kötelezővé teszi a Vajdasági Magyar Szinpártoló Egyesület megalakítását. Ez a minden politikától ment kulturegyesület lenne hivatva elsősorban a magyar színház engedélyezését megsürgetni és kétségtelen, hogy sokkal nagyobb sikerrel tehetné ezt meg a Vajdaság magyarságának egyetemét képviselő egyesület, mint egy-egy magános üzleti vállalkozó. A magyar színházi koncessziót a szinpártoló egyesületnek kellene megszelj rezni és az adná azután tovább anjjnak a színigazgatónak, akiben a légii több művészi és anyagi biztosítékot [látná, vagy legalább is az egyesület ] véleményének a meghallgatásával [kellene a kormánynak dönteni arról, [hogy kinek itéli oda az engedélyt. így a magyar színház nem lenne gazdátlan jószág, »ebek harmincadja«, amit bármilyen élelmes üzletember prédájává tehet. A Magyar Szinpártoló Egyesületnek gondos mérlegelés, a helyzetnek és a viszojnyoknak alapos megfontolása, a számbajöhető pályázók fölött tartott gondos seregszemle után kellene dönteni arról, hogy kinek a kezében látja biztosítottnak az ujjáí éledő magyar színház sorsát, melyik pályázóban van meg az az erkölcsi, anyagi és művészi garancia, amely biztosítani tudja azt, hogy a magyar színház valóban a magyar kultúra letéteményese lesz és nem egy szégyenteljes, tingli-tangli, csak üzleti érdekekre és minél nagyobb profitra alapozott utszéli vállalkozás. Mert ilyen színházat nem akarhat itt a színház legodaadóbb és legfantasztikusabb szerelmese sem. A magyar kultúrával szeretettel foglalkozó és hozzáértő emberekből ezért sürgősen meg kell alakítani a Vajdasági Magyar Szinpártoló Egyesületet. Nagy munka és nehéz feladat vár erre az egyesületre, ezért nem a »vezetésre« való ambícióknak, nem is a hiú stréberségnek szabad megszabni ennek a kultur-szervezkedésnek az irányát — ez a két tulajdonság elég sok magyar szervezkedést tett már tehetetlenné —. hanem a hozzáértés, a legkisebb szakkérdésekben való jártasság, a színház ismered és szeretete predesztinálhat csak arra, hogy valaki a magyar színház szálláscsinálója legyem Csak az lehet döntő, hogy kinek varinak jobb ötletei, k'^k nasrvobb az energiája, kinek jobb az ítélőképessége akkor, amikor arról van szó, hogy a magyar színház vezetőjét kell megválasztani és a magyar színház sorsát kell biztosítani, így és csakis igy lehetne elérni azt, hogy a magyar színház engedélyezése ne érje készületlenül a magyarságot és a hosszú évek után újjáéledő magyar szinház a kultúrát is szolgálja és mint üzleti vállalkozás is életképes legyen. * A magyar könyvek kiadásáról, magyar irodalmi társaság alakításáról és hasonló fontos kulturkérdésekrol itt eddig csak meddő vita folyt. Jó lenne remélni, hogy a magyar szinház munkáját előkészítő szinpártoló egyesület megalakítása nem marad csak terv, hanem a megvalósulás stádiumába lép. mielőtt még ezt is lekésik a mindenhová későn érkezők. Nagy érték megmentéséről van szó, nem szabad •késlekedni. László Ferenc. I nalisztikában meg távolról se játszott a pszikhófiziológia olyan szerepet mint monstanában —, hogy; ne konstatálják ezt a különös körülményt mint olyant, amely »talán« befolyásolhatta a merénylő szomorú elhatározását és gyászos cselekedetét. Előkelő uricsalád gyermeke volt, aki gondos nevelést kapott s a tragikus vigjátékirógyilkolásig komolygondolkozásu. hazáját szerető, szívesen tanuló, vallásos ifjúnak is[merték abban a szűk körben, amelyben egyáltalában ismerték. Bizonyosnak látszik, hogy a leglángolóbb hazaszeretet és a német költőnek orosz államszolgálata se szolgáltathatott neki elegendő okot, hogy elpusztítson egy máskülönben nem egészen értéktelen emberéletet. Egy fiatalember, aki maga is nem nagyon szerencsétlen, aligha ront tőrrel egy drámaíróra pusztán azért, mert az rossz hazafi. Az érthetetlenül szűzies életet folytató tanulónak az elettagadása, a szerelemtől félő diáknak a megsemmisülés és a megsemmisítés iránti patológiás vonzódása volt itt a gyilkos vagy a gyilkosságra felbujtó. Soká tartott, amig — sok Pitaval-esetnek a tanulmányozásán keresztül — a bűnügyekkel foglalatoskodók, ügyészek, bírák, védőügyvédek és egyéb kriminalisták főbenjáró ügyekben keresni kezdték, hogy a t. c. gyilkosok milyen szerelmi életet folytattak, s amig rájöttek, hogy egynémely bűntény mögött nem a nő, hanem a nö hiánya lappang, s ahol a cherchez la femme kérdése úgy értendő, hogy szerepelt-e már a delinkvens életében a nö egyáltalában? Húszegynéhány esztendős bűnösről volt szó, akinek az esete nagy port vert föl, mert alig megérthető okból — talán Raszkolnyikov olvasásának a hatása alatt — agyonlőtt valakit, akit ismert s aki nem vétett neki semmit. Egy öreges nrnő a következő megjegyzést tette: — A rettenetes cselekedet annál érthetetlenebb, mert a fiatalember máskülönben nem volt kegyetlen természetű, templomba is járt s a vizsgálat kiderítette róla, hogy tiszta .életet élt és nőt még nem ismert. Egv orvos, akit jó pszichológusnak tartanak, erre így szólt: *■ Ez az utóbbi körülmény, amelyet nagyságos asszony émlit, az esetet érthetőbbé teszi. Akik szüzességet prédikálnak s ezt az erényt a boldogság garanciájaként ajánlják a fiatalságnak, nem egyszer tévednek s a legjobb szándékkal bár a pokol útjait kövezik ki azok számára, akiknek e tanokat hirdetik. (A pokol felé vezető országút tudvalevőleg csupa jó szándékkal van inakadamizálva.) A .szerelem s a nemeknek ezzel járó együttélése a Természetnek egyik legbölcsefctb intézménye, amely ellen nem volna szabad föllépni, különösen a Vallás nevében nem, amely nem szállhat szembe a Természettel, Istennek c fölséges alkotásával. A szerelem nem csupán fiatal és titkolt érzemény, de diadalmas féríiérzés, a szenzuális embernek életet igenlő, életfentartó és életfolytatást követelő eleme és ereje, amely nemcsak az ő életét teszi életréérdemessé,' de uj életek teremtésére vágy s a maga elégültségében igenli és megbecsüli a mások létezését és életértékét is. A szerelemben élő ember boldogabb mint az, aki az »erény« téves értelmezéséből s magára erőszakolt állandó absztinenciával kívül áll ezen a »természetes élet«-en. A párjával élő ember nyugodtabb, j objekíivebtb és egészségesebb, s | így jobban szereti az embertársait j és többre értékeli a maga életét s a másokét is mint az a rajongó, aki tisztaságban szenved. A kriminálstatisztika bizonyltja, hogy az u. n. tisztaságban élők, mint általában a rajongók (s bizonyos éveken túl a tisztaság se egyéb beteges fanatizmusnál), hajlandóbbak az életet tagadni és megsemmisíteni, mint azok a boldogabbak, akik nem törekednek erre a kivételességre s olyan életet folytatnak, amelyben a Szerelem az öt megillető szerephez jutott. Aki kutatja az emberi rajongások történetét, számtalan példát fog találni arra, hogy a tisztán élők (helyesebben: nyomorgók) mily könynyen vállalnak mártiromságot s mennyire vágynak másokat is beugratni hasonló — Istennek állítólag: tetsző — áldozatba. Ezeknek a fanatikusoknak olyan kevés gyönyörűséget nyújt a szcrelemnielites sivár elet, Hogy egy kis feltűnéskeltésért s a karzat tapsaiért szívesen cserélik föl azt a »hősi halál«-lal, amely egy nemét a -halhatatlanságnak biztosítja nekik. Az ily életmódot folytató férfi lehet tisztább mint a szomszédja, aki talán nem mindig a legtisztább forrásokból enyhiti szerelmének a szomját, de nem lehet egészségesebb annál, sőt valószínűleg betegebb lesz nála. Az a német diáik például, aki mintegy száz esztendő előtt meggyilkolta Kotzebue-t, a maga korának hires és fölötte termékeny vigjátékiró.iát, huszonnégy éves korában. amikor a »hőstett«-ét elkövette. éppen oly »tiszta« volt. mint fia- jj tál életének legelső esztendeiben, j Akik annak ideién foglalkoztak cz-f zel a nagy port fölvert bűnesettel, I nem tehették — bár akkor a krimi- ’ Ha még fiatal bűnösnek az esete forog fenn, a vizsgálóbíró, aki nem érdeklődik a tettesnek szerelmi élete iránt, sose fogja teljesen ismerni a tettes mentalitását, kedéiy- és érzésvilágát, a lelki diszpozícióit s az idegéletnek azt a szövevényes folyamatát, amely egy-egy szenzációs, alig megérthető emberölés tényét megelőzi. Annak a Sand nevű diáknak a tőrdöfésc még ma is iskolapéldája lehetne a kriminális meglepetéseknek, s bölcsen teszik a büntetőjogászok — akiknek a bűnösök moráljával és amoráljával hivatalból kell törődni —, ha kiterjesztik a figyelműket a tettesek nemi előéletére is. S a nevelők, az orvosok és kivált a lelkészek is jól tennék, ha nem kezelnék a férfinak ezt az igazán életbe, jellembe és egészségbe vágó kérdését elhanyagolható tényezőként, s nem prédikálnának (mint ahogy a modernek nem is prédikálnak) a nemi. szerelem ellen — amely a bölcs Természetnek egyik leglogikusabb és Icgcéltudatosabb rendelkezése —, liánom csak annak szenvcdelmes túlzásai és kicsapongó kinövései ellen. Jó volna, ha a hivatottak meggondolnák, mennyire megbosszulja magát minden termeszetelíenesség, s hogy a beteges szüzesség nem sokkal jobb, mint a 'beteges kicsapongás, és mindenesetre rosszabb, mint a normális idegeiét. A szegény engros-vigjátékfernrelőért. a léha de mulatságos Kotzebue űrért nem borult gyászba a német litteratura, amikor a tőrét szivébe döfte a tisztaéletetélő fanatikus diák. A Menschenhass und Reue cimü érzelgősség és több tucat helyzetkómikus bohózat szerzője nem hagyott éppen betöltetlen űrt maga Után, főleg a patrióták lelkében, akik megbocsájtották volna a rossz vigjáíékait egy jó németnek, de nem nézhették el azokat a rossz hazafinak. De mégis kár volt értté, mert - ha darabjai Arisztotelész és Alfred Kerr szerint rosszak is voltak, sok ezer embert nevettetett meg Tisztaság Irta: Baedeker
