Bácsmegyei Napló, 1924. július (25. évfolyam, 177-207. szám)

1924-07-13 / 189. szám

1924. julius 13. BACSMEGYE1 NAPLÓ 15. oldal 1914 — Háborús emlék Irta D'öszeghy Tibor A hadnagy (egy fa tetején ül. bal­kezében telefonkagylót tart. abba ordit): Halló, halló— Az istenit, megvolt már az összeköttetés, most meg újra elszakadt a vonal___ Hogy az a nyavalyakórságos---­Halló, halló— igen? hangosabban, halló.... te vagy ott. főhadnagy ur? A főhadnagy (az ütegállásban, municiósládákből fabrikált íróasztal I mellett): Szervusz, halló!---- na, hogy vagy? Még élsz. még élsz? jj A hadnagy: Hidd el. én csodálko-j zcm rajta legjobban. Három napja f szünet nélkül lőttek a megfigyelő-1 helyet a muszik----öt perc nyugal-j mám nem volt. A főhadnagy: Egy rézgombot sémi adtunk volna az életedért. Lebovics ép az imént mondta, hogy: na, ez a szegény Piláf már biztosan kampec. A hadnagy (meghatottan): Ezt mondta Lebovics főhadnagy ur? Kedves tőle. hogy igy aggódik ér­tem. Kis hijja. hogy igaza nem volt. Egy szerencse, hogy rosszul lőnek a muszik: ha véletlenül japán tüzér­ség van itt szemben, az már rég le­szedett volna a fáról. Mi újság? A főhadnagy: Semmi különös. Amint az oroszok elhallgattak, rög­tön kiküldtük a telefon járőrt, hogy állítsa helyre a vonalat— A szá­zados ur már útnak indította a zász­lóst. hogy váltson le: estére bejö­hetsz az állásba. Itt az ideje, mi? Kérlek szépen, hol van most az orosz gyalogság? A lövészárkok ál­lítólag üresek---­A hadnagy: Alig egypár manusz van bennük. Az egész társaság a faluba vonult. Nagy kedvem lenne egypár srapnellt közéjük ereszte­ni— viszonzásul a háromnapos táncért___ A főhadnagy: Ezt annál könnyeb­ben megteheted, mert most kaptunk rá parancsot A hadnagy: Remek. Hát akkor* zsenink egy lyukkal beljebb. A templom háta mögött vannak, a té­ren Sózd meg a lövésüket___(Szü­net. Ágyuszól). A főhadnagy: Halló___ jó volt? A hadnagy: Szintező kettővel több. öt vonás jobba. A főhadnagy: Igaz. kérlek szé­pen. a legényedet kikötöttük — (Ágyuszó). A hadnagy: Gyönyörűen belüjük trafáltunk. Hü, de szétugrottak egy­szerre ___ Csak tovább, egyes­tüz___ Miért kötöttétek ki? (Foly­tonos ágyuszó). A főhadnagy: Mert egy disznó, pofonvágott egy hadifoglyot, hallot­tál ilyet? A hadnagy: Mindig nagyon külö­nös alakzat volt. A főhadnagy-. Igen. Ez a helyes kifejezés. Csak egy különös alak­zat vág pofon minden ok nélkül egy lefegyverzett hadifoglyot. A száza­dos ur nagyon kirúg rá. Muris ezért a disznóságért. A hadnagy: A százados urnák teljesen igaza van. Ami barbariz­mus. az barbarizmus. (Belenéz a gukkerébe.) Egy vonással balra, nem fognak a templom védelme alatt meglógni. (Nevet). A főhadnagy: A százados ur is azt mondta, hogy ez barbarizmus. Ugyanezzel a szóval. Kérlek, az ember fel sem tudja fogni ésszel, micsoda barbár alakzat---- pofon­vágni egy hadifoglyot, aki már meg­adta magát---- Min mulatsz olyan jól? A hadnagy: Kár. hogy nem látod, nagyon odavannak a muszik---­öröm nézni hogy potyognak. A pa­rancsnokuk most kapott egy srap­­nellszilánkot---- lefordulj a ló­ról___ Olvan az egész, mini egy felkavart hangyaboly---­A főhadnagy: És. Kérjek, a disznó TWBAWI mU3>9K -hozzá még szemtelen is volt a ki­hallgatáson. Mikor a százados ur megkérdezte, mért vágta pofon azt a szegény oroszt, azt felelte, hogy azért, mert ellenség. A hadnagy (nevet): Ebben van is valami. A főhadnagy: Na igen. de a hu­manizmus! Gondold csak el. szép lenne, ha ők is bántalmaznák a mi hadifogságba esett embereinket. A hadnagy: Persze, persze, csak úgy mondtam, tréfából. Disznósága hadifoglyot bántalmazni. A hadifo­goly már nem ellenség, a hadifogoly embertársunk, felebarátunk és az nem jelent semmit, hogy más sap­kát visel, mint mi. A főhadnagy: Ugyebár? A vadak megeszik a hadifoglyaikat, de vagy civilizált népek vagyunk, vagy nem...... A hadnagy: Vagy kulturemberek vagyunk, vagy nem Nekem is ez a nézetem___ Kérlckszépen. a mu­szik nagyon gyanúsan settenkednek az iskola körül. A főhadnagy: Belelőjjünk? A hadnagy: Nem lehet, ott van a kötözőhely. vöröskeresztes zászlót tűztek ki rá___ Megállj csak. fő­hadnagy ur. ládákat cipelnek ki az isko---- Az anyjuk istenit, ezek lö­szeres ládák, engem nem csapnak be., hiába festettek rá vörös keresz­tet---- Főhadnagy ur eresszetek bele egyet tévedésből az iskolába. Szintező marad, két vonást balra. Gránát! (Óriási robbanás). A főhadnagy: Mi volt ez? A hadnagy: Az. amit sejtettem. Municióraktárt rendeztek be az is­kolában: Ezért csináltak a pergőtü­zet. hogy nyugodtan dolgozhassa­nak___ Láttam a trénjeiket. csak azt nem tudtam, hogy hova men­nek___ Mindegy most aztán egy kicsit felpiszkáljuk a niederlágju­­kat---- Ekraziígránát! (Nagy deto­náció. majd folyton újabb és újabb robbanások). A főhadnagy: Jó volt? A hadnagy: Hallhatod, öregem. Azt hiszem, tüzet szüntethetünk, he­lyettünk is dolgoznak az ő muni­­ciósládáik. Most a templom robbant fel. azt a keserves.... ott is el volt rejtve lőszer. Sok halott van. isten­­tisztelet lehetett---- Ég a falu!---­Micsoda nyüzsgés---- nini. azok a bolondok oltani akarnak. Öntözik az iskola melletti házat. Meg van­nak őrülve? Az apa meri a kutból a vizet, egy kölyök, meg egy kis­lány a létráról locsolják a háztetőt. Krahh— ezt bekapták.... most robban fel az iskola balszárnya. (Dudol.) »Magasan repül a daru, szépen szól----« A fiú meghalt, a kisleány még él. a földön fekszik ... Vagy úgy. a balkarja meg a lába odavan. Az apjuk, ugylátszik. tény­leg megőrült, lehúzta a gatyáját és azzal integet, hogy megadja ma­gát---- Az oroszok futnak a falu­ból. elibiik kell ereszteni egy srap­nellt. Szintéző tízzel több. (Ágyu­szó) A főhadnagy: Szép a tűz? A hadnagy: Isteni... valami csűr, vagy pajta is ég, látod az eget? Piroslik. Összc-vissza száguldoznak a lovak a faluban... egyik istállóból a tehenek sehogy sem akarnak ki­jönni... bent fognak sülni. A főhadnagy: Mi van a sebesül­tekkel. akik az iskolában voltak? A hadnagy: Fűteni lehet velük, úgy szénné égtek— senki sem mer az iskola közelébe menni — Kérlek, jól bírta Péter a kikötést? j A főhadnagy-. Egyszer elájult. Valamit ei is engedtünk neki a dok­tor javaslatára. Megjegyzem, ha a kihallgatáson tisztességesen visel­kedett volna, sokkal könnyebben ússza meg az ügyet.... .. Ahadnagy: Feleselt? A főhadnagy: Igen— azt mond­ta, hogy ő is fegyvertelen volt., nem­csak a hadifogoly, mert letette a puskáját, mielőtt pofonütötte. A hadnagy (nevet): így szokták a dzsentlemenek. A főhadnagy: Jó dolog mi? Kép­zeld. annak az őrmesternek, aki le­tartóztatta. még magyarázni kezdte, hogy sokkal kisebb bűn egy fegy­vertelen ellenséget pofovágni. mint | egy fegyvereset például agyonlőnniJ Ilyen ökör. Nem tud disztingválni.... | A hadnagy: Akár egy sziu indián.! (Más hangon.) Kérlek, a száznegy-1 vennégyes magaslatnál egy széna-jj szekér meg az utón. Attól tartok,! hogy orosz tisztek vannak benne el-j I bújva. Nem ártana egy srapnellt beleengedni— (Ágyuszó). Itt nyugszik Fanny Elssler Fanny Elssler-t. a bécsi bieder­meierkor nagy táncosnőjét, aki a harmincas évek magyar közélet­ben is annyit szerepelt, nem felejtet­ték el az emberek: sokat beszéltek, írtak róla. egyebütt is. nálunk is; sok képe. emléke maradt közkézen. De különösen az idén, az idei szo­morú és szürke Becs hangulattalan­­ságában. mintha a Fanny Elssler­­kultusz uj lendülethez ért volna. A könyvesboltok egyre-másra muto­gatják a hozzá kapcsolódó uj köny­veket. Hiszen régen ismerünk kü­lön Elssler-irodalmat: naplók, em­lékiratok. tanulmányok, elbeszélé­sek. színmüvek foglalkoznak a tán­cosnő egyéniségével, miliőjével, ba­rátaival, sikereivel, művészetével. Egyik legismeretebb szereplése az irodalomban az az emlék, amelyet róla Edmond Rostand, a francia színműíró. »Sasfiók« cimü drámájá­ban állított. Napóleon fiát. a reich­­stadti herceget, hideg és előkelő schönbrunni otthonában csak gyűlö­let. megtörés és félrevezetés kör­nyezte meg; Fanny Elssler. akit az­ért bocsátnak be a kis főherceghez, hogy megrontsa és könnyelmű életre csábítsa az alig fejlett gyermekifjut, Fanny Elssler az egyetlen, aki be­szél a fiúnak apjáról, aki rajongását apja iránt csak fokozza és aki a szegény, üldözött sasfiók igaz ba­rátjának bizonyul. »Petite source« — Kis forrás«, igy nevezi Napoleon fia. Rostand szerint, a táncosnőt és ezzel elmondja róla mindazt az üdí­tőt és életrederitőt. amit ő pusztító sivárságban csak kaphat valakitől. Az idén különös erővel támad fel itt a Fannyt méltányló irodalom. »Fanny Elssler und Ihre Zeit«. »Die Tänzerin des Kaisere«. efféle köny­veket hirdetnek és mostanában ad­ják Jakob Wassermann, a jónevü osztrák iró. egy kis egyfelvonását is »Gentz und Fanny Élssler« cím­mel. A női főszerepet benne Maria Ley. az ismert táncosnő játssza, aki az est második felében eredeti Elssler-táncokat mutat be. Ez az egész pedig a tervbevett Fanny Elssler-sorozatnak csak legelső cik­lusa. Kis fehér-piros-arany színházban, az Akademie-Theater-ben folyt le az előadás. Kíváncsian mentünk oda. Vájjon hogyan támasztja fel Fanny szülővárosa sajátos bécsi stí­lusával és művészetével az egykori nagy táncosnőt? Ha valamit pont itt. Becsben kell megnézni, akkor az bizonyára egy Fanny-Elssler-es­­te— Vájjon tudnak-e képet adni róla, fogalmat, iluziót. hogy milyen volt az a nő. aki tehetséges lényé­vel és munkája, produkciója tehet­ségével kivívta a világsikert és meg­hódította a leggőgösebb, a legnehe­zebben rajongó embereket? Hiszen úgy indult el ez a bécsi kispolgár­­leány kilenc éves korában a bécsi gyermekbaletbe. hogy szegény volt, mint a templomegere és tanult, ta­nult. hogy kenyere legyen. Ámde húsz éves korára már a legnagyobb államférfiak, a mágnások, az udvar — élükön a császárai, nemhogy ki­tüntették őt. de kitüntetésnek vették, ha a táncosnő bizalmát elnyerhe­tik.... Az a nagy., körmönfont, zse­niális diplomata: Gentz — hogy szenvedett attól, milyen romantikus-• vá lágyult annak tudata alatt, hogy ő imádott Fannyjáná! negyven év­vel Öregebb! Maga a császár — de csitt, erről nyilvánosan még mindig nem tanácsos szólani. mert vannak Eissler-unokák. számosán. Bécsben, akik ezért még mindig sajtópert in­dítanak. Bizony, ez a sok kitüntetés nem­csak a szép és bájos nőt érte. mert szép és bájos nője az osztrák udvar­nak. bizony épp elég nagy számban akadt. Ez a hódolat mindenek előtt a tehetséges nőnek szólt, annak, aki táncával művészetet éreztetett, an­nak. aki táncával zsúfolt operaháza­kat ragadott tomboló elismerésre Berlinben. Párisban. New-Yorban, akinek sikere nem egyszer felrázta az akkori Pest előkelő színházát, a. németnyelvű Rotunde-t a mai Viga­dótéren. Parist kényszeritette lábai­hoz egy osztrák táncosnő: »Az em­bert felemeli ennek a lánynak tán­ca. Magasabb rétegbe viszi. Jobb lesz tőle. nagyobb«. És olyan siri csend kisérte sokszor táncmutatvá­nyait, hogy a sok ember úgy ült ott »mint a templomban«. Ezt. ezt a népszerűséget nem kapja — egy kurtizán. Egy kurtizán: akinek csak szépsége van. Ezért dolgozni kell. Ezért szenvedni kell. Ilyesmit tud­ni kell. És főképpen: ehhez született tehetség kell. amelyet az ember vasakarattal, fegyelemmel. szere­lemmel kiművel.... Milyen lehetett ez a tehetséges nő? Maria Ley táncolt. Meseszerűen szép és stílusban tökéletes ruhában jött ki a szilire. Hat különböző, pompás biedermeier-balet-ruhában, amelyet Professor Haas-Heye, a leghíresebb berlini kosztümtervező, készített és amelyeknél szebbeket Fanny Elssler sem viselhetett soha* Lágy mozdulatai is voltak Maria Leynek. aki súlytalan és lebegő tán­cosnői anyag, technikája is figyel­mes volt és mimikája is kidolgozott — de ez volt minden, amit adni tu­dott. Semmivel sem többet. Nem volt benne invenció, egyéniség: nem volt benne temperamentum, saját mondanivaló művészet. Minden megvolt, ami staffázs. sok pénzzel és szépséggel; csak Fanny Elssler maradt ki belőle, csak ő — az ő te­hetsége. az a bizonyos valami, ami olyan, mint a delejesség és ami ön­kívületre kényszeríti az embereket. Csak ez. De- ez volt a jó. az igazi dolog, ez dicsérte Fannyt tulajdon táncaiban, saját lépteiben, ruháiban és eredeti zenéi mellett — hogy őt nem lehet reprodukálni, hogy ő egy volt és fogásai, a külsőségek, halk tetszésekben peregnek le az embe­rekről. de ami annak idején meg­fogta és megőrjítette őket. az a lé­nyeg volt. az tartalom volt. az ő volt. a kis Elssler. a semmiből lett legnagyobb táncosnő. , Amig pedig a nagy előkelőségii színpadon selymek zizegtek, gyön­gyök csörrentek és minden mozdu­lat az ő dicsőségén fáradozott és a nagy-valutás hotelekből idecsödült közönség csupa sznobizmusból szor­galmasan verte össze tenyerét — ezalatt én felkerestem egy kis te­metőt. , A schönbrunni volt — császári park tőszomszédságában egy kis domboldali temető. Előkelő sírjai: Hier ruth Excellenz X. Y. Vagy pe­dig: Hier ruth A. B. Edle von — Kammerfrau S. V. der Kaisserin Elisabeth — satöbbi. Csupa rang, csupa címer, csupa nagysághivalko­dás. amelyet a halott magával visz a sirba. És egészen a temető szélén egy sir. Törött kőkereszüén eny­­nyi: Fanny Elssler 23. Juni 1808—27. Nov. 1884 A kereszt tövében dombormii-me­­daljon. Egy húsz éves leány feje,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom