Bácsmegyei Napló, 1924. július (25. évfolyam, 177-207. szám)

1924-07-20 / 196. szám

1924. július 20.

BACSMEGYE! NAPLÓ

11. oldal

Jenő volt: a népszerű »ipargróf«, ö is gazdag ur, aki rendelkezett a

megkövetelt vagyon fölött, ö abba vetette reménységét, hogy benső barátságban állott Milán szerb királlyal. aki őt Szentivánon. fehérmegyei birtokán, többször meglátogatta. Jogigényét pedig arra alapította.. mert hite szerint az ő családja a kaukázusi Zieh nemzetségből

származott, mely uralkodó pozíciót foglalt el valaha.

Mindkét férfiú érintkezésbe lépett a bolgár küldöttekkel. Azok tárgyalásokba is bocsátkoztak velők. De aztán egy magyar honvédhuszárhadnagy személyében találták a legalkalmasabb jelöltet. Ez Kóburg- Gothai Koáry Ferdinánd herceg

volt. Rokona csaknem az összes

európai uralkodóknak — Vilmos császárnak, az angol királynőnek s az orosz cárnak egyaránt — akinek anyja — Fülöp Lajos francia király leánya — a szükséges anyagiakról is gondoskodott. Vele szemben azután más szóba sem jöhetett.

Iioiisy Pál.

Á magyar ügy

Csehszlovákiában

Beszélgetés đr. Körmendi-Ékes Lajos! csehszlovákiai magyar képviselővel |

Körmendi-Ékes Lajost, a cseh-szlovák parlament egyik magyar képviselőjét, mint megírtuk, — közigazgatási hatóság megfosztotta az állampolgárságától. Közvetlen a jogfosztó végzés nyilvánosságra jutása előtt alábbiakban nyilatkozott a képviselő a Bácsmegyci Napló kiküldött munkatársa előtt a cseh-sziovákiai magyarság helyzetéről.

Kassa, julius 14.

A csehszlovák parlament szünetel. A képviselők hazatértek. Kassán hárman is laknak. Körmendi-Ékes Lajos dr.. magyar kisgazdapárti, j Borovszky Géza. magyar szociálde- j mokrata és Tousik. Henrik, kommunista,

Rákóczi-kőruti lakásán felkerestem Körmendi-Ékes Lajos đrt. akitől érdeklődtem a csehszlovákiai magyar polgári pártok politikai mü-| ködését illetőleg. A kapott felvilágo-f sitás összesítritve a kővetkező:

— Csehszlovákiában két magyar polgári párt van. a magyar ldsgazdapárí és a magyar keresztenyszocialistapárt. Bizonyos kérdésekben a két párt együtt működik. így közös erővel küzdenek a kormánynak a Magyarországgal szemben folytatott elnemzetlenitési törekvései ellen. Sajnos: taz eredmény nem nagy.

— ügy látom. *— mondja Körmendi-Ékes Lajos. —• soviniszta eszközei tehát igen rafináltak. Az iskolák terén ma még kedvező engedményeket tesz a nemzetiségeknek, de kérdés. hogy holnap hogyan intézkedik i ebben a tekintetben. Iskolai ügyek-1 ben annyira-amennyire békét hagy-] nak a magyarságnak, de politikai p téren igyekeznek háttérbe szorítani, jj Szavazati joga ugyan minden ma-1 gyárnak van. aki a törvényes kel-1 lékeknek megfelel, de ezentúl csak j az gyakorolhatja azt a jogát, akinek! Valahol illetősége is van. Már pedig] a közigazgatási bíróság legutóbbi] döntése értelmében illetőséget csak 1 az kaphat, aki igazolni tudja, hogy] 1910 előtt valamely csehszlovákiai község formális határozattal polgárai közé felvette. Ki tudja azt igazolni? Jóformán senki. Persze, ehhez csak a magyarsággal szemben ragaszkodnak. Efybö! kifolyólag igen sokan nem jutnak állampolgársághoz sem. E tekintetben tehát az itteni magyarság rosszabbul áll. mint a többi utódállamokban.

— Hogyan állanak az anyanyelv használatával a hatóságok előtt?

— Csehül! intézhetünk állami hatóságokhoz magyar beadványokat,

de kivéve a várost — ahol két nyelven válaszolnak — mindig csak cseh elintézést kapunk. A bíróság előtt szabadon használhatjuk nyelvünket, azonban azt senki meg nem érti, mert a magyarok ügyeit rendszerint olyan összetételű bíróság intézi, melynek egyetlen tagja sem tud magyarul. Ami jogot a prágai kormány meg is ad, azt nem respektálja a pozsonyi teljhatalmú minisztérium, amely alá tartozunk.

— Hogyan beszélnek a magyar képviselők a parlamentben?

— Jogunk van vagy anyanyelvűnkön felszólalni, vagy az állam nyelvén. Hat magyar polgári párti képviselőnk van. Ezek leginkább magyarul mondják beszédeiket. Nem értik őket. de ha értenék is. hasztalan minden fáradozásunk. A javaslatokon a parlament nem változtat, azok úgy mennek keresztül, ahogy az úgynevezett ötösi bizottságtól jönnek. A huszonnyolc szociáldemokrata és a húsz kommunista képviselő között sok a magyar. EzeJr is sokszor szólalnak fel a nemzetiségek — elsősorban a magyarság — érdekében, de leginkább csak népszerüséghajszásból teszik. A szociáldemokraták eleintén egy táborban voltak és mind a kormányt támogatták. később azonban széttagozódtak nemzetiség szerint. Többékevésbbé még most is a kormány szekerét tolják, bár nem feltűnően, mert félnek attól, hogy elvesztik a mögöttük álló tömegek bizalmát.

Kubán Endre.

Törekvések, és irányok a modern művészetben

Irta: Szentelekg Kornél

m.

A regény és az elbeszélőmüvészet már kissé lassabban hódol be az uj művészi iránynak. Igaz, hogy a regény is már kezdi elhagyni a naturalizmus hűségét, tárgyilagosságát és személytelenségét, de a haladás még lassú. Ennek egyik oka a regény objektívabb természetében rejlik, másik oka, hogy a regény egyúttal olvasmány is, melyben gazdaságosan kell bánni lírai részletekkel, mert az olvasó, aki történetet vár. elálmosodik, ha a cselekmény nem gördül gyorsan és képszerűen. A lira lassan mégis csak eltakarja a regény epikai vázát, mint futórózsa a tornác oszlopát,, sőt vannak, akik meg merik kockáztatni a tisztán szubjektív regényt is, melyben nem a természet, a történet leírása a cél, hanem az iró érzésvilágának feltárása. Ilyen elsősorban Henri Barbusse a »Tűz« és a »Világosság« szerzője, sőt nem jár messze az »ér-* zésregény«-től Romain Rolland sem, aki »Jean Cristoph«-jával és a most megjelent »L’áme enchautié«-jával inkább a befejező művészet, a l’ art d’ cequession hive, mint a leíró- és elbeszélőmüvészeté Magyarban egy regényt ismerek csak ebben a nemben s ez Földi Mihály Szaharája. Valószínű azonban, hogy az elbeszélömüvészet is ebbe a szubjektív irányban fog tovább fejlődni, melyben már a líra, de különösen a dráma nagy utakat tett meg.

A dráma sokkal jobb talaja a kifejező művészetnek, hiszen a dráma mozgó képekből áll, melyben hamar észrevehetni milyen viszonyban vannak a természettel. A drámai expresszionizmus főleg Oroszországban virul és lombosodik, de a német színpadon is meleg fogadtatásra talál az uj irány, sőt már furcsaságok felé sodródik. Wedekind és a divatossá vált Georg Kaiser próbálták meg először úgy beszéltetni a színészeket, ahogy a szerzők érzik a beszéd szükségét. Néha kába szózuhatagok hullanak le a színpadról, máskor egy-két sietős indulatszó jelenti a felvonást. A szereplők beszéde nem másolja az életet, mindenképen me. nekül a természettől, a valószerüségtől: az expresszionista dráma stilizál vagy a kezdetlegességig leegyszerüsi^ Az uj dráma nem ismer színpad technikai nehézségeket, miként az uj lira sem ismer formai kötöttséget, sokszor negyven képből is áll egy dráma, máskor mozdulatlan marad a szin, mint ógörög tragédiában, ahol szigorúan betartják az idő, a hely és a cselekmény egységét.

A színpad alaposan megváltozik. Az alsó világítás már a múlté, a föhatás a reflektorban van. A reflektor a modern szinpad legfontosabb kelléke. A reflektor híven követi a színpadon mozgó színészt, sőt beszédének erőbeli hullámzását a fény erejének hullámzásával akarja érzékelhetőbbé tenni. Az érzések és indulatok kidomborilására szolgálnak még a szinbalások is. A vörösen vetített fény izzó érzelmeket domborít ki, áz ibolyaszin komor szavakat és indulatokat fest sötétebbó, a sárga reflektor vidám érzések szavait teszi derűbbé. A fény iassu elhalása nagyszerűen fejezi ki az érzelmek ellankadasát és elszunnyadását. A szinpad állandó sötétben tartása csak arra engedi összpontosítani figyelmünket, akire reflektor fénye hull, akinek szava

és játéka fontos. Megjelennek a kubista díszletek, melyek szaggatott, tőrt vonalakból állnak s tulajdónképen semmi közük sincs a természethez. Legtöbbször azonban a diszletezés és statisztálás lényegtelen dologgá törpüb a háttér csak függönyökből áll s egy-két sötétben mormogó hangból a statisztálás, a tömegjelenet, mely nemrég még tarka látványosság volt. Mindevvel elérik azt, hogy a dráma lelke és lényege megfigyelésünk gyújtópontjába kerül, mintha csak lelki nagyítóval' néznek az érzelmeket. A modern szinpad művészet mindent, szinte maradék nélkül kihoz a drámából, ami abban mélység és lelki rejtettség, lelje» sen feltárja a szereplők lelkét, sőt csupán a lelkét tárja elénk. A színpadi naturalizmus, a történelmi korhüség, a plasztikus, tökéletes illúziókra törekvő diszletfestés, á tudománnyá dagadt kosztümológia lassanként leszorul a drámai színpadról. Ma már Sophoklest, Shakespeart, Schillert is expresszionista rendezésben játszók és tagadhatatlan, hogy a dráma belső szépségei igy sokkal inkább elénk tárulnak. Nemrég még a Julius Cézárban például alig figyelhettünk Antonius gyászbeszédére, mert figyelmünket elvonta a sok statisztika, a csalóka távlat, a sok csillogó, korhű jelmez, a sok ravasz illúzió. Nem igen hallottuk ilyen körülmények között Antónius nagyszerű szavait. A modern szinpadmüvészet homályba süllyeszt minden nem lényegest Sötét van a színpadon s csupán az érzelmek harcát látjuk, mert a reflektor csupán azokra vetíti vakító fényét, mint hatalmas, mennyei szem figyelő pillantását.

*,

Az uj művészi irány mindenesetre a festészetben és szobrászatban, szóval a tisztán ábrázoló művészetekben jut leginkább kifejezésre. Könnyen érthető ez, mert hiszen csupán a képírás és) képfaragás másolja —• a szó művészi értelmezésében! —- a természetet, következőleg ezeknél vehetjük leghamarább észre a művészet és a külvilág közötti viszonyt. Miként a naturalizmus természetközelségét a »vissza a természethez« elvet legkifejezettebben a festészetben és szobrászatban lehetett észre venni, azonképen a természettől való eltávolodást (Naturíerue), az »el a természettől« jelszót is az ábrázoló művészetekben találjuk meg legélesebben, legelevenebben. Ezért is példálóztam az uj irányok vázlatozásánál majdnem állandóan a festészettel.

Az impresszionista festészet tulajdonképen a franciáknál kezdődött, legnagyobb és legelső mesterei majdnem mind franciák voltak. Érdekes, hogy az uj ut elkezdője, az »el a természettől« jelszavának első hirdetője ugyancsak francia volt: Cézanne. Cézanne, aki valójában az impresszionisták táborába tartozott, hoszszaa, dacos viaskodás után úgy látta, hogy az impresszionista festészet megállt, nincs már mozgató, felfelé emelő szépségideálja, úgy látta, hogy ezen az utón nincs több fejlődés. A művészet nem fejezheti ki magát, ha híven és hidegen lemásolja a természetet. A képbe érzést, akarást, lelket, kifejezést kell belevenni. Cézanne tehát elhagyja a természetet úgy formában, mint színben. Suta, iromba alakokat kezd rajzolni és

nagyszerű szin akkordokat helyez a vásznára, olyanokat, melyek a természetben sohasem fordultak elő. Evvel megadja a kifejező művészi irány alapját a festészetben.

Sokféle, soknevü festészeti irány búrjánzik fel ebből az alapból, de azért majdnem mindegyiknek az lehet a jeligéje : »Ne úgy fess. ahogy látsz, hanem úgy, ahogy érzel!« A futurizmus inkább szinérzéseket fest, míg a kubizmus inkább forma- vagy vonalérzésekeí. Az előbbinél vastag, erős színfoltokat látunk, az utóbbinál szeszélyes romboidokat és háromszögeket, melyek olykor gúlához hasonlatosak és a gúla csúcsa legtöbbször a néző felé tekint evvel is hangsúlyozni akarva az érzések kivetítését. Sok egyéb, furcsanevü festészeti irány van még, a főirány apró mellékhajtásai ezek, melyek ilyen sietős áttekintésnél nem lényegesek s ezért ismertetésével nem akarom a főirány leegyszerűsített törekvéseit zavarosabbá tenni.

Sokszor bizony furcsa és szokatlan szinorgiákat meg formai értelmetlenségeket látunk a vásznon, de azért ne mosolyogjuk meg ezeket a festményeket. No feledjük el, hogy az impresszionistákat is kikaeagíák, hogy Rostin utcai sátorban mutogatta szépséges szobrait, hogy Manet-t és társait nem is engedték a Salon kiállítására. Pedig ezek a természetet, akarták adni, mig a legújabb törekvések művészei érzéseket festenek, szóval nem bírálhatók el abból a. szempontból, vajon elég természethüek-e? Minden uj szépségideál szokatlan és jóidéig érthetetlen. Grecot őrültnek tartottak, Michelangelot betegesen erkölcstelennek. Adyt kigunyolták, Stendhalt csak egy évszázad után értékelték, Schubertét jóformán semmire se becsülték, Katona József sohase tudta meg, hogy ő irta a legjobb magyar tragédiát. Corot, Courbet és Millet-nek csupa félreismerésben volt részük, Petőfit pedig az akkori kritika egysorba helyezte a névtelen fűzfapoétákkal. És még mennyi példát lehetne halmozni a meg nem értettségt, a késői értékelés illusztrálására!

Nincs mulatságosabb valami — ugyebár — mint egy régi divatlap? Pedig a kilencvenes években sokan rajongtak a sonkás ujjakért meg a halcsontos, fodros nyakakért, akkor ez volt a szép, az Ízléses és ma talán ugyanazok, az ujjatlan ruhákért, a mély és lenge dekoltázsért lelkesednek. Épugy nem lehetetlen .az, hogy a legújabb irányok festőit ép azok kacagják ki ma, akik holnap már lelkesednek értük. Le temps découver la vcí'itó — hanzik a francia mondás. Az idő eltakarja az igazságot. Mi, akik benn élünk a jelenben nem láthatunk tisztán és elfogulatlanul. A világ, az élet örök változás. Nézőpontunk épugy változik, mint a vándor látóköre, aki olykor cserjék és indák között, letekint, a völgybe, ízlésünk' épugy változik, mint hitünk és érzésvilágunk. Szépet alkotni épolyan szent örök keresés, mint a szépet megérteni és értékelni.

*

A képfaragás, mely súlyosabb, keményebb anyaggal dolgozik, nehezebben hajlik szélsőségekre. Itt az uj kifejező művészet inkább leegyszerűsíti a redőket és a részeket, hogy az arc vagy maga, a test erősebben kifejezésre juthasson. Némi stilizáló hajlama van az uj iránynak, főleg ebben rejlik a természettől való eltávolodása. Erő és akarat duzzad ki az uj képfaragásban a régebbi őszinte, pontos, hü természetábrázolással szemben s ezért az uj művészet szobrai sokszor félelmetesek. Túlzásokba esik csupán azért, hogy jobban kifejezhesse magát, az anatómiai hűsegek elmosódnak, háttérbe szorulnak. ,\z uj irány legnagyobb alakja a szerb Meslerovics, aki a képfaragásban azt a helyet tölti be, amit Cezanne a képírásban.

*

Az építésze!, a táncművészet és a zene azok a művészetek, melyeket az esztétikák »szimbolikus« művészeteknek neveznek, szemben a képírás és képfaragás »ábrázoló« művészetével. Az építészet, a táncművészet és a zene távol vannak a természettől, szinte csak szimbolizálják azt, azt is mondhatnék) hogy önállót alkotnak, mely majdnem teljesen független az anyagtól, a külvilágtól. Ezeken a művészeteken nehezebben vehető ész-